És nem is bírja a homokot. Egy m3 vízben pár gramm homokot még elvisel, afelett hamar megadja magát. Ezzel szemben a ruszki búvár még akkor is tolta a homokot kifelé, amikor már alig lötyögött a trutyi. Erre mondják, hogy valamit valamiért...
Hello b15.Minden, sorod igaz!
De ne ébresük föl az alvó oroszlánt. Mert nekünk amatőröknek nem lesz vizünk az udvarban, ha ezt végigkel járnunk. Mi csak a talaj felső rétegét célozzuk meg és fürjük meg. Egy falú közmű épiteséröl nem szeretnék írni, ez a közmű mindenek előtt az első. De!! A szomszédban kertész, egy nikkelezet fúrómesterrel melyiknek egy fúró tornya van. És megcélozza a harmadig víz réteget, (ami talán nincs is, mert ö egy mély lukat, fúr, mert ezért többet pénzt kérhet) és az amatőrnek elmegy a vize, akkor előkel venni a rendeletet.
Csőbúvár szivattyú nem létezik 70e Ft -nál olcsóbb? Én nem nagyon találtam. Ugyebár a menbrános-zizegős 10e Ft körül már kapható. Ezzel szemben a csőbúvár szivattyú.. Üdv Atesz
Én is megkérdeztem a jegyzőt az önkormányzatnál, el is mondta, hogy mik kellenek hozzá. Meg azt is hozzátette, hogy tőlük engedélyt még senki sem kért... Pedig tudom, hogy jópáran furattak kutat, gondoltam miért pont én legyek a kivétel. Amúgy magamnak fúrtam, nem tudom melyik hivatalos kútfúró és mennyiért adná nevét egy kúttervhez...
Utána néztem, nem csodálom hogy szinte senkinek nincs engedélye...:-(
Engedélyezés Saját kút fúrása a 72/1996 számú kormányrendelet értelmében minden esetben engedélyköteles. Ha a kútból történő vízkivét nem haladja meg a napi 1,5 m3 vagy az évi 500 m3 mennyiséget, úgy az engedélyezés a települési Önkormányzat hatáskörébe tartozik. Létesítési engedélyt kell kérelmezni, a használatbavétel előtt Talajvízkút üzemeltetési engedélyt kell beszerezni. Sajnos az engedélyezés nagyon ritka esetben történik meg. Ennek ellenőrzése az európai uniós csatlakozást követően várhatóan szigorodni fog, mint ahogyan a vízvizsgálati előírásoknak is teljeskörűbbnek kell majd lennie. A kérelemhez csatolja az alábbi dokumentumokat: - Tulajdoni lap - Térképmásolat - Terv /közműtervező készíti, aki az Országos Névjegyzék tagja/ Az ügyintéző megvizsgálja, hogy az Ön által megadott adatok elegendőek-e a kérelem elbírálásához. Amennyiben nem, hiánypótlásra hívja fel az Önt. Ha megfelelőek az adatok, jogszabály alapján elfogadja az ügyintéző. Kéri az illetékes társhatóságok /ÁNTSZ, Környezetvédelmi Felügyelőség, Vízügyi Igazgatóság/ állásfoglalását, majd mindezek figyelembevételével megadja az engedélyt vagy elutasítja a kérelmet, erről Önt határozatban értesíti. Ha nem ért egyet a határozattal, Ön a Megyei Közigazgatási Hivatalhoz benyújtott fellebbezéssel élhet ellene.
Nincs benne vas csak meg van vibrálva. Kb 3-400 kg/db, én 6000 Ft-ért vettem darabját+a fuvar. A sztorim vége(?) az lett, hogy jött markoló, beásta magát 1 m-re, így le tudott ásni 5-5,20 mélyre. "Gyorsan" leraktuk a gyűrűket, mert nagyon omlott be az alja. Sajnos valószínűleg a beszakadt fúrószár mellé sikerült lerakni. Ja és visszatöltésnél az alsó gyűrű féig megtelt a visszahulló földdel.
