Most még beiktatása előtt nyitom neki ezt a topicot, mivel maga a beiktatási folyamat is jellemzi. Ebből a szempontból dicséretes, hogy azt kérte ne legyen nagy felhajtás körülötte.
Ide gyűjthetjük jó és rossz cselekedeteit. Nálam most 1:0 ra vezet a jó. Sőt ha belevesszük, hogy jó partneri kapcsolatra törekszik már 2:0
Megpróbálom egészében nézni a Köztársasági Elnök úr tevékenységét. Szerintem hazai vizeken remekül evezett, kialakított egy új struktúrát, a törvényadta lehetőségeket maximálisan kihasználta. Nagyon szimpatikus, elvhű ember. Ha nemzetközi vonatkozásban nézem, nem elfogadott, amiről nem Ő tehet, hanem a GyF-Bajnai kormány. És mégis, a be-nem-engedések annyit amortizáltak a személyén, hogy új ember kell. Tiszteletem Sólyom László Köztársasági Elnök Úrnak. Elfogadtam. Szerettem és tiszteltem.
Ezután szeretnék gratulálni a Palotának kiváltképp annak vezetőjének, hogy az itt tanúsított viselkedésével sikeresen feltették ötévnyi regnálásuk végeként az i-re a pontot!
Hol a hősiesen védett alkotmányos értékrend - vagy az várathat magára, míg meg nem érkezik a kesztyűbáb?
Abban igazad van, hogy a "holo" törvény elfogadása valóban nem volt szerencsés (sem a törvény megszavazása, sem az, hogy S. L. ellenkezés nélkül aláírta)... De a Fidesz-t NEM kényszerítette semmi (senki) a "kiegészítésre"... lazán el is törölhette volna.
Nem, mert több esetben nem visszaküldeni, hanem alkotmány birósági norma kontrollra kellett volna küldeni. Vagy volt olyan amit aláírt, s nem kontroláltatta, mert akkor evidens lett volna, hogy elmeszelik az Alkotmánybiróságon. Ez történt pl, az utolsó űllésen meghozott "holo" törvénynek csufolt esetében, aminek úgye a következménye lett, hogy most a fidesz kiegészítette kényszerből, de igazán egyikre se lett volna szükség, mivel sántit a "vélemény nyílvánitás " szabadsága valamint az egyenlő elbirálás az eredeti egyoldalú "holonál".
Azzal gondolom mindig egyetértettél, ha hazavágott egy MSZP-sek által megszavazott jogszabályt... de kellemetlen lenne, ha az elkövetkező időkben a Szent és Tévedhetetlen Fülkeforradalmár Úr által megszavaztatott törvényekkel tenné majd ugyanezt...
Na már most, pont az emlitett indoklás nem alkalmas arra, hogy a leírtak megvasolitható lehetett volna. Sólyom őntörvényű "alkotmány örült", amit azért nem kell mindig igaznak és kézpénznek venni az itéletét minden kérdésben. A tévedés esélyét kérdőjelezte meg őnmagával szemben. Amikor egy törvénynél azt az indoklást adja, visszaküldés alkalmából, hogy én így gondolom, akkor nagyot téved, mert nem ez a dolga, hanem a demokrácíán való örködés, és a törvények aláírása, ha kétsége van a "demokrácia örködése" közben, hogy valami ütközik az Alkotmányba, akkor tessék norma kontrollt kérni, és nem minösítgetni.
Azért többször volt rá precedens, hogy az alkotmány birák másként gondolták, mint Sólyom.
A kontrollt a civil társadalom és az Alkotmánybíróság és a társadalmi szervezetek adják.
Gondolom, hogy azért nincs nagyon megsértödve, hogy a hivatala után élete végéig bitosítanak neki közpénzen lakást, amit az özvegye ha van élete végéig használhat, valamint másfél milló apanást az élete tengetéséhez, Tudjuk, hogy milyen cirkusz volt a kinevezésekor is, mikor nem találtak az izlésének megfelelő "gunyhot". Nem kellene enyire misztifikálni a nagyságát, mert azért ez nem felel meg a valóságnak. AHV meg mostanában nagyon hajaz a 168 óra stilusára a kormány megitélésével kapcsolatba. Csak gratulálni tudok, ha így megy gondolom a példányszámukon majd meglátszik.
Várjuk a Kumin Ferenc Tájékoztatóiroda reagálását - netalán a Sándor palota erkélyére lesz kitűzve? Erről is beszélgetett a magasságos Miniszterelnök Úrral? Avagy az állam így működik?
"b) A Kormány – tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét – felkéri a köztársasági elnököt, az Országgyûlés elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsõbb Bíróság elnökét, az országgyûlési biztosokat, az Állami Számvevõszék elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetõit, a bíróságok elnökeit és az ügyészségek vezetõit, hogy az általuk feladatuk ellátása során használt középületekben gondoskodjanak a Nyilatkozat megfelelõ kihelyezésérõl."
"a legjobban az fájt a posztkomcsiknak, hogy nem fogott kezet a vén kollaboránsokkal ..." Kezet valóban nem fogott (egyes) kollaboránsokkal, inkább elvette feleségül a lányukat.
Pokorni (Pityergős) Zoltántól tudjuk, hogy erre a cserére már elég régóta készülnek. Az más kérdés, hogy a rosszat még rosszabbra cserélték. Isten adja, hogy legalább hosszabbítás ne legyen :-)
"Hende Csaba miniszter csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta, hogy egyelőre vizsgálják a lehetséges helyszíneket. A Honvédelmi Minisztériumban (HM) egyelőre sem döntés, sem javaslat nem született arról, hova telepítsék a korábban a Zengőre, illetve a Tubesre tervezett NATO-lokátort. Szavai szerint a legjobb megoldás az első tervezett helyszín, a Zengő lett volna..."
Elnök úr, lehet visszabaktatni a Zengőre: savanyúJóska ábrázatához úgyis passzol a remetelét; tanácsom az, hogy láncolja hozzá magát két tő bazsarózsához, és pórázon, szájkosárral vigye fel magával a láthatatlan alkotmányos értékrendet is - majd a KuminFeri lekommunikálja és a kéznemfogását is szívesen tolmácsolja az arra érdemesek felé :-)
Sólyom László megtartása érdekében érvelünk. Legfőképp azért, mert morálisan megkérdőjelezhetetlen elnöke maradna Magyarországnak, melynek a szokásosnál is nagyobb szüksége van a tekintélyre. Sólyom újraválasztásában megnyilvánulna a demokratikus erők elismerése az elmúlt öt év teljesítményéért. Jelezné azt is, hogy a hatalmas támogatottságú Fidesz érzékeny külső kontroll alá veti magát, amely, bár kétséget kizáróan nehezíti újjáépítési munkáját, de hajlamossá teszi az önmérsékletre, és kiszűri a lendületből félrecsúszás esélyét.
Kemény nap lesz az a Fidesz-főnökségnek. Sokkal több képviselőjük van, mint öt éve, sokkal több embert kell leellenőrizniük, hogy jól szavaznak-e. Vakondok mindig felbukkanhatnak, kellene egy vastag vaslemez a szavazófülke padlójára.