A pusztulás s utána majd a semmi. Már rég nem értjük, mi rossz és mi jó. Hadakozunk és ismét kezdjük enni egymás testét. Két ős tradíció. Százezer év. Az Alföld megint tenger, a Himalájából dombsor maradt. Sehol fa, fű, virág, állat vagy ember. Szél fújta el az acélhidakat. Pár millió év kell csupán s kidugja a porból első zöld fejét a gyom, és hirtelen kezdődik minden újra. Ez így megy folyton. Ne búsulj nagyon. A lét egyszerre iszony és csoda. Nincs rendező? Vagy van? Hol? Kicsoda?
Fiatal koromban, érettségi után egy belvárosi külker vállalathoz kerültem, ahol lift helyett páternoszter működött. Nagyon élveztem ezt az épületen belüli, emeletek közötti szállítási módot, amely abban különbözött a lifttől, hogy nyitott kabin volt, és menet közben kellett fellépni rá, illetve kilépni belőle.
Mindig érdekelt, hogy honnan lett a páternoszter kifejezés erre a szerkezetre. Annyit már akkor is tudtam, hogy a Páter Noszter latinul „Mi Atyánk”, de nem értettem, hogy mi köze van ennek a liftet helyettesítő szerkezet elnevezéséhez. Később pedig, az internet világában már eszembe se jutott ez a kíváncsiságom. Ennyi év után véletlenül akadtam rá a teljes magyarázatára.
„A páternoszter név onnan ered, hogy a keresztény egyház legismertebb imádsága, a Miatyánk első két szava "Pater noster" ( "Mi Atyánk"), és a páternoszter fülkéi úgy járnak körbe‑körbe egy végtelenített láncszerkezeten, mint az imákat jelképező gyöngyszemek a rózsafüzéren.”
A páternoszter sorsa azonban megpecsételődött. Az EU is betiltotta újak építését, mivel a mozgássérült emberek nem tudják használni,. Ma már igazi kuriózumnak számít egy-egy működőképes hazai példány. Pedig több közülük kifejezetten igényes, elegáns kivitelben készült el, réz fogantyúkkal és elegáns faburkolatokkal. Budapest belvárosában és néhány vidéki nagyváros épületében még néhány fellelhető.
Igen, régen úgy működtek ezek a dolgok, ahogy írtad. Elkeserítő, mennyire igénytelen lett az újságírás. Át sem nézik a cikkeket, rengeteg a tévesztés és a helyesírási hiba.
Szia! Ennyit az újságírókról. Jobbnál jobb és egyúttal nevetséges dolgok kerülnek elő szinte minden cikkben. Persze én korábban úgy tudtam, ami bekerül az újságba, ezt előtte leellenőrzik, és ha hibát találnak javítják. És ez még csak nem is a szedő hibája lehet, mert azért ha maga előtt látja hogy négy, akkor nem ír be hármat.
"Előkerült a négy kisgyerek, akik 17 napig voltak elveszve az AmazonasbanBelák Tamás2023.05.18. 10:00
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Az elképzelhetetlen vált valóra, amikor 17 nap után élve találták meg a négy gyermeket, akik egy repülőszerencsétlenség után magukra utalva kóboroltak életveszélyes körülmények között a kolumbiai Amazonas esőerdőben.
A testvérek – egy tizenegy hónapos csecsemő, egy négy-, egy kilenc- és egy tizenhárom éves fiú – egy repülőszerencsétlenségnek voltak a túlélői, mely május 1-én történt, feltehetően egy mechanikai meghibásodás miatt..."
"...A veszélyes élővilág, a heves esőzések és az 50 méter magas fák a képzett katonáknak is komoly nehézségeket okoztak; így még inkább felfoghatatlannak tűnik, hogyan volt képes túlélni három gyerek közel három héten keresztül a dzsungelben, gyümölcsökön élve és kiszolgáltatva a vadállatoknak.
Csak a szél. Már megint nem te vagy, pedig étellel, csenddel vártalak. A nagy szavakat, mint olcsó ruhát, levetettem. Nem várok csodát. Nem kérek semmit. Nem panaszkodom. Csak tenyered helye üres arcomon.
Ami lettünk volna, vagyok egymagam. Szavaimnak immár kettős súlya van. Szemeddel is nézem, amit láthatok. Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.
Amit kimondani nem tudtam neked, látod, most a munkám okos része lett. S amit nem láttál meg elnyűtt arcomon, az szólít meg. Tekinteteddel rokon.
