Régóta szemezek ezzel a tipussal, de több okból eddig nem jött össze. A gép nagyon szimpatikus, mérete tömege azonos egy Nikon FX gép tömegével. Bár olvasom az amerikai középformátumú fórumot is,
Sokszor nehéz a Fuji GFX-ről valós tudást gyűjteni. Számos fotós van, aki feltesz egy régi gyenge, kacat minőségű objektívet a vázra, majd kifejti hogy mennyire meg van elégedve. Például a Pentax 67-es objektívjei között vannak jobbak, és vannak gyengék is.
A többiek pedig nem akarják megbántani, hallgatnak vagy helyeselnek. Pedig ilyenkor az a helyzet hogy egy sima FX-es nikonnal jobb képet lehet készíteni.
Szóval nagyon kell figyelni, mert nekünk (nekem) nem fér bele egy-egy ilyen mértékű mellényúlás.
Pillanatnyilag úgy érzem, erre a szenzorméretre az 50 megapixel kevés, a száz megapixel sok. Lehet hogy ez szőrözésnek tűnik, de nem az.
Még várok, az információ gyűjtés stádiumában vagyok. Már pár év eltelt, lehet hogy hamarosan kihoz egy újabb gépet a Fuji.
Az Adobe színteret használom, de inkább csak azért, hátha a jövőben szükség lesz rá. Jelenleg hiába van egy kalibrált Adobe színteret is tudó monitorom, a photosopban nem látok különbséget a két színtér között. Amikor az Adobe színteret SRGB-re konvertálom, a monitoron levő kép ugyanolyannak tűnik.
Hasonlóképpen amikor a képet beadom nagyításra a dfl.hufotólaborba, akkor is ugyanolyan képet kapok. Nyilvánvaló hogy ők CMYK-ba konvertálnak, amely mind az Adobe és az SRGB színteret egyaránt alulmúlja. Még szerencse, hogy a tesztszínt a Fujicolor Professional fotópapír is szépen visszaadja. Az nagyítási árak relative olcsók, a felbontás pedig fantasztikus, 508PPI (pixel/inch), nem DPI(az összes színenkénti képpontot beleértve/inch). A 12 tintás nyomatok valószínűleg szinte biztosan jobb színteret tudnak visszaadni, de felbontást illetően pedig sokkal gyengébbek (95-200 PPI?). Valahogy eddig nem ütköztem bele abba a jelenségbe, hogy a nyomatok olyan érezhetően és egyértelműen jobbak lennének mint az előhívott fénykép. Ezért nem is érzek arra késztetést, hogy 2-3-4 szeres árat fizessek egy giclee nyomatért.
Köszönöm a linkeket, remélem holnap rá tudok nézni.
Én a Nikon LS8000-es szekennert használtam pár évig. Nem rossz, de kurva drága, borzasztóan lassú, a filmtartója egy vacak, elváltak útjaink. A színes képeket ma már inkább egy digitális D810 géppel készítem. Jobb eredmény, sokkal kevesebb gond.
A fekete-fehér filmes fotózás hobbi célú visszavezetését nemrégiben kezdtem el. A fekete fehér filmek ,,szkennelése" a D810-el és egy 100mm-es makróobjektívvel remek.
Nemrégiben tettem egy összehasonlítást a Nikon LS8000-es szennerrel fekete fehér filmen. Úgy értékeltem, hogy az annak idején egymilliós szkenner minőségének 85-90 százalékát hozza a fényképezőgép egy szemvillanás alatt. Nem kell semmilyen bonyolult cucc, nagyítógép oszlop, fényképezőgép+makró, egy ,,drága" cipős doboz, üveglap, vaku és kész. Nincs semmi gond az egyenletes fénykeveréssel, meg ilyesmivel. Érdekes hogy amikor a digitális állomány (32x48cm) fotópapírra kerül akkor ezzel a technikával is visszajön a kép filmes hangulata. Nincsenek porszemek, van Photoshop, olyan lesz amilyenre akarom.
