Hát, ha szótani vitába kezdünk!
A modell általános értelemben az, ami VALAMILYEN szempontból hasonló az eredetihez. Egy makett a külseje szempontjából hasonló, tehát az is modell. De nincs túl nagy jelentősége a kérdéskörnek.
Az ős-kerékpár természetesen fából volt: faváz, fakerék. Egyebe nem volt neki, hiszen szaladni kellett vele. Vagy rajta. Vagy hogy is.
Aztán gyerekkoromban mindenki tudta, hogy az igazi versenykerékpár kereke fából van. Persze, azzal nem lehetett buckás úton menni vagy villamossínen átmenni, mert rögtön eltört volna.
"...Mert egy új autómodell is többé, kevésbé fából van, de mégsem működik..."
Hát az nem egészen úgy van, ez félreértés.
A modell lehet kicsinyített, lehet más elven működő, de működik. Lásd repülőmodell, vasútmodell, a Naprendszer acélkaros-rézgolyós modellje, egy utca forgalmának számítógépes modellje, egy dinamikus rendszer matematikaimodellje, sőr, még a a Bohr-féle atommodell is "működik" a maga szempontjából.
Ami pont olyan, mint az igazi, csak nem működik, az a makett.
Az autóknál is biztos hasonlóan csinálják; repülőgépeknél a tervezés egyik stádiumában elkészítik a makettet (engineering mockup), amely pont olyan, mitn az igazi lesz, csak éppen nem repül. Ezen lehet kipróbálni azokat az elképzeléseket, amelyeket papíron nem lehet kiókumlálni; pl., hogy elfér-e alefelé görbülő orr alatt, a műszerfal sarkában egy adott műszer, vagy hogy pontosan milyen alakú legyen egy válaszfal, hogy illeszkedjen a síkban nehezen elképzelhető térbeli formákhoz. Gondolom, a zsámítógépes tervezés azért jócskán leegyszerűsítette ezt az eljárást is.
stoki,
képen láttam csak, de nagyon úgy nézett ki, hogy rendes strapának kitett kecske. A váz volt fából (a kormány, pedál, lánc, ülés, kerék persze nem).
r_b.
GPF,
kifaggattam a csomagolástechnikus-palántát, hogy ő hol szerzi be a papírjait:
Pantone Dekorációs Bolt
Zugló, Thököly út (közel a Bosnyák térhez)
a fekete 7-es busz Amerikai úti megállójánál kell leszállni (eggyel a Hungária krt. után) és egy-két utcasarknyit továbbslattyogni a Bosnyák tér irányába. Lehet, hogy nem 6-ig tart nyitva az üzlet.
All, de főleg stokiiiii,
létezik fabicikli! :o)
Egy Nagy Arnold nevű faiparis srác alkotta vizsgadarabként és a Széplak 99/8-as számának 41. oldalán találtam egy fotográfiát róla.
r_b.
Köszi GPF...
Egy picit félresikerült, szóval kályhaCSŐdob...
Ugyanis fával, szénnel tüzelek...(fura mi..?)
Namármost a kapható csődobok bucibbak annál, mint a hely ahová be tudnám építeni...
Ezért kitaláltam egy más felépítésű "csődobot"...
2 nagy méretű perforált lemez és közte hagyományos csővek tekeregnek, csavarokkal körbebástyázva...
Így 4-szer akkora lesz a füst által bejárt út, mint a mostani nyílegyenes csőben.
Nézz szét mezögazdasági nagykerekben! A gabonaszáritók rostái ilyenekböl vannak összerakva.
Ha pesti vagy, ballagj ki Újpalota mellé az Agroker-hez (ha még ez a neve). Közvetlen mellette van valami metallo mittoménmi (talán glóbus), ahol mindenfele fémeket árulnak kis és nagy tételben. Lemezek, rudak, tömbök, sinek, csövek, stb... Esetleg ott is van ilyesmi. Igaz én 22 évvel ezelött vásároltam náluk (meg dolgoztam az Agrokernél), de ha jól láttam még tavasszal megvoltak.
Ha jól látom a térképen, mostanában Késmárk utca a neve, és ha Újpalota felöl mész Rákosszentmihály felé, van egy szép nagy jobbra induló S kanyar (bal oldalon a fütďerümü, meg autósiskola, meg egyéb hasonlók vannak). Ennek végében (amikor kezd kiegyenesedni az út) van jobboldalt egy bejáró. A kapu kb 30 m-re van az úttól. Ez a fémkereskedď cég. Közvetlen utánna van az Agroker.
A mai neveiket nem tudom, az utcát is úgy kellett megéznem, mert régen nem így hívták öket.
Ha tovább mész az úton, kb 500 m után szintén jobboldalt egy másik mezögazdasági lerakat is ven, esetleg ott is meg lehet nézni...
Szerintetek hol lehet szitaszovetet, avagy nem tul suru femhalot (2-6 mm kozokkel) szerezni. Mar millio barkacs es vasboltban kerestem, de mindenki csak a karokat szet.
Drotkerites meg marhasuru (szuronek valo rez) van csak.
