Igen. Az hiányos neveltetésből és szülői felelőtlenségből eredő kényszerhelyzet. Azonban ezen a vallás sem képes segíteni, az egyház meg pláne. Maximum úgy, mint az Alfa szövetség gondolta megoldani a problémát.
megjegyezném: nincs nagy abortusz meg kis abortusz. Van természetes abortálódás meg a mesterséges abortusz. Az, hogy ezt milyen eszközzel (tabletta, injekció, vákum, kaparás) érik el, az tulajdonképpen mindegy...
De ha tényleg erről akarsz beszélgetni, niyss neki egy másik topikot. Sok értelmét nem látom...
Senki sem megy azért oda, mert épp így tartja kedve. Mindenkinek egyéni, egyedi tragédia ha ilyesmire kényszerül. Aha...
17 évesen a harmadik nagyabortusz az kényszer, mi...
Ébredj fel, királylány.
A szabályozás éppen arról tehetne, hogy kényszerhelyzetben lehessen, felelőtlen helyzetben NE lehessen AB-t végeztetni.
Mindenkitől elnézést kérek, amiért kiejtettem a számon (billentyűzetemen) az abortusz szót. Természetesen nem állt szándékomban abortuszvitát kezdeményezni, de a téma szempontjából adekvátnak tűnt mint példa.
Akinek nem mindegy, hogy szeretetteljes családban nő fel, vagy mint egy "baleset" nemszeretem eredménye, amit (akit) egy olyan elv miatt kényszerítenek valakikre, amiben azok nem hisznek. Tényleg nem kéne itt abortuszról vitázni, de ebbe a kérdésbe az egyházaknak és politikusoknak van a legkevesebb beleszólni valójuk. Senki sem megy azért oda, mert épp így tartja kedve. Mindenkinek egyéni, egyedi tragédia ha ilyesmire kényszerül. A kulcsszó: kényszerül. Mindegy miért, azt egy kívülálló nem képes eldönteni, hogy a helyzet tényleg annyira rossz, hogy ehhez a lépéshez kell folyamodni, vagy csak önzés.
Igen, csakhogy ebben a párhuzamban (illetve ellentétben) elegánsan átsiklasz a lényegi kérdés felett: nevezetesen, gyermek-e már, vagy sem. Márpedig ezen áll vagy bukik az egész. Ezzel, persze, nem mondtam újat, csak nem gondolnám, hogy ki lehet hagyni ezt a szempontot, még akár egy ilyen tömör ítéletbôl is.
Régi vesszőparipám itt az Indexen is, hogy a liberalizmus legéletellenesebb vetülete az életjogokhoz való viszonya.
Gyomorforgató, hogy a társadalmi értelemben egészen biztosan ártatlan gyermeket joga van a társadalom egy tagjának likvidálni, míg az össztársadalmi érdek nem lehet a mai liberális felfogás szerint olyan erős, hogy akár egy nyilvánvalóan gyilkost méltóképpen büntessenek meg.
A példa jó.
És a reakciók is: ha az RKE kiáll (kisebbségi) álláspontja mellett, rögtön felzúgnak a hivatásos felzúgók. Akkor is, ha az RKE (vagy közismerten katolikus politikus) csak ismerteti álláspontját, a nélkül, hogy rendbontással fenyegetne a szabályozás megváltoztatása érdekében.
Rögtön előkerül az állam és egyház szétválasztása, stb.
Míg a liberális (ateista) nézetek hangoztatása a még liberálisabb szabályozásért 'természetes' vélemény.
