Minden, ami Oroszországgal kapcsolatos. Kávéházi stratégiai elemzések, amatőr történelmi tanulmányok, piaci gazdasági elemzések, személyes és személytelen élmények, zapadnyikok és szlavofilek. Posztszovjet térség, közelkülföld, lágy altest, ablak Európára, és a többi.
El vagy te teljesen tájolódva ezzel a barbárság elleni harccal mint közös érdekkel. Sem az oroszoknak, sem az amerikaiaknak nincs eszük ágában sem totális háborút vívniuk az iszlám ellen, ezért ez közös érdek sem lehet. Ez a vérgőzös vízió szerencsére csak a te fejedben van.
Na de miért is nem tudnak vele mit kezdeni István? Az ENSZ mandátum alatt tevékenykedő orosz békefenntartók jelenléte az egyetlen igazi akadálya, hogy beledöngüljék őket a földbe. Pár tízezer emberről van szó. Rég nem 1995-öt írunk.
Gruzok? A jelenlegi orosz haderot? No erre befizetek!:)))
A nepfelkelokbol es onkentesekbol allo abhaz es oszet miliciakkal nem tudnak mit kezdeni, raadasul az orszag megint a polgarhaboru szelen all, mert a jonepnek tele van a hocipoje a felkegyelmu Szakasvilivel.
Őszintén szólva én abban sem vagyok biztos egy hagyományos orosz haderőt nem picsáznának úgy meg a sokkal nagyobb erőforrásokkal és hátszéllel bíró grúzok, mint a csecsenek a 94-es Groznij-i fiaskó során. A Grúziában dolgozó amerikai kiképzők véleménye summázva: "Ezek őrültek".
Végülis minden mérce valahol mesterséges, hogy ki számít civilizáltnak. Mert az is biztos, hogy a Moszka támogatta Kadirov nem az. Annyira nem, hogy már odafent is kínos, amit időnként művel. A belügyis alakulatok húzásairól nem is beszélve.
Érdekből gyermekem. Érdekből. Miután kijelölték a befolyási övezetek határát anno a Tordesillasi egyezményben a portugálok és a spanyok überfaszán együtt tudtak működni komolyabb surlódások nélkül, mivel érdekeik számtalan ponton találkoztak. Egy ugyanilyen megállapodásra lenne szükség az USA és az Oroszok közt is!
Az embertelen butaságaidat inkább figyelmen kívül hagyom.
"Az oroszok jobban az USA és érdekei alá tudnak tenni, mint fordítva!"
Miből szerinted egyenesen következik, hogy a helyes stratégia az, hogy az oroszoknak ezt a képességét az amerikaiak hizlalják, és ne gyengíteni próbálják. Mert akkor majd az oroszok merő szívjóságból majd segítenek az amerikaiaknak.
Szvsz a határozottságon múlott. Kínában, ahol Teng Hsziao-ping határozottan odacsapott jóval több idiótára most rend és prosperitás van. Pedig ott is alakulhatott volna másképp, ha a hatalom töketlenkedik.
Mi meg igen, határosak lennénk a Szovjetúnióval. Nem lenne az gond egyáltalán, egy Kínához hasonlóan prosperáló fizetőképes Szovjetúnió nagyon is jól jött volna nekünk. Nem omlott volna össze a gazdaságunk olyan szinten mint anno és most überfaszán állnánk.
De sajnos nem így alakult. Mind a SZU népei, mind a mi nagyon megszoptuk azt az összeomlást.
"egy töketlen orosz tábornoké, aki nem volt képes lemészároltatni néhány száz idiótát a puccs idején"
Nagyon vicces ez a kávéházi macsó könyörtelenség. Egyébként a dolog természetesen nem egy ilyen kiskamaszos mindenhatósági fantazmagórián múlott, hiszen az ármija nem csatlakozott a puccsistákhoz, ellenkezőleg, elegendő egység megindult ellenük. Na és hát ha nincsen az a néhány száz idióta (valójában persze sokkal több), akkor most mi lennénk a közel külföld, és milyen jó is lenne az nekünk.
A saját módszereik jobbak, mint a humanista amerikai módszerek. Sok orosz vért kiontottak, amíg megtanultak háborúzni az új világban, de megtanultak. Tudják, hogy a háború újra totális, sőt, bevezették újra a háború táplálja a háborút elvet! Csecsenföldön jelenleg béke van. A Kaukázusban a csecsen terroristák erői már nem jelentősek. Győztek, szemben az USA-val. Mégha ideiglenes is ez a győzelem, de győzelem.
Amíg az USA nem tanulja meg a leckét, hogy emberi jogaik csak a civilizált embereknek vannak a civilizált területeken, addig vesztes is marad. És ha ráadásul még bepofátlankodik az orosz befolyási övezetekbe, akkor még szivatni is lehet, az USA ellenségeinek támogatásával és felfegyverzésével.
Vajon honnan voltak a HEZBOLLAH-nak vadiúj RPG-i? Talán az oroszok úgy adták el azokat a szíreknek, hogy nem tudták hova megy? Vagy honnan voltak az irakiaknak még a háborúban orosz high-tech eszközei? Ugye. Az oroszok jobban az USA és érdekei alá tudnak tenni, mint fordítva!
Szerintem az oroszok jogos igénye, h a volt szu területén 1 külföldi hatalom se lázítson. Arról nem is beszélve, h a világ érdeke egy ott stabils rendet és így kiszámíthatóságot biztosító Oroszo.
Az amerikai kontinensen sem véletlenül van rend és javarészt fejlődés a szovvjet expanziók lezárulta óta.
Beleszólása mindenkinek abba van, amibe bele tud szólni. A nyugat nyilvánvalóan képes beleszólni ebbe-abba a volt szovjet birodalom perifériáján, ennélfogva joga is van rá.
A barbárok elleni harcban meg Putyin sok jó alkalmat elmúlaszott a kooperációra.
A SZU szétesése bónusz volt, amely állapotot a nyugat nem képes fenntartani, mivel nem a nyugat érdeme, hanem egy töketlen orosz tábornoké, aki nem volt képes lemészároltatni néhány száz idiótát a puccs idején.
A nyugatnak a restauráció megakadályozásához nincs se ereje, se tere. Nem állomásoznak NATO csapatok a volt SZU területén leszámítva a Baltikumot. De ha állomásoznának is, helyzetük akkor is reménytelen lenne, példáu Közép-Ázsiában. Ha az oroszok restaurálnák a SZU-t a nyugat legföljebb földhöz verhetné magát, de az oroszok ezt nem akarják. Mi a fenének foglaljanak el brutális társadalmi, etnikai és vallási konfliktusok súlytotta zónákat. Az ilyen területek mint befolyási övezetek tökéletesen megfelelnek a Oroszország és az értékesebb közelkülföld védelmében.
Tehát mégegyszer: A SZU szétesése nem a nyugat érdeme, de lehetősége sincs ezt az állapotot fenntartani.
Legföljebb néhány kis népet, mint például a grúzokat úgy ahogy felfegyverezhet és belekergethet egy öngyilkos konfliktusba az oroszok ellen.
A nyugatnak nincs beleszólása abba, hogy Oroszország mit restaurál és mit nem. Legföljebb az orosz periférián néhány szépreményű országot, mint például Grúzia pusztulásba taszíthat, de mást nem tud elérni az oroszok ellen, akik nem ellenségeink, hanem potenciális szövetségeseink a barbárok elleni harcban és így az oroszok ellenségei a nyugat ellenségei is.
Csak legföljebb akad néhány idióta, akit zavar, hogy arrafelé nincs anarchia (értsd: liberális demokrácia). De ez az ő egyéni szoc problémájuk, mivel az orosz módszerekkel és szándékokkal csak szimpatizálni lehet most, amikor az orrunk előtt szenved vereséget a terror elleni háborúban a sajnálatos módon a barbárokkal is humanista liberális demokrata USA.
A nyugati érdek számos okból az, hogy Oroszország ne tudja restaurálni a Szovjetuniót. Milyen nyugati érdekeket akceptálna Oroszország, ha a Nyugat a hidegháború megnyerésével elért legfontosabb geostratégiai vívmányáról önként és dalolva lemondana?
