Állítólag létezik valami adóteljesítmény, ami alatt nem lőnek főbe, csak akasztanak:-) Egyébként az AFCnek is vannak határai. Legalábbis, amit cca 8 éve építettem, annak állandóan kellett állítgatni a vevőt. Persze, a hangminőséggel nem akarok nyulat lőni, csak háttérzenének kéne.
Van-e ötletetek valami URH FM modulátor rajzra? A lakásban van egy rahedli rádióm, de nem szeretném a CDlemezt hordozni mindenhova. Arra gondoltam, hogy építek egy kicsi FM adót és ráhangolom őket. Akkor mindenhol ugyanaz szólna. Ami rajzokat eddig láttam, azokban nincs semmi kvarc, félek, hogy nem elég stabilak.
Egy kis segítségre lenne szükségem. Szeretnék készíteni szilveszterre egy pár corallo-t vagy hasonló discofényt, és szeretném ha a zene ütemére mozogna benne az optika.
elég amatőr kérdés lesz, de ha segítenétek akkor nagyon hálás ennék:)
a lenti szöveget egy másik topicból szúrom be, a headset olyan, hogy a belsejében léveő nyákra kapcsolódik a telefon felől fülhallgatónként egy-egy + és -, a nyákon csak sikmát athalad a jel, majd hozzá van forrasztva a fülhallgató a másik oldalra.
a problémám az lenne, hogy a headsetem egyik fülhallgatójának kábele megtört valalhol a tövénél. ez biztos.
nem akarnék feltétle egy új headsetet venni, szeretném megoldani jackdugaljas átalakítással(amilyet már korábban is láttam a topicban). már vettem sztereó kábelt és lengő jack lyukat, de lenne pár kérdésem:
az működne, ha nem a headset nyákjára forrasztanám a kábelt hanem leolvasztanám azt a kábelt ami a telefonból megy a nyákra?
összesen négy kábel ment eddig a fülhallgatókhoz(L+,L-,R+,R-), ezért volt sztereó, ugye? ez után hogy csináljam? a kábel sztereó, tehát két szál fut egymás mellett, de a jacklyukon összesen három láb van(egy hosszú amin van egy apró lyuk +két fövidebb, szintén egy-egy lyukkal).
mit forrasszak hova?
esetleg csak egy-egy kábelnek kell mennie mindkét helyről? vagy hogy van ez?
vagy az egyik fülhallgató jelét kell kivezetni a jackre? de akkor a zene egy részét nem si hallanám(mert ugye a két fülhallgatóban sem mindig ugyanaz szól)
na, az hosszú lett és zavaros:)de telán meg lehet érteni
Erős kétségeim vannak a Nyák hangját illetően.Az elkészítése valóban egyszerű és gyors,de én úgy gondolom hogy a hobbink célja a lehető legjobb hang elérése.A kényelmi szempontok másodlagosak ezen a szinten.
Én HP fotópapírt használtam, fogalmam sincs milyet. Szép fényes volt a felülete. Hipi hopi megy a nyákolás.
Ha flancosabb megoldást akarsz van egy "Press and Peel = Vasald és Hámozd" gyári fólia erre a célra. Azzal finomabb dolgokat is lehet csinálni. Kipróbáltam azt is, volt egy több éves lapom belőle. Kontútosabb, finomabb vonalak, de több helyen fent maradt a nyomat a fólián. Ennek nem tudom mi lehetett az oka. Vasalás, régi fólia??
De a papíros kicsit cakkos szélekkel (mint a linken is látható) nagyon jól működött.
Arzachel, hogy miért: minden látszat ellenére egyszerő vele dolgozni. Megrajzolod a nyákot, és ha elkészült csak beledobálsz minden és a mechaikai rögzítése is adott az alkatrészeknek. A p2p drótozásnál szenvedhetsz a drótok vonalvezetésével, rögzítésével, forrlécekkel (amit be sem tudsz szerezni) stb. Vagy csinálsz egy ronda drótgubancot.
A nyákosnál pedig gagyi rézzel viszed tovább a jelet amit amit előtte mindenféle spéci dróton, csatin pátyolgattál, forrasztod be a spéci ofc alkatrészlábakat stb :))
..ha van türelmed 1 órán keresztül közvetlen közelről legyezni vele.... t.i. kicsi annak az intenzitása. Egy 150 wattos sima izzóval 60 cm távolságból kb. 5-6 perc alatt beégeted....
Szép napot mindenkinek! Eddig csak olvasója voltam a fórumnak, de most kérdeznék valami nem túl magasröptűt, de annál praktikusabbat! Van-e valakinek abbéli tapasztalata, hogy a bankjegyvizsgáló készülékekben használt mini uv csövek alkalmasak lehetnének-e fotólakk megvilágításához NYÁK lapok készítésénél? Ugyanis eddig a jó öreg központi csillagunkat használtam, mint uv forrást :)...dehát beköszöntöttek a borus téli esték-nappalok! üdv.: ferrco
Én a multkor vételeztem egy spray formátumú coccot a birkasztórban, ebben valami teflonos zsír van és tényleg nagyon ken. Bronzperselyt kentem vele, és ken. Pont ilyenekre ajánlják.
Ez egy javított objektív zoom és élességállító gyűrűje alá kellene. A gyári anyag a javítás során "letörlődött". Szilikonzsírom nekem is van, de az nagyon megfogja, mert nagyon pici a rés, néhány tized.
Csak számolni kell azzal, hogy rövid állás után az ásványolaj és a zsir szétválik, és ez egy optika (gondolom menetes állítórészről van szó) esetében csúnya következménnyel jár. Ha csak egy optikáról van szó, akkor tudok adni egy borsószemnyi relative "kemény" szilikonzselé darabkát, ezt amúgy laborokban az
üvegdugóval zárható üveglombikok kenésére használják, az én CANON f.gépem objektívmenetét anno vagy 25 éve kentem be vele, mind a mai napig tökéletesen működik a dolog. Ha érdekel, dobj egy mailt.
Amire te gondolsz, az is szilikonzsír, vagy gél. Ha tudod, hogy milyen viszkozitásu kell, akkor tudok floridai gyártót, csak az az apró bibi, hogy a legkisebb mennyiség, amire rendelést vesz fel 5 gallon.....
Nem tudom jó helyen teszem-e fel a kérdést, de azért megpróbálom.
Szükségem lenne minimális mennyiségben arra a kenőanyagra, amellyel manapság a precíziós műanyag alkatrészeket szokták kenni (fogaslécek, fogaskerekek). Arra a fehér, nagyon könnyen kenődő anyagra gondolok, csak gőzöm nincs, mi a neve. Tehát nem szilikonzsírról van szól, az nagyon viszkózus, alkalmatlan arra a műszerre (optikai), amire nekem kell. Attól sokkal "folyékonyabb" kellene.
Eddig csak elektronikai boltokat hívtam fel. Hol lehetne ilyet vásárolni?
Lenne egy kis megoldandó... Szert tettem egy SCOTT ARX98M típusú CD/MP3-as autórádióra és a probléma a következő:
Nem adott hozzá az előző tulaj semmi tartozékot és nem tudom hogy köthetném be! Nincs meg a csatlakózó, amivel be tudnám aplikálni a verdába. :( Kerestem már a neten kapcsolásirjazot, vagy egyéb infót, de semmit nem találtam. Hol lehet, illetve lehet-e kapni ilyen csatit? Ha lehet honnan tudom mit hova kell kötni???