Másnapra lett kb jó 2 méter vízoszlop, de az leszívatva elég lassan telik vissza. Sajnos az alsó gyűrűk körüli sóderezés elmaradt. Bár amennyi beszakadt ott lent vagy 10 m3 belement volna. Most vagy beindul, vagy még megpróbáljuk belül lejjebb ásni.
Szerintem egyszerűen csak be kell jelenteni. Nálunk nemrég voltak kint a vizesek, megnézték: -Van kút? Jó, beírta a papírra. -Csak locsolni használják? (Sűrű bólogatás.) OK. Elmentek.
Elvileg egy építmény 1m felett és alatt engedélyköteles, ha betonalapja van. (Kivéve a kivételek. :-)) Szerintem a kút csak bejelentés köteles.
Szerintem hülyeség, hogy a lezárás hiányától ment el a víz. Nekem sincs lezárva, homokos meg kicsit kavicsos, mégsem ment el a víz. A kút nem olyan mint egy edény, amelyet ha lezárnak akkor nem folyik ki a víz. Általában ott a vízszint, ahol a lefelé szálló víz és a hajszálcsövesség miatt felfelé törő víz találkozik. Ez nagyon időjárásfüggő, aszályos időben lejjebb vándorol. Pl. a közelmúlt forró napjaiban egyik ismerős ásott kútja csontra kiszáradt, pedig szokott benne lenne pár méter vízoszlop. A másik, meg hogyan tud egyáltalán feljönni a sóder? A sóder nagyon jó vízadó, de fajsúlya nagyobb a víznél, általában a víz jön fel a sóderből, amaz alul marad. Olyan lehetséges, hogy alul maradt némi hely, s a kavicsolásod - ha van ilyen - szépen feljött rezgés - pl. rezgőbúvár - hatására. Vagy eleve kavicsos a talajod és az áramlik be a rezgés hatására. Azért érdemes odafigyelni, mert ha a kavicsolásod jön fel, a helye be fog omlani és simán elzárhatja a vízbeáramlásokat. Én valami egyszerű csigafúrót készítenék, kitekerném a sódert és esetleg lecementezném. Tuti lezárás, ott semmi se megy le vagy jön fel. De azért ne vedd készpénznek, ha van köztünk kútfúró, ne tartsa vissza a véleményét.
Sziasztok, én is segítséget kérnék ha van itt hozzáértő.. van a kútfúróknak valami felletes szerve, akinél valami féle feljelentést lehet tenni? A történet röviden: pár hónapja fúrt egy úriember egy 110-es 22 m-es kutat nekünk, amiből 2 perc után elfogy a víz. egy másik kútfúró azt mondta hogy azért mert nem zárta le a kút alját, csak ledugta a csövet és már csak 15 méteres a kutunk, mert 7 m sóder feljött. az ember nem hajlandó vissza jönni, 1 hónapja ígérget, most már a telefont sem veszi fel...
Segítségeteket szeretném kérni, bár nem kútfúrásról van szó.
Van egy mélykúti csőbúvár szivattyúm, 39-es külső átmérővel. A kérdésem, hogy 3/4-esre szűkíthetem-e, vagy csak 1 colosra? Vagy hogyan lehet, ha lehet megoldani, hogy 3/4-esre szűkítsük? Vagy vehetek slagot?
Mennyibe kerül most egy kútgyűrűnek való vasbeton gyűrű? Kicsit szóismétlés, de nem tudtam jobban megfogalmazni. Nagyon gondolkodom rajta, hogy megpróbálkoznék én is az ásással. Van egy 5,5 m3-es ciszternám, tehát ha nem lenne túl nagy vízhozam az se lenne nagy tragédia, mert áttermelném a ciszternába amennyi van.
