A lingvisztika mint a történelem segédtudománya - szemellenző nélkül. Nyitok neki egy új topikot, amit az íráskényszeres önjelölt "történészgéniuszok" remélhetőleg nem árasztanak el érdektelen zagyvaságokkal.
nem mellesleg, a lard "minden hájjal megkent" fogalmat is hordoz tehát itt : "ysa ki nopun emdul oz gimils twl" értelmezhető, csak töredékesen: "minden hájjal megkenődik? aki ......nopun emdul...az(on) gyümülcstől" ??
...az "ysa, por, és hamu" is értelmezhető, mert a "porban" nincs zsír, de a hamuban sincs, viszont az előttei formában van...
A lincselés, a nyilvános, spontán erőszak története szinte egyidős az emberiség történetével, az alábbiakban néhány epizódját elevenítjük fel.
Amerika felfedezése után egy évvel egy ír kisváros, Galway lakói szörnyű kivégzést néztek végig: egy apa akasztotta fel a fiát. Az 1493-ban történt esetet az tette rendkívülivé, hogy az apa a helybeli polgármester és bíró volt, és előző napon pert folytatott le a fia ellen. Gyilkosság miatt ítélte el, amit az a fennmaradt iratok tanúsága szerint, valahol Spanyolországban valóban elkövetett. Ezután a bűnös fiún maga hajtotta végre az ítéletet. A városka lakói azonban nem értettek egyet a brutális apával, szentként tisztelték, egészen a 19. századig megőrizték a kivégzett fiú emlékét. Így maradt fenn az önbíráskodó apa neve: úgy hívták, hogy James Fitzstephen Lynch.
Aztán közel kétszáz év múlva a brit korona úgy döntött, törvényesen leszámol a gyarmatokon a kalózokkal, tengeri útonállókkal, ezért rögtönítélő bíráskodást vezet be. A statáriumot egy bizonyos Lynch bíró honosította meg. De a névazonosságon alapuló egybeesésnek még nincs vége. Amerikában, a még brit gyarmat Dél-Karolinában, a 17. században két kisváros polgármestere olyan súlyos konfliktusba keveredett, amelyben a helyi polgárok fegyveresen is részt vettek. A csatát vesztő polgármestert az ellenségei elfogták, és minden tárgyalás nélkül, azon nyomban felakasztották a két város határán lévő dombon, egy fára. A domb neve: Lynch Creek. S még ez sem minden. A már független Egyesült Államokban, Virginiában elszaporodtak a lótolvajlások, a törvény tehetetlen volt. Ezért négy-öt szomszéd bíróságot alakított, egy tekintélyes helyi polgárnál üléseztek. A bűnösöket 39 bot- és korbácsütésre ítélték, s utána a lábánál fogva felhúztak a ház előtt álló gesztenyefára. A ház tulajdonosa nem volt más, mint a függetlenségi háború ezredese: Charles Lynch.
Az ezredest és társait később bíróság elé állították, és de enyhe ítéletet kaptak. A virginiai törvényszék szerint a lincselők „jogtalan, ámde igazolható” ítéleteket hozták, igazságot szolgáltattak ott, ahol a polgári ítélkezés kialakulatlan és körvonalazatlan volt. Ettől kezdve a „lincstörvény”, informálisan bár, de bekerült Virginia állam jogi terminusai közé, és más déli államokban is alkalmazni kezdték.
A lincselést halálos kimenetelű, csoportos önbíráskodási eljárásként 1880-tól kezdik emlegetni a szótárak, de már ezt megelőzően széles körben alkalmazták a legkülönbözőbb normaszegések esetében, amelyek egy helyi közösség legtekintélyesebb tagjai szerint veszélyeztették nemcsak az életet és magántulajdont, de a közösség elfogadott értékeit is. A hivatalos hatóságok többé-kevésbé nyíltan támogatták az ítéletosztó tekintélyes polgárok, az úgynevezett „regulátorok” működését, akik a megfelelő törvények, illetve a törvényes testületeik hiánya miatt a kezükbe vették az igazságszolgáltatást. H.D. Graham és T.R. Gurr alapvető „lincstörténeti” művében (Violence in America, 1979) említi, hogy fiatal korában maga Roosevelt elnök is regulátor volt.
A lincsmozgalom a déli államokban előbb a rabszolgatartók fegyelmező eszköze volt, majd a polgárháború után hozzá járult a szegregáció fenntartásához, a feketék „megfegyelmezéséhez”. A kollektív önbíráskodás veszélyes fejlődését Abraham Lincoln is felismerte, és már 1837-ben így írt a lincselésről: „Talán a Mississippi államban és a Saint-Louisban történtek mutatják a legszemléletesebben az emberiesség kiveszésének folyamatát. Mississippiben először a hamiskártyásokat akasztották föl , azokat az embereket, akik minden bizonnyal nem a legbecsületesebb és a leghasznosabb tevékenységet űzték, de mégis olyat, amit eddig valójában még maguk a törvények is lehetővé tettek, és csupán egy évvel azelőtt ítéltek büntetendőnek. Ezt követően a rabszolgafelkeléssel meggyanúsított négereket fogták el és akasztották fel az állam területén mindenütt; majd azokat a fehér embereket, akiket azzal gyanúsítottak, hogy szövetségre léptek a négerekkel; és végezetül pedig a szomszédos államokból érkező, üzleti úton lévő idegenek váltak hasonló ügyeik áldozataivá.”
A déli államokban különösen a polgárháború befejeződése után szaporodtak meg a lincselések, melyeknek áldozatai most már többségben feketék voltak. Az állandósuló gazdasági recessziótól sújtott déliek frusztráltságuk miatt érzett dühüket és rasszista indulataikat vezették le az önbíráskodással. A gyűlöletben és félelemben élő fehér férfiak sajátos mitológiát alakítottak ki a feketék világáról, erre épült a Ku-Klux-Klan intézményének ideológiája. A 19. század végén és a 20.század elején a lincseléseknél a leggyakoribb vád - a gyilkosság után - a nemi erőszak elkövetése volt. Ez egyértelműen jelzi, hogy az önbíráskodás talaján kifejlődő, agresszióba torkolló kollektív pszichózist milyen mélyen átitatták a szexuális jellegű fantáziák.
Az Egyesült Államokban a 19 század végén tetőzött a lincselések száma: egy-egy évben 180 emberen hajtották végre a „népítéletet”. Ez a szám 1917-ben 38-ra csökkent,, majd 1920 után újra évente 60 fölé emelkedett. 1900 és 1944 között mintegy 5000 feketét gyilkoltak meg így a déli államokban.
Mindenképpen szót kell ejteni arról, hogy a nyilvános erőszak elkövetőit nézők, támogatók veszik körül. Az első csoportba a nézők tartoznak, akiket a lincselés látványa is kielégít. A második csoport nem éri be a nézőközönség puszta szerepével; hangos bekiabálásokkal, gesztusokkal bíztatja a gyilkosokat. A végrehajtók, a gyilkosok jobbára fiatal férfiak, akik között sok a pszichopata. Önjelölt bosszúállók, akik feljogosítottnak érzik magukat a cselekvésre. A rokonszenvezők, szurkolók jelenléte csak erősíti a gyilkosságba torkolló belső „elhivatottságukat”.
"a Halotti Beszédben előforduló, 'zsír' jelentésű iša pedig sumér kapcsolatú."
A Halotti Beszédben előforduló iša szóról eddig én mindenhol csak azt olvastam, hogy az egy ismert régi magyar kifejezés, az angol "behold"-dal hasonló értelmű, figyelemfelhívó szó.
Hol olvastad/honnan szedted, hogy "zsír" jelentése lenne?
"Some of his etymologies, such as his derivation of the Persian word for "grass" from a compound meaning "cattle-nourisher", were so felicitous that they almost seemed to partake of the character of revealed truth."
