Nekem jó tapasztalatom volt a márkaszervízzel kapcsolatban. Bevittem a futüóműhibás asztali MD-t, 2 nap mulva felhívtak, eémondták részletesen a hibát, és hohy mennyibe kerül a javítás. Tényleg annyiba került, és pontosan, időre megcsinálták.
Van egy Sony CD Receiverem. Nemrég, egyik reggel, arra lettem figyelmes, hogy nem tudom bekapcsolni. Aznap délután, tehát kb. 8-9 óra múlva sikerült. De akkor meg kikapcsolni nem tudtam. Semmilyen más gomb sem működik sem a gép elején, sem a távirányítóról. Hangosítani mechanikusan tudok. Mostanra odáig jutott a dolog, hogy 1 dolgot tud: adja a sztárrádiót. Ha kihúzom a konnektorból, (természetesen) elhallgat, ha bedugom, szól a sztárrádió.
Szétcsavaroztam, hogy a '98 óta összegyűlt port kitisztítgassam belőle (egyébként nem is volt vészes), de persze nem használt. Annál is inkább, mert az előlap közeli dolgok eléggé be vannak ágyazva, nem nagyon van semmi szabadon.
Tulajdonképpen 2 kérdésem van:
1.) Mi ez / mi szállt el benne?
2.) Tudtok szervizt ajánlani, ahol nagy valószínűséggel megcsinálják?
A márkaszerviztől az árak miatt félek: nyilván kibelezik és kap egy új belet horroráron, a kis sufnikban, meg szintén kibelelezik, megtömik ócskább alkatrészekkel, majd a hiba nemsokára előjön újra, és társul néhány másikkal. Legalábbis a pesszimista forgatrókönyv, illetve ezirányú szórványos tapasztalataim szerint.
Faterom kocsijában is majdnem ilyen van, annyi különbséggel, h az cd-s és nem 6, hanem 8 csatornát tud tárolni. Annak nincs semmilyen kódja, és Ő kötötte be. Azért köszi a válaszokat
Az lehet, mert biztonsági őr a nagyfater egy használtautókereskedésben, és ott szoktak ilyeneked kidobni. Nem lehet valahogy rövidrezárni az egészet, hogy törlődjön a százlábó adatai?
Sziasztok! Tudna nekem vki segíteni? Van egy Sony XR-3100R típusú autórádióm (RDS, levehető előlap 4x45W...blablabla) de nem működik. Annyi történik, hogy feszültség alá helyezem, és magnó motorjait megmozgatja, és kész. Semmi több, nem kapcsol be, nem reagál semmire. Mi lehet a probléma? hol kezddjem a hibakeresést? A tápnál? Vagy ez vmi százlábú ic lesz? Előre is köszi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
komolyan, egy számítógépes hangszórópár fog úgy szólni mint valameliyk a másik kettő közül? szerintem nem. meg eleve utálom azt a rövidítést, hogy PMPO. kazetta-részt nem szeretném elhagyni, még elég jól szól, így, talán a húszon is túl még mindig hozza egy ötéves csilivil grundig mikrohifi magnójának szintjét. A Ziphonába meg elég "komoly" erősítőrészt látok, meg lehet rá csatlakoztatni külső hangszórókat. még az is lehet fabriciálok egyet, van itthon egy pár pioneer autóhangszóró, kiötlök hozzá valami dobozkát, aztán hajrá. ha érdemes... ehhez kérnék kommenteket. kösz!
Szerintem az a legegyszerűbb, ha veszel egy aktív hangfalpárt, ami a számítógéphez való. Az teljesen plug and play. Minden dugó, táp benne van és csak néhány EFt-ból megúszod.
Elvileg mindkettő megoldható. A ziphonát nem ismerem. Gondolom a vidi magnórészét hanyagolod, akkor az a megoldás, hogy kikötöd a magnó lejátszóerősítőjének kimenetét, és a helyére a bemenetről vezeted a diskman jelét.
Ilyenkor érdemes a motorfordulatszámszabályzó áramkört is megszakítani, ne pörögjün a moci. Ezekután a PLAY gomb lenyomásával már a kütyü jelét fogja erősíteni.
na igen, igen erre a belenyúlásra gondolok, mennyire komoly munka lenne? ha nem túl bonyolult, tán meg tudom csinálni én is, és lesz mit vinni albérletbe... vagy a másik lehetőség, ami még eszembe jutott, az egy használaton kívüli Ziphona lemezjátszó. Annak az erősítőjére ráköthető a discman? szerencsére egy kis forrasztgatástól nem ilyedek meg :) Melyik a könnyebben kivitelezhető, normálisabb végeredményt hozó megoldás? Kösz!
