A Szilágyi és a Sziládi között csak d > gy irányban látom az átmenet lehetőségét magyar palóc nyelvjárási bázison. Ha a Szilágyi név átkerül Lengyelországba, akkor szerintem nemcsak a gy ejtésében honosodik, hanem további változások is fellépnek, mer összességében a /sziládi/ sem kifejezetten lengyeles hangzású. Ilyen változás, hogy a lengyelben nincsenek hosszú magánhangzók, továbbá az elöl képzett /i/ hang előtt nem állhat kemény /sz/ hang, a lágy /szʲ/ = [ɕ] pedig a magyar fülnek már /s/ = [ʃ] hangzású. A szóvégi -i esetén is nagy valószínűséggel valami helyettesítéssel számolhatnánk. Összességében tehát valami */siladik/-hoz hasonló név kerülne vissza.
A magyar Sziládi névnek egyébként jó belső magyarázatát adja a valahai Pozsony megyében fekvő Szilád település (ma: Siladice, Szlovákia). Így nem kell a lengyelből, németből stb. való visszakölcsönzésre gondolnunk.
A régi magyar -gy képző eredetileg kollektívumképző lehetett, és ilyenformán helynevek is alakultak vele: vö. Somogy ’ahol sok a somfa’, Szilágy ’ahol sok a szilfa’. A -d eredetileg kicsinyítőképző volt, de később helynévképzővé is vált, így ugyanabból az alapszóból a korábbi -gy-s nevek mellé máshol -d-vel szinonim földrajzi nevek is alakulhattak. Ezek a fonetikai hasonlóságuk ellenére különálló képzők, amelyek nem keverednek (a palóchoz hasonló eseteket leszámítva). Ezt mutatja, hogy még újabban az -s melléknévképző (és egyben régi kicsinyítő képző!) szintén képez az előzőekkel azonos alapról helyneveket, pl. Szilágy ~ Szilád ~ Szilas, Somogy ~ Somod ~ Somos stb.
Szilád első írásos formája, az 1113-ból való Zaladce a szlovák Siladice alakból magyarázható, az -ice végzőséd viszont arra utal, hogy a Silad alapszó személynevet takar, amely az etimológiája lapján magyar. Tehát bár a Szilád itt lehetne ’szilfás hely’ értelmű, de vélhetően egy Szilad nevű alapítóról való az elnevezés, aki pedig arról kaphatta a nevét, hogy olyan kemény mint a szil fája, vagy olyan kicsi mint a forgács vagy faszilánk (ez egy szinonim szil főnév, amely a szilánk és szíj szavakban is található).
Annyit még adalékként, hogy az illető kb 1852-ben született Domsa Elisabetha névformában anyakönyvezve, míg kb 1895-96 környékén hunyt el, és a halotti feljegyzésben már Dömse Örzse névalak szerepel. Sásd környéki (Meződ) volt.
Érdekes, és nehezen megválaszolható kérdés a Domsa és a Dömse névalakok váltakozása ugyanannál a személynél. A hangrendi átcsapás vagy hangrendváltás a magyarban létező szóalkotási lehetőség, meg is találjuk helynevekben, ha a történeti alakokat vizsgáljuk. Újkori vezetéknévi alkalmazásáról azonban nem tudok. Ha feltételezünk ilyet, akkor azt inkább az ún. játszi képzés körében lehetne elképzelni, és ebben az esetben az a várakozás, hogy a mély hangrendű alak mellé keletkezik a könnyedebb hangzású magas hangrendű forma. Tehát voltaképpen a Dömse lehetne az illető ragadványneve az eredeti(bb) Domsa mellett. Ez egyértelműen magyar környezetre utal (a hangrendváltás és az ö hang miatt is), és hogy az illető esetén ez stabilizálódni tudott, azt jelzi, hogy a család az illető halálakor már magyar volt.
Az ellenkező irányú Dömse > Domsa váltást úgy tudnám elképzelni, ha a születési anyakönyvet nem magyar, hanem valamilyen szláv anyanyelvű személy vezette. A szóvégi -e > -a változás ekkor teljesen természetes, mert így lesz ragozható formájú a szó. Az ö > o változást már nehezebb indokolni, mert a gyakorlat alapján inkább ö > e alakulást várnánk, vö. a szlovákokkal újratelepített Öskü falu szlovák Eška nevét. De néhány esetben a magyar ü-t a várt i hang helyett u váltotta (pl. Csabacsűd ~ Čabačud), így a kevéssé valószínű volta dacára nem lehet az ö > o váltást sem kizárni.