Nicholas Sims-Williams Ilya Gershevitch munkássága kapcsán említi, hogy az iráni 'fű' jelentésű szó valójában ugyebár 'marhatáplálék' értelmű. Ez a szemlélet tehát jellemző lehetett a régi irániakra, mármint hogy a haszonállatok jellemző táplálékát az azt fogyasztó fő haszonállat nevét is magába foglaló szóval illették.
Móra"Fülheggyel hallottam már én egyet-mást Kese kalaposról, de azok nem voltak valami szívvidámító dolgok. Ez a jó ember csak nyáron foglalkozott kalapos mesterséggel, télen beállt tanítónak. Persze csak olyan vad-tanítónak. Szegény emberek adták a keze alá a gyereküket, akik messzillették vagy drágállották az igazi iskolát. A Kese kalapos iskolájába nem kellett se könyv, se irka. A kalapos az ajtaja felső felére fölírta krétával az ábécét - s a gyerek addig rajzolgatta őket az alsó felére, míg egészen írástudóvá nem vált bele. Meg lehetett tanulni minden betűt, csak az ipszilont nem. Arról azt tartotta a kalapos, hogy az nem magyar betű, s azt nem is tanította. Aki az ő iskolájában nevelkedett tudóssá, azt arról lehetett megismerni, hogy mindent i-vel írt, amit más rendes ember ipszilonnal. Az ő deákjai nem azt kérdezték egymástól: hogy vagy, hanem azt, hogy: hogi vagi?"
Terem szavunkkal már nem ilyen egyértelmű a helyzet, bár azt is megpróbálták a perzsából magyarázni (Redhouse, Doerfer). Azonban már Hérodotosznál szerepel a τέρεμνα kifejezés 'épület' jelentéssel, így nem csoda, hogy a görög származtatásnak ugyanúgy akadnak hívei (Schmidt, Pedersen, Vasmer, Róna-Tas stb.), mások meg törökös gyökerűnek gondolják (Miklosich, Ramstedt, Kiniezsa, Németh, Ligeti). A Conversio Bagoariorum et Carantanorum-ban előforduló Termperhc földrajzi nevet Róna-Tas az 1332-ből adatolt magyar Teremhegy földrajzi névvel azonosítja – itt szentelt templomot Adalwin salzburgi püspök 866-ban.
Párhuzamul kínálkozik az említetteken túl: magyar terem, görög τερεμνον, τεραμνον ’ház’, kun tärmä ’női szoba’, türk tarїm,tarum ’kupola, kerek sátor, hajlék, szállás, égbolt’, oguz-török tä:rim ’sátor’, kipcsak-török tä:rmä, szagáj tärbä ’jurta’, perzsa tarum, taram, mongol terme, türkmén tä:rim, szamojéd-osztyák terem 'falu' stb. A szó jelentései az ószláv nyelvekben: ’csarnok, terem, pitvar, tornác, magas ház, emeleti v. toronyszoba’ stb. (trěmЪ).
A Tótfalusi-féle szótár ismeretlen eredetűnek mondja.
*
viskó [1647] Bizonytalan eredetű, esetleg szlovák vagy ukrán jövevényszó, vö. szlovák výška ’magaslat’, nyelvjárási ’kamra lakóházban vagy magasabb épületben’, ukrán [viska] ’torony’, nyelvjárási ’csűr, pajta’. A szláv szavak a ’magas’ jelentésű melléknév származékai, vö. szlovák vysoký, ukrán [viszokij]: ’magas’. A viskó -ó szóvégére vö. kunyhó. Az egyeztetés jelentéstani szempontból nem kifogástalan. (kiemelés tőlem) (Zaicz-Etimológiai Szótár)
*
Tekintetünk állítsuk irányba, Iránba!
*
(párthus) wispuhr: eredetileg 'Sohn des Hauses' „a[z uralkodó] ház fia” lásd: Iris Colditz: Zur Sozialterminologie der iranischen Manichäer, 333. o.) Némely Szászánida uralkodói feliraton a királyi család hercegi és fejedelmi rangú tagjainak címeként szerepel, tulajdonképpen herceg jelentéssel bír. A szó maga az Arszakidák idején már adatolt.
