A Kr. e. XIII. században rejtélyes új nép tűnt fel a Volga és a Duna közötti térségben. Kevéssé látszik hihetőnek, hogy az említett szkíta közösség légüres térben, ősnemződés útján keletkezett volna, mégis, némely modern szerző – a régészeti leleteknek, a történeti, nyelvi adatoknak fittyet hányva – szinte ezt sugallja. Kik voltak ők, akiknek nevét az ókori görögök nyomán aztán még seregnyi hasonló életmódot folytató, lovas harcmodort űző etnikumra alkalmazták? Csak úgy hipp-hopp ott termettek a semmiből a mai ukrán és dél-orosz sztyeppéken és a történelem színpadán? Szerencsére nem mindenki hisz a hús-vér szereplőkre ráerőszakolt fantasztikus mendemondákban. A lakatlan pusztákon való gondviselésszerű megjelenés tézisét a mélyrehatóbb történeti elemzések halomra döntötték. Kiderült, hogy a szkíták emlékanyaga a Hettita Birodalom etnikumainak hagyatékával mutat szinte a végletekig menő hasonlóságot. Csakhogy a hettiták állítólag „kihaltak”, köddé váltak. Előbb az ún. tengeri népek Kr. e. XIII. századi támadásai züllesztik szét a birodalom államgépezetét, majd Kr. e. 717-re utolsó támaszpontjukat, Karkemiš városát is beveszi II. Šarru-Kenu asszír király. Valóban így történt? És mi következett azután? A topic erre és a hasonló kérdésekre keresi a választ. A már létező Kik voltak a szkíták? rovat tágabban értelmezett szkítaságával szemben azonban – elkerülve számos félreértést – ezúttal csak a „valódi” szkítákra koncentrálunk, azokra, akik előbb Anatóliában, majd a Kr. e. XIII. századtól Kelet-Európa pusztaságain éltek. Elképzelhető, hogy közülük is csupán a „basziléioi”, azaz „királyi” csoport volt azonos a korábbi kis-ázsiai birodalomszervező hatti néppel. A többi sztyeppei szkíta közösséget talán a hajdani birodalom behódolt vagy csatlakozó népei és a helyben talált őslakosság adták.
Having examined the Early-Scythian monuments of the Kuban area and compared them with Proto-Meotian monuments, we are able to confirm an old conclusion made by A. A. Iessen: "the culture of the Early-Scythian Kelermes kurgans ... developed in a structured fashion based on the culture of the preceding period" (Iessen, 1954, S. 129). However, this does not contradict the idea of the existence of a "center of Early-Scythian culture" (Galanina, 1997)...
Igen, inkább ezt kéne megérteni: Arsannak és Tuvának nem sok köze van a "valódi" szkítákhoz, bizonyos kulturális párhuzamokat leszámítva... Ennek ellenére ezt a népnevet a régészek az ottaniakra is összevissza használják... Megbeszéltük már.
1950 nyarán a Magyar Nemzeti Múzeum régészei ásatást kezdtek a Szentes határában lévő Vekerzugban ... újabb kettős lósír került elő, melyben a két, egymással szemközt fekvő lócsontváz fölött négy vasabroncs és kerékagy (persze rozsdás, sérült állapotban) és nagy halom faszén feküdt. Később még további hat lósír került elő – egyes sírokban a lócsontváz mellett kutyacsontváz is feküdt –, nem beszélve a nagyszámú emberi sírról. A második kétlovas sírban lévő négy kerékabroncs és kerékagy kétségtelenné teszi, hogy a sírba a lovak mellé kocsit is temettek ... A faszenek arra mutatnak, hogy a kocsit felgyújtották, elégették, és csak azután került a sírba. Nyilván a sír szélén gyújtották meg, és mikor már jól égett, bedöntötték a sírgödörben fekvő két lóra. Hogy a farészek még éghettek a bedöntéskor, bizonyítja az, hogy a lovaknak azon csontjai, melyeket csak bőr fed, és hús nem, égésnyomokat mutatnak, tehát az égő fa vagy az izzó parázs átégette a bőrt, és megégette a csontokat is. Ezért fekszenek az abroncsok kettesével egymás felett és nem egymás mellett, mivel a kocsi az oldalára dőlt. Az eltemetett kocsit a lovak szerszámzata alapján az i. e. 6–5. században idekerült szkítáknak tulajdoníthatjuk.
(Bökönyi Sándor: A szkíták kocsija; Magyar Nemzeti Múzeum–Történeti Múzeum Rotaprint Üzeme, Bp., 1956, 1–2.)
Elképzelhető, hogy nem Hérodotosz szkítáinak szekéráldozatát írja le itt Bökönyi, csupán egy rokon kultúráét, ahogyan Bóna is utal rá.