Már nem igazán emlékszem Szabó Éva hangjára a rádióból, pedig bizonyára sokszor hallottam. Szerintem azok közé az emberek közé tartozott, akik tudnak örülni az életnek, és fel tudják használni a kiteljesedésükre.
Kikerestem néhány versét. Kettőt ezek közül ide is felraknék, melyek kedvesek lettek a számomra:
Hét csoda
Tudod, mi volt a hét csoda? egy újszülött kis homloka, egy falevélen az az ér, amely a gyökerekig ér, egy szó, mely idejében jött, egy darab ég a csönd fölött, egy kéz, amely utánad nyúlt, mikor csillagod földre hullt, télen egy jó meleg szoba, s ha szépen érkezel… Oda.
Csomagoljunk legyünk útra készen mielőtt minden eltörik egészen hisz oly kevés mit vinni kell egy ,,megérte'' egy ,,hinni kell'' egy szerelemtől fényes pillanat a sárba süppedt kő alatt a sötétben egy résnyi fény élétől megsebzett remény mert valami végérvényes rend kell ha nagy útra készül már az ember tudván hogy akkor sem néz hátra ha nevét valaki
nevetés ült a felhőt rejtegető égre és kékre festette a levegőt de hiába kerestem a nevetőt csak a hang... az visszhangzott a fülemben
az a nevetés... hogy megváltozott...
valaha tisztán csengő kacagás volt édes öröm még a hang is csókolt becézett és jó volt minden rezdülés mert lelkemig ért hiszen értem csendült nekem szólt
később huncut kuncogássá változott incselkedő szívet borzoló izgató titkokat súgó dallammá ígért mennyt és adott poklot de aztán felemelt és a forróság ahogy átölelt már nem a pokol tüze volt
majd udvariassá vált megszokottá ott volt ha kellett de többre már nem tellett néha még kicsit simogatott kicsit még melegített de már valahogy mégsem volt jelen
azután kicsit más színt kapott az a valaha tisztán csengő őszinte árnyalat hogy megkopott és egyszerre szinte vágott olyan éles lett a belerejtett gúny még az emlékétől is... dühöm újra kigyúl
de rosszabb is jött a közöny amikor már csak másokkal nevetett s ha elment talán már nem is köszönt csak intett vagy mormogott szavakat és a vidámság mindig ott maradt ahova elvitte és mosolya a közönybe ragadt
de mégis most az a felhőkre ült nevetés milyen sokat jelent még nem fedte el a feledés mert amit az évek a szívbe bele véstek az bármilyen kevés mikor már semmi nincs akkor ismét kellene még ...az a nevetés
Egy picit hadd maradjak még Romhányinál. Sok derűs percet szerzett nekem (is) az életem során a szövegével és a verseivel. A Flintstone család magyar szövegét is ő írta.
"Romhányi nem egyszerűen átültette magyarra az angol dialógusokat, saját, egyedi nyelvi világot teremtett, az eredetileg egyszerű köznyelven íródott szövegeket telepakolta agyafúrt szóviccekkel, nyelvi leleményekkel, és rímekbe szedte a teljes szövegkönyvet."
Fiatal koromban rendszeresen együtt néztük a bátyámmal a tévében ezt a sorozatot. Máig emlékszem arra a jelenetre, amikor Frédi egy nagy gödröt ás a kertjükben. Béni odamegy a gödör széléhez és lekiabál Frédinek, aki a gödör aljáról lapátolja kifelé a földet.
- Frédi! Mi van ott a verembe?
- Gyere le, a pofádat verem be!
Ez annyira megtetszett mindkettőnknek, hogy máig nem felejtettük el. Persze az élményt a rajzfilm figurák és a szöveg együttese alkotta.
Most olvastam:
"Régóta ismert történet, miszerint A Flintstone család, magyar címén Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki alkotóit annyira lenyűgözte a rajzfilmsorozat magyar változata, hogy Romhányi József legendás szövegét visszafordították angolra, és újraszinkronizálták az epizódokat. De vajon mennyi igaz a városi legendából?
....
