Azt hallottam, hogy a GYES-en illetve GYED-en levő kismamák továbbtanulás esetén díjmentességet élveznek. Meg tudnád mondani, hogy ez pontosan mit jelent? Milyen tanfolyamok, iskolák tartoznak ide?
Előbb-utóbb összeszedem magam, és írok :) Igazából nem sok változás van, azt leszámítva, hogy május vége óta dolgozom. De a te munkád továbbra is szebb :)
Ha WordPad-et vagy Notepad-et használsz a Word helyett, normálisan fogja betördelni a hozzászólásokat. A Wordöt valamiért nem bírja, és nem tűnik úgy, hogy az idő folyamán indexék javítanának ezen valamit.
Alapvetően egyet értek Alpeddel. Úgy másfél éves korig valóban nincs sok értelme ideológiai magyarázatokba fogni a nevelés területén. Valóban jobb elkerülni a vitás és a veszélyes helyzeteket. Figyelni kell arra is, hogy nehogy túlfáradjon a gyerek, mert akkor még nehezebb vele. Én sem vagyok az idomítás híve, szerintem is sokkal többet megértenek a gyerekek, mint azt mi gondolnánk.
Nagyon fontos azonban, hogy érezzék, hogy nem ők az irányítók a családban, és bár az igényeik és a kívánságaik maximálisan méltányolva vannak, jó, ha érzik, hogy a szülő kezében van a vezetés. Ha ez nem így történik az a gyereknek is rossz, és szorongást kelt benne, mert ő valójában még pici és túl nagy súllyal nehezednek rá a világ dolgai.
Minden családban ki kell, hogy alakuljon egy egységes értékrendszer, hogy mit szabad és mit nem. Ez is teljesen egyéni, de jó, ha a szülők véleménye nagyjából megegyezik.
Mi osztályoztuk a szabad, és a nem szabad dolgokat. Első helyen az ön és köz- veszélyes dolgok állnak. A második helyen az áll, ami nekem vagy másnak nem esik jól. A hármas pedig a társadalomban cikis dolgok, pl. orrtúrás stb. Mikor megtiltok valamit, mindig elmagyarázom, hogy miért teszem, de, ha látom, hogy már tudja, hogy nem szabad és direkt csinálja, hogy megnézze, mi történik, ha olyat csinál, amiről tudja, hogy nem szabad, akkor nem magyarázok többet, hanem megszüntetem azt a dolgot, amit addig csinált. Pl. tudja, hogy egyedül nem szabad kimásznia a kádból, mert veszélyes, százszor elmagyaráztam már neki, de sokszor mégis próbálkozik vele, először emlékeztetem rá, hogy már megbeszéltük, hogy veszélyes, kilátásba helyezem, hogy mi fog történni, ha nem hagyja abba, (vagyis hogy ki fogom venni a kádból) ha még mindig próbálkozik, fogom magam kiveszem és kész. Aztán jön a sírás, és újból megbeszéljük, hogy miért vettem ki a kádból. Ilyenkor általában, kíváncsi is arra, hogy hol vannak a határaim. A szidás és a büntetés is egyéni lehet, de ebben sem árt az összhang a szülők között. Nálunk az alap bünti az, hogy a szobájába kell mennie gondolkodni. Most már szinte magától bemegy, ha hülyeséget csinál. Tulajdonképpen gyerekre válogatja milyen szigor jön be nála, én semmiképpen nem vagyok sem, a testi fenyítés sem a szeretet megvonásos lelki terror híve. Még a popsira verést sem kultiválom. Szerintem elég, ha a gyerek megérzi, hogy rosszabb neki, ami attól fog történni, amit csinál, ahhoz, hogy abbahagyja azt. Ezen kívül elég jól lehet a gyerekek empátiájára (beleérző képességére) alapozni. Viszont tekintettel kell lenünk az érzékenységükre. Fontos, hogy még, ha meg is tiltunk valamit, akkor se vonjuk kétsége azt, hogy mit érez, vagy, hogy mit szeretne. Pl. azt elfogadhatjuk, hogy nem szeretne aludni, de azt nem, hogy nem alszik, ha álmos.
Nálunk a délutáni alvás egy ilyen neuralgikus pont, amikor néha fel kell elevenítenem Julcsának, hogy mi történik, ha direkt nem alszik. Mivel, én átölelve altatom, neki rossz, ha kimegyek a szobájából. Általában elég, ha meglebegtetem annak a lehetőségét, hogy ha nem próbál aludni kimegyek, és hatást érek el, de néha meg is kell mutatnom, hogy tényleg kimegyek, hogy felelevenítsem benne az érzést. Ez sokszor nekem fájdalmasabb, mint neki, mert rossz látnom, hogy sír, de látnia kell, hogy következetes vagyok.
Szóval, szerintem ebben, mint oly sok másban, nincsenek kőbe vésett szabályok. Megint csak azt tudom mondani, hogy a legfontosabb az odafigyelés, az empátia és a következetesség, és természetesen a követendő viselkedési minta!
A következetességet és a viselkedési mintát arra is értem, ahogy a szülők egymással viselkednek konfliktus helyzetben!
Üdv. J.
Bocs a külalakért, de word-ből másolom át a válaszaimat, miután egy párszor ráfáztam, és elszálltak a válaszaim.
Mi ezt úgy oldottuk meg, amíg kicsi, és nem fogja föl a dolgokat, hogy persze rászólás mellett mi védekeztünk úgy, hogy pl. a konektorba dugtunk egy tömítőt, lehet kapni, a konyheszékrény ajtajának fogantyúját összezártam, a törékeny dolgokat a polcokról feljebb pakoltam, hogy ne érje el, a TV - Hivi - Videó állványt fóliával lekötöttük, hogy csak távirányítóval lehessen irányítani. Ezek apró trükkök, amik nálunk beváltak. És persze közben azért mindig rá kell szólni, nem üvölteni, csak finoman, hogy "nem szabad". Ez a korszak nem tart sokáig, át kell vészelni. Utána mikor már nyílik az értelme, meg fogja érteni, ha szépen elmagyarázod neki.
Nálunk ez bevált. Tudom, hogy nem könnyű időszak.
Kedves Judit
Írd ám meg, ha én is valamit nem jól csináltam, bár az én kisfiam már 5 éves, úgyhogy túl vagyunk ezen a korszakon, most már szépen elmagyarázva mindent megért.
Egyébként pont azért kérdeztem meg, hogy ne kelljen parázni a gyerek 18 éves koráig, hogy most kétméteres lesz, vagy nem ;)
Lenne még egy kérdésem, ha nem unsz még :)
Nyilván csak a lényeges és fontos dolgokat tiltjuk meg, mint például a konnektorok piszkálása. De hogyan lehet hatásosan tiltani?
A fizikai erőszak nem a kenyerünk, a lelki terrort (villogó szem, összeszorított száj, hideg hang) nem szeretném alkalmazni, minden egyéb amit ismerünk nem működik. Egyébként lehet, hogy ezek a csúf dolgok sem működnének, de nem is szeretnénk kipróbálni. Tehát amit tiltunk, azt továbbcsinálja, vidám, tudálékos ném-ném-ném hangicsálással.
Hogy lehet úgy tiltani, hogy hatásos legyen, de mégse hasonlítson a kutyaidomításra?
Én nem értek egyet azzal a barátnőddel, aki szerint az étkezés az egyik legbonyolultabb dolog a gyermeknevelésben. Szerintem a gyerekek még pontosan tudják, hogy mire van szüksége a szervezetüknek és nekünk szülőknek nincs más feladatunk, mint figyelni a jelzéseikre, és jó példát mutatni az étkezés területén is. A gyermekek még közelebb állnak a természethez és az állatvilághoz, nincsenek még a civilizáció által megfertőzve. A táplálkozás számukra önmagáért való, és nem teljesítmény. Jó lenne, ha nem tennénk rá mi sem teljesítménykényszert!