Tehát a véleményem szerint a két alak, ha valóban ugyanannál a személynév, illetve családnál fordul elő, nem „természetes” úton, hanem valami egyéni vagy közösségi átnevezési aktus folytán cserélődhetett föl. Ezért aztán a két alakra eltérő etimológiát is adok.
Dömse: Egyértelműen magyar név, amely a Dömötör ~ Demeter, vagy a Demjén ~ Dömjén személynév rövidüléséből keletkezett az összetett magyar -sa/se kicsinyítő képzővel. Eredetileg tehát ez is köznapi személynév volt, amely képzőtlen apanévként lett családnév, azaz a leszármazottak kapták meg személynevük mellé a felmenő nevét megkülönböztető névül, majd ez generációkon keresztül öröklődővé vált.
Domsa: A fentihez hasonló alakulás, de egyaránt lehet magyar és szláv képzés. Mid a magyar, mind a szláv nyelvekben előfordul a Domonkos ~ Dominik egyházi személynév, amely mindkét közösségben Dom alakúvá rövidülhet, és felveheti a magyar -sa/se vagy az azonos hangzású szláv -ša kicsinyítő képzőt. Mivel a szlávban ez a képző zárt névrövidüléshez gyakrabban járul kötőhangzón keresztül, ezért talán valamivel nagyobb valószínűséggel vélelmezhető magyar, mint szláv képzésnek. Ugyanakkor lehet szó arról is, hogy egy három szótagú Domaša névalak a kiindulás, amelyből a második szótag magánhangzóját szinkópa ejtette ki.
Engem Szilágyinak hívnak, de létezik Sziládi név is. Vannak lengyel rokonaim, akik a "gy" hangot nem tudták kiejteni, és ehelyett "d" hangot ejtettek helyette. A kérdésem az lenne, hogy "D"-re módosult hang az a lengyel vonal miatt módosult-e? Köszönöm előre is!
Zagyi: A jelenkori elterjedése Magyarországon kívül Szlovákiában is számottevő. Magyarországon északkeleten, a Szlovákiával határos megyékben a leggyakoribb. Szlovákiában településszintű adataim is vannak, és eszerint a név gyakorlatilag Détér (ma Gemerské Dechtáre, Szlovákia) településre koncentrálódik. Emiatt úgy tűnik, a név a magyar nyelvterülethez kötődik, azonban annak szláv (szlovák) kontaktusvidékéhez.
A magyar zagy szó jelentése ’nagyobb mennyiségű szilárd anyagot tartalmazó folyadék’. Nem található meg a legfrissebb magyar történeti-etimológiai szótárakban (EWUng, Zaicz, ÚESz), hiányzik az Új Magyar Tájszótárból. Ballagi Mór szótára (1873) ismeri, azonban nyelvújítási szónak minősíti. (Az ebből a korból származó Czuczor–Fogarasi-szótárban sincs ilyen címszó.) Valószínűleg a zagyva melléknévből történt csonkítással alakult nem is olyan rég. A szó fiatal eredete miatt nem lehet családnév alapja.
A Zala ~ Szala névpár mutatja, hogy a z-vel kezdődő nevek előzményeit gyakran sz kezdettel találjuk meg. Baranya megyében van Szágy nevű település. Ez a névforma azonban csak a XVIII. sz.-ban alakult ki a korábbi Aszágy alakból, így nem lehet a név alapjai. A mai Karátsonyiliget (ma Soca, Románia) eredeti neve Szagyó lehetett, és elképzelhető lenne egy *Szagyai > *Szagyi > Zagyi alakulás, de az eredeti Szagyó nevet meglehetősen korán felválthatta a román eredetű Szóka, a település meglehetősen messze van a Zagyi név centrumához, valamint a köztes névalakokat sem sikerült adatolni. Így ezt a lehetőséget kizárnám.
A szláv nyelvterületen ismert elterjedt víznév az ősszláv *Sadjava folytatója: ilyen a cseh Sázava folyónév, a továbbképzett régi horvát Sađavica, a lengyel Sadzawka. Ezek folytatója a magyar Zagyva folyónév, a fent említett Szagyó településnév (a mellette levő patak korábbi neve alapján) és a Szagyolca településnév. Ez a szláv víznév ’kormos’ jelentésű, az alapszavához vö. szlovák sadza ’korom’. Ez a szó, ha a korai szlovák-magyar kapcsolatokkal átkerült a magyarba, akkor *szagya alakban honosodhatott meg.
