Keresés

Részletes keresés

urál Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1499

Próbáltál már szöveget érteni? Churchill ebben a szövegben a kommunistákat a sátánhoz hasonlítja, míg Hitler nagyon is evilági. Ez a szöveg éppen arról szól, hogy Hitler nem olyan rossz, mint maga az Ördög, viszon Angliának az ellensége, így az Ördög is szóbajöhet mint szövetséges. Ebből a szövegből csak egy dolog derül ki, éspedig hogy fordítva is működött volna a szövetség!

 

a szélsőjobboldali totalitárius diktatúrák elleni összefogás hívei így hívják magukat

 

Csak a baloldali hívei. Konzervatív, polgári elem nem áll oda a szélsőbal mellé. Márpedig az antifasizmus egy sztálinista népfront, így a baloldal belügye. Az antifasizmussal a mérsékelt baloldaliaknak kell leszámolniuk, attól elhatárolódniuk.

Előzmény: Hierro Nyh. (1495)
urál Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1498

Tehát az olvasással van bajod.

 

Gondoltam, hogy valami nem stimmel, ezek szerint a funkcionális analfabétizmusról van itt szó! Na, most még segítek. Pinochet diktátor volt, alább az én szövegeimben is így szerepel. És bizony polgári szellemiségű diktatúra volt, polgári szellemiségű tömeges agyonlövetésekkel. A polgári miliőbe különösebb nehézség nélkül be lehet illeszteni egy katonai diktatúrát és a kommunisták legyilkolását.

 

Margaret Thatchernek sem okozott ez gondot. (Pinochet hazabocsájtását egyébként Anglia győzelméhez hasonlította a Spanyol Armada fölött!)

Előzmény: nemhívő (1496)
urál Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1497

Arról beszélsz itt folyamatosan! Az antifasizmusról. Az antifasizmus egy sztálinista ideológia, egy szélsőbaloldali ideológia. Legfőbb jellemzője, hogy nem tesz különbséget a szélsőjobboldali ideológiák közt, mindet fasizmusnak nevezi és e mellett a baloldal minden ellenségét fasisztának nevezi. Így lesz például Pinochetből fasiszta, vagy ezért nevezik az USA államrezonját is fasisztának, stb. A névadás oka, tehát, hogy antifasizmus lett a neve egyszerűen az volt, hogy az nácik szocialisták voltak és ezzel valamit kezdeni kellett, tehát mégse lehettek a kommunisták antiszocialisták!

 

Na vakard össze magad, mert most írtam le másodszor, ha meghaladja a képességeidet ennek az információnak a feldolgozása, akkor az meg a te bajod.

Előzmény: nemhívő (1494)
nemhívő Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1496
A családján (de ez sem biztos) és rajtad kívül nincs még egy ember a földön aki ne diktátorként tartaná számon. Polgári szellemiségű diktátor? Polgári szellemiségű koncentrációs táborok?
Előzmény: urál (1492)
Hierro Nyh. Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1495

Churchill mondása: "Ha Hitler megtámadná a Poklot, kedvező jelentést terjesztenék az Alsóház elé az ördögről."

Sztalinista felfogás lenne? Mert antifasisztának antifasiszta (most tekintsük el a náci-fasiszta különbségtételtől, vegyük figyelembe, hogy a szélsőjobboldali totalitárius diktatúrák elleni összefogás hívei így hívják magukat).

Előzmény: urál (1491)
nemhívő Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1494
Hol beszéltem én sztálinizmusról?! Nem az antifasizmusról és az antikommunizmusról volt szó? Hát akkor?
Előzmény: urál (1491)
Hierro Nyh. Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1493

"Meghatározó a forradalom definíciója. A szerző szerint a forradalom célja és következménye a demokrácia. (Érdekes meghatározás, de meg kell állapítanunk: a szakirodalom rendszerint ettől eltérő meghatározásokat használ.) A huszadik századi forradalmak S. K. szerint lejáratták a forradalom fogalmát, mert a különböző helyen végbement aktuális történések túlmentek egy elvi határon. Ha ez - amint a mexikói forradalom túlzottan részletes leírásánál látható - egy tábornoki diktatúrán át vezet polgárháborúhoz és alkotmányozáshoz, akkor az forradalomnak tekinthető. Ha viszont - mint az 1917-es őszi pétervári (petrográdi) események leírásánál olvasható - szovjet típusú pártdiktatúrába torkollik, akkor bolsevik államcsínyként s nem forradalomként minősítendő. Ez az érdekes, de történetfilozófiailag vitatható kinyilatkoztatás következetesen végigkövethető a könyv lapjain, így csak baloldali hatalomátvételeknél használja a szerző az államcsíny (puccs, vagy puccs-kísérlet) kifejezést."

 

Ehhez annyit, hogy a szerző a bevezetőben azt a példát hozza, hogy nem tekinthető forradalomnak a bolsevizmus, a nácizmus és a fasizmus hatalomra jutása. Vagyis a Mussolini által használatos "fasiszta forradalom" kifejezés helyességét is éppúgy kétségbe vonja, mint a NOSZF-ot.