Az őseinknek annó, nem volt minden nap mit enniük, ezért amikor lehetett alaposan belaktak és aztán több napig koplaltak, hogy kitisztuljon a szervezetük. A gyerekek is hasonlóan táplálkoznak. Vannak napok, amikor nagyon sokat esznek, másnap viszont kisebb fajta böjtnapot tartanak, Sokszor nagyon egysíkú a táplálkozásuk. Van, hogy pl. csak kakaót akarnak inni, másnap banánt, vagy krumplit. Ebben sincs semmi rossz. Idővel szépen be fog állni a táplálkozásuk, ha a szüleikkel együtt esznek, reggelit, ebédet, vacsorát stb. Nagyon fontos, hogy a szülők mit esznek, ha sok édességet fogyasztanak a gyerektől sem várható el, hogy megvonja magától, de ha a szülők egészségesen táplálkoznak a gyerek magától átveszi azt. Persze akadnak egyéni szokások, pl. egyik gyerek imádja a savanyú gyümölcsöket, másik ki nem állhatja stb.
A szoptatásról való leszoktatás pedig teljesen egyéni, nem léteznek általános érvényű szabályok. Magam is többször próbáltam Julcsa lányomat leszoktatni. Először, 15 hónapos korában még túl korainak bizonyult, de azt elértem, hogy már csak este és reggel kapott cicit. Addigra már mindent evett. Ezután 18 hónapos korában, már könnyen ment a leszoktatás, mert csak a reggeli és az esti szopit kellett elhagyni. Első este kicsit durcáskodott, de másnap már könnyen elaludt. Érett volt a leszokásra. Közben kiderült, hogy már terhes voltam Bálinttal és valószínűleg ezért éreztem azt, hogy elegem lett a szoptatásból. De ez sem törvényszerű. Ismerek olyanokat is, akik végig szoptattak a terhességük alatt. Akadnak olyanok is, akik a két gyereküket együtt szoptatják ( un. tandemszoptatás). A lényeg az, hogy a baba és a mama igénye összehangolt legyen.
Arról nincs konkrét számadat, hogy mennyit lehet fogyasztani egy kisgyereknek az általad felsorolt tejtermékekből, de én azt gondolom, hogy a leírt mennyiség abszolút egészséges, és inkább örülj neki, hogy ilyen jól eszik a babád!
Összefoglalva: Szerintem nincs azzal semmi baj, ahogyan táplálod a babádat, talán kevesebbet kellene foglalkoznod a külvilág, főleg a mamád!, véleményével. Ahogy másban is, ebben is hagyatkozz a babád igényeire, és ne csinálj problémát egy teljesen természetes folyamatból, mint a táplálkozás!
A szoptatásnak az első fél évben van a legnagyobb jelentősége, de az első évben, mint főtáplálkozás meg lehet tartani és közben igény szerint el lehet kezdeni a mellétáplálást. 2 éves korig pedig, mint melléktáplálkozás és lelki szükséglet funkcionálhat. Persze, ebben is jócskán akadnak ellenpéldák. Előfordulhat, hogy valaki nem tud szoptatni (jóval kevesebben, mint ahányan ezt hiszik, de ez egy másik téma) és tápszert kényszerül adni a gyerekének, de ismerek olyat is, hogy valaki 5 éves koráig szoptatta a gyerekét. Mindkét esetben egészséges gyermek fejlődhet kellő odafigyeléssel.
Remélem sikerült megerősítenem az önbizalmadat!
U.I. Az elég nagy szamárság, hogy a jól és sokáig szopó gyerkek dundibbak lesznek. Sőt (bár ez nem tudományos tény, csak megigyelés) én inkább azt látom, hogy ha később sem csinálnak gondot az étkezésből, azok a gyerekek, akik nem nélkülözik a természetes táplákozást, később sem esznek többet,mint amennyit a szervezetük kíván, így kisebb az elhízás veszélye!
Ha kell jó tanács, kazalnyival tudok szolgálni, de persze ez csak vicc ;)
Inkább te segíts nekem egy kicsit :)
Emlékszel, én szoktalak kajakérdésekkel zargatni! Ez is erről szól: nagy meglepetésemre nekem annyira sikerült szoptatni (soha nem gondoltam volna ;) hogy a baba még mindig elég aktívan szopik, pedig már egy éves. A doktornő szerint gyönyörűek az arányai (egyébként is gyönyörű, csak tudnám, ki volt vörös hajú a családban! :)
Tehát a méretei: 79 cm és 10,3 kg. Nagyszerű dolgokat csinál, 26 lépés után megszavaztuk, hogy jár (teljesen magától), zenére táncolgat, ügyesen elbánik a babamotorral - egy nap kellett ahhoz, hogy az új motorra megtanuljon támaszték nélkül fel és leszállni, és kidolgozta az Y fordulást ;) Rajzolgat grafitrúddal (és _akar_ rajzolni, mert direkt azért is nyúlkált már). Stb, stb, stb :)
Én elégedett vagyok, sőt büszke! :) De...