Semelyik utódköztársaságban nem szekálják az orosz nemzetiségűeket úgy, mint Oroszországban a kaukázusiakat vagy a közép-ázsiaiakat. Az előbbiek egyszerűen a csornüje, és úgy is bánnak velük. És ha azt is figyelembe vesszük, hogy az utódköztársaságok orosz lakossága tudatos betelepítési politika eredménye, a backlasht még meg is lehet érteni.
Oroszország valóban hatalmas ország, imponálóan gyorsan talpra állt. De ez nem jelenti az, hogy joga van a volt szovjet belső birodalom restaurálására. Amikor a Nyugat ezt akadályozni igyekszik, nagyon is bölcsen jár el.
Igen. Az ott orosz befolyási övezet, kinnt van a tábla. Azonkívül az abházok, az oszétek és az ukránok vagy fele igencsak tiltakozik, olyannyira, hogy kész függetlenségi háborút indítani, vagy egyszerűen csak kiszakadni a nyugatbarát kormányzatok és országok (mint Grúzia, vagy Ukrajna) hatalma alól.
Ha az nyugat nem akarna behatolni az orosz befolyási övezetbe, akkor az oroszok is akceptálnák a nyugat érdekeit.
A múlt heti Economist nekrológja Szergejev marsallról számomra meglepően pozitív.
IF HEROIC is the word that Russian officialdom tends to reach for when describing its armed forces, the adjectives more often heard in the West are brutal, bloodstained, threatening or impoverished. Not since Stalingrad have Westerners had much good to say about the Soviet military machine or its Russian successor, still less about those who have been in charge of them. Yet the story is not all bad. Great achievements have been accomplished by Russia's armed forces, thanks to the efforts of good men. Igor Sergeyev was one of them.
The tales about him that are best known would not automatically put him in the category of the honourable soldier. On the face of it, he was a conventional military man, albeit an exceptionally successful one: he rose to become Russia's first marshal, and remained the only one in active service to have held that rank. As minister of defence, he was in charge of the army when, in September 1999, Russia began its second ruthless campaign against the separatist Chechens. He was also in charge when, in August 2000, the submarine Kursk was lost with all hands in an ill-explained accident in the Barents Sea, followed by an inadequate rescue attempt. He was sacked a few months later.
By that time, too, he had made a name for himself as the chief proponent of a strong role for strategic nuclear weapons in the thorough review of Russian national security that was started in the late 1990s. A truly enlightened man, less worried about national prestige and more concerned with genuine threats, might have argued for putting the emphasis on conventional forces. This was the view of the chief of staff, Anatoly Kvashnin, who believed that Russia had no need to maintain nuclear parity with the United States but would still have an effective deterrent if it were to reduce its land-based, long-range missiles from 756 to 150 in 2003.
That view might have prevailed, but for the decision of President George Bush in 2001 to withdraw from the 1972 Anti-Ballistic Missile treaty. This ensured that the second Strategic Arms Reduction treaty (long stalled by the Russians) would never be ratified, and allowed the Kremlin to hang on to many of the land-based missiles it would otherwise have had to scrap.
So Marshal Sergeyev got his way. And making that way even more alarming for Russia's enemies was his support for a new version of military doctrine that allowed the limited use of tactical nuclear weapons to counter even a conventional attack. The marshal was no peacenik.
Yet neither was he belligerent—or corrupt, or irresponsible. He managed but did not instigate the war in Chechnya, a Kremlin affair, and probably deserved little blame for the Kursk episode. More to the point, he played a leading role, as commander-in-chief of Russia's Strategic Rocket Forces, in the safeguarding of the disintegrated Soviet Union's nuclear arsenal. This was his great achievement.
Marshal arts
After the break-up of the Soviet Union in 1991, it was General (as he then was) Sergeyev who had the task of ensuring that the country's long-range nuclear weapons did not fall into the wrong hands. The tactical nukes had already been moved away from the Caucasus and other areas of conflict. But many of the long-range missiles, those that could strike western Europe and America, were in Belarus, Kazakhstan or Ukraine. General Sergeyev had to get them back to Russia fast, ensuring that their weapon systems were no longer “combat ready”, that their highly toxic fuel was removed and that their warheads were detached. With his officer corps scattered in four countries and the Ukrainians in obstructive mood, the possibility of an unauthorised launch was a constant worry.