Mas: tegnap vegre a helyukre kerultek a kuszobok is, szep sargarez sinekkel. Csillog-villog minden... Kedvenc kutyink iszik, vizet jol racsopogteti. Fel ora mulva nagy barna folt...
Azt hiszem kap egy vekony akrillakk reteget. A kuszob, meg a sin.
Azt nem tudom, mibol csinaltak a kuszobot, ugy vettem. Valami kemenyfa, vilagos szinu. Lombfuresszel vagva valami gyonyoru fenyes felulete van meg a szaliranyra merolegesen is. A leesett darabokbol kijon 4-5 burr. Ha igaz, a heten elkeszul a kaloda (most egy balmenetes csavart kell a lakatosnak csinalni, ami a furogepemben ment gallyra, en meg furhatok balos 6-os menetet a gep nyakaba delutan), es akkor hajra...
Lehet, hogy megprobalom a centis kockakat is, es abbol ragasztok ossze egy bonyolultabbat. Majd megirom, milyen lett...
Nem akarok kötekedni, de a Pattex paron szinte mindent megfog, ami nem olvad el hamarabb, mint o maga. Amitol garantaltan tonkremegy: Szilikon spray. Ettol par nap alatt morzsalodni kezd.
En nyilhegyeket ragyasztok vele rendszeresen nyilvesszore (pontosabban: bele, mert a vesszo egy vekony alucso, a hegy meg ebbe nyulik bele, jo szoros illesztessel. A Pattexnek megvan az az elonye, hgyo rugalmas marad. A pillanatragasztok mar reg szethullottak. Annal nagyobb igenybevetel, mint amikor az becsapodik a majdnem tomorre osszehuzott kartonlapokba...
Igaz: csavarni nem szabad. A trukk melegnek kell lenni a ragasztando feluleteknek. mindkettonek...
A Loctite-nal majd szetnezek femragaszto ugyben, koszi.
SaGa
Szerintem megint csak loctite...
Nekem van otthon egy vaskos könyvem a loctite ragasztókról és abban szó volt többféle ipari ragasztóról (pl. sebességváltóhoz, csapágyrögzítő)...
Beszélj Te is a vevőszolgálattal...szerintem...!!!
Vettem fögkrémeset, de még nem próbáltam ki. Azért tetszik ez, mert kicsit tud deformálódni, míg a pillanatragasztó nem. Ezért is jött szét gondolom, amit próbáltam. (Igaz, nem Ferrobond volt, de nem is a legolcsóbb.)
Van ragasztópisztolyom, tegnap törtem szét a ravaszát, meg kell szerelni, de az szerintem nem fogja meg. Vagy ahhoz is lehet többféle patront kapni, nem? A fát is alig fogja. Papírt, ruhát, kötelet fához és egymáshoz nagyon jól ragaszt.
Nem tudok mint mondani a kértdésedre, de én a Loctite-okat egy autós boltban néztem. Nagyon sokféle van, s nagyon drágák. (A fémragasztó majdnem 2K Ft lett volna.) Különben a vevőszolgálatuk is elég normális.
Gondolom szilikongumira gondoltak. Lehet kapni fogkremes tubus kinezetuben, amihez meg tekerot is adnak, hogy egyeletesen tudd kinyomni, meg sziloplaszt (fugaszil, stb) kivitelu dobozban, amihez speci nyomopisztoly kell. Valoban strapabiro es eros, csak zsirtalannak kell lenni a femnek es amig kot eros eceszagot araszt magabol. Akvariumragaszto neven is ismert... Lelohely: mindenfele epitoanyag vagy barkacsboltok.
Jo lephet meg a Pattex ragasztopisztoly is, illetve femet akar pisztoly nelkul is ragaszthatsz a patronjaval. Fel kell melegiteni a femeket (mindet) kb 120 C fokra, megkenni az egyiket a muanyaggal, majd osszenyomni es hagyni kihulni. Ezt azert szet lehet szaggatni. Fogoval gaz folott mozgatod az anyat, mikor mar megolvad a hozzanyomott pattex rud, felretenni, e kovetkezo anyat szinten fogoval gazfolott, hozzanyomni az elozohoz stb, stb. Ha egy csempen vagy tegladarabon tarolod a mar osszeragasztott darabokat, nem hul ki gyorsan es melle nyomhatod mindig a kovetkezot. En nyilvesszore ragasztok vele hegyet, meg mindenfele muanyagokat es femeket egymashoz (muanyagnal azert ovatosan melengetni, mert ha tul meleg az anyag, akkor az lagyul ki nagyon), ahol nincs csavaro vagy nyiro igenybevetel, csak inkabb huzo...
Femet osszeragasztani kivalo meg a pattex gel, Ferrobond es tarsaik, csak az anyaknal kicsit csiszold le az eleket, mert a preselt (a legtobbet igy csinaljak) anyaknal a lapok uj korukban kis ellel birnak, ami megakadalyozza a teljes feluleten osszenyomast, emiatt a ragaszto nem kot meg jol. Ezeknel az a trukk, hogy minel vekonyabb legyen a ragacs az osszenyomas utan.