Előzmény: Antisystem (1489)
urál Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1492

Korporativizmus helyett chicagói fiúk, a chilei imperializmus teljes hiánya, az állam alárendelése a nemzet érdekének, stb. Pinochet eszmeileg polgári szellemiségű volt. Diktatúráját se összességében, se részleteiben nem lehet fasisztának tekinteni.

Előzmény: Antisystem (1483)
urál Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1491
Le van írva alább, hogy egy sztálinista ideológia és az is miért. Tehát kár vergődnöd, nem fogod tudni a sztálinizmust európéer eszmerendszerré mosni! :)
Előzmény: nemhívő (1484)
ZSOTYESZ Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1490
Trockij írt a burzsoá és a kommunista erkölcsről. A kommunista erkölcsöt az jellemzi, hogy a kommunizmus megvalósítása érdekében minden eszköz megengedett. Gyurcsány és elvtársai többek között ezért posztkommunisták. Politikai céjaik elérése érdekében bármilyen eszközt megengedhetőnek tartanak. Lehet hazudni, lehet elhallgatni a valós államháztartási adatokat, elő lehet venni az antiszemita-kártyát, lehet a holocaust millióinak szenvedését aktuálpolitikai célokra használni.
Előzmény: Szabó G. Zoltán (991)
Antisystem Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1489

Tudom...

Azt, hogy valaki miből mit lát, döntően befolyásolja, hogy ő maga hol áll, és hajlamos azt a centrumnak tekinteni.

 

A Történelemtanárok Egylete
Tankönyvbíráló Műhelye:

......

A tankönyv szemlélete
 
A tankönyv szemléletét a tudatosan vállalt, erőteljes nemzeti elkötelezettségű, esetenként harcos konzervativizmus jellemzi.
A szerző a két bevezető olvasmányban - amely a tankönyv szellemi krédójának megfogalmazására szolgál - jellegzetes megállapításokat tesz a XX. századi történelem fő jellemzőire.

Eszerint - José Ortega y Gasset nyomán - a huszadik századi "forradalmi tömegember" az állami juttatásokon "élősködik", akit "csak a gondtalan fogyasztás érdekel, s elvárja az államtól, hogy gondoskodjon róla." Így a diák egy idealizált XIX. századi elitpolitikához képest ismerkedik meg a "tömegemberen" nyugvó XX. századi politikával, s azt már a tankönyv elején - mielőtt még részletesen megismerhette volna (metodikailag kevéssé szerencsés módon) - el is kell utasítania (8.o.). Ugyanakkor kizárólag pozitív állításokat tesz a fogyasztói társadalmak kialakulásáról (225.o.).

Meghatározó a forradalom definíciója. A szerző szerint a forradalom célja és következménye a demokrácia. (Érdekes meghatározás, de meg kell állapítanunk: a szakirodalom rendszerint ettől eltérő meghatározásokat használ.) A huszadik századi forradalmak S. K. szerint lejáratták a forradalom fogalmát, mert a különböző helyen végbement aktuális történések túlmentek egy elvi határon. Ha ez - amint a mexikói forradalom túlzottan részletes leírásánál látható - egy tábornoki diktatúrán át vezet polgárháborúhoz és alkotmányozáshoz, akkor az forradalomnak tekinthető. Ha viszont - mint az 1917-es őszi pétervári (petrográdi) események leírásánál olvasható - szovjet típusú pártdiktatúrába torkollik, akkor bolsevik államcsínyként s nem forradalomként minősítendő. Ez az érdekes, de történetfilozófiailag vitatható kinyilatkoztatás következetesen végigkövethető a könyv lapjain, így csak baloldali hatalomátvételeknél használja a szerző az államcsíny (puccs, vagy puccs-kísérlet) kifejezést.

....

http://www.tte.hu/?page=dok&id=38&archiv=&ev=

 

ÜdV

Előzmény: Hierro Nyh. (1485)
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1488
Te csak azt hiszed ! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Előzmény: Törölt nick (930)
Hierro Nyh. Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1487

Miért lenne ködösítés a nácizmus és a fasizmus szétválasztása? Voltak köztük különbségek, másképp alakultak ki. Az, hogy különválasztják, még nem jelenti azt, hogy az egyik jó volt, a másik nem.

 

Érdekes módon a jobbosok szokása egy kalap alá véve kommunistázni, a balosoknak meg fasisztázni.

Előzmény: Derek (1472)
Hierro Nyh. Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1486

A történelmi egyházak meg nem tartoznak a döntő többségbe

 

Mármint minek a döntő többségébe?