Paráztatnak :)
Mégpedig azzal, hogyha tovább szopik, óriás lesz, mert túl sok növekedési hormont kap. Ez az anyukám álláspontja. A játszótéren pedig egy másik anyuka szeretettel mutogatta az igencsak komolyan pufók gyerekét, és azt mondta, azért ilyen erős (hmm...), mert sokáig szoptatta.
A dokinőnk is azon az állásponton van, hogy ideje elkezdeni az elválasztást, ami nagyszerű dolog, csak épp a baba nem szeretné :) Neki igazi paradicsom volt a védőnő javaslata, hogy nyár végéig szopizzon annyit, amennyit akar. Sokat akart. Most picit beteg lett, tehát még többet akart szopizni, és én nem is sajnálnám, de nekem sikerült az utóbbi másfél hónapban 5 kilót fogyni, és mivel lassan kezdem elérni a versenysúlyomat, azt hiszem, itt az idő némi lazításon gondolkodni :)
Tehát elkezdtem megpróbálni elhagyni a déli szoptatást, hogy helyette ebédeljünk, amivel csak annyi a gondom akadt, hogy megfigyeltem: ha délben nem valami tejterméket (joghurtot, túrót, kefírt) kap, akkor még szopni is akar. Simán bevág 2 dl joghurtot magában, vagy gyümölccsel elkeverve, különösen ha közben kicsit rohangálhat. Kérdés, hogy mennyi ilyen tejterméket ehet meg egy egyéves baba? Nem túl sok ez a 2 dl? Vagy lehetne több is, több alkalommal?
A másik kérdésem, hogy tényleg katasztrofális-e (anyukám), hogy a baba nem délben eszik főzeléket, hanem este. Ugyanis este úgy tűnik, nemcsak megeszi, hanem igényli a meleg ételt, és annak nem kell tejesnek lennie (bár utána lefekvés előtt úgyis szopizik...). Ugyanazt az ételt délben kiköpi, este pedig örömmel bevágja.
Anyu szerint ez nagyon rossz szokásokat alakít ki benne.
Hát beszéltem egy barátnőmmel, aki szintén nem nagy etetőművész, és megbeszéltük, hogy az egész anyaság leghúzósabb része az etetés, de okosabbak nem lettünk :) Tehát a sok blabla után a kérdéseim:
1. Tényleg óriás lesz a baba, ha tovább szoptatom?
2. Kis duci töltöttgalamb lesz, ha tovább szoptatom? (ha mellette nem tömöm más étellel, csak annyit adok neki, amennyit megeszik)
3. Mennyi joghurtot, kefírt, túrót és sajtot ehet meg egy ekkora baba?
4. Elkések-e valamivel, illetve kárára válik-e, ha nem most alakítom ki a rendszeres, európai stílusú étkezési rendet?
5. Jól sejtem, hogyha majd több étkezésre futja az étvágyából, akkor úgyis eszik még 'komoly' ételt délben?
hát nem mondom, hogy nincs igazság abban amit leírt, de szerintem ennél egy kicsit bonyolultabb a dolog. Már jó párszor leültünk beszélni, hogy ez így nem mehet tovább, de mindíg vádaskodás lett a vége, hogy én egy mihaszna alak vagyok, aki folyton TV-t néz és bulizik a haverjaival, és, hogy neki ugyanúgy jár a kikapcsolódás, mint nekem. Végül aztán fogom magam és elhúzok. mOst is itt vagyok a szüleimnél. Megfürdettem a gyerekeket, de kibírhatatlan volt otthon a hangulat. Lehet, hogy este lenézek a társaságomhoz és sörözünk egy kicsit. Közben tudom, hogy ő otthon ül, és utál engem, de ez már egy ördögi kör nagyon nehéz kiszállni. Sokszor már magamat is utálom miatta. Na jó, most visszaolvastam amit írtam, elég siralmas.
Minden jót, és további kellemes szombat estét mindenkinek!
Az Országos Pszichiátriai Intézet Nyéki úti részlegén, valamint a Tündérhegyi Klinikán is van pszichiátriai rendelés. Úgy tudom ott ingyenes az ellátás. Azt nem tudom, hogy pszichoterápia van-e, de a pánik betegséget gyógyszeresen is kell kezelni. A Tündérheyen van befekvős ellátás is, és ott biztos van terápiás lehetőség is. Próbáljátok meg, hátha segít. A telefonszámot sajnos nem tudom, de a telefonkönyvben benne van és a tudakozó is biztos megmondja.
Azt hiszem, hogy az Ön problémája sokban hasonlít Kicsicsillagéra csak a férfi szemszögéből nézve. Ön nem így gondolja? Nem lehet, hogy Ön is vágyik egy kicsit több odafigyelésre a felesége részéről, és ha ezt megkapná talán jobban a saját életének érezné a gyermeknevelést és mindazt a változást ami olyan gyorsan történt Önnel? Lehet, hogy le kellene ülnie a feleségével talán egy jó vacsora mellett, megbeszélni hogy mit érez mostanában. Őszintén feltárhatná neki az érzelmeit. Akár azt is elmondhatná amit most itt leirt nekünk. Valószínüleg a felesége is nagyon elfáradt már és jót tenne neki is egy kis kikapcsolódás. Talán, ha meg tudná szervezni, hogy 1-2 órára más vigyázzon a gyerekekre, jobban tudna Önre figyelni, és hajlandó lenne jobban megérteni, hogy mit szeretne másképpen a kapcsolatukban. Persze, ehhez az is kell, hogy saját maga megtudja ezt fogalmazni. Problémák minen kapcsolatban vannak. Szerintem addíg még menthető a dolog, amíg a felek képesek legalább arra, hogy megpróbáljanak egymásért tenni és együttműködni a közös megoldás érdekében.
Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de a technika ördöge csúnyán megtréfált engem, ugyanis még azon melegében válaszoltam a kérdésedre, jó hosszan és kimerítően, majd egy ügyes gombnyomással elszállt minden a gépből. Ez meglehetősen rosszul érintette piciny lelkemet, és csak mostanra sikerült összeszednem magam, hogy újra nekiüljek és megírjam, hogy mit gondolok az általad felvetett kérdésről. Tehát:
Én azt gondolom, hogy bármilyen furcsán hangzik, de a férfiak általában, mint apa képesek felnőni, de, mint férfi mindíg gyerekek maradnak, és ez nem feltétlenül baj. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet velük együttműködni és megbízhatatlanok stb, csak meg kell tanulnunk bánni velük meg kell értenünk azt, hogy ugyanúgy ahogyan kívülről eltér a férfi és a nő, ugyanúgy belülről is különbözőek vagyunk. El kell tudnunk fogadni ezt az alapvető másságot. Persze hasznos lenne, ha ez a férfiak részéről is megtörténne, de ez legyen az ő problémájuk.
Szerintem a férjed igenis joggal tart igény a te feltétlen figyelmedre ugyanúgy, mint a gyereketek megszületése előtt. Talán egy kicsit jobban kéne szervezned az életeteket és fent kellene tartanod számára is egy kis időt és akkor nem pont akkor kérné azt tőled amikor már hulla fáradt vagy és nem tudod őt tolerálni.
Én is nagyon sokat sakkozom, hogy sikerüljön megosztani az időmet és a figyelmemet a két gyerekem, a férjem és az állataim (kutya, macska) között. Nem mondom, hogy mindíg sikerül, de legalább törekszem rá. Hidd el nagyon megéri, hiszen nekem is vannak igényeim, nekem is jól esik, ha a férjem figyel rám, ha elmondhatom neki, hogy mi történt velem, mi bánt. Sokkal jobb "befektetés", ha nem szaros pelenkával az ajtóban fogadom (pedíg megtehetném, a 2 hónapos fiam gyárt eleget), hanem először megkérdezem mi volt ma vele, éhes-e stb. Aztán minden bizonnyal magától fog érdeklődni arról, hogy mi hogy érezzük magunkat. Próbáld ki, hidd el működik.