Mivel idevonható nevű települést nem találtam, sem régi személynevet, ezért úgy gondolom, hogy egy falun belüli külterületi névről vett (azóta akár már kiavult) lakóhelyi névről van szó, mint pl. a Vizi esetén, amely arra utal, hogy az elsőnek elnevezett a falu patakja, tava stb. mellett lakott. A külterületi névre két tippem van:
1. Détér a palóc nyelvterületen fekszik, ahol az i előtt a d hang gy-vé lágyulhat. A szó eleji z < sz változást feltételezve adódhat a régi magyar szád ’nyílás, bejárat, kezdet’ mint a névadás alapjául szolgáló külterületi név: tehát *Szádi > *Szágyi > *Szagyi > Zagyi. A falu alacsony középhegységi tájon fekszik, ahol völgynyílások neveként adódik egy ilyen elnevezés.
2. A fenti szlovák sadza ’korom’ szó kis területre szorítkozó tájnyelvi átvétellel magyar névadással (de akár közvetlen szlovák névadással is) adatott *Szagya alakú helynevet, amelyből *Szagyai > *Szagyi > Zagyi úton kialakulhatott a név.
Köszönöm és elnézést, tényleg szerepelt már mindkét név.
A Domsa vagy Dömse családnév eredetértől mit lehet tudni? Csak magyar eredet jöhet szóba? Mindkét írásformában láttam már; a születési feljegyzésben Domsa, a halottiban már Dömse szerepelt. 99%, hogy ugyanarról a személyről van szó.
Mindkét név szerepelt már itt korábban. A Vancsa a 15874-es hozzászólásban fordult elő, és eszerint ez egy egy magyar-szláv-román közös fejlemény, az etnicitása nem dönthető el. A Böndicz névről a 15165-es hozzászólásban volt szó: szerintem ez egyértelműen magyar.
A Vancsa és a Böndicz családnevek esetében mennyire tételezhető fel az esetleges szláv etnicitás? (Előbbi személyes ős a 19. század eleje-közepe tájékáról, a második egyszerű kíváncsiság csak.)
Ad 1) Az apanévi családnevek a társadalom minden rétegére jellemzők. Sőt idővel az alacsonyabb osztályok körében még gyakoribb is lettek, mint a nemeseknél, mivel az utóbbiak gyakrabban cserélték le az eredeti (korábbi) nevüket a birtokközpontjukra utaló lakosnévre.
Ad 2) A Pazman név esetén a kései szláv etnicitás kizártnak tűnik, mert akkor a szlávos Poznan formában fordulna elő. (Árpád-kori viszonylatban azonban szláv felmenőket sejtet, akik persze más hosszú évszázadok óta magyarok lettek.) Tehát marad a magyar vagy a német mint lehetőség.
Két kérdésem lenne a leírtakkal kapcsolatban: 1. Ezek az etimológiai családnév levezetések társadalmi csoporttól függetlenül érvényesek? Arra gondolok itt, hogy a szóban forgó Pazman családnevű ősöm földművelő parasztember volt (nem városlakó vagy bármilyen más csoportba tartozó).
2. Tudom, hogy erre csak feltételezések lehetnek a válaszok, de: ezen családnév esetén csak magyar (vagy német) eredet tételezhető fel? Szláv eredet kizárt?
Ad Zavodnyik, Zavodni: Az újonnan megjelent szlovák nyelvtörténeti szótár a (mai helyesírás szerinti) závodný melléknévnek az alábbi jelentéseit szótározza a XVIII. századból:
1. versenyzésre való (< závod ’veseny’)
2. félrevezető, csaló, csalárd – határozóként (závodne): nem biztosan, bizonytalanul, nem őszintén, kétszínűen. (< zaviesť ’elvezet, félrevezet’)
Ide kapcsolja a XVI. század közepén Slatinán adatolt Laurencius Zawodny nevet.
Bár a závodný melléknévnek potenciálisan lehetne ’víz mögötti’ jelentése, de ilyen nem adatolt. Ilyen csak akkor lehetne valószínű, ha a ’víz mögötti’ kifejezésnek köznapi értelme is lehetne. A podvodný pl. ilyen egyaránt ered a podviesť ’alávezet, félrevezet’ igéből (’félrevezető, csalárd’ és ’nyerges, azaz balra befogott <ló>, amelyet úgy is lehetett vezetni, hogy a kocsis rajta ült, azaz alatta volt’) és a pod vodou ’víz alatt’ kifejezésből. De az, hogy valami víz alatt van, víz alá került az egy köznapi szókép, míg az, hogy valami víz mögött van, nem. Hely megjelölése lehet az, hogy valami a patak, tó stb. azaz a víz mögött, azon túl van, de ez esetben először a Závodie helynév keletkezik, amelyből nem közszókhoz járuló -ný, hanem a helynevekhez társuló -ský képez melléknevet. A ’víz mögötti’ jelentéshez tehát a Závodský név adódik. Igaz, ezt a lehetőséget valóban nem említettem meg a Závotzki név kapcsán a 15313-es hozzászólásban. Pedig az utóbb magyarul Szentistvánpataknak átnevezett Závodie község birtokosai éppen a Zavodszky (< szlk. Závodský) nevet viselték. (Más kérdés, hogy a falu a nevét honnan vette, a vízen túliságáról vagy a művelésbe volt erdőterületről…)
Mivel már jópárszor leköteleztél, megfogadtam, hogy amit megtudok, visszacsepegtetek.
a Zavodnyik név eredeti formája a családfámban minden bizonnyal a szlovák "Zavodni" lehet, és a család Eperjes környékéről származik. Gondolom, ebben a formában a jelentése már a "za vodni", azaz "vízentúli" lesz.....
Addendum: Kimaradt az a lehetőség, hogy a mai ékezetek nélkül írt magyarországi Pazman a korábban említett német Patzmann újabb kori, a Pázmán személynévtől független magyarosodása. Ebben az esetben a <z> betű /c/ ejtése lenne várható, de betűejtés következtében a /z/-ként való ejtés sem zárható ki.
Pazman ~ Pázmán ~ Pázmány: Az Árpád-kori magyar Pazman világi személynévre visszamenő, képzőtlen apanévként (tehát az ilyen nevű felmenő leszármazottait jelölő megkülönböztető névként) lett vezetéknév. Ugyanerre a személynévre megy vissza a Hont-Pázmány nemzetség nevének utótagja, de a személynevet nemcsak az ehhez a nemzetséghez tartozó személyek viselték, tehát családnévként sem jelöli automatikusan az ebben a nemzetségbe tartozó felmenőket. Pázmány alakban a személynév a jelenkorban is anyakönyvezhető utónév lett.
A -ny végű változat az apanévi eredetet jelölő ny hang mellett lehet (eredetileg) -ni vagy -nyi olvasatú is. Ez esetben vagy -i < -é képzős apanévről van szó, vagy egy Pázmán nevű településről történt elszármazásra, az oda való kapcsolatokra, esetleg az ottani birtokra utaló lakosnév is lehet. Ilyen település lehet pl. a mai Pázmándfalu, amelynek korai névadatai előfordultak a falu utótag és a -d képző nélkül is.
A Pázmán személynév eredete vitatott, és ez a vita a korai magyar történelmi olvasatai miatt önmagán túlmutat. A hagyományos értelmezés szerint német eredetű, és a mai Patzmann családnevet adó korai német személynévvel azonos, és amely maga a sokféle, Pa-, Ba- kezdetű személynév rövidüléseként felfogható német Patz köznapi személynévből áll az apanévi -mann képzővel.
Újabban azonban a szláv etimológiát tartják biztosabbnak. Ez utóbbira utal, hogy az Árpád-kori oklevelekben a Pazman (és latinosított Pazmanus) alakok mellett előfordulnak a Paznan (Paznanus) és a Paznam, továbbá a Pozman (Poznanus) és Poznan (Poznanus) alakok is. Ezen mögé a korai szláv Poznanъ személynevet lehet rekonstruálni, amelynek a jelentése ’ismert, megismert, felismert’. Az m : n és n : m mássalhangzókat tartalmazó változatok tehát az ajakhangú p indukálta elhasonulással keletkeztek az eredetibb n : n mássalhangzókat tartalmazó alakból. Ebből a szláv személynévből származik a lengyel Poznań városnév, és még további településnevek is a szláv nyelvterületen.
Myszöglád: Ehhez a névhez a lengyel Myszogląd (magyaros kiejtéssel: misoglond) családnevet lehet illeszteni. A magyarosodás során valaki visszaemlékezhetett arra, hogy eredetileg valamelyik magánhangzón volt valamilyen ficak, de már nem tudta, hogy melyiken milyen.
A lengyel név etimológiája érdekes: szó szerint annyit tesz, hogy ’egértekintet’. Vélhetően a ględny jak mysz ’körültekintő / óvatos mint az egér’ vagy hasonló kifejezésből univerbálódhatott (rántódhatott össze egyetlen szóból álló) ragadványnévvé.
