Szolnok, Hódmezővásárhely, Miskolc és ellátási körzeteik kikerülnek a Digiinvi, Ddiginvi kiosztásból. Ezentúl a Digi2023 és DDigi2023 kiosztások lesznek érvényben.
Debrecen, Dorog kikerül a DigiInviDocsis és DDigiInvi kiosztásból. Ezentúl a Digi2023 és DDigi2023 kiosztások lesznek érvényben.
A DigiInviDocsis,B udapest, Budapest digi, Dbudapest és Dbudapestdigi csatornakiosztások megszűnnek.
Tegnapi országos karbantartás megvolt? Nem tűnt fel. Megint bullshit volt, mint a vizeseknél, aztán leoltják, mikor a pronyó nem számít rá, csak, hogy tudja hol a helye.
Ez a központosítási, összefésüléses átállás is érdekes lesz, mert lehet, hogy az ügyintéző rémisztget az IP-vel, de a Vodának, nem sajátja a fejlesztés. Invesztálni nem szoktak, inkább kivenni. (Aztán, ha rájuk jön át tudnak nyomni egész nagy területeket, lásd kínai vasút, éppen milyen kedvük van.)
Aki már H-n van, az majd az IP boxokkal szív, ha egyáltalán nekiállnak, aki meg koaxon, az ott is marad a Vodás dobozokkal én úgy látom. Az lesz IP-n, aki eddig is azon lógott exinvitel területeken. A ritmósok, meg, ahol net sincs, csak TV lesz érdekes. Honnan szedem ezt?
Csak az alapján, hogy mindkét bandát molesztálják a meglévő, már nem is rendelhető csomagokra hűségeskedni, a már meglévő hálózaton, de azt nem mondják, hogy lesz-e változás, vagy, hogy mikor (szerintem ők sem tudják). Ennek a pániknak, viszont csak egy magyarázata van, mivel lassan átmenni nincs hová, azt a trendet látják, hogy egyre többen váltanak majd a semmire, dobbantanak innen. Illetve (bizonyos forrásaikból...) már előrevetítik mekkora lesz a nyomor. Ez pedig semmi jót nem vetít előre.
Mindenesetre a Telekomos reklámkampány, amihez előbb egy rendes vígjáték-sorozatot is leforgattak (az Indexen: Marsra magyar) a régi "Emesével" (alias: Anzselika Habpatron), Badárral, és a többiekkel, az egy elég jó húzás volt.
Ebből az látszik, hogy a Telekom még tervez létezni a jövőben, máskülönben minek költene pnzt ilyen reklámkampányra?
egyébként 22 millás bírság mitől durva az 1,2 milliárdhoz képest? A Digi akkor 100 millásat kapott és erre hivatkozva kizárták a freki tenderből míg a Telekomot nem. Sőt ugye a 33 milliárdos "legyen 30 megás net minden otthonban 2019-re" projektet is megkapták az államtól.
De rosszindulatúak vagytok :( Ez szolgáltatás bővítés és fejlesztés (-be csomagolt tarifakorrekció: zseniális), jön a HiFi hét, ja, csak hat, de mindegy, mert ötös eszközöm sincs még és ilyen árak mellett nem is tervezek.
A halóadást nem lehet megállítani. Vagy megfizetni, vagy mit tudom én...
Ha nem a sörre, meg a lángosra, esetleg jégkrémre gondoltál, nyáron pont padlón van a kereslet, nyaraláson kívül minden másra. Ezért volt padlón, a tavaszihoz képest még a 380-as Ft-nál a TV-k ára, most meg a mikróké, csak duplája a tavaly előttinek, nem a triplája.
Szeptemberben szoktak némi akciót benyomni elektronikára, a kamu BF-ig emelik, hogy alapra vissza tegyék, aztán decemberben horror árak. Karácsony után, januárban 2 7 visszaesés (az embereknek Ft-ja nincs), január közepétől ismét horror árak.
Azzal még várjunk, mert január messze van. És ha jó szokás szerint még addig 2-3x átírják a jövőévi költségvetést, és abba nem 425ft-os euróval számolnak, hanem pl 450-el, akkor az a 40ft lesz vagy 80ft.
meg zárkózil a szokásos nyári többlet kereslet, ami majd a nyaralasok után visszaesik és jön a szokásos novemberi, decemberi -2 esetleg -3Ft/ hét "árzuhanás". ;)
Szegények :( Már, hogy az előfizetők. Alulról zárkózni kell, mert ugye az infláció, ha nem az, akkor a Ft árfolyam,
az üzemanyag zárkózik a kőolajhoz, az üzemanyaghoz meg minden más és ezekhez zárkózik a villany, a víz, a csatorna, meg a szemét. És, ha az üzemanyag, meg a villany zárkózik, akkor a telekommunikáció is zárkózik.
