Igazán jól éreztük magunkat, köszönet a szíves- és vendéglátásért! Örülünk, hogy személyesen is megismerhettük néhány fórumtársunkat, és egy kis rögtönzött "sajtmustra" keretében kóstolhattuk egymás sajtjait, és meghallgathattuk a Mester építő kritikáit, amiből mind csak tanulhattunk!
meg kellene fontolnunk Hege Fecó felvetését, és "vándor találkozókat" szervezni, más-más sajtosoknál, évente többször is, már ha van erre nyitottság! Részünkről benne lennénk!
Engedelmeddel megosztom a meghívó szövegèt, hátha van aki nem találkozott mèg vele.
A KKASE Sajtkészítők Egyesülete és az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa sok szeretettel meghívja Önt az I. SAJTAKADÉMIA Kézműves sajt Tudomány Turizmus konferenciára, amely 2017. augusztus 23.-án, szerdán kerül megrendezésre Gyöngyösön. A borforradalom és a pálinkaforradalom után elérte hazánkat is a sajtforradalom. Gombamód szaporodnak a Kárpát-medencében a kézműves sajtkészítők és a hobbisajtosok; divat lett a jó borok (és sörök!) mellé finom, különleges vagy tradicionális, régiós sajtokat falatozni! Mára nincsen fesztivál sajtsátor nélkül, nincsen gasztronómiai rendezvény hagyományos tejtermékek nélkül, sőt, nincsen fesztiválnaptár sajtfesztivál, sajtverseny vagy sajtmustra nélkül!!! A kézműves sajtkészítők azonban nem csak finom termékeket készítenek, hanem megjelentek a hazai turisztikai kínálati elemek sorában is. A fesztiválokon, boros eseményeken jelenlétük nélkülözhetetlen, de egyre nagyobb az érdeklődés a műhelytitkok iránt is. A sajtkészítők mind nagyobb számban nyitják meg kapuikat a látogatók, érdeklődők, ínyencek és gasztroturisták előtt, hogy vendégeik végigkövethessék a sajtkészítés lépéseit, apró titkait és átélhessék a sajtok megszületésének perceit. A konferencia célkitűzése: fórumot teremteni a Kárpát-medence sajtkészítőinek, a tejtermékekkel, kereskedelemmel és turizmussal foglalkozó kutatóinak és a sajtkészítéshez vagy sajtturizmushoz kapcsolódó szolgáltatóknak a találkozásra, az eszmecserére és eredményeik, tapasztalataik megosztására. A konferencia résztvevői: a rendezvényre szeretettel várjuk a kézműves sajtkészítőket, a sajttal- és tejtermékekkel foglalkozó kutatókat, oktatókat, szakmai szervezeteket és kereskedőket. Várjuk továbbá azokat a turisztikai szolgáltatókat, akik nyitottak a magyar sajtok integrálására a turizmus területén, azokat a turizmuskutatókat, akik a sajtokkal kapcsolatos kutatásokat végeznek vagy fantáziát látnak benne. A rendezvény programja: 9:00-től 10:00-ig a regisztráción kívül lehetőség nyílik egy kávé elfogyasztása mellett a résztvevők bemutatkozására, a kiállítók és a tudományos poszterek megtekintésére. 10:00-től 12:00-ig, valamint 13:00 és 15:00 között az előadásokra kerül sor. A konferencia előadásai 20 percesek, amiből 5 percben lehetőség nyílik kérdezni, reflektálni az elhangzottakra. 15:00 és 16:00 között az e-poszterek előadásaira, kerekasztal-jellegű kötetlen kommunikációra van lehetőség. 