Keresés

Részletes keresés

firpoliono2 Creative Commons License 2021.10.30 0 0 6665

Én ugyanígy jártam Gönci magyar kajszival. Nagyon bosszantó, hogy ismertebb faiskola esetén ilyen előfordulhat.

 

A konténeres szilva jó ötlet, legalább tudod ellenőrizni a levélzetet. A másik megoldás a rezisztens fajták telepítése.

Előzmény: paca76 (6663)
paca76 Creative Commons License 2021.10.30 0 0 6664

Még egy gondolat   mindkét fa szabadgyökerű volt vásárláskor természetesen nem volt rajtuk levél.

Biztos vagyok benne hogy már akkor betegek voltak de a levélzet híján, nem lehetett erről meggyőződni.

Aki mostanság szilvát vesz hányan fognak ilyen problémával talalkozni, majd pár évvel később a többi addig egészséges fáját megbetegíteni???

 

A bluefre helyett Stanley szilvát ültettem konténerest ,amin ültetéskor volt levél és az mind problémamentesnek tűnt, a p3as pótlása egyelőre még várat magára

paca76 Creative Commons License 2021.10.30 0 0 6663

Sziasztok.

 

Pont egy éve ilyenkor vettem 2 fát a meglévő Lepotica

szilva mellé.

Balaton keleti végén lévő nagy komoly

faiskolában vettem 2 fát Bluefre, Nemtudom szilvákat. Nem ők állították elő a fákat más termelőtől származtak.

Természetesen mindkét fa oltvány volt mirabolány alanyon.

 

A Bluefre már tavasszal a kihajtás után mutatta a sarka vírus tüneteit sötét levélen világos zöld foltok nagyon gyorsan kivágtam nem akartam hogy fertőzzön.

A Nemtudom szilva elég szakaszosan kezdett nőni a tavaszi levélzete teljesen egészséges volt nyár közepén volt egy második növekedés ott viszont már lehetett látni a vírus tüneteit aztán az ősz elején ismét növekedett növekedésnek indult és ismét nem volt látható a levélzeten semmi tünet.

Aliba véleményét is kikértem  Ő is azt javasolta hogy  menjen...

Tudom hogy a p3-as egy ellenálló fa,  de őszibarack sárgabarack szilva közé tettem be őt, nem akartam hogy a betegség átjusson a többi fára.

 

Nagyon elszomorít az ,hogy a faiskolában vásárolt növényútlevéllel ellátott fák ilyen problémával rendelkeznek.

 

 

 

László

 

 

renko60k Creative Commons License 2021.10.12 0 0 6662

Mondhatni legkésőbi it Vajdaságban . Nem potyog le elehet húzni a szedését mivel hamar szinesedik de akor még nem igazi éret . Inkáb szeptembere lesz fogyasztásra alkalmas. Nagyon piacos sokan szeretik . Az izéről nem mondanák csak anyit nekem nem kedvencem de sokan imádják . Ha valaki piacozni akar vele vele igazán lehet,szemrevaló. Moniliára egy kisé érzékeny de nem veszélyes. Nagyon terebélyes koronát nőveszt vadszilván.Ja önmedő Lepotica porzója Stenli , Rodna . Ha valami még érdekel ha tudok válaszolok .

Előzmény: james69 (6660)
james69 Creative Commons License 2021.10.12 0 0 6661

Nem egyértelmü  a  "nagyon" kései  a leírásokban az szerepel hogy augusztusi elején érik a naljbolja.

Előzmény: james69 (6660)
james69 Creative Commons License 2021.10.12 0 0 6660

 

Gondolkodtam én  is a naljbolja fajtáról csak megerösitést kérek,  hogy érdemes ültettni föként az ize érdekelne  jobb - e mint a stanley

fajta , fán tartható vagy beérik és lepotyog gyorsan ,érzékeny a moniliára  ,fája mennyire kezelhetö, szedése egy menetben v többszöri szeďéssel betakaritható mennyire keresett fajta értékesítés szempontjából stb.....