A névmagyarosítás és névszépítés lehetőségét mindig pluszban kell hozzáérteni lehetőségként az itt elmondottakhoz. Ez majdnem mindig opció, de nem tesz hozzá az etimológiához, ezért ezt nem említem csak akkor, ha a név csak ezen az úton keletkezett. A Búza ~ Buza családnév nem ilyen, azt már Kázmér a XIV. századból kimutatja vezetéknévként, és már az Árpád-korban is elterjedt személynév.
Gabona: Magyar családnév, amely a teljes magyar nyelvterületen elterjedt, a mai Magyarországon kívül Szlovákiától Románián keresztül Szerbiáig. Az olyan képzőtlen foglalkozásnevek közé tartozik, ahol a név a foglalkozás tárgyából lesz: gabona ’lisztes magot termő gazdasági növény; (egyes helyeken csak) rozs, illetve ennek termése’. Tehát mintegy a gabonaárus, gabonaszedő rövidüléséről van szó. Hasonló motivációjú magyar névhez vö. Búza.
Amerika neve egyértelmű: a Martin Waldseemüllerhez köthető térképeken jelent meg a mai Dél-Amerika megjelölésére 1506–7. körül az alábbi megfogalmazásban: „America ab inuentore nuncupata” (Amerika a felfedezőjéről elnevezve). A névadó Amerigo Vespucci, latinosan Americus Vesputius, akinek a latinizált keresztneve lett átalakítva -a végűre, minthogy minden addigi földrész neve latinul -a-ra végződött, vö. Europa, Asia, Africa.
Riga neve ehhez képest három évszázaddal korábbi, ui. a XIII. sz. legelején alapítja meg a livóniai püspökség (korábbi Albert vagy későbbi Berthold püspöke), mint új székhelyét az Albert von Buxthoeven által frissen épített vár védelmében. A városnévnek nincs egyértelmű etimológiája: három lehetséges magyarázata van, amelyből az első kettő végsősoron azonos.
1. A Daugava folyó azóta feltöltődött mellékágáról nevezték el a német telepesek. Ezt a mellékágnak mai német hangalakja Riege, a mai lett neve pedig továbbképezve Rīdzene. A víznév eredetét bízvást a 2. opció világítja meg.
2. A lív ringa ’hurok’ közszó lett az elődtelepülés nevévé, mivel az a Daugava mellékágának kanyarulatában feküdt. Az új alapítású város pedig megelőlegezte az elődtelepülés nevét. A lettben a mássalhangzó előtti -in- hangkapcsolat rendszerszerűen hossz -ī-vé vált, ami tükröződik is a település lett Rīga névalakjában. Ez a lív szó adhatta a mellékág német Riege és újabb lett Rīdzene (< Rīga+ -ene képző) nevét is. Voltaképpen tehát (ha a névtani univerzálékból indulunk ki) ebben az esetben is víznévi eredetű a település neve, csak nem a németből, hanem azt megelőzően a lettből, vagy talán még előbb a lívből. (Nekem személy szerint ez az opció tűnik a leginkább magyarázó erejűnek.)
3. Alternatív opció az, amelyet XVII. sz.-i források is említenek, hogy a szintén a lívből kölcsönzött lett rija ’cséplőpajta, szárítócsűr, festőház’ szó áll a településnév mögött, vö. Dionysius Fabricius (1610) „Riga nomen sortita est suum ab aedificiis vel horreis quorum a litus Dunae magna fuit copia, quas livones sua lingua Rias vocare soliti” (Riga a nevét a Duna [Daugava] partján álló számos épületről, avagy raktárról nyerte el, amelyeket a livóniaiak a nyelvükön a szokás szerint Ria-knak neveznek). A német fraktúrában gyakran írták g betűvel a j hangot, vö. még a Georg ~ Jörg névpárt is, és így a német Riga írásképpel rögzített lív-lett Rija ’[ahol a sok] csűr, pajta, bódé [található]’ név betűejtéssel módosult formájáról lenne szó.
Ui. A lívek egy nemrég kihalt finnugor nép, amelynek lakóhelye eredetileg kiterjedt a rigai öböl partvidékére is. Az ő nevük latinos alakjáról kapta a nevét a Livónia, amely a mai Lettországnak és Észtországnak a német Kardtestvérek rendje által megszervezett előzményét takarta. A Rigai öblöt később érték el a balti lettek elődtörzsei közül a szemigallok (zemgalok), akik sok korábbi lív helynevet és tengeri-tengermelléki életmódhoz tartozó közszót átvettek. A livóniai megnevezés a történeti Livóniában élt összes nép (lett, kurs, lív, észt) közös megnevezése, amelybe némely esetben a németek is beleértendők.