A GFX 50r-ről: 5D, 5D Mark II, 5D Mark III-al van tapasztalatom, de tudom, hogy egy mai full frame milc nagyon közelíti a GFX50s/r képminőségét. Amit tapasztaltam, hogy sokkal szebb színe van, pedig a Canont is szerettem valamennyire. Nagyon éles és részletes a képe, és talán pont az előbb taglalt a színárnyalat/színleválasztás kérdésben mintha jobb lenne más gépeknél. Pontosítok, LR Adobe Color profil esetén hasonlítva. A tesztek a GFX 50 és 100 között jelentős színkülönbséget mutatnak Adobe profilokkal, de pl. a Fuji Provia/Std. profillal egyforma a két gép színvilága. A dinamika számomra végtelen, alacsony ISO-ről +5Fé is belefér, tényleg nagyon jól bírja. Két dolgot vettem észre Lr-ban: A Fuji az ISO növelésével kikapcsolhatatlan RAW zajszűrést használ, ami a Lr alap szűrésével együtt már sok, és összemossa a színeket. Beállítottam, hogy adott ISO-hoz mi legyen a szűrés mértéke, és így jó. Alacsony ISO-n valami 5-ös érték is elég, nem kell 25, így több szín marad, de magasabb értékeknél is le kell csavarni. A másik, hogy a Lr alapértelmezett élesítése is sok, ezt is levettem, egyszerűen nincs rá szükség. Szóval a szenzor nagyon jó, innen feljebb csak GFX100 meg PhaseOne van.
A gép maga eléggé céleszköz. Nekem hosszas testreszabás után is körülményes néhol, aki Fujit használ az biztos jól elvan vele, de én elküldeném a UX-es csapatot továbbképzésre a konkurenciához. :P
Amire igazán jó, portré, stúdió, tájkép, épület, esetleg utazós gépnek. Tök könnyű, és nem is túl nagy. Viszont lassú, szóval megfontolt alkotómunkához jó igazán.
Ami nagyon tetszik, hogy jó adapterrel(ami nem olcsó, nem is lett végül) nagyon sok kisfilmes objektív kitárulkozik, simán és szépen kirajzolja a 44x33-as szenzort. Sigma 105mm f1.4 pl. eqv. 83mmf1.1, és éles a széleken is, sokkal karakteresebbé válik, mint FF gépen. (kicsit összenyomódnak az elmosódott körök a széle felé, de ettől sokkal jobban néz ki) Nem próbáltam, de Canon 24mm TS-E II, vagy 17mm TS-E állítólag nagyon jó rá, szóval kiváló épületfotós cucc a dinamikájával. De a Canon 85mm f1.2 is izgalmas eredményt ad, érdemes körülnézni a neten.
Szóval nem olcsó cucc(nagyon relatív), de ezért az árért szerintem egy nagyon komoly minőség jött le erre a szintre, nem mindenes, de nagyon sok kreatív lehetőség van benne. Most átmenetileg sajnos megválok tőle, kellenek az árából más munkaeszközök, de ha rendesen túl vagyok a profilváltáson, szerintem még lesz ilyen gépem.
"A hiányos szín és tónusvisszaadás sajnos a digitális technika sajátja. A digi nem egy diafilm. Az SRGB színtér eleve nyomi, nyomott, satnya zöldekkel, gyenge pirosokkal."
Ez mind rendben, de egyelőre ott tartunk, hogy egy komolyabb szkenner sokkal jobban képes visszaadni a film színeit, mint egy fényképezőgép. Pedig az is digitális kép. Nyilván nem sRGB-t, hanem AdobeRGB-t, vagy munka szintérnek ProPhotoRGB-t használ az ember, nem ez lesz a korlát.
"A nyomatokkal nem foglalkoztam, de a nyomat is egy korlátozó tényező. Végül is fényképezést nyomat színvonalra degradálja. A ,,művészfotód" olyan lesz, mintha vettél volna egy posztert a sarkon. A fotópapír fejlesztést pedig nem kényszeríti senki, örülhetünk, ha nem romlik a helyzet."
Sajnos nincs spektrofotométerem, így nem volt alkalmam összemérni, de egy 12 színnyomatos pigmenttintás nyomat az nem a "poszter a sarkon", színtérben többet tud, mint bármelyik chromogenic print(Fuji DPII, Kodak Endura, stb.) Ráadásul nem mondom, hogy olcsó, de azért egy Canon Pro-1000 nyomtató már nem elérhetetlen, és ugyanazt a minőséget tudja mint a nagyok, csak kicsiben. Szóval ha nagyon akarjuk egy kézben tarthatjuk a folyamatot. Sajnos én már nem tudom meg, hogy a cibachrome mit tudott a valóságban, de az biztos, hogy nem hívtad otthon, vagy csak nagyon kevesen.