Előzmény: renko60k (6659)
renko60k Creative Commons License 2021.10.04 0 0 6659

Csacsanszka Najbolja (legjob) azt lehet mondani elenáló a virusnak nagyon kései nem hulik piacos szilva . Kisé timsós még nem éret de mikor megérik vinom nagy mutatós kék hamvas . Kulinát édes azon kivül semi extra elég rohadós. Csacsanska Rodna (termő) az finom nagyon, kicsit virus érzékeny . Csacsanszka Lepotica (szépség) legjob pálinka alap anyag de az is piacos mert hamar beszinesedik de az ize még nem az igazi . De éreten hasonlit a Beszterceire.

Előzmény: james69 (6655)
Ivankó1979 Creative Commons License 2021.10.03 0 1 6658

Ez úgy van ahogy írtad de vannak fajták Beszterce Debreceni muskotály amik nagyon kényesek rá de a legtöbb fajta együtt tud vele élni és jól tud teremni a jó kondicioban van nekem és sok ismerősömnek ez a tapasztalata 

Előzmény: Yaris15 (6652)
tg7086 Creative Commons License 2021.10.01 0 0 6657

Én is régóta gondolkodom japán szilva ültetésen.Lesd meg a kiskert.comot elég sok japánszilvát találtam ill más érdekes gyümölcsöt is.

 

Előzmény: evodia2010 (6615)
Yaris15 Creative Commons License 2021.09.29 0 0 6656

Nekem a felsoroltakból 3 fajta termő korú van. A nagyon korai Top First, a kései Topend Plusz, és a közöttük érő a Top Taste, új nevén a Kulinária. Mindhárommal elégedett vagyok gyümölcsminőség, termőképesség, ellenálló képesség, fagytűrés szempontjából, de ízre a Kulináriát szeretjük legjobban. Egy jóismerősömnek van Top Hit-je, aki jókat mond róla.

Előzmény: james69 (6655)
james69 Creative Commons License 2021.09.29 0 0 6655

Szilva fákat szeretnék ültettni juna ,empress, cacanska naljbolja,,haroma, toptaste,topend plus,top first,joganta,jofela ezekre gondoltam csak nem tudok dönteni nagy a választék joganta és jofelám van igaz még nem teremnek,valakinek van jobb támpontja melyik jó vagy más fajtákat ültettne   ,beszterceit nem akarok stanley volt már bluefret is ismerem.Konkrétan egy sort szeretnék több fajtával kb 12o -150 fa  .

Yaris15 Creative Commons License 2021.09.29 0 0 6654

Nagy esély van nálam is arra, hogy kivágom az Althannt. Eddig is a porzóképessége miatt tartottam, a Silvia, és Zöld ringló fáimhoz.

Előzmény: firpoliono2 (6653)
firpoliono2 Creative Commons License 2021.09.28 0 0 6653

Nem nekem szólt a kérdés, de mégis had osszam meg a tapasztalatomat.

 

A vírusos Besztercei teljesen menthetetlen volt. Akármit csinálhattam a fával, a termés féléretten lehullott. Élvezhetetlen volt a gyümölcse. Kivágtam a fát, mert nem volt értelme tartani.

 

Althann ringlóm sose volt, így nem tudom, hogy ennél a fajtánál az extra gondoskodás segít-e valamit a vírus tüneteinek enyhítésében.

Előzmény: Yaris15 (6652)
Yaris15 Creative Commons License 2021.09.21 0 0 6652

Köszönöm a választ! Úgy érted, hogy a vírusbetegség ellenére, jó tápanyag ellátással, növényvédelemmel van esély jó minőségű gyümölcsre? A nagy hőség nem játszik szerepet a hús barnulásában?