Több okból is fontos lenne, ha több figyelmet szentelnéd a férjenek, egyrészt nektek is fiatok van, így nem árt, ha időben barátkozol a férfi lélekkel, amelyik alapvetően azonnal akar és teljes egészében mindent. Nem tudom a ti fiatoknál ez, hogy van, de én ezt már most tapasztalom a fiamnál. Másrészt egy gyerek előbb utóbb felnő, kirepül a családi fészekből, és te ott maradsz a férjeddel. Ti ketten vagytok azok, akik jó esetben életük végéig egymáshoz tartoztok, egmásra számíthattok. Érdemes dolgozni ezért!Maradjatok tovbbra is egy kicsit egymás anyukája és apukája is a papa-mama és a szerető viszony mellett!
mára kissé tisztázódott a helyzet, mert kiderült, hogy az hugi pánikbeteg, a részleteket leírtam a "MIkolték..." topicban a T.asztalon vagy 3 napja - mindenesetre a kezlés nagyon sürgőssé vált. Holnap azaz pénteken a sógornőm megpróbál beszélni az általad ajánlott doktornővel - annyiban kedvező a helyzet, hogy a szülei felfogták miről van szó, és segíteni akaranak - akárhogyan is.
Rég óta olvasom ezt a fórumot, eddig még nem írtam, de ehhez a párkapcsolati témához nekem is van egy-két kérdésem...
Én elismerem, hogy apává válni se lehet könnyű, nehéz azt megemészteni, hogy a 'feleségem figyelme már nem csak az enyém'... de a mi kisfiunk már elmúlt két éves, és a férjemnek ez még mindig nem akar leesni! Korábban a házasságunk kivételesen jó volt, egyszerre voltam a szeretője, barátja, anyja, lánya, kiegyensúlyozott volt az egész. Mostanában viszont egyre kevésbé vagyok képes jó képet vágni ahhoz, ha az anya-funkciómra tart igényt (pl. sajnálgassam, pátyolgassam vég nélkül a munkahelyén történt méltánytalanságok miatt). Nem arról van szó, hogy nem hallgatom meg, beszélgetek vele a mhelyi élményeiről, hanem arról, hogy folyamatosan sajnálni kell (hozzáteszem, hogy nem dolgozik napi 8 óránál többet). Szóval úgy érzem, hogy az anyai energiáimat maximálisan kihasználja egy amúgy imádnivaló, de elég intenzív kis kétéves, és esténként az utolsó, amire vágyom az, hogy egy harminckét éves is ugyanezekkel az igényekkel álljon elő. A férjem szerint annak, ami jól működött 3 évvel ezelőtt, ma is jól kellene működnie. Szerintem ez nem így van, folyamatosan változunk és változnunk kell, és ha valakinek gyereke születik, a szükségleteit is át kell értékelnie - minden normális anya ezt teszi. Mit gondolsz erről? Mit tehetek, azon túl, hogy elfogadom, ő ilyen, és nem is várok tőle többet? De ha erre képes vagyok is, hogyan élesztjük fel még valaha, ami pár éve köztünk volt? Vagy a kapcsolat sem lehet többé a régi (ami a minőségét illeti, mert persze, hogy ugyanolyan nem lesz...)
Örülök, hogy írtál. Ez a téma nem egészen ide való, ezt az "Együttélési hibalista" topicban szoktuk kibeszélni. Ott megtalálsz engem is, és ha többet akarsz tudni rólam, akkor gyere át, és elolvashatsz visszamenőleg a kezdetektől, ha van időd.
Most sajnos mennem kell, holnap 1/2 8-tól vagyok. VAgy itt, vagy ott. De megtalálsz, ha van kedved velem, vagy másokkal erről beszélgetni.