Bizonyos igazság mégis rejlik a legendában, amely keletkezését is megmagyarázza: az Urban Legends blog bukkant rá egy 1968-as cikkre, melyben Keresztes Mihályné, a Diafilmgyártó Vállalat igazgatónője beszél a népszerű műfaj kulisszatitkairól a Képes Újság riporterének. Az igazgatónő elmeséli, hogy a Hanna–Barbera-rajzfilmek, mint a Foxi Maxi és a Frédi és Béni, külföldön, Nyugat-Európában forgalmazott diafilmverzióit idehaza gyártják, és ezek kísérőszövege nem az eredeti angol, hanem a Romhányi-féle magyar változat alapján íródik hollandul és más nyelveken.
Nagy valószínűség szerint ez a történet ferdült el a nép ajkán, és lett belőle a magyar fordítást ámulattal fogadó amerikai rajzfilmesek legendája.
Egy nagyszerű fóka rámordult a rákra: – Ne haladjon hátra, hisz nem jut előbbre soha, kinek vissza van az oda. Ám a ráknak, mi tagadás, visszásnak tűnt ez a tanács.
Azt értette belőle, szégyenszemre hátráljon meg előre. De kevéssel előbb úgy gondolta aztán, más kárát tanulná meg a saját hasznán, hogyha maga mögött egy célt is kiszabva, előregázolna hátra az iszapba. Viszont azt is tudta a nyomorult pára, az ilyesmi nem megy úgy holnapról mára, és hogy ne hagyja a drága időt veszni, elhatározta, már tegnap el is kezdi.
Szomorú eső hull, csepereg cseppenkint, sáros a városom, nyálasan rám csettint. Csavargócsizmámon csámcsog a csúf latyak, locs-pocsban lépkedek, csúszik a bús agyag. Mogorván morogva csüggeteg szavakat ugrálok keresztül undok, kis tavakat. Most egy nagy pocsolya… úgy állok ott gyáván, ahogy egy öngyilkos reszket a kútkáván. Lábam nem kímélem, ingyen van az izma, ellenben drága volt nekem ez a csizma. Csak most ne hagyj cserben, kifejlett lábizom! Így futok neki, és magasba lendülök: csizmám kint a vízből, én pedig bent ülök!
Ezt sem ismertem tőle, pedig annyira aranyos! Jót mosolyogtam rajta! Imádom a könnyed és vicces rímeit. Az embernek az az érzése, hogy minden megerőltetés nélkül dőlnek belőle a válogatottan jó és humoros versei. Köszönöm!
Személyszerint én, nagyon szeretem Romhányi költészetét, valaha majd minden versét felraktuk a topikokba- nagyon jó a humora- és soha nem durva a stílusa.
***
Romhányi József: A bölcs bagoly
A tudós bagolyné tojt egy kis utódot, de az nem lett okos, sőt inkább ütődött. Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán sokat bosszankodott lüke ivadékán. Hasztalan unszolta: – Magolj, fiam, bagoly! Hiába korholta, intette, kölkét ez csak untatta. Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett. Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán csak ücsörgött és pislogott pislán. – Huss! Rivallt rá az elnök-akadémikus. – Szálljon egy házra, és borítsa gyászba! – Jó! – mondta a buta bagoly, holott azt sem tudta, miből lesz a halott. Rászállott a legelső viskóra, és ott csücsült bóbiskolva. Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz, mert ez volt a temetői gyászház. Így lett a nagyerdő legostobább baglya, a Huhugányos Akadémia tagja.
Köszönöm a szép verset Bajkálifóka. Cserébe küldök Neked egy teljesen más típusú, vidám verset, az általam nagyon kedvelt rímhányó Romhányitól. :) Az esetleges bekukkantók szíves figyelmébe is ajánlom. Én ezt a versét idáig még soha nem olvastam, de (ez is) nagyon tetszik.
Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát
Az Uj Bárány riportere felkereste Ordast. Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd. - Igaz volna ama vád, hogy ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát? - Egy nagymamát? Egy grammot se! Ez az egész csak Grimm-mese! - Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád? Nem hagyott meg belôle mást, csak egy fél pár harisnyát! - Hogy én ôt ruhástul? Mit ki nem eszeltek! Én még az almát is hámozva eszem meg. - Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevôdtek mindketten, mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten. - Az úgy történt, hogy ôk aznap meghívtak a viskóba. Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta, s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok, a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott. - Én úgy tudtam, Önnél szabály, hogy csak friss húsárut zabál. - Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve, zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze. - És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva? - Eddig! De errôl már nem írhatsz, te birka!
Igen, Mindkettö nagyon Szép! ismerem, én is az évek folyamán többször felraktam, komolyan örülõk, hogy Neked is tetszenek.
Szép napot, kellemes hetet kívánok: