Mángor! Hogyhogy hallod, nem megyek el, mikor már elmentem? Csak épp vissza is jöttem. :-(
De örülök neki, hogy láthatlak énekelni, mikor, miben? És játszunk majd együtt?
amikor én ismertem a dixit, (vagyis sokszor egy helyen voltunk) sose értettem, hogy ez a faszi mitől akkora nagy szám. az oké, hogy megállás nélkül tudott szabad asszociácókban beszélni, de ezt azért elég sokan meg tudják tenni, főleg egy liter bor után. első élményem vele az volt hogy le akartunk ülni az asztalához és fejbe akart vágni egy sörösüveggel. de a legfilmszerűbb az volt, mikor a blahán mentünk egyik helyről társasággal a másik helyre, a piros lámpánál megállt egy jugó busz. dixi büszkén mutatta a vezetőnek a literes borát és jót húzott belőle. a vezető erre kimutatott az ablakon egy whiskeys üveget és hasonlóképp meghúzta.
aztán egyre kevesebbet beszélt, max annyit hogy "mikor basztál utoljára?" foga se volt már, a hunyadiék gondozták és mindenhonnan kirúgták. elhiszem hogy valaha nagy arc lehetett, de 89 környékén már csak egy vén csóka volt, aki ittragadt és elszállt fölötte az idő.
http://www.artpool.hu/ketseg/dixi/vigh.html
(tessék a képre kattintani)
Hát remélem egyszer valamelyik közszolgálati TV is bemutatja...
Ha nonprofit a film esetleg, letölthetővé kellene tenni... valakinek ismerőse a készítő esetleg....
Bő évtizede, egy alternatív szórakozóhelyen lehetett olvasni a vécé falára skiccelt gondolatot: híresnek lenni annyi, mint szegényen élni, és szoborként végezni. Ez a klotyóbölcsesség alighanem kissé felületesre sikeredett, az illemhely ihletett filozófusának ugyanis elég lett volna körbenéznie a kócos művésztanya amúgy közismert vendégein, akik szegényen éltek, de reményük sem volt arra, hogy szoborként végezzék.
Az egyik asztalnál ott ült például Gémes János, azaz Dixi; ha úgy tetszik: egy valódi budapesti híresség. Filmekben játszó alkalmi színész és gondolatzsonglőr, aki egész életében egykedvűen vállalta, hogy ő csupán a történelem potyautasa.
Dixi a film egyik kockáján
Aki a hatvanas években a Kárpátiában ücsörgött, közvetlenül Erdély Miklós és Szentjóby környékén, később alternatív zenekarokban fortyogta mikrofonba szabad asszociációit. A nyolcvanas években szerepet kapott Müller Péter Ex-Kódex és Xantus János Rocktérítő című filmjében, a kilencvenes évek elején Dixi Land Lee címmel kazettát csinált Víg Mihállyal, Wahorn Andrással és Bolyki Zsiráffal.
Maradtak tehát film- vagy hangszalagon is felidézhető emlékek róla, ám az ő esetében felesleges ezekhez nyúlni, mert ő volt az, akitől szinte mindenki őriz egy-egy gesztust, fintort, mondatot. Olykor büszke, máskor nyomorúságos éjszakai vándorlásai során kínos pontossággal elemezte alkalmi ismerőseit, olcsó bor mellől pergette megállás nélkül különös mondatfüzéreit, amelyek bőségesen magukba öleltek bölcsességet, zavaros szókotyvalékot, költészetet és otrombaságot.
Sokan rajongtak érte, mások udvari bolondnak tartották, és volt, aki félt agresszív kitöréseitől, karcos őszinteségétől.
Dixi, a budapesti alternatív művészvilág önsorsrontó alakja az elmúlt években már tényleg csak árnyéka volt önmagának, bár néhány év hajléktalanság után családja segítségével ismét lakáshoz jutott, az életbe már nemigen sikerült visszakapaszkodnia. Kihullott fogakkal, elfagyott ujjakkal tántorgott borospohártól borospohárig, balesettől verekedésig, diákszigettől underground találkahelyig, mígnem tavaly, 59 évesen végleg távozott közülünk.
Oláh Lehel több rövidfilm, közöttük díjnyertes alkotások rendezője, 2001 szeptemberében elhatározta, hogy filmet forgat róla. Akkor még nem sejtette: miközben a kamerák előtt ismerőseit, barátait beszélteti, az ezzel párhuzamosan készülő filmrészletek egyben főhőse életének utolsó hónapjait örökítik meg. A rendező tizenhat órányi anyagból vágta öszsze azt az egyórás dokumentumfilmet, amelyet első alkalommal az Inforg Stúdió szakmai bemutatóján, közel húsz más munkával együtt, a Toldi moziban láthat a közönség holnap délután négy órakor.
– Jottányit sem változott, mert ő nem rendszer volt, hanem módszer – mondja a Dixi című filmben Müller Péter Sziámi Gémes Jánosról.
– Mindenféleképpen mitikus alaknak tekintem, akinek az volt a balsorsa és a feladata, hogy mindig többet jelentsen, mint ami valójában ő maga. Totális életforma volt az övé, de hogy ez kreatív skizofréniából fakadt-e, vagy egy tudatosan használt dadaista, szürrealista magatartás volt, azt máig sem tudom – sorolja gondolatait ef Zámbó István képzőművész, zenész ugyanott.
Oláh Lehel azt mondja: nem akart hagyományos dokumentumfilmet készíteni, inkább hagyta, hogy a barátok mondataiból és a Dixiről készült filmrészetekből álljon össze a kép. Ezekből derüljön ki, hogy ez a különös budapesti figura miképpen élte meg művészetként, sőt szinte szerepként mindennapjait. Miképpen lett egyik központi alakja a budapesti undergroundnak.
Szenzációvadász rendező kíméletlenül kihasználta volna, hogy a főszereplő a film készítése közben meghal, Oláh Lehel azonban azt mondja: számára Dixi halálával véget ért a forgatás. Különben is: róla furcsamód már életében múlt időben beszéltek a nyilatkozók. Talán, mert tudták: Dixinek mindegy volt, hogy a jelent élte éppen, a jövőt próbálta megfejteni, vagy a múltat idézte. Kibogozhatatlanul keverte-kavarta az időt, mígnem ő is csendesen belemosódott, hogy aztán itt maradjon velünk egy megfejthetetlen talány: ki is volt ez a furcsa pesti figura, ki volt tulajdonképpen Gémes János, akit mindenki csak úgy ismert: a Dixi.
Ha valakit érdekel, a fesztiválon kiállítóknak ma nyílik meg a "rendes" kiállítása, ami utána február elejéig látható a Józsefvárosi Galeriben. Én kaptam ugyan meghívót az egyik ismerős kiállítótól, de nem hiszem, hogy anélkül ne lehetne eljönni, szóval hatkor ott, ha akartok... (Baross u. és Üllői út között a körúton)
persze hogy emlékszem rád. amúgy megúsztam a kidobókat. seres rezső meg szerintem nagyon jó, müller szerint abból táplálkozott az urh is, amit tökéletesen osztok. seres pre-altés volt, meg kel csk nézni a szövegeit: "fizetek főúr volt 1 feketém/és egy életem amit elrontottam én" hja meg az öngyilkos himnusz a szomorú vasárnap.
amúgy qss (colombo és kutyája) koncert lesz 25-én a simonsban
A filmek régi reklámok voltak (pécsi kesztyű és társai), a kiállítás télleg frankó volt, én szeretem a Nulladikot, a Sziámi meg súlyos százezreket kér, szerintem ezér nem hívja senkisem. (És mellesleg engem kiver a víz a SeresRezső programtól is, de nyilván ez az én bajom.)
Mángorló, de ugye nem téged dobtak ki az őrök a wc rugdalásért?
És emléxel, hogy találkoztunk? :-)