Nagyszüleimnél van egy ásott kút. Ha jól emlékszem 10-11 gyűrű mély. Történt, hogy a felettünk lévő telkeket megvásárolták hollandok, németek, stb. és miután ásattak ők is kutat, azóta eltűnt nagyzüleiméből. Ez már évek óta tart, de most hogy ennyire nem volt a télen casapadék, különösen bosszantó, mert mikor hétvégén segyteni akartam nekik öntözni, egy vödör vizet tudtam felszippantani, aztán már a búvárszajré ki is jött a vízből, illetve abból a kis pocsolyából, ami a legalsó győrű közepén volt.
Az alsó szomszédnak van fúrt kútja, gondoltam meglepem nagyszüleimet én is eggyel. Egy kérdésem van: kivel.
Tudtok esetleg megbízható kútfúrót ajánlani nekem, aki a Balaton észak-keleti részénél egy telekre kutat fúrna? Gondolom, mivel a mostani búvárszippantyú nem lesz hozzá jó, ezért kellene technika is a víz felhozatalához.
Van egy ásott kútam. kb 95 éves és 5m mély, Budapesten a XV. kerületben. Egyszerre csak kevés vizet ad, 3 óránként kb 150-200l-t. A hétvégén rávettem magam, hogy alászálljak kitisztítani. Elég nehéz volt mert kevés a hely bent. Eleinte csak keményre tömörödött agyagos homokot találtam, kb 3 talicskát sikerült vele megtölteni. Aztán a gyűrűk egyik oldalán erősen süppedős réteget találtam ahonnan nyomult befelé a homok (vizzel együtt persze). Itt le lehetett nyúlni a legalsó gyűrű alá. Én itt abbahagytam a munkát mert nem tűnt biztonságosnak, de a hozzáértőktől kérdezném, hogy további tisztítás hatására a fellazult részen elképzelhető, hogy több homok nem fog beömleni. Ez a fellazult rész egy vizeret jelenthet?Arra is gondoltam, hogy esetleg egy kilyuggatott és szitaszövettel körülvett 60-as vagy 110es csatornacsövet lenyomok ide és abba helyezem el a szivattyú szívócsövét. Ez működhet, vagy teljesen rossz elgondolás?
Na amúgy ma reggel lementem a kútba és a legalsó gyűrű legaljáig kiszedtem a homokot. Beraktam egy kis szivattyút, ez amolyan átemelő szivattyú, most vettem 5 rugóért az O**-ban. ez pontosan annyit nyom ki úgy látom, amennyi a kút vízhozama, kb. 1 perc alatt tölt meg egy 12 literes vödört (de hüle szó). Ez óránként akkor 600 L vízhozamot jelent. Na ezzel viszont csak árasztásos öntözés lehetséges, mert ennek a szivattyúnak nincs nyomása, s a víz sem elég komolyabb szivattyúhoz. De így mehet éjjel-nappal a víz, csak mindig arrébb kell pakolni a tömlőt. A motorrra 250 W volt írva, nem is fogyaszt sokat.
"bronz szitaszövet" vagy "sárgaréz szitaszövet"-re rengeteg találatot hoz a gugli, vannak közte forgalmazók is. Apróhirdetésben is találtam megfelelőt. Például ez: Elég kicsi, de a sűrűsége épp megfelelő. 30 cm átmérőnél 1m magas szűrő kialakítható vele.
Írásodra reagálva próbáltam rézhálót keresni a neten, de nemigazán találtam. Esetleg tudsz helyet, hol lehet venni? Persze a mosógép üst helyett mást használnék :-)
Minek kell neked a kút? Ilyen helyen nem is kell öntözni, a növények "lába" vízben áll. Fogjál néhány automata mosógépdobot! Vágd ki a végeit, a lyukacsos hengereket szegecseld egymáshoz. 3-4 elég. Tekerd be sűrű szövésű bronz v. sárgaréz hálóval (7-10e.-Ft). Esetleg a legalsó fenekét meghagyhatod. Ha ezt lesüllyeszted az ásott kútba, többet nem lesz gondod a homokkal. Sűrű szita kell, mert a szúnyoghálón átmegy. 0,2-0,4 lyukméret.