"Ha maradunk a monitornál, ott is korlátozott a színtér, a színmélység és a pixelszám is. Ráadásul a monitor gyártók csak immel-ámmal fejlesztenek, és csak éppen annyira, amennyire ezt a filmes világ kikényszeríti belőlük. Színmélység nyolc bitről tíz bitre, viccesek igazán."
Azért nem panaszkodnék a monitorokra. Lassan megközelítjük a 300ppi képpontsűrűséget, és a 10bit se kevés akkor, amikor itthon alig találni 8bit fölött dolgozó labort. A jobbak is jellemzően 12bit-et tudnak, elég extrém a 16bit-es levilágítás, és nem tudom, hogy látható-e a különbség.
Kerestem néhány példát a neten, hogy mi zavar a befotózós szkennelésben. https://www.flickr.com/photos/photodesignch/17139716976/ Jól látszik, hogy a piros és a zöld elválasztása eltűnik, és se a piros, se a zöld nem igazán tiszta, a kettő között meg összemosódik. Nyilván sok tényezős a dolog, látható, hogy az átvilágítás sem az igazi, de az összemosódást nem kéne befolyásolja. De itt egy másik példa, Fuji GFX 50S II vs Flextight: https://youtu.be/K5MC6gdfG1s?t=526 Érdemes a teljes összehasonlítást is megnézni a kettő között, a Flextight sem tökéletes, de sokkal több színárnyalatot lát, és a színleválasztásnál nagyon extrém különbség van. (piros-zöld, zöld árnyalatok változatossága) Pedig ez nem is dia, hanem negatív. Megjegyzem, egy Epson V700 is inkább úgy viselkedik ilyen téren, mint egy digit fényképezőgép.
Tim Parkin-nek voltak még idevágó tesztjei, bár ott inkább a film vs digitális különbséget mutatta, de hasonló az eredmény, mint a szkenner vs. fényképezőgép esetén. Sokkal kevesebb/egyformább színárnyalat, és az apró mintáknál a színek összemosódása.
Máskülönben ha valahogy meg lehetne ugrani ezt a problémát, az nagyon jó lenne, milliós dobszkenner helyett sokkal gyorsabban befotózva, főleg ha valami profibban kiépített rendszer, akkor nagyon megkönnyítené a digitalizálást.
Ebben igazad van. Viszont ezek elerhetosege anyagi ertelemben korlatozott. A bernyomtatonak be kell rendezkednie ra, vagy a fenykepesznek kell befektetni ra, magyaran a teljes folyamatot a kezeben kell tartania. Ezert rendkivul nagy kihivas egy epkezlab, falra akaszthato kep elkeszitese. A ma a neten fellelheto fenykepeszek tulnyomo tobbsege nem kontrollalja a teljes alkotoi folyamatot.
Vegyunk egy embert, aki ambrotipiat keszit. A teljes folyamat a sajat kezeben van, az anyagvalasztassal egyutt. Jelentkezzen itt az, aki minden folyamatot a kezeben tart kozolunk. A technologia fejlodesevel egyre tobb reszlet kerul ki a kezunkbol.
"A ,,művészfotód" olyan lesz, mintha vettél volna egy posztert a sarkon."
Bocsánat, hogy beleszólok, csak annyit hozzátennék, hogy ha rossz papírt választ az ember, akkor juthat ilyen sorsra, igen. Csodásan el lehet cseszni egy képet rossz papírral. Ugyanakkor lehet választani csodálatos baryta papírokat, pamutalapú papírokat, gyantabevonatosakat, Ilford Galerie sorozatból a Fine Art Smooth csodálatos feketéket ad, Hahnemühlétől a William Turner feketében és színesben is elképesztő, és lehet sorolni.
Vagy különlegességnek ott vannak a metallic, metallic pearl, MediaJET Silver Iridium Pearl... Témától függően.
A hiányos szín és tónusvisszaadás sajnos a digitális technika sajátja. A digi nem egy diafilm. Az SRGB színtér eleve nyomi, nyomott, satnya zöldekkel, gyenge pirosokkal. Kodacrome pirosat se várjál se a monitoron, se a fotópapíron. Kodachrome filmet se várjál már. Ciba papírt se várjál, múzeumba került, anélkül hogy valami jobb lett volna helyette.
A nyomatokkal nem foglalkoztam, de a nyomat is egy korlátozó tényező. Végül is fényképezést nyomat színvonalra degradálja. A ,,művészfotód" olyan lesz, mintha vettél volna egy posztert a sarkon. A fotópapír fejlesztést pedig nem kényszeríti senki, örülhetünk, ha nem romlik a helyzet.