*
Vis- – 'settlement', H. W. Bailey: KTVII, 36. o.
Wis – 'village', MacKenzie: CDP 91. o.
*
The two chief categories of dog (Vd. 13.8 and passim; Ardā Wīrāz nāmag 48.4) are the herd dog (pasuš.haurva, lit., “cattle protecting”; Pahl. sag ī šubānān) and house dog (viš.haurva, lit. “house protecting”; Pahl. sag ī mānbānān). http://www.iranicaonline.org/articles/dog
*
A neves angol iranista és zoroasztriánizmuskutató Mary Boyce szerint a keletiráni (avesztai) viš szó ház jelenésű, a második kategóriába sorolt kutya tehát szó szerint ház+őrző.Magyarán a wis, vis-, viš szavak 'falu – település – ház' jelentésekkel szerepelnek a nevezett iranisták hivatkozott szöveghelyein, ami viskó szavunk alapjául megfelelőnek látszik.
*
Szemben a Zaicz szótár szláv találgatásával, ebben az esetben a -(i)kó kicsinyítővel volna dolgunk a szóvégen, hasonlóan a házikó, ládikó, ágyikó szavakhoz, miáltal jelentéstanilag is befogadhatóbbnak tűnik a dolog. Az egyedüli komoly ellenvetés az iráni kapcsolatok kidolgozatlansága miatt merülhet föl.
Építészetük is fennmaradt. ilyen például a Kr. e. 900 körül épített Diana szentély Cefaluban. (csaknem teljes éppségében fennamradt). Rooca di Cefalu fenn a város felett. Persze hogy nem volt ez Diana szentély, csak később a rómaiak használták annak miután a pun háborúk során elfoglalták a görögöktől és a karthagóiaktól Sziciliát. Na ezt se sikerült feltöteni baxus....
Sajnos nem emléxem, a siculo és sicaniak azok biztos és igen a harmadik itt egy e-betűs nép.
Azért nem süllyedtek el az ősnépek az ismeretségben, mert a görögök Taorminából kiindulva Kr. e. 650 körül "rájuk telepedtek" részben a görögök tudósítottak róluk, részben pedig saját forrásaik is vannak.
Mielőtt végképp elgörögösödtek volna, kb. 300 évig őrizték identitásukat.
Átvették a görögöktől az alfa-béta-gammájukat és saját nyelveiken elkezdtek köbe vésett írásos nyomokat is hagyni maguk után.
Ezt el tudjuk olvasni (mert alfabétagammát átvették), de itt meg is ragad a tudomány, mert a szövegeiket ki tudjuk ejteni, de megérteni mindez idáig nem sikerült.
Agrigentoban és Partannaban magam is fényképeztem sicani szövegeket írásokat, csak valamiért baszakszik a képfeltöltés....
A székelyek nevéről. A Kárpát-medence és a steppe. Magyar Őstörténeti Könyvtár 14. Budapest, 2001. 148–160.
Ideiktatom Klima cikkének összefoglalóját, hozzátéve a szekeleszekről hét éve közölt soraimat:
A magyar nyelvből született magyarázatok:
Benkő József 1806-ban a szék és hely szavak összetételéből származtatta.
Hunfalvy Pál szerint ez a népnév eredetileg szék-elv alakú volt, jelentése ’széken túli’.
Tagányi Károly a szó ’megszálló, megtelepedett’ jelentését vélte felfedezni azon az alapon, hogy a sziksó szóval rokonította, amely megülepszik a talajon.
Sebestyén Gyula ’őr’-nek, ’határőr’-nek, ’végbeli’-nek értelmezte a székely szót. A szó kialakulását úgy magyarázta, hogy első tagja a helyneveinkben is megtalálhatószék, csek, szeg elem – jelentése ’vég’ –, amelyhez a török -li képző járult.
Balázs János 1980-ban megjelent könyvében a székely szót a sző igére vezette vissza, amelyhez a -k deverbális névszóképző járult, s így feltételezhetően létrejött az ómagyar kori szíkü, székü névszó ’gyepű, sövény’ jelentéssel. Ez a szó az -l képzővel kiegészülve hozta létre a székely népnevet.