Jéé, egy földi:) Pisti, nem tudod mikor folytatják? Leugranék megnézni, mert fúrás közben csak a kisebbik gépét láttam, igaz elég nehezen engedtek be. Még jó, hogy a brutál gép a sarokban van alig pár méterre a kerítéstől, ami nincs optikailag lekerítve, így az utcáról minden csodálatosan látható és hallható.
Hétvége: 1 nap alatt 30 centi. Így már 3,80-on vagyunk, valami kvarcrétegben, bokáig vízben. Van valami célszerszám a kavics-kő felkapirgálására? Rövidített nyelű lyukvágóval próbálkozunk a zavarosban, de a víz lemossa az anyagot róla, ha felemelem. A fúrókalapács bejött amíg nem volt víz, de most már nem vagyunk annyira bátrak.
Ha magasan van a talajvíz, akkor a vízzáró réteg felett is várható komolyabb vízhozam? Felénk nagyon magas a talajvíz, s egy kis folyó által feltöltött területen lakunk, feltehetőleg több 10 m "fosó" homokkal kéne megbirkózni, nem is tudom, hogy várható-e, hogy eredményt tudok elérni, érdemes-e belefogni ilyen munkálatokba. Amúgy rettentő nagy vízhozam várható már ebben a talajvíz rétegben is, mert a kertünk vége felé kb. 70 cm mélyen talajvíz van, s 1-1,5 méter mélyen kezdődik a "fosó"homok, ömlik benne a víz. Igazából van ásott kutunk is, de a fenti körülmények miatt nem tudom, kihasználni. az alsó gyűrű szinte tele van homokkal, de hiába szedem ki belőle, a szivattyúzás miatt 2 hét alatt úgyis telehozza a vízpótlás. Így kb 50-70 cm víz áll rendelkezésre locsolásra, azt percek alatt kiszívja a szivattyú, de kb 15 perc várakozás után újra lehet locsolni, mert "megtelik" a kút. Ezért kéne valami komolyabb, fúrt kút, homokmentesen, ha házilagosan nem fog menni, akkor szakira kell bízni, mert a mostani ásottkútból szivattyúzás nem megoldás. 5 perc szívás, negyed óra várakozás.. Szerintetek van esélyem?
A 110 v. 125-ös műanyag cső tökéletesen megfelel. Eddig még sehol nem nyomta össze a föld. Pedig akadt még 2 mm-es fallal is. Ma már csak "tokos" csöveket kapni, legalábbis felénk. Jobban szerettem a sima vágottat, mert a melegen összetoldott csövek szűkebb lyukban is lefértek. A 140-es furatba lefért a 125-ös, míg tokosból csak a 110-es. Acélcsővel is próbálkoztunk, de csak iszap kizárására és abban fúrtunk tovább. Szép jelenet volt, mikor lenyomtuk, kezdtünk fúrni, és egyszercsak kimászott a földből. Belülről kimertük a vizet és a földet, az alját lezárta még a dugó, kívül meg a talajvíz megemelte.
Én azt kérdezném a tisztelt szakiktól, hogy a külső műanyag, vagy fém csövet hogyan illesztitek öszze? Esetleg lehet a külső cső (amibe a belső szívócső megy a talpszeleppel) a hagyományos kb 110 mm-es PVC cső, amelyeket a wc és a csatorna közé szoktak tenni a vízszerelők? Ezt nem fogja benyomni a föld? Avagy célszerű fém csövet használni?
Még a topic elején szerepel fmonik egyik hozzászólásában egy webcím. A galériában van egy jó kis képsorozat "Látogatás egy kollégánál". (Ha nem tévedek, ha igen akkor kérem fmonik-ot hogy javitson ki) Az itt található szerkezet megtekinthető élőben is. Pont most fúrnak vele egy termálkutat itt Tab-on. Egy helyi vállalkozó saját tervei alapján készítette. Jelenleg áll a fúrás technikai okok miatt de hamarosan folytatják.