Sokat gondolkoztam, hogy írjak-e, avagy sem, de most van egy kis időm, ígyhát megteszem, Biztos megvan rá az okod hogy így fújsz a férjdre. Egy percig sem akarom megvédeni, hiszen nem ismerem a ti eseteteket. Csak azt akarom hozzáfűzni, hogy én is elég rosszban vagyok a feleségemmel, lehet, hogy egy másik fórumon éppen ő szid engem. Van két kicsi gyerekünk. az egyik 3 éves a másik 3 hónapos. Gyakorlatilag sem az első sem a második nem volt igazán az én választásom. Na jó, erre lehet azt mondani, hogy tudom, hogy kell védekezni, de van olyan is, hogy passzív agresszió. Egyszerűen tudtam, hogy a feleségem ezt akarja és addíg nem hagy békén amíg így nem lesz. Hát így lett, sőt, sokkal jobb lett, mint gondolotam imádom a "nagy" fiamat, szuper kis csávó. Éppen kezdtem belejönni az apaságba amikor megint csak belementem egy újabb gyerek vállalásába. Közben egyre több a munkám, és egyre kimerültebb vagyok én is és a feleségem is. A gyerekeket imádom, a kicsit is egyre jobban, de a feleségemmel teljesen elhidegültünk egymástól. Gyakran szinte rá se bírok nézni. Mindíg számon kér valamit, semmi sem tetszik neki amit csinálok, arról nem is beszélve, hogy rám már egyáltalán nem kiváncsi. Ha el akarok mondani neki valamit ami velem történt, közli, hogy fáradt és örül, hogy alszanak a gyerekek és nem kell semmire sem figyelnie. Ilyenkor gyakran veszem a kabátom és megyek a haverjaimhoz, mert nekem is kell egy kis kikapcsolódás. Persze ilyenkor jön a sértődés a számon kérés és ez így megy. A szexről nem is beszélve. MOndjuk nem is nagyon jutok el odáig, hogy megkívánjam őt, de azért már nagyon hiányzik a szex. De én nem vagyok olyan forma aki melléjár... De ez így nem tartható sokáig! Próbáltuk megbeszélni, de a feleségen nem tud túllépni az állandó sértettségén, és dirigálási mániáján, én pedíg gyűlölöm, ha megmondják mit csináljak! Elválni nem merek, mert nem akarom elveszíteni a gyerekeimet. Szóval az én helyzetem is elég nehéz, ha ez valakit megnyugtat!
Megkérdeztem, és pénteken 9-től kb 11-ig rendel a doktornő a Klinikán, és a portán a professzori vizsgálót kell kérni. Ez a szakrendelés ingyenes, ezen kívül aZ Országos Pszichiátriai Intézetnek (Lipótmezei úton) is van ingyenes pszichoterápiás szakrendelése.
Öregem, te egy nagy tapló vagy, és valóban húzzál máshova keresgélni. Azért ha kérdezel valakitől, ne felejts el odafigyelni arra amit mond, és azt, hogy nem köteles neked, főlegdenem a fel se tett kérdéseidre válaszolni, akkor lehet, másutt több sikerrel jársz. De ha nem, nekem az is mindegy, végtére is nyegle vagyok.
Az izmokban az életedben ért feldolgozatlan stresszek/traumák "lerakódnak", van egy bizonyos emlékezetük, ami tárolja ezeket. Teszteléssel a kineziológus megkeresi őket. Nem azt teszteli, hogy hazudsz-e, hanem hogy mi érhetett és mikor, és az hogyan hat rád most. Sokkal biztosabban megtalálja, mint ha kérdezgeti a pácienst, mert az ember tagad, elfed, sőt, el is felejt dolgokat puszta önvédelemből. Sajnos nem annyira felejti el, hogy azok többet ne hassanak a viselkedésére, ezért rombolnak az effélék rendesen. A kineziológus megtalálja, de a fő poén nem ez - pszichoterápiában is meg lehet találni többnyire, csak hosszabb idő alatt, hanem fel is tudja oldani őket.
a kinezológiában jobban hiszek mint pl. Gyurcsok távgyógyításaiban meg egyéb hókuszpókuszokban, mert annak van némi materiális alapja - ha jól emlékszem, az izmok másképpen reagálnak ha valaki igazat mond és másképp ha nem, ezeket a mikoroizommozgásokat figyelik azzal, hogy a csuklónál fogják a delikvens kezét - jól tudom? És még az is elképzelhető, hogy a hugi jobb szeretne valami ilyemsit, még nem tudom, csak az a baj, hogy gondolom a kinezológus is pénzért csinálja ezt és nem a két szép szeméért...
