Most naon felkészületlen vótt, mert tunnia kellett vóna hugy ov-ék vezették be sok helyen a fizetőst és hangoztatják az ingyenest - lya egy pár suliban az vótt- de a zöm fizetős!!
Ha készűl számokkal, fődbe döngölhette vóna szarrágót, de rutinból hozta és az kevés ha számokkal köll ÉRVELNI!
Sajnálom Takács Albertet, nem ezt érdemelte. Szerintem valamit elhallgatott, nem nézett Olga szemébe. Eddig is ismerhették a munkáját, habitusát, mért csak most jöttek rá, hogy nem elég keménykezű? Valami itt bűzlik!
Kérdés, ki mit tekint értéknek? A karórát, az unokák, vagy a gyerekek képeit, a kávépénzt, a gyűrűt, a nyakláncot, a személyes okmányokat, a normál vagy a 140.000.-Ft-os biztonsági lakáskulcsot, a lakásriasztó kódját, a borotvát, a tisztálkodó szereket, a telefonregisztert, vagy korszerűbb betegnél a mobiltelefont? Jó nagy lenne a forgalom abban a bizonyos szobában.
Az idézet teljesen jóindulatú nővér ugyanis azt mondta, mindent visznek válogatás nélkül.
Az egyik este bevittem egyik ismerősömet egy kórházba. Amíg várakoztunk előkerült egy néni, akitől - amíg a folyóson volt - 30.000.-Ft-ot elloptak.
Át kellett menni egy másik kórházba, ott a nővér perceken belül közölte semmit ne hagyjunk benn, mert éjjel-nappal állandó a bejárkálás és mindent ellopnak.
Talán mégis csak van valami oka a széfek beszerzésének.
Persze a látogatási idő visszaállítása és bejáratnál egy számítógépes regisztráció - ki hova megy - bevezetése sokat segítene, még ha ez utóbbi csak látogatási időn kívül működne, akkor is lényegesen csökkenteni lehetne a lopások számát.
Nem szeretnénk belpolitikai csatározások alanyai és célpontjai lenni, de most, egy számunkra, orvosok számára jó rendszer mellett szeretnénk kiállni.
Nem hiszünk abban, hogy ha egy eredményes népszavazást követően a kormányzat eltörli a vizitdíjat, akkor az így kiesett jövedelmünket bármelyik politikai erő vissza fogja állítani, ezt akkor sem kapjuk vissza, ha a mostani ellenzék kerül hatalomra. El kell ismernünk, a vizitdíjnak köszönhetően a háziorvosok bevétele átlagosan közel harmadával növekedett. Ebből a pénzből tudjuk fejleszteni vagy egyszerűen csak biztonságosan működtetni a rendelőnket.
Tudjuk, hogy fizetni senki sem szeret. De talán a betegek is jobb érzéssel adják oda a 300 forintot, ha tudják: a pénzükből az ellátás minőségén és biztonságán tudunk javítani. És ne felejtsétek: ezt a többletet mi nem a mindenkori kormánytól kapjuk, hanem közvetlenül a betegeinktől.
Ha nem lesz vizitdíj, akkor mi, háziorvosok elveszítjük a bevételünknek jelentős részét. Nem tudunk fejleszteni, nem tudjuk kiegészíteni jövedelmünket, és nem tudjuk megfizetni az asszisztenciát, a kisegítő és kiszolgáló személyzetet és a növekvő rezsit. Ezért kérjük az orvosokat, hogy fogjunk össze, és aki nem akarja, hogy ez a kérdés is a politikai demagógia tárgya legyen, csatlakozzon felhívásunkhoz. Vegyük saját kezünkbe sorsunk!
Egyetértését, nevét és email címét a vizitdíj megmaradására a
vizitdij2008@gmail.com nyilvános email címre, illetve barátainak, orvos ismerőseinek küldje tovább, hogy minél többen csatlakozhassanak a felhíváshoz. Ha elegen leszünk, talán meg tudjuk védeni azt, amit már megszereztünk. Talán elég egy kattintás ahhoz, hogy ne vegyék vissza a vizitdíjat! Nevét és egyetértését ezen weblapon hamarosan olvashatja.
