Az igaz, hogy egy darabig a Tanácsköztársaság vörös hadserege sikeres felszabadító harcot vívott északon és visszafoglalta Miskolcot, Kassát és a Felvidék nagy részét.
Azonban: ezután a Tanácsköztársaság vezetősége úgy döbtött, hogy a harcab visszavett területeket önként feladja és kivonult onnan. Ez nemcsak újra lehetővé tette a szlovák és román területrablást - hanem morálisan teljesen szétzizálta a hadsereget és ezután már a később, máshol felvállalt harcban sem tudott sikert elérni.
Tehát egy jó kezdet után a Tanácskormány - rosszabb állapotot idézett elő, mint ami eleve volt. Ráadásul tudatosan, önként.
mivel félő volt, hogy a Tanácsköztársaság az ő honvédő harcaival még visszaszerzi az egész Nagy-Magyarországot és csak utána lesz hajlandó a békekötésre,
ezért kellett megbuktatni és a horthysta hazaárulókat hatalomra segíteni, hogy azokkal meg lehessen kötni a békét.
Magyarország felosztását már a világháború idején megígérték az Antant nagyhatalmak a nemzetiségeknek. Ehhez a Tanácsköztársaságnak csak annyiban volt köze, hogy honvédő harcaival késleltette a békekötést, amit aztán a horthysta hazaárulók követtek el.
Túl sok keresztény francia állampolgára nincs Izraelnek, így példád nem túl életszerű. Viszont Franciaországnak már volt magyar - görög zsidó származású elnöke.
Csak a primkók tekintenek a 19-es időkre, mint fajok harczára. A kominista terror válogatás nélköl gyilkolt fajra, nemre, felekezetre való tekintet nélköl....
Hm! Hamarosan visszasírja Európa azokat a régi szép időket. A pincékben titokban vetik majd a keresztet, mert ezt a műveletet nem csípik majd Eurábiában.
Nézd, ha igaz, hogy ma itt Európában a zsidók "uralkodnak" fölöttünk, akkor ez nekem jobban tetszik, mint amikor a "keresztények" uralkodnak fölöttünk. Vagy Neked jobban tetszett a középkor, netán a Szálasi-rezsim...?
"A diaszpórában élő népeket általában utálja a környezetük. Gondolj csak arra, hogy mi a helyzete a magyaroknak Romániában, Szlovákiában, Szerbiában vagy Ukrajnában."
Glavingo, Glavingo
én inkább arra gondolok,
hogy te megint egy nagy baromságot írtál.
(:–(((
Merthogy:
a diaszpóra létrejöttének elengedhetetlen eleme a migráció.
A ma Romániában, Szlovákiában, Szerbiában vagy Ukrajnában élő magyarok túlnyomó többsége nem migrációval került Romániába, Szlovákiába, Szerbiába vagy Ukrajnába.
Tehát a határon túli ezen magyarság Magyarországhoz való viszonyának jellemzésére a diaszpóra fogalma NEM használható.
"A határon túli magyarság semmiképpen sem diaszpóra és ha ez az állítás vitatható, akkor nagy baj van a tudományban …, hogy a kárpát-medencei magyarság diaszpóra volna, hát finoman szólva tudománytalan állítás." (Csapody)
A diaszpórában élő népeket általában utálja a környezetük. Gondolj csak arra, hogy mi a helyzete a magyaroknak Romániában, Szlovákiában, Szerbiában vagy Ukrajnában.