Viszont nekem is van ragasztos kerdesem femet (acelt) szeretnek parafaal osszeragasztani, olyan kornyezetben, ami meleg (50+) es benzines. Vagyis ho es benzinallo ragyaszto kene. Gyakorlatilag egy motor fotengelyenek konnyitofuratait akarom ledugozni parafaval. Mit ajanlanatok?
Gondolom szilikongumira gondoltak. Lehet kapni fogkremes tubus kinezetuben, amihez meg tekerot is adnak, hogy egyeletesen tudd kinyomni, meg sziloplaszt (fugaszil, stb) kivitelu dobozban, amihez speci nyomopisztoly kell. Valoban strapabiro es eros, csak zsirtalannak kell lenni a femnek es amig kot eros eceszagot araszt magabol. Akvariumragaszto neven is ismert... Lelohely: mindenfele epitoanyag vagy barkacsboltok.
Jo lephet meg a Pattex ragasztopisztoly is, illetve femet akar pisztoly nelkul is ragaszthatsz a patronjaval. Fel kell melegiteni a femeket (mindet) kb 120 C fokra, megkenni az egyiket a muanyaggal, majd osszenyomni es hagyni kihulni. Ezt azert szet lehet szaggatni. Fogoval gaz folott mozgatod az anyat, mikor mar megolvad a hozzanyomott pattex rud, felretenni, e kovetkezo anyat szinten fogoval gazfolott, hozzanyomni az elozohoz stb, stb. Ha egy csempen vagy tegladarabon tarolod a mar osszeragasztott darabokat, nem hul ki gyorsan es melle nyomhatod mindig a kovetkezot. En nyilvesszore ragasztok vele hegyet, meg mindenfele muanyagokat es femeket egymashoz (muanyagnal azert ovatosan melengetni, mert ha tul meleg az anyag, akkor az lagyul ki nagyon), ahol nincs csavaro vagy nyiro igenybevetel, csak inkabb huzo...
Femet osszeragasztani kivalo meg a pattex gel, Ferrobond es tarsaik, csak az anyaknal kicsit csiszold le az eleket, mert a preselt (a legtobbet igy csinaljak) anyaknal a lapok uj korukban kis ellel birnak, ami megakadalyozza a teljes feluleten osszenyomast, emiatt a ragaszto nem kot meg jol. Ezeknel az a trukk, hogy minel vekonyabb legyen a ragacs az osszenyomas utan.
Hali SaGa
Viszont nekem is van ragasztos kerdesem femet (acelt) szeretnek parafaal osszeragasztani, olyan kornyezetben, ami meleg (50+) es benzines. Vagyis ho es benzinallo ragyaszto kene. Gyakorlatilag egy motor fotengelyenek konnyitofuratait akarom ledugozni parafaval. Mit ajanlanatok.
Nekem rögtön becsapódik az emil. Már válaszoltam Neked. Sietni kell, ha a hétvégét kellemes képeimmel akarod tölteni.
Ha nem jön ma össze, megkérdezem a nem fakezű kollégát, hogy ügyködik-e helyettem!
On
GPF,
nem tudom milt tárolnál benne, de a fából készült mindenképpen stabilabb.
Megfontolandó még a sok aprófiókos doboz, ahhoz nem kell zár.
Mintát valahol az alábbi helyeken lesnék le:
- Ikea
- maszek "mindentbele" bolt (V. Károly körút, a Dob utca sarkától nem messze, a Polgári Bank bezárt fiókjához közel)
- játékárus (VII. Erzsébet krt. 20., az udvarban jobbra, ez a Wesselényi utcai 4-6-os megálló tájéka, a Keravilltól a Blaha felé)
- Impresszió (V. Vitkovics Mihály utca) - szorosan záródó, mégis könnyen nyitható papírdobozok
Ha mégis papírból készíted, akkor vizslasd meg a Dunapack Mintaboltot
(1215 Bp., Duna u. 42.
T: 227 1133/3007
Nyitva: H-Cs 8.30-16.30, P 8.30-14.00)
Elképzelhető, hogy "papír" címszó alatt más használható is akad még a muflonkönyvben.
Tkp. egy nyomdász v. grafikus tudna okosakat mondani.
Az imént beszéltem egy csomagolástechnikus-palántával, ő hullámpapír-lemezt javasolt. Ebből van 3-, 5- és 7-rétegű. Apró dobozhoz a 3-rétegű bőven megteszi.
r_b.
Van-e ötletetek doboz ügyben?
Viszonylag erős, pici dobozokra lenne szükségem, ami normálisan is néz ki.
Fából próbálkoztam már, meg papírból is.
A fához nem lehet vasalatot kapni, valami egyszerű zárat meg főleg nem. Papírból hogyan? Lehet szép, erős papírt kapni?
Vagy miből?
Aszonták a loctite-nál, hogy tiszta szilikonnal kéne összenyomni, az bírja a terhelést. Érdekes volt, nem akart a pasi rábeszélni a saját ragasztójukra.