12:00 és 13:00 között szeretettel várjuk kedves vendégeinket egy sajtos mátrai ebédre. Publikációs lehetőség: jelentkezni lehet előadás megtartására, hagyományos poszterrel vagy e-poszterrel (melynek a power pointos bemutatására 5 perc áll rendelkezésre) egyaránt. Az előadásokból és poszterekből elkészült tanulmányokat lektorálás után ISSN-számmal ellátott tudományos kötet formájában jelentetjük meg. Tervezett témakörök: Tejelő állatok tartása Kistermelői és kisüzemi sajt és tejtermék készítése Nyerstejes sajt és tejtermék készítése Sajtok és tejtermékek táplálkozástani megítélése Sajtok és tejtermékek érzékszervi bírálata Sajtok és tejtermékek helye a gasztronómiában Bor és sajt párosítás, sör és sajt párosítás Sajtok és tejtermékek szerepe a turizmusban Eredetvédelem a tejtermékek körében Határidők: Előadás és poszter absztrakt beküldési határidő: 2017. július 30. Visszaigazolás az elfogadott absztraktról: 2017. augusztus 6. A tanulmánykötetbe szánt kézirat leadása: 2017. október 1. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött!!! Akár előadóként, akár résztvevőként regisztrálna, érdemes azt minél hamarabb megtenni, hiszen az első 60 regisztráló ajándékcsomagban részesül! Regisztrálni a kerekesne.mayer.agnes@uni-eszterhazy.hu e-mail címen tud. Kérjük, hogy csatolt címként a kovacs.gyongyi@uni-eszterhazy.hu e-mail címet is illessze a jelentkezéshez. A konferencia honlapja, ahol részletes információkkal is hamarosan jelentkezik a szervezőbizottság: http://www.sajtakademia.hu/ Helyszín: Károly Róbert Diákhotel Konferenciaterme; 3200 Gyöngyös, Bene út 69.
Szia, köszi! És merre vagytok? Meg tudjuk beszélni a részleteket privátban, hogy ne a fórumot terheljük? Néztem, nem publikus a mailcímed. Az enyém most épp az, kérlek küldj egy mailt, hogy egyeztetni tudjunk!
Van egy eladó fejőgépünk, három éve vettük, egyszer volt használva, kipróbálva. Csak át kell állítani a pulzátort és kecskéhez való kelyhek kellenek rá. Meg van hozzá a kétszer húsz liter tisztító folyadék is.
Ha valaki kinőtte/lecserélné fejőgépét, kérem szóljon! Most tervezünk venni, jó lenne megbízható forrástól. Illetve egy új gép vásárlásához is szívesem venném tanácsaitokat/tapasztalataitokat, ha épp nem akartok megválni a fejőgépetektől.
Bocs, hogy csak most... De ahogy látom, közben megoldódott. Velem meg a freemail szórakozik, eltűnt a leírás. Mindegy ráér.
Elefada, a formák helyett ismét a te válaszleveled jött át a gyönyörű sajtkonyhád képeivel. Biztos freudi "elszólás", én is nagyon szeretném már látni élőben is (2-án fogom is)!!! Pussz!
Csak azért mertem felvetni az ötlete, mert tudom, hogy Elefada is várja hetek, hónapok óta, hogy elmenjen hozzá, de eddig nem jött össze. Ezért gondoltam, hogy ha több ember lesz ott talán jobban jutna ideje a Hölgynek is odamenni. Semmiféle hátsó szándékom nem volt ezzel, nincsenek "kettő az egyben vágyaim" csak egy kósza ötlet volt. De ígérem neked, több ilyen nem lesz!
Bàr nem nekem lett címezve, de hogyis mondjam....nem biztos, hogy a vendèglàtó felè akinek tudàsa ès önzetlen hozzáàllàsa miatt zarándokol el mindenki erre a napra otthonàba, korrekt lenne meghívatni vele mèg egy személyt csakhogy valakinek kettő az egyben vágyai kilegyenek elègítve.
Amúgy a kèrdèses szemèly sajtos talàlkozókon szokott megjelenni illetve nemrég szervezett le egy 2napos meghívásos sajtos kúrzust is aminek ha jól tudom lesz is folytatàsa.
Ez az egy nap így is rövid lesz végig venni mindent.