Klima László a finnugor eredetű szeg szavunkból (jelentése: ’sarok, szeglet, vég’) és a hozzá járult, szintén finnugor kori -l képzőből vezette le a szót, és ugyanolyan jelentést tulajdonított neki, mint a nyelvújítás korából származó ’szegély’ szónak.
Az idegen nyelvekből vett magyarázatok:
Fogarasi János 1864-ben a Hérodotosznál olvasott szaka, szakai népnévből vezette le.
Nagy János 1879-ben úgy vélte, hogy a Hérodotosznál olvasható skolotoi népnévből származik, amely szerinte szkol-nakhangzott („szkol-o-ták”).
Pauler Gyula egy tatár szó alapján felvetette, hogy a székely ’törzs előtt járó’-t jelent. Később azonban ezt visszavonta.
Borovszky Samu a gót sakula ’harcos, verekedő’ jelentésű szót látta székely szavunkban.
Thúry József a székelyt a török eredetű szikil ’nemes ember’ szóból vezette le. Ezt a magyarázatot annak idején Németh Gyula is támogatta.
Hasan Eren és Pais Dezső azonban 1943-ban bebizonyította, hogy ilyen török szó nincsen. A cáfolathoz csatolt megjegyzésben Pais Dezső felelevenítette azt a még 1931-ből származó elképzelését, hogy a székely a török sikil vagy säkil ’elszökő (elugró), szökevény’ jelentésű szóból származik.
Karácsonyi Jánosnak két megfejtése is volt. Először a szlovén sjek ’vágás’ főnév és a szláv nyelvek török eredetű -li képzője összetételének tartotta, és ’útvágó’-nak, ’útkészítő’-nek értelmezte. Később a német sichel ’sarló’ szóból vezette le a székely szót.
Rásonyi László másokhoz hasonlóan török megfejtéssel kísérletezett. Véleménye szerint a szó eredetileg mind a négy lábán és esetenként a homlokán is fehér lovat jelenthetett.
A tengeri népek első inváziója, mint az ún. Kairói oszlop felirata beszámol róla, Merneptah fáraó uralkodásának 5. évében, Kr. e. 1208 táján indult meg. Négy eredeti forrásunk van a velük folytatott harcokról. Ezen feljegyzések közül a legrészletesebb a karnaki templomfelirat. A többiek: a Kairói oszlop, az Athribisz-sztélé és az Izrael-sztélé szövege. A karnaki feljegyzések öt népcsoportról számolnak be a támadók soraiban, így a šqlš.w népről, akik közül szám szerint 222-en estek Merneptah fogságába. (A primer forrásszövegek: The Great Karnak Inscription of Merenptah; The Cairo Column; The Athribis Stela; in: J. H. Breasted: Ancient Records of Egypt III, University of Illinois Press, 1906. R. D. Barnett: The Sea Peoples; in: The Cambridge Ancient History II/2, 3. kiadás, Cambridge University Press, 1975, 359–78. D. B. Redford: Egypt, Canaan and Israel in Ancient Times; Princeton University Press, 1992. Alan R. Schulman: The Great Historical Inscriptions of Merneptah at Karnak; in: Journal of the American Research Center in Egypt XXIV, 1987. Colleen Manassa: The Great Karnak inscription of Merneptah: Grand strategy in the 13th century BC; Yale Egyptological Seminar, New Haven, 2003, Yale Egyptological studies 5.) A feliratokon említett etnikumok:
A második támadás III. Ramessze fáraó uralmának 8. esztendejében érte Egyiptomot, Kr. e. 1175 körül két irányból, a tenger és a szárazföld felől. Az ábrázolásokon jól láthatók azok a szekerek, amelyeken ezek a harcias, elkeseredett jövevények asszonyostul-gyerekestül érkeztek, nyilván a letelepedés szándékától vezérelve. A soros harci eseményeket a Thébához közeli Medinet Habu halotti templomának falain örökítették meg. A feliratokon ismét felbukkan a šqlš.w népcsoport neve. Fontos híradásokat ad e küzdelmekről a legnagyobb fennmaradt óegyiptomi papirusztekercs, a Harris-papirusz, de a šklš.w népet nem említi. (Kenneth A. Kitchen: Ramesside Inscriptions; Princeton. J. B. Pritchard szerk.: Ancient Near Eastern Texts;Princeton University Press, New Jersey, 1969; ANET 262.) Ramszesz a következő tengeri népekkel háborúzott:
1. pe-ra-sa-ta/ peleset (pw-r-s-ty) - philistine
2. tjikar (t-k-k[-r]) - tjekker
3. sa-k(a)-ru-su - šekleš
4. danuna (d-y-n-yw-n) - danaos
5. wasasa (w-s-s) - wešeš
Ezeket a šqlš.w-ket hozzák aztán összefüggésbe a Szicíliának nevet adó szekeleszekkel. Északra, a Volga folyó tájékára kerülésük a szkítákhoz (< névadó hattik) és szarmatákhoz (vö. Diodórosz II, 90) könnyen elképzelhető.