Szkíta szekeret ábrázoló pénzek Olbiából. A hellén leírásokból tudjuk, hogy a szkítáknak négy- és hatkerekű lakószekerei is voltak.
Szkíták rejtélyes piramisai a sztyeppén. A Fáraók piramisait meghaladó aranykincsek! Világ történelem kutatói a mai napig szerették volna szétválasztani a szkíta-hun-avar-sumér népeket.
Érdemes benézni: http://209.85.135.132/search?q=cache:m39_RPGahAIJ:www.magyarhon.eu/mozi/feltarasok/+.:+A+szk%C3%ADta+rejt%C3%A9ly&cd=12&hl=hu&ct=clnk&gl=hu
"Nem gondoltam, hogy ezt ilyen egyszerûen, tömören is ki lehet fejezni"
Szerintem sok mindenre nem gondoltál még, de a világért se akarnám az illúzióidat szétrombolni. Legyen elég annyi, hogy a Csernyenko-féle kötet, amit Dan Smith belinkelt, az például "valódi" szkítákról beszél. Ez az, ami ontopik jelen helyzetben. Amiről ti itt zagyváltok az utóbbi négy hozzászólásban, az nem az. Persze van egy olyan kósza sejtelmem, hogy később még vagy 176-szor meg kell kísérelnem ezt elmagyarázni... De hát nem egyszerű az élet.
Zeiller J. (Zeiller J.: Des Origines Chrétiennes dans les provinces danubiennes de l'empire romain. Paris, 1918) sok hivatkozást hoz a régi írásokból arra vonatkozólag, hogy: "szkíták alatt a hunok értendők" (az 548. oldalon). Az orosz történészek azonban - már a múlt században is - azt állítják, hogy: "a magyarok a szkíták" (Zhitie propodobkago Athanasiia Athonskago {Zapiski istoricheskago fililogicheskago fakulteta. S. Petersburgskago Universiteta 25, 1895, 2330})"
A takik európai rokonai, a tarpánok kevésbé bizonyultak szerencsésnek. A szkíták lovai a dél-orosz és ukrán sztyeppéken egészen a XIX. század végéig éltek, az itteni orosz kolonizáció következtében azonban mind kisebb számban. Az újabb kori lótenyésztők ugyanis nem tűrték, hogy a csoportokból kivert, magányos tarpán mének az ő méneseikből csábítottak magukhoz kancákat, így féktelen vadászat indult meg rájuk, melynek következtében a század végére a hettiták egykori hátasait teljesen kiirtották.
The Assyrians relievos in Nineveh in 8th century B.C. show similar horses ...
Na, sose' tudtam mi a szösz az a "mányi monyó" (szerintem akitől hallottam az se), de hogy ez eddig éljen (mármint a fogalom) az roppant érdekes (pedig még a Czu-Fo-ban sincs benne)
Június 13-án avatták fel Bálint Gábor mellszobrát a Háromszékhez tartozó Szentkatolnán. A rendezvény kapcsán ismét előtérbe kerültek a kolozsvári egyetem professzorának korát számos ponton megelőző művei, és akinek munkássága még ma is tabunak számít a hazai tudományos életben.
Bálint Gábor szakmai tevékenységét Magyarországon a mai napig nem ismerik el, holott külföldön őt tartják a magyar mongolisztika megalapítójának. Valószínűleg azért nem esett szó róla, mert tevékenysége éppen az ugor-török háborúra esett, és a fiatal kutató, aki közel 30 nyelven beszélt, sajátos nyelvészeti álláspontot alakított ki, nem csatlakozott egyik táborhoz sem, és keményen harcba szállt igazáért Hunfalvy Pállal és Budenz Józseffel. Utóbbival több vitája is támadt, és Budenz volt az, aki szakmai féltékenységből akart leszámolni ellenlábasával. Megakadályozta, hogy Bálint önálló mongolisztikai tanszéket hozzon létre Budapesten, sőt meg is szüntették ottani állását, magántanárként tanított keleti nyelveket, majd akadémiai segélyét is megvonták. Újszerű nézeteit nem értették meg kortársai, emiatt elterjesztették róla, hogy dilettáns, és a magyart minden más nyelvvel rokonítja.