Ha maradunk a monitornál, ott is korlátozott a színtér, a színmélység és a pixelszám is. Ráadásul a monitor gyártók csak immel-ámmal fejlesztenek, és csak éppen annyira, amennyire ezt a filmes világ kikényszeríti belőlük. Színmélység nyolc bitről tíz bitre, viccesek igazán.
Előre is bocs mindenkitől az offtopik tartalomért, de nemrég itt elég érdekes eszmecsere folyt a trichromatic és egyéb szenzorokról.
Szkennelés kapcsán merült fel bennem pár kérdés, nagyrészt diafilmet szkennelek, ahol a színek és a nagy dinamika egyaránt fontos. Ahogy túrom a netet, mindig oda jutok, hogy sajnos ezt a kettőt egyszerre csak egy jobb dobszkenner tudja, ami nagyon ritka, még drágább, és nem is könnyű használni, üzemeltetni. Egyre jobban terjed a befotózós filmdigitalizálás, és el kell ismernem, egész jó eredményeket lehet elérni egy-egy jobb géppel, ha jó minőségű az átvilágítás, élességben, dinamikában, felbontásban már felveheti a versenyt a dobszkennerrel pl. egy Fuji GFX. (Különösen, ha több expóból dolgozunk, akkor még 4x5-ről is le lehet csipegetni mindent.) Viszont a színek terén még mindig nem látom azt a finom, élénk, jól elkülönülő színleválasztást, a zöldek, pirosak, sárgák, kékek, apró különbségeit, amit a dián és a szkennelt képen látni. Sokkal hamarabb válik eggyé a zöld felület ott, ahol friss fűzöldtől a hideg kékeszöldig terjed a skála, a befotózott anyagon már csak a zöld néhány árnyalata marad. Vagy ha apró mintázatok vannak, akkor a színek egyszerűen egybemosódnak, nem különülnek el egymástól igazán. Először a bayer rácsos szűrőre gyanakodtam, amit elvileg a pixel-shift eljárással ki lehet küszöbölni, de minél többet túrom a tesztfotókat, valahogy nem látszik, hogy igazán segítene, bár gyártófüggő az eredmény, Fuji esetén kifejezetten semmi előnyt nem látok, talán a Pentax, vagy a Sony megoldása jobb valamivel. Viszont elméletileg, ha leméretezem a képet a negyedére, akkor minden pixel kéne tartalmazzon teljes színinformációt, az eredmény mégsem lesz jobb(lehet már előbb elveszik az interpolálásnál?). Valahol talán említették is fórumon, vagy csak beugrott, hogy mi van, ha a fényképezőgépek színszűrője nem erre van kitalálva? Itt is volt szó alapérzékenység növelésről, átfedésben dolgozó szűrőkről, stb. Ez lehet a kulcs? De akkor a legjobb megoldás egy achromatikus szenzor, ami elé külön expóval kerül az erre alkalmas R-G-B szűrő, majd számítógépen összerakni az eredményt egy képpé. Kár, hogy az idevágó achromatikus szenzor 2x annyiba kerül, mint egy dobszkenner.
Nagyon kíváncsi lennék, ha van erről valakinek szakmaibb tudása, mert részemről csak egy szimpla agymenés, nincs módom kimérni a különbséget.
Eleg erdekes fenyviszonyok voltak. A lenyugvo Nap elbujt a horizont elott egy suru felhosavban, viszont a fenye visszaverodott az eg nagyjat beborito felso legkori felhorol. Olyarmi volt, mint egy bazi nagy szoftbox, radobva egy “mexiko szurovel” (magyaran minden narancsos fenyben uszott).
Horseman 760 váz (szériaszámot nem találtam) három objektívvel, két 6x9-es roll és egy síkfilmes kazettával, napellenzőkkel, kioldó zsinórral és alukofferével együtt eladó.
A váz tökéletes állapotban van, a harmonika nem lukas, a lencsék por, karc és gomba mentesek, a záridők pontosan lefutnak.
- Topcor RW 65 mm f5.6 (802054)
- Professional Horseman 105 mm f3.5 (1196117)
- Topcor 180mm f5.6 (811575)
- 2 db 6x9-es rollfilm magazin (23405276 és 23405244)
Ez az 1.6-os konverter egy rövid ideig tartó kényszermegoldás volt, amíg kifejlesztették az AF optikákat. Az 1.6 konverter se volt egy csúcs, és a régi manuális optikák sem. Ennyi, ki is ment a divatból.