Előzmény: Ivankó1979 (6651)
Ivankó1979 Creative Commons License 2021.09.21 0 1 6651

Ha nincs possadt büdös szaga és nem potyogott le féléretten maradt rajt egészséges hús is akkor még egy gyengébb minőség lehet blöle pár éve lepoticaval jártam így azóta jó minőséget ad de akkor sem volt sokkal rosszabb a pálinkája ez a sharkátol van ha kivágod az új fa is így fog járni az a tanácsom amit a tanultam és most is ez a vélménye a szak embereknek öntözd ha kell jó növényvédelem és ha van sok trágya alá ősszel 

Előzmény: Yaris15 (6650)
Yaris15 Creative Commons License 2021.09.20 0 0 6650

Kedves Fórumtársak!

 

Althann ringló idei termésével kapcsolatban milyen tapasztalatotok van?

Nálam rekordtermés volt, de sajnos 90 %-ban a  húsa barna volt. Szakértők szerint szilvahimlő, a hőséggel kiegészítve okozhatta.

Mi a véleményetek, cefrének használható az ilyen barnahúsú termés?

 

Didergő Király Creative Commons License 2021.09.19 -1 0 6649

bocs, ezt nem ide akartam (bár szerintem nem is ide posztoltam, úgy tűnik, törés van a mátrixban)

Előzmény: Didergő Király (6648)
Didergő Király Creative Commons License 2021.09.19 0 0 6648

köszi!

Előzmény: hegyalja12 (6647)
hegyalja12 Creative Commons License 2021.09.19 0 0 6647

Érdekes , a  fajtaleírásban  magvaválónak  írják. 

Előzmény: TINTUS (6646)
TINTUS Creative Commons License 2021.09.18 0 0 6646

Az én elenám nem magvaváló..... csak szólok.

Előzmény: hegyalja12 (6637)
Didergő Király Creative Commons License 2021.09.14 0 1 6645

beszterceinek egy kicsit duci szerintem. nemrég láttam egy fajtát, ami a szilágyságban elterjedt, arra eléggé hasonlít. marha nagy fákon, gondozás nélkül terem a rengeteg szilva arrafelé. egy-két hete érett. sajnos a helyi ember nem tudta megmondani, hogy a mi a fajta neve.

Előzmény: bootss (6642)
nyebojsza Creative Commons License 2021.09.14 0 0 6644

Nálunk a Bácskában mindig ilyen volt a szilva, és mindig sarjról ültettük. Ezt hívtuk "rendes" szilvának. Erdőszélen, árokparton vadon is volt.

Előzmény: evodia2010 (6643)
evodia2010 Creative Commons License 2021.09.12 0 0 6643

Szerintem a "nemes" szilva nem szokott saját - nemes - gyökerén nőni, hanem oltott.

Tehát az alany (mirabolán, fosókaszilva) sarjadzik. A levelén láthatod a különbséget.

Magról (így sarjról) nemes lehet a penyigei jellegű vagy a kökényszilva illetve talán a hibridek... szerintem.

Előzmény: bootss (6642)
bootss Creative Commons License 2021.09.09 0 0 6642

Előzmény: bootss (6641)
bootss Creative Commons License 2021.09.09 0 0 6641

Előzmény: bootss (6640)
bootss Creative Commons License 2021.09.09 0 0 6640

Akkor màshogy kérdezem :) , Ez lehet besztercei? Sarjròl vagy magròl is szaporíthatò, mostansàg kezd megérni, magvavàlò...küldök ròluk képet! 

Előzmény: Ali-bá (6639)
Ali-bá Creative Commons License 2021.09.09 0 1 6639

Ha mirabolán az alanya, az gyakran sarjadzik, főleg, ha valami baj éri a fát.

Előzmény: bootss (6638)
bootss Creative Commons License 2021.09.09 0 0 6638

Üdv! Besztercei szilvafa hajlamos kis sarjhajtàsokat hozni a törzse mellett? 

hegyalja12 Creative Commons License 2021.09.03 0 0 6637

Üdv  mindenkinek !  Elena  csemetét  szeretnék  venni  földi  áron  ,  kb 20 db  ot ,  tud  valaki  jó  forrást?  Előre  is  köszönöm!

 

 

jelzo Creative Commons License 2021.09.01 0 0 6636

Köszönöm.:-)

Előzmény: renko60k (6635)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!