Ezzel szemben Bálint munkáiból világosan kiderül, hogy ő az akkori nemzetközi elnevezésekben szereplő „turáni”, vagy „szkíta” népek nyelvét akarta tanulmányozni, és azok hasonlóságait kimutatni és elemezni. Bálint közel 20 évre külföldre ment, majd hazatérte után Kolozsváron kapott tanszékvezetői állást, ahol úttörő munkát végzett: vezetése alatt ez az intézmény volt a legnívósabb egész Európában, csak ott lehetett például japán nyelvet, vagy éppen kabardot tanulni, de a mongol nyelv is ritkaságszámba ment az öreg kontinensen. Bálint Gábor tudományos igényű publikációi az Erdélyi Múzeumban jelentek meg, de fontos kultúrtörténeti cikkeit a Székely Nemzetben közölte: ilyen például Dzsingisz kán végrendelete, vagy a buddhizmusról szóló elmélkedése.
Bálint Gábort a Magyar Akadémia azét küldte ki a kalmükök, majd a mongolok közé, hogy tanulmányozza a magyar és a mongol nyelv közti hasonlóságot. Fő pártfogója, az akadémikus Fogarasi János ugyanis nagyon közelinek tartotta a két nyelvet. Bálint négy éves kutatóútja után hazatért, és az Akadémián be is számolt gyűjtőútjáról. Bálint azonban nem magyar-mongol rokonságról beszélt, hanem rájött arra, hogy annak alapja a hun lehetett és ezért az utóbbiakról is gyűjtött néhány forrásadatot. Deguignes védelmében állást foglal az ázsiai hun és az európai hunok azonosságáról, és már akkor megállapította, hogy a kínai krónikákban szereplő xiong-nu kifejezés a kínai fogalomírás szerint egy hun, vagy hunnu alakot ad vissza. Sőt kimutatta, hogy a tamul és a szanszkrit nyelvben a hun szó „huna” alakban van jelen, ami azt mutatta, hogy hunok Észak-Indiában éltek. Sőt, a szakirodalomban talált egy huni népet, akik a dél-kínai Jünan tartományban éltek, Bálint őt is a hunok utódainak tartotta. Ezt legutóbb a koreai régész, Kang In Uk igazolta.
Miután a székelyek mozgalmat indítottak hazahozatalára és elérték, hogy a neves tudóst kinevezzék a kolozsvári Ferenc József tudományegyetem Urál-altaji tanszékének vezetésére, Bálint otthagyta athéni katedráját és 1891-ben hazatért. Még munkába állása előtt szülőfalujában összeállította hatalmas gyűjtésen alapuló tamul-német szótárát, melynek cédula anyaga talán még ma is megtalálható a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezen szótárával szintén az európai kutatók élére emelkedhetett volna, ha külföldön széles körben megismerik munkásságát, hiszen elsők között volt, aki felfedezte a dél-indiai nyelv fontosságát a közép-ázsiai népek és a magyarok nyelvének tanulmányozásában. Mindenesetre ő volt az első olyan európai tudós, aki német-dravida szótárt írt, hiszen előtte csak az angol Caldwell jelentetett meg nyelvtani összefoglalót, angol nyelven. Sajnos, még az angol tudós műve sem váltott ki hatást a magyar nyelvészekből, sőt, jóformán senki sem hivatkozott rá.
A tamil és a magyar nyelv közötti kapcsolat kutatását így brit tudósok kezdték meg, akik a 19. század folyamán többször megfordultak az indiai gyarmatokon, és megismerhették az ottani népek nyelvét és műveltségét. Rájöttek arra, hogy a tamil/dravida nyelv nem tartozhat az „indoeurópai” nyelvcsaládba. Elsőként Rasmus Rask, híres dán nyelvész mondta ki, hogy a dravida szkíta nyelv lehet, és ezt a többiek széles körben elfogadták. Maga Caldwell, a tamil nyelv kutatója is hasonlóan vélekedett, sőt ki kell hangsúlyozni, hogy angol és francia nyelvészek az ékiratok nyelvét is akkoriban szkítának/magyarnak gondolták. A 19. században Max Müller hatására a szkíta elnevezést felváltotta ugyan a turáni elnevezés, de azt mondhatjuk, hogy végeredményben a két kifejezés ugyanazt jelenti
Míg nálunk az ugor-török háború után tilalmas témává vált minden új nyelvészeti elmélet, amely nem a finn (ma: uráli) elméletet támasztja alá, addig Nyugat-Európában folytatódott a többféle kutatási irány. A tamul nyelv magyarhoz fűződő kapcsolatát komoly nyugati nyelvtudósok is helyesnek tartották, és ma is végeznek ilyen irányú kutatásokat. Az 1960-as években készült el az első angol-tamul etimológiai szótár, és akkoriban több nyelvész is kimutatta a tamil-uráli nyelvek kapcsolatát. Ma már többen úgy vélik, hogy a tamilok elődei Közép-Ázsiából, majd Pakisztánból vándoroltak délre, és nyelvük szkíta-fajta lehetett. Így utólag tehát az angolszász kutatók igazolták az elfeledett és sokat rágalmazott székely tudósunk igazát.