Előzmény: urál (1476)
Hierro Nyh. Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1485
A Salamon Konrád-féle IV. osztályos történelemtankönyv - amely a nácizmust és a fasizmust végig szétválasztja - Francót nem tartja fasisztának (bár megjegyzi, hogy sokan annak nevezik), rendszerét "konzervatív katonai diktatúraként" jellemzi.
Előzmény: Antisystem (1480)
nemhívő Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1484
Látod ez a baj. Mi az hogy a kelet-európai értelemben vett antifasizmus? Az antifasizmus az fasizmus ellenességet jelent alapban. Ennyi. Mint ahogy nincs két fajta antikommunizmus sem.
Attól, hogy valaki antifasiszta még lehet vallásos, nem vallásos, kommunista vagy kereszténydemokrata, fehér vagy fekete. Nem valami mellettiséget, hanem valami ellenességet jelent. Ezért hülyeség amit írtál.
Előzmény: urál (1476)
Antisystem Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1483

Ez már nézőpont kérdése, szerintem Pinochetnél tipikusabb fasiszta diktátort rajzolni se lehetne. Más kérdés, hogy nyilván nem ugyanúgy volt fasiszta 1973-ban, mint Franco a 30-as évek végén...közben azért változott a világ is...

 

ÜdV

 

 

Előzmény: urál (1481)
Antisystem Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1482

na, ezt jól csinálták

Ja, az ujburzsoák "szocialista" kormánya feketén-fehéren bebizonyította, hogy 17 év után is retteg Kádár János emlékétől. Amit tökéletesen meg tudok érteni...van rá okuk bőven.

 

ÜdV

Előzmény: hotorpe (1443)
urál Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1481
Nono! Pinochet diktátor volt, de nem fasiszta. Franco stimmel.
Előzmény: Antisystem (1480)
Antisystem Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1480

Hagyjuk mar ezt a suketelest a nacizmus es fasizmus szetvalasztasarol,ez semmi mas mint kodosites

 

SZVSZ ne menj történelemtanárnak, mert felkopik az állad...

A nácizmus és a fasizmus közötti hasonlóság, hogy mindkettő szélsőjobboldali, diktatórikus berendezkedés. A különbség meg az, hogy a fasizmusnak nem része se a faji alapú népirtás, se az élettér-elmélet.

Nézz meg tipikus fasiszta diktátorokat mint Franco vagy Pinochet, és vesd össze a művüket a buggyant piktoréval. Elvi, ideológiai, gyakorlati, akármilyen alapon...

 

ÜdV

Előzmény: Derek (1472)
urál Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1479
Vedd elő szépen a Mein Kampf-ot és a Fasizmus doktrínáját elolvasás céljából! Csak ezt tudom tanácsolni.
Előzmény: Derek (1477)
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1478
Háát, a nemesfémgyűjtő!
Előzmény: nemzet csakra (1474)
Derek Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1477
Jol van,felolem? Nem ertem ha irsz egy hulyeseget akkor miert kell egy megnagyobbal ratromfolni.
Előzmény: urál (1475)
urál Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1476

Merkel nem antifasiszta, mint ahogy Berlusconi sem. A keleteurópai értelemben vett német antifasiszták az ANTIFA-hoz tartoznak. Egyébként az ANTIFA-nak kedvelt szórakozása a sírgyalázás, hogy a témánál maradjunk. Namost egy Angela Merkel még véletlenül sem jelenne meg egy ANTIFA rendezvényen, igaz nem is hívnák meg.

 

A történelmi egyházak meg nem tartoznak a döntő többségbe, ugyanakkor a MIÉP-esek bizony szélsőbaloldali érvrendszer keretében antiglobalisták! De ez már a magyar szélsőjobb szinkretizmusának a mocsara, szal ebbe itt most nem mennék bele részletesen.

Előzmény: nemhívő (1473)
urál Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1475
Ja, hogyne, a kereszténydemokrácia meg végső soron népi demokrácia ha elhagyjuk a süketelést. És akkor Horn-t követve Orbán is kijelentheti, hogy Kádár János igazából kereszténydemokrata volt! :)
Előzmény: Derek (1472)
nemzet csakra Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1474
Kíváncsi vagyok melyik platform vitte el Kádár koponyáját.
Most szépen hátradőlve röhögök, hogy milyen szépen megkeverte a szart az mszp-n belül az ügy.

Most jön majd ki igazán az ős bolsevikok és neoliberális újszociáldemokraták közti ellentét. Borul az mszp :)
nemhívő Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1473
Most vagy nem tudod mit jelent a szélsőjobb, ball a politikai nyelvben vagy az általad használt többi szó jelentésével nem vagy tisztában.
Hogy tudsz ilyen hülyeséget leírni? A történi egyházak (humanizmus) szélsőbalosok? Az MIÉP szélsőbalos (antiglobalista)? A pacifisták (háborúellenesség, békepártiság)? Az antifasiszták (Merkellel, Sárközivel, Berlusconival együtt) szélsőbalosok? A zöldeket már nem is kérdezem.

Előzmény: urál (1454)
Derek Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1472
Hagyjuk mar ezt a suketelest a nacizmus es fasizmus szetvalasztasarol,ez semmi mas mint kodosites. Alapjaiban mindketto azonos volt Hitler es a Strasser fiverek a nacizmus alapteziseinek kialakitasat az olaszoktol ,Mussolinitol koppintottak,aki  szocialistakent indult es nem is volt kisfiu az olasz szocialistaknal.
Előzmény: urál (1468)
najib Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1471
oké.tehát 7 óra a különbség ide és 1 connecticutba
Előzmény: Derek (1467)
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.05 0 0 1470
Hidd el, ha ez boldoggá tesz!
Előzmény: urál (1465)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!