Természetesen a zárak ára is zárkózik. Zárkózzunk emberek (tűzfal, blokkoló), mert sok a betörés!
Nem jattoltál az ellátmányosnak, azért fagyott le a tököd, mert nyúlmikádót kaptál.
Jó, hogy a motorja ment, számomra érthetetlen miért ütőképesebb egy haderő, ha a honvédok eleve tüdőgyulladással/hőgutával (az iraki harckocsikban a napon 70-80 fokok is voltak állítólag és, ha Pannival kiállnál oda fél napra, abban sem lenne kevesebb) esnek ki a harctérre. A covidos/spanyolnáthás tüdőgyulladást értem: biofegyver, megfertőzi az ellenséget, eleve a járványkórház betegállományát kell kivezényelni, az a tuti.
Ezek nem tudtak fűtést építeni semmibe, az agyonajnározott, skandináv Nohabokban 10 fok alatt lederesedett
a masiniszta olyan hatékony volt benne a temperálás.
Baján voltam katona és nyúl. PSZH-ba fagyoskodtunk a téli Bakonyban hadgyakorlaton. Egyszer nyilik az ajtaja és HK-sok voltak a járgányunkat Panninak gúnyolták, aztán elkezdték levenni a téli öltözéküket, mert "kurva meleg" van nálunk. 2 órája ment alapon a motor a hátunk mögött volt kb. -15 fok. ;)
A nagy falu, körút vonalán kívül: M1 314MHz 256 6900 1001
Már előre örvendek a 15-ei országos és 16-ai helyi karbantartásnak, mert most nagyjából működik és pont kellene akkor a net, de mindegy, csesszék el... Az is dicséretes, hogy lekapcsolás előtt egy héttel? hónappal? sikerült sorrendbe (jó, NER sorrendbe, Mészáros1-2... de ez nálam már jó pont) szedni az analógot. Nem az van, hogy az első 8-10 programhelyen vízilabda aranycsapat, Lisztes, Kásás, aztán egy sport, kék képernyő, fekete képernyő, TV2, öt programhelyen hangya szalad, még pár csati, 50 analóg 160 felé, teleszórva szeméttel. Rendnek kell lennie, ha csak rövid időre is. Mielőtt lebontom kitatarozom azt a házat, előbb eszek onnan, ahová majd xarok, letörlöm a csizmát, mielőtt felteszem az asztalra, ez a magyar virtus.
Megoldódott a vízszerelési rejtély is. Full kamu az egész.
Ugye a 6-áig hirdetett vízszerelést most "csinálták meg". Első dolguk volt, hogy elszaggatták a villanydrótot (ezzel a 4iG ONT-ot ki is nyírták), amit MVM területen az E-ON javított.
Kár, hogy már rég nem volt áram, mire az állítólagos vizesek kiértek turkálni és a szabvány szerint nem is mehetne villamos vezeték 15 cm-re a víztől. Már, ha az a kék izé, aminek mellé pakoltak egy igen gyanúsan optikai gépezetnek kinéző dobozt (szerintem most barmolják az IP-t) víz, vélhetőleg nem oxigén, vagy angolszász nitrogén. Állításuk szerint így volt, már egy szavukat sem hiszem. Kemény világ.
Én talán kedden kerestem újra a csatornákat, és a közszolgálatikat kézzel kellett beirkálni, és úgy keresni. Nem mintha hiányoznának, csak az M4 sport miatt, és akkor már megkerestem mindet.
Meg állítólag 13 frekvencián vannak a csatornák sok helyen, de nekünk 16 vagy 17 frekin vannak. Gondolom ez majd fog változni, még jobban betömörítik az amúgy is rossz minőséget, hogy beférjen nálunk is 13 frekire.
Köszönet, akkor ez minőségben ennyi. Örvendhetek, hogy még van.
Ránéztem a frekvencialistára, full 6900-at ír. Külön megnéztem a HD Mehály1-2-Sportot és a Dunát (többet nem), mind 6900, legalábbis a TV ezt dobja. Ma kellett újrakerestetnem és csak 6900-at írtam be, tehát mást nem is találhatott volna.
OFF nem mellékesen, decemberben még, arról volt szó, hogy jön a 12-es és ezt a minden, ami xar a Linuxban, a Windowsban és az OSX-ben-t egyesítő szemetet dobják, ehhez képest már olyan cuccok jönnek ki, amik a 10-est sem támogatják.