A gond az, hogy tulajdonképp annak nincs külön erősítőfunkciója, a bemeneteket a magnófelvételhez alakították ki, tehát a magnót nem lejátszás, hanem felvétel üzemmódba kell állítani. Persze akkor is jó szar sutyorgós hangja lessz.
Javítani a helyzeten csak akkor lehet, ha belenyúl az ember.
hát lehet nem teljesen ebbe a topicba való, de talán igen. Helyzet a következő: régi hordozható Videoton magnós-rádió. kazetták "jól" szólnak, a tunerje sem túl rossz, de ha a bemenetére dugok egy discmant, az rosszul szó. susog, mintha a rádión rossz lenne a vétel. már kitakarítottam, fújtam kontaktsprével, de semmi. Ja meg az mért van, hogy csak úgy működik külső jelről, ha látszólag bekapcsoljuk a lejátszást a magnórészén? ezt meg-e lehetne-e oldani valahogy máshogy? nem vagyok nagy forrasztópisztoly-hős de azért tudom valamennyire kezelni. Kösz!
Autó gyújtásállításhoz szeretnék összerakni stroboszkópot, és arra gondoltam, hogy igen olcsón és egyszerűen megúszhatom LED-es fényforrással. De nem lelek a neten ehhez kapcsolást. Vajon rosszul gondoltam és ez barkács módon nem kivitelezhető, vagy nem elég ügyesen keresek?
Egy rca-elosztó-kapcsoló-ra lenne szükségem, de sehol sem kapok készen. Készítettem magam, de nem igazán frankó, nem vagyok egy forrasztózseni.. A lényeg annyi, hogy egy hifi stereobemenetre két cuccot akarok kötni, és ezeket kellene kapcsolni. (olyan hifi szinte nincs, amin két aux bemenet van.)
Tud valaki valami kész terméket javasolni, vagy valami elegáns megoldást?
Egy sűrgős segítség kellene. Nagyon aprócska dolog, de nem értem, mert én csak hobbista vagyok, nem mérnök.
Van egy kapcsolás:
...amit a munkahelyemen 30 mp alatt rajzoltam... :-) Mert nem tudtam képként kimenteni a tervezőprogramból.
Szóval a Tina azt mondja, hogy 9V-nál a tranzisztorok emitterén 3,8V jelenik meg, bázisán 4,4V, a tranzisztorokon egyenként közel 1mA folyik, bázisáram 4uA körül van. Ugyanakkor a valóságban egészen másképp néz ki, ami teljesen lehetetlennek tűnik nekem:
6,95V tápfesznél (már gyenge az elem :-) ) 3,12V emittereken a feszültség, és 3,13-3,16V ! a bázisokon, azaz a tranzisztorok nem nyitnak ki! Kollektorjaikon 6,86-6,89V mérhető, azaz 600-900uA folyik a 100-as ellenásokon, ez olyan 520-820uA kollektor áramot jelent (a 100k ellenállásokon 37uA folyik), tehát mintha működnének a tranzisztorok! Vagyis ez teljesen lehetlennek tűnik számomra, ha azt is belevesszük, hogy alaphelyzetben újak a tranzisztorok, és 0,6-0,7V esik a diódáikon.
Sziasztok! Valahol a Csanádi utcában mondtak 1 üzletet, asszem Hifi centrum, de a neten nem lehet megtalálni ilyen címszó alatt. A gondom, van 1 szerelvény, amiben DIN hangfal csati van és ehelyett szeretnék valamilyen korrekt csatit venni WBT High-End gyártmányt ajánlottak, léci segítsetek.
Sziasztok! Hangváltóval kapcsolatos kérdésem lenne. Jelenleg Monacor tekercseim vannak, de azokat sokan szidják. Ajánlottak Visaton, Intertechnik, Sonido tekercseket. Mivel 3-utas a dobozom, a mély és a közép között 6/6 dB-es vágás van. Felülről egy 200 mikroF-os Monacor kondi van, amit kiszűrtem, hogy elég rendesen beleszól a szatellitem hangjába (külön dobozban van a mély). Itt is ajánlottak Remix, Roe, Visaton, RIFA, ERO kondikat. A váltó többi részében Bennic kondik vannak. Mivel most át kell alakítanom a váltóm, milyen típusokra érdemes beruháznom? A mély és a közép között maradhat a 6/6 dB-es vágás vagy más meredekséget javasoltok? Tudom, ezt mérni kell és Sonido-hoz szokta mcipelni beállításra. Köszi!