Bálint Gábor 1895-ben részt vett a Zichy-expedíciban, és eljutott a Kaukázusba. Ott megtanulta a kabard nyelvet, melyet a magyarral nagyon közelinek talált. Hazatérve kiadott egy kabard-magyar-latin szótárat, amelyet azóta is a világ legjobbjának tartanak, sőt ma már fontos nyelvemlék is. A kabardok kapcsán Bálint csak futólag szólt a kaukázusi magyarok utódairól, valamint Madzsar város romjairól. Ezt a témát később Bendefy László kutatta, aki pápai bullákkal igazolta, hogy még 1329-ben is volt az ottani magyaroknak királya, Gyerentyán. Veres Péter etnográfus szerint a Kaukázus térség kutatásában a legjelentősebb eredményt kétség kívül Bálint Gábor érte el, aki hosszú tanulmányútja során a Zichy-expedíció keretében 1885-ben, amikor az adige nyelvet, pontosabban annak, keleti kabard dialektus-csoportját behatóan tanulmányozta. Veres szerint ezzel a Kaukázus hegyi között végzett, voltaképpen mostanáig felülmúlhatatlan nyelvészeti teljesítményével a nemzetközi tudományosságban elévülhetetlen érdemeket szerzett, nevét örökre beírta a kaukazológia aranykönyvébe.
Bálint nyelvészeti munkái után, 1901-ben megírta „A honfoglalás revíziója” c. kötetét, melyben visszatért a hun kérdésre. Megállapította, hogy a mongol nyelvben található sok magyar szó hasonlóságának csak egyetlenegy magyarázata lehet: az igaz nemzeti hagyomány Hunorról és Magorról. Bálint a mongol történelem kapcsán is megemlíti a hunokkal való szoros kapcsolatot. Azt állította, hogy számos mongol törzsnév megtalálható a székely-magyar nemzetnél, sőt az életmódra és az anyagi kultúra tárgyaira utaló szavak is a hun rokonság bizonyítékai. Ugyancsak Bálint Gábor világított rá arra, hogy a hunok története nem a Volgánál, vagy a Donnál kezdődik, hanem Kína szomszédságában, sőt már akkor rájött arra, hogy a hun műveltség szempontjából a kínai és nem a perzsa hatásokat kell figyelembe venni. Ezt a 20. században a sinológusok szintúgy megerősítették.
A könyve azonban a mai napig kiértékelésre vár, abban ugyanis Bálint nem mert nyelvészként állást foglalni bizonyos kérdésekben, hiszen ismerte korlátait, és a nyelvészet eredményeit nem tartotta egyedüli jó megoldásnak. A publikációiból, valamint a megmaradt könyveiből kiderül, hogy Bálint nem csak jól ismerte a külföldi és hazai szakirodalmat, de helyszíni tapasztalatai alapján rengeteg fontos adattal gazdagította magyar tudományt.
"But many times it is the Volga River which is called Araxes especially in Herodotus' History first chapter ..."
:DDD
Ja... Persze. Épp Hérodotosznál, mert különben sehogy se lehetne a szítákat a Volgán túlról eredeztetni. Megnézted, hogy ezt mire alapozzák? Azonkívül, hogy akkor nálam az Alpok a Himalája?
The Aras (also known as Araks, Arax, Araxi, Araxes, Araz, or Yeraskh; Armenian: Արաքս, Persian: ارس, Turkish: Aras, Azerbaijani: Araz Araz, Kurdish: Aras or Araz; Russian: Аракс) is a river located in and along the countries of Turkey, Armenia, Iran, and Azerbaijan. Its total length is 1,072 kilometers (665 miles). Given its length and a basin that covers an area of 102,000 km², it is one of the largest rivers of the Caucasus.
...
But many times it is the Volga River which is called Araxes especially in Herodotus' History first chapter ...
Részlet a híres kelermeszi tükörről, félreérthetetlen elő-ázsiai stílusjegyekkel
Szkíta szekeret ábrázoló pénzek Olbiából. A hellén leírásokból tudjuk, hogy a szkítáknak négy- és hatkerekű lakószekerei is voltak.
Tanulmányozásra...
Hatti (szkíta) páncélos lovagok a Kr. e. V. századból (lovon) és az V/IV. század fordulójáról
Szkíta lovas a Kr. e. 5. századból (jobbra) és a 4.-ből
Szkütha harcos a Kr. e. 6/5. század fordulójáról (lovon) és a 4. századból (álló alak)
Szkütha király (lovon) és urartui nemes a Kr. e. VI. század elejéről
A Búvár Zsebkönyvek sorozatból (Móra, Bp., 1986, 8.)