Igen, ez valóban nehéz kérdés. Természetesen abban, hogy a kettős mércét kifogásolod, igazad van. Korábban már téma volt, hogy a jogalkotás során egyfajta társadalmi minimumot kell alapul venni az olyan jogszabályok esetében, amelyek korlátozzák az alanyok (állampolgárok) szabadságát. Ha egy kérdésben a társadalmi minimum egybeesik valamely felekezet álláspontjával, akkor természetesen teljesen rendjén való, hogy e felekezet nézetrendszere átüssön. Kiváló példa erre az abortusz és az eutanázia kérdése. Az elsőben a társadalom zöme liberálisabb nézeteket képvisel, mint mondjuk a katolikus egyház, míg a másodikban nagyjából fedik egymást az álláspontok. És ez meg is látszik a törvényi szabályozásban. Vannak persze kivételek, mint például a halálbüntetés kérdése, ahol az emberek háromnegyede visszaállítaná, mégsem szabad szerintem - és nincs is Magyarországon halálbüntetés.
Az csak az egyik fele.
A másik az, hogy pl. ateisták szeretnék megmondani, hogy csak ateista politizálhat. Ha véletlenül kereszténységét vállalva akar valaki politizálni, elvárják tőle, hogy ez megszólalásaiban, döntéseiben ne jöjjön át.
Ugyanakkor viselkedésében számonkérik...
Ha azt mondtad volna, hogy ne kívülállók mondják meg, mi a jó nekik, azzal egyet tudnék érteni. Részben ezzel is, de úgy gondolom, hogy igenis bizonyos határokat kívülállóknak kell meghatároznia. Egyébként nem csak az egyházakkal, hanem minden társadalmi szervezettel kapcsolatban. Ez a kívülálló optimális esetben az ideológiailag semleges állam kell, hogy legyen. Többek között éppen ezért nem jó az összefonódás.
Amennyiben megvan a politikai tehetsége arra, hogy eladja az eszmetorzulását, mint az eszmefejlődése, akkor sokáig megmarad a ház is. Az a bajom, hogy ezt rendre bizonyítja is a kereszténység. Nem igazán van olyan irányzat, amelyik a politikához való viszonyát megfelelő mederben tudta volna tartani. Az egyik végletben nekiállt kiterjeszteni befolyását intézményi szinten a politikára az eszméi feladása árán, legtöbbször az üldöztetéstől való félelemtől hajtva. A másik végletben a ló másik oldalára esve elzárkóznak a politikától, mert azt hiszik, hogy a kereszténységnek nincsenek a politika színterén megfogalmazandó válaszai. Én nem nagyon találtam a kettő között érdemi irányvonalat eddig.
Persze, ez nyilvánvalóan így van. Az én felvetésem inkább arra irányult, hogy vajon mennyire sérülnek az egyházak ebben a kapcsolatban. Valamint ezzel összefüggésben hogy emnnyiben torzul az az eszme, amelynek hirdetésével legitimálják a létezésüket. És vajon meddig marad fenn az épület (egyház), ha a gerendáit (eszme) már szétrágta a szú?
2172/2004. (VII. 12.) Korm. határozat a Miniszterelnöki Hivatal, valamint tizenkét határon túli egyházi jogi személy között az 5000 lakosnál kisebb magyar szórványú települések gyülekezeteiben magyar nyelven szolgálatot teljesítő egyházi személyek kiegészítő támogatásáról szóló megállapodások megkötéséről
1. A Kormány egyetért azzal, hogy a Miniszterelnöki Hivatal, valamint a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegyei Főhatóság, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye, Nagybecskereki Római Katolikus Püspökség, az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Kárpátaljai Református Egyházkerület, a szerbia-montenegrói Református Keresztyén Egyház, a Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Püspöki Hivatala és a Kolozsvári Unitárius Püspökség között a határon túl magyar szórvány gyülekezetekben magyar nyelven szolgálatot teljesítő egyházi személyek feladatvégzésének támogatásáról megállapodások jöjjenek létre;
2. kijelöli a megállapodások aláírására a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkárát.
Felelős: a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatok címzetes államtitkára Határidő: folyamatos
Végigolvasván a topicot azt vettem észre, hogy mindenki eleve abból indul ki, hogy az állam és az egyház összefonódásában az egyház "van nyeregben", azaz az egyház (mindegy milyen) befolyásolja szája íze (hitelvei, érdekei, stb.) szerint az államot, a politikát, a jogalkotást, magyarán mindent. Ebből a pontból kiindulva nyilván az egyháznak előnyös ez az összefonódás.