The operation was complicated both technically and politically: military morale was low and money scarce. It was also diplomatically delicate. General Sergeyev had to win the co-operation of Belarus, Kazakhstan and Ukraine, which was achieved by formally sharing control of the weapons while in reality keeping it in Russia. And he had to reassure the Americans that the United States was not about to be hit by a stray nuclear missile. This he did by keeping his American counterparts, General Lee Butler and Admiral Henry Chiles, fully informed throughout.
It all went well. Yet even when, in 1994, virtually all the nuclear material was back in Russia, the general's troubles were far from over. It took his full authority, and his fury, to get Moscow's power company to restore electricity that year after it had cut off supplies to the nuclear-missile bases near the capital for non-payment of bills.
Throughout his career, Marshal Sergeyev was a responsible professional. He could have tried to resist the dissolution of the Soviet Union, arguing that weak politicians were in breach of their duty to hold it together; but he did not. He could have actively supported the attempted coup against Mikhail Gorbachev in August 1991; but he did not. He could have drowned his sorrows in vodka, and let nuclear warheads trundle off into some international underworld; but he did not. Rather, he helped the world get through a period of huge turbulence without incident. Since any incident might have been a nuclear one, the world should be grateful.
Oroszországnak nemzeti érdeke, méghozzá alapvető nemzeti érdeke, hogy se Grúzia, se Ukrajna, se Türkmenisztán ne csatlakozzon se az EU-hoz, se a NATO-hoz
Ez az EU alapvető érdeke is. Nem is ajánlgatja ezeknek senki. A Nato már más, az katonai szövetség, de Nato körökben még senki nem vetette fel Grúzia vagy XYZsztán felvételét (Ukrajnát időnként megpendítik ugyan, de az sem komoly felvetés)
Orosz EU tagság - azon kívül, hogy az EU-nak semmi érdeke nem füződik hozzá, szerinted a birodalmi alapon gondolkodó Oroszország mennyire lenne kész szuverenitásának jelentős részét Brüsszelre ruházni?
Az EU-tagság nem valami automatikusan járó jog - nem az van, hogy ha teljesítesz a,b,c követelményt, akkor automatikusan tag lehetsz/leszel - még ha egyesek ezt szeretnék is elhitetni szerencsétlen törökökkel.
CIA World Factbook szerint Kazahsztán GDP-je egyedül 125 Mrd USD, Ukrajna 330 Mrd, Belarusz pedig 73 Mrd USD, azaz ezek együtt több mint 500 Mrd, és Ukrajna szintén nemrég padlózott egy nagyot (ott a GDP több mint fele eltűnt az elmúlt tizenöt évben).
Ez igaz, de te a nominális GDP-vel kapcsolatos állításomra írtad, h téves (a 3. pont), azaz :
"ellenben az oroszoknak nem csak teruleti veszteseguk szarmazott (nepsuruseggel aranyosan joval nagyobb), hanem az 1913-as lakossag majd 50%-at is elvesztettek. (Beszedes, hogy a nemet lakossag kb. 30%-kal magasabb az 1913-asnal, az orosz meg ugy 20%-kal kisebb.)"
és itt is igaz az állíátásom, az összesen 163 MRD USD.
Ez a PPP-módszer szvsz Oroszo esetében naon gázos. Ismert, h a metodikát a devizaárfolyamok pillanatnyi "realitásának" problematikája miatt találták ki és nem a gazdasági teljesítmények ill. életkörülményekére. Ez tűrhetően működik is hasonló adottságokkal rendelkező országoknál és néha még naon eltérőknél is : +- 40 % között ingadoznak az értékek az alul/felülértékeltség esetében általában.
Tudtommal a leginkább meglepő ppp árfolyam az orosz, mely vagy 2,5x-ösen tér el a piacitól.
Eszerint akkor :
1. a rubel ennyivel alul van értékelve. ez nem valószínű, hisz akkor tán még a nyersanyagexportjuk sem lenne versenxképes, nem h az összes többi.