Csak nem az amerikai, tiszta üzleti alapú több-biztosítós rendszerről beszélsz? Nálunk nem lesz több biztosító, csak egy - több pénztárral, és nem üzleti alapú, hanem min. 51 %-ban állami tulajdonú lesz. Akkor most kinek van fogalmi zavara?
Hulyesegeket beszeltek , nem is tudjatok mirol van szo.
Az en biztositom nem fedezi azt a gyogyszert amire igazan szuksegem lenne es kevesebb a mellekhatasa mint a masiknak , ezert minden uvegert fizethetek $148.69-et.
Mi lenne ha nem tudnam kifizetni?(mert vannak olyan emberek is)
-Majd megszünik a "munkaundoritisz" és a suliundoritisz", és persze a "gyógyszer túltengésünk" is!! -Csak jobb lehet, a gazdasági részéről meg nem is beszélve!!!
Az orvosok többsége dolgozik, sőt, sokan túlterheltek. Viszont a kórházak élén nem orvosok lesznek, hanem pénzügyi szakemberek, ez nem tetszik nekik. Remélhetőleg (mert én is csak remélem), az ellenőrzés is komolyabb lesz. Már most lehet látni, mennyi orvosi műhiba lát napvilágot. Ez nem azt jelenti, hogy most hirtelen megnőtt az orvosi műhibák száma, csak eddig az orvosok elsumákolták a dolgokat, mert megtehették.
Az emberek többsége miért hisz az orvosok demagóg szövegének? Sokan járnak orvoshoz, és én is tapasztaltam, sok orvos tömi a betegek fejét, milyen rossz lesz. Csak éppen azt nem mondják el, hogy bizonyos kiváltságoktól fognak mentesülni, nem a betegek érdeklik. Szvsz még el kell telni 5-10 évnek, hogy felnőjünk Európához.
Az egészségbiztosítási törvény egyáltalán nem pénz kérdése. Sőt, milliószor elmondták, senki nem marad ki az eü ellátásból, nem kell majd többet fizetnünk."
Jaj , pliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiz , ennyire naiv nem lehet valaki,erre most nincs idom!
Csak ket kerdes :
Tehat nem kell tobbet fizetni , es ugyanennyi jarulekbefizetes mellett kivalo ellatast kapunk majd, raadasul a lanckereskedelembe belepett penztarak is megtalaljak a szamitasukat.
-A saját házi orvosom megmodta: -Azért utálják az orvosok az új rendszert, mert most dolgozni is kell majd, és nem csak ingyen lődörgésért kapnak kenő pénzt! -Most teljesíteni kell majd, és a felettünk lévő felügyelet is kiesik a kezükből! -Most lesz alkalmunk saját sorsunkat kezünkben tartani, és a gazdasági háttere is logikus!! -Ja! -És az Álam is jól jár, amely már a drágábbnál drágább gyógyítási módszereket is alig alig tudja kifizetni!!! -Inkább ennek csak örülni kéne, és nem háborogni!!
-A kedves Karsai József, meg abba a kategóriába tartozik, akik az emberiség alja népét erősítik!!! -Szava hihetetlen és aljas!!!! -Elsőre Igennel szavaz, és másodszor meg Nemmel! -Rosszabb mint a Fidesz!!!!
Az egészségbiztosítási törvény egyáltalán nem pénz kérdése. Sőt, milliószor elmondták, senki nem marad ki az eü ellátásból, nem kell majd többet fizetnünk. De egyes elvakult fidesznyikek elég furcsán gondolkodnak. Pl. egy irodista ismerősöm, aki nettó 80 ezerből él, vizitdíj-ellenes, de ő maga magánorvoshoz jár (5000 ft/kezelés), a gyereke mandulaműtétéért az orvos zsebébe tett 50 ezret, ami szerintem irreálisan nagy összeg, és sír, hogy mi lesz, ha új eü törvény lesz. Itt van a csúsztatás. Eddig sem volt ingyenes az eü, meg 10-20 évvel ezelőtt sem. De eddig az orvosok zsebét tömtük, ez az új rendszer pedig ezen változtatna. A gondolkodásmódon kellene változtatnunk, de ez sokaknak nehéz.