Korábban felvetettem, hogy a Szicíliának nevet adó egyik "tengeri néphez" lehet közük. A šqlš.w (gör. szekelesz) népről van szó. Kulcsár és Istvánovits még a Kárpát-medencei szarmata leletek között is jelentős pontuszi szkíta hatásokkal számol, ami egybevág történelmi ismereteinkkel, hogy tudniillik a szarmata gyűjtőnévvel illetett közösségek folyamatosan rátelepedtek a pontuszi szkítákra. Ugyanis ezek az egyiptomi feliratokról ismert "tengeri népek" mind a hettita kultúrkörből rajzottak ki.
Bár általában az elnevezés nem utal feltétlenül az etnogenetikai gyökerekre, és a névadatok, régészeti kategóriák és humánbiológiai ismérvek külön kezelendők, ezúttal nem zárható ki, amennyiben Róna-Tas okoskodása helyes. De az ilyen népnév-összerakosgatás önmagában is nagyon ingatag dolog, kb. olyan, mint Harmattának a burtász népnévre adott magyarázata. Az alánok jelenléte, kiemelt szerepe mindenesetre egyértelmű Kelet-Európában.
"Lehetségesnek tartja a volgai bolgárok äszägäl, aszkil törzsnevének iráni eredetét. Ha oszétból való magyarázatát elfogadjuk, egy 'valódi alán' jelentés bontakozik ki,"
Hát az hatalmas lenne, ha sikerülne bebizonyítani.
A székelyek nem lehetnek iráni eredetűek véletlenül?
Lehetségesnek tartja a volgai bolgárok äszägäl, aszkil törzsnevének iráni eredetét. Ha oszétból való magyarázatát elfogadjuk, egy 'valódi alán' jelentés bontakozik ki, amit csábítónak tűnne összekötni Kijev ősi uralkodójával, Aszkold-dal, de az ő neve inkább az ónorvég Haskuldr-ból, illetve Höskuldr-ból jön.
Kézaitól sem állt távol a nyelvészkedés, még ha nem is élte ki magát annyira benne, mint kedvenc Anonymusunk. A hunok (avarok?) vezéreit span-oknak, azaz ispánoknak, zsupánoknak mondja, és tőlük eredezteti Hispánia nevét: "Ezek közül a hunok közül a seregben többen kapitányok lettek, akiket a hunok saját nyelvükön szpanoknak hívtak (qui Hunorum lingua spani vocabantur); később ezeknek a címéről nevezték el Hispania egészét, noha eredetileg Catalauniának hívták."
Mellékesen jegyzem meg, hogy a német spannen igéből is keletkezett egy span szavunk később, de az mást jelent.
And the terms used to designate the high officials among the Croats, "kral, ban, zupan", are of Iranian origin. (7 Sakač, The Iranian origins of the Croats, 30-46; RP 195-201) (Mandić 1970, Chapter 1)