Mi van azonban akkor, amikor fordított a helyzet, azaz amikor az állam illetve a politika maga alá gyűri az egyházat, esetleg annak kárára is? De legalábbis a hitelvekben való nem kívánt kompromisszumokra kényszerítve. Egy ilyen felállásról mi a véleményetek?
Egyébként én messzemenőkig ellenzek bármiféle kapcsolatot állam és egyház között, kisebb részben azért, mert az egyháznak rossz, de leginkább azért mert az államnak és az állam polgárainak.
A buddhisták Indiában ma szinte elenyésző számban vannak a hindikkel szemben, még a második helyezett iszlám is lekőrözi őket. De volt olyan periódusa Indiának, mikor a buddhizmus annyira hódított, hogy a többség áttért buddhistának. Aztán kiderült, hogy elvont filozófiája nem ad kielégülést a lelki szükségletekre az ingyán népeknek, ezért később visszaszorult, majd eljelentéktelenedett.
A nevében nem is...
Inkább csak arra szerettem volna utalni, hogy a Buddhizmus mint olyan, Indiában csupán az egyik vallás. Lehet, hogy a legtöbb híve van, de nem ők az uralokodó osztály, pedig ott a vallásoknak igen komoly szerepe van a napi életben...
Indiában nem a Buddhizmus, hanem a Hinduizmus követői vannak/voltak a hatalom közelében. A kettő nem azonos, sőt. A legnagyobb eltérés a "világi hívságok" iránti viszonyulásban, így pl a hatalom kérdésében van.
Nézd, 1 párat csináltam már. A védekező-támadó dolog egy maszlag, mindben van védekező és támadó technika ugyanúgy. A ninjákat is miért hagyjam? Nagyon is olyan, amilyen, hollywood legfeljebb egzotikumot kerít köré, sőt még helyenként mentegeti is (fehér ninja, fekete ninja pl). Egyszerűen profi bérgyilkosok.
A buddhizmus nem terjeszkedő, térítő vallás, ennyiben megengedő.
a kereszténység vagy az iszlám - más annak a hitrendszernek az alapja. (De ebbe most ne menjünk bele, mert átmozgatnak a Vali-Filibe, ha van még olyan.)
Arról a buddhizmusról beszélünk, ami alapját képezi a keleti harcművészeteknek? Olyannak is mint pl a ninjutsu? Azt hiszem, ide már csak a humanizmus szűrőin keresztül jutott el a buddhizmus, mint egzotikum.
Átmozgatni meg nem is tudom, hogy mozgatnak-e itt a klubban. De jó, hogy felmerült!
Bár előttem már megválaszolták a felvetéseidet, hozzátennékegy kicsit.
Jelesül azt, hogy sztem egy vallás kialakulásának ideje nem függ szorosan össze a hatalommal való kapcsolatában.
A példákhoz még hozzátenném Tibetet (buddhizmus), Izraelt (judaizmus), konfucianizmus (császári Kína) stb.
Az, hogy az iszlám, és a keresztény vallás, amelyet ilyen tekintetben emlegetnek a legtöbbször, annak talán az lehet az egyszerű oka, hogy ezekhez a vallásokhoz állunk legközelebb területileg.
Azt azért megjegyezném, hogy ahol a katolikus egyház nem egyezett mindenben a regnáló hatalommal, ott minden esetben hatalmi érdekek mentén csaptak össze. Vagy a Pápa mint a pápai állam feje (tehát nem mint lelki, hanem mint politikai vezető), vagy valamely főpap, mint földbirtokos, a birtokai védelmében.
Esetleg mint VIII Henrik, aki szintén hatalmi harcban a pápával, inkább kiszakította egyész Britanniát a katolikus egyházból, minthogy behódoljon...