2. irreálisan alacsony a hazai árszínvonaluk. ez így is lehet az energiahordozóknál és a mg-i termékeknél, ha ezek dotáltak, de az egyéb termékeik/szolgáltatásaik nem dotáltak így azoknál akkor ezt valszeg az alacsony minőség okozza. viszont ez esetben igen problematikus a ppp használata, melyet az export szerkezetük
is igazolni látszik, azaz még az állítólag ennyire alulértékelt rubeljük mellett is teljesen versenyképtelenek a nyersanyag- és hadiiparuk (ide az elektronikát importálják, mint ismert) kivételével.
De ez naon komplex problémakör, úgy várom a véleményed.
Oroszország azért szeretne -- ha egyáltalán valóban szeretne -- EU- és NATO-tag lenni, hogy belülről felszámolja és így semlegesítse ezeket a szervezeteket, amelyek objektíve stratégiai riválisai. Románia akkor sem lenne képes megváltoztatni e szervezetek jellegét, ha törekedne rá, de ezt nem is teszi, hanem adaptálódni próbál a tagság előnyeiért. Oroszország meg akkor is kiüresítené és felvizezné mindkét szervezetet, ha nem ez lenne a célja (nem mintha a NATÓ-t még extra fel kéne vizezni), de ez a célja.
Az pedig hajmeresztő állítás, hogy az utódköztársaságok úgy bánnak az oroszokkal, ahogy a Szovjetunió bánt a tagköztársaságok népeivel. Nem dúl körükben szándékolt éhinség, nem likvidálták azokat, akik egyetemet végeztek, nem írtották ki vagy deportáltál a sarkkörön túlra a lakosság húsz százalékát.
Egyébként Oroszország nem egy megalázott és megszomorított ország, amelyért meg kell a szívnek szakadni, hanem félelmetesen gazdag és hatalmas, amelytől tartani, kordában tartani igyekezni, nagyon is prudenciális.
Az oroszok addig biztosan nem fognak leszokni a birodalmi gondolkodásról, amíg fel nem ajánlják nekik, hogy ha megfelelnek a feltételeknek, akkor beléphetnek az EU-ba és a NATO-ba. Ha ezt nem ajánlják fel nekik, akkor pedig továbbra is ott tartunk, hogy Oroszországnak nemzeti érdeke, méghozzá alapvető nemzeti érdeke, hogy se Grúzia, se Ukrajna, se Türkmenisztán ne csatlakozzon se az EU-hoz, se a NATO-hoz. Jelenleg a Nyugat nem elhanyagolható mértékben e nemzeti érdekek elnyomásán dolgozik. És mivel ezt a nemzeti érdeket a demokratikus ellenzék (lassan a kifejezés ugyanazt fogja jelenteni, mint a hetvenes években) nem tudja és nem is akarja felvállalni, ezért az orosz lakosság fel fog sorakozni az egyre rosszabb Putyin és esetleg nála is sokkal rosszabb utódai mögé.
Egyáltalán nem véletlen, hogy a nem kevésbé korrupt és bizantikus és erőszakhoz szokott román elit a reformok irányába indította országát, az orosz elit meg magára maradva azt tette amit. Szerintem ha Románia eleve ki lenne zárva az EU-ból, kb. hasonló irányba mozogna, ahogy az egyébként ázsiai Törökországból is az EU-csatlakozás ígérete farag többé-kevésbé européer országot (hogy aztán mennyire mélyreható ez a változás, és mennyire szabad ezt a nem európai országot felvenni egy európai integrációba, az más kérdés).
Egyébként meg tényleg gusztustalan eszközökkel volt egybentartva, de az utódállamok semmiben sem jobbak az oroszokkal szemben, mint volt róla szó az imént.
Én szívesen elhiszem, hogy az orosz közvélemény jelentékeny része megaláztatásként éli meg a birodalom elvesztését. De azért nem hagyható figyelmen kívül, hogy ez a megszűnt birodalom igen gusztustalan eszközökkel volt egybe tartva, és a birodalom nem orosz alatvalóinak nagy többsége mind a birodalmat, mind az uralmi módszereket erősen helytelenítette. Mostan önként és dalolva kellene nekik magukat alávetni az igénylett orosz szupremáciának, esetleg ezt az amerikaiaknak kellene kikényszeríteni, hogy az oroszok nagynak érezhessék magukat? Nem inkább az oroszoknak kellene leszokni a birodalmi gondolkodásról?
