Mai Nepszabi cikk:
http://www.nepszabadsag.hu/Body.asp?CollID=10&DocID=15809
Új évezred, új nyelv, új környezet
Menyhárt Jenő, alias Mr. Con – nem csak első amerikai lemezéről
A nyolcvanas évek egyik meghatározó hazai underground zenekara, az Európa Kiadó vezetője, Menyhárt Jenő hét év után elkészítette első, amerikai zenészekkel felvett amerikai lemezét. Új évezred, új nyelv, új környezet, hozzá egy új név, Mr. Con, illetve a Bioneers Brave New World Orchestra. A Ráckertben, illetve a Szigeten a múlt héten élőben is megvillantották mindezt.
Úgy gondoltam, a határok kinyílása után Magyarországon megszűnik a magyar nyelvű rock and roll
– Hét éve ment ki New Yorkba, időnként hazalátogat, elsősorban magánemberként. Sok hírt nem hallani ön felől, csak hogy azóta készül ez a lemez, meg hogy kezdetben voltak megélhetési gondjai.
– Keresztülmentem nehezebb időszakokon, de nem mondhatom, hogy annyira szörnyű volt, inkább csak más. Négy éve viszont minden megváltozott, azóta zenei stúdiókban dolgozom, mindent csinálok, amit ott kell. Ez nem klasszikus felvételi stúdió, hanem inkább próbahely, kicsit olyan, mint egy kultúrház, sok szobával, tele felszerelésekkel. New Yorkban igyekeznek minden helyet kereskedelmileg hasznosítani, arrafelé egy zenekarnak nem lehet csak úgy gyakorolni, próbahelyet bérelni kell. Több ilyen stúdió működik ott, kizárólag üzleti alapon, eddig még eltart engem is.
– Gondolom, ezeken a stúdiókon keresztül ismerte meg mostani zenésztársait. Meglepően fiatalok.
– Eredetileg az volt a tervem, hogy olyan jó zenészekkel játszom fel ezt az anyagot, amilyen kiválókkal csak lehet, aztán, ha megvan a CD, könnyebben találok társakat. Profi zenészekre viszont végül is nem volt pénzem, aminek utólag örülök, mert egyrészt nem is tetszett, ahogy reagáltak, másrészt a pénztelenség a fiatalabbak felé vitt, így találkozhattam a hegedűs Enion Peltával és a basszusgitáros Saunder Jurriaansszal, olyan muzsikusokkal, akikkel ugyanúgy együtt tudok dolgozni, mint annak idején másokkal az Európa Kiadóban.
– Apropó, Európa Kiadó, ez a történet végérvényesen lezárt?
– Ezt sosem jelenteném ki. Mondjuk azt, hogy hibernálva van, különösen most, hogy eléggé szétszóródtunk a világban. Kiss László Ausztráliában dolgozik, magam New Yorkban élek, Magyar Péter itthon dolgozik, szóval mindenki szanaszét. Az Európa Kiadónak eddig egyetlen búcsúkoncertje volt: 1983-ban az Egyetemi Színpadon, amikor valóban úgy látszott, hogy két tag kilépésével a Sziámiba vége mindennek. Fél évre rá azonban újra együtt játszottunk. Egy zenekar feloszlása sorsszerű, nem csupán elhatározás kérdése. Ez a szellemi közösség továbbra is él, még ha ma az újbóli együttjátszás esélye rendkívül csekély.
– Az életmű gondozójával, a Bahia Recordsszal további dokumentumok kiadását már nem is tervezik?
– Nem. Ezeket az utólagos CD-publikálásokat megértem, de én már rég túl vagyok rajtuk, nem hoznak lázba. A megjelenések tíz-tizenöt évet késtek, ezek valóban már csak dokumentumok. Mára nagyjából minden elérhetővé vált, ami az Európa Kiadó munkásságából fontos lehet.
– Térjünk vissza az új lemezre. Van annak valami jelentősége, hogy az – szintén a Bahia gondozásában – idehaza jelent meg először?
– Ez adott volt, a Bahia anyagilag hozzájárult a stúdiófelvételekhez, ezért cserébe Magyarországra megkapták a jogokat. Örülök, hogy idehaza is megjelent, mert része a történetemnek. Két aspektusból is érdekes lehet: ha onnan nézem, új évezredben, új néven, új nyelven új lemezt készítettem, ha innen nézem, akkor ez ugyanaz a történet, amit az Európa Kiadóval elkezdtem, csak máshová vezetett.
– Kicsit értetlenül is fogadták.
–Igen, magam is látom ennek a korlátait, elsősorban a nyelv miatt. Meg persze az is benne van, ha az ember idehaza nincs folyamatosan jelen, akkor egyrészt előbb-utóbb elfelejtik, másrészt felnő egy új generáció, amelyik nem is találkozhatott vele.
– Ahogy említette, új évezred, új nyelv, új környezet. Az Európa Kiadó dalaiban nagyon fontos volt a szöveg, a nyelvi fricska, a szójáték. Mennyire tudja ezt most angolul is megvalósítani?
– Ezért készült hét évig ez az anyag. Amikor kimentem, nem beszéltem még jól angolul, aztán meg jól beszélni egy nyelvet és írni rajta, az nem ugyanaz. Úgy érzem, ez a zene ugyanolyan szövegcentrikus, mint az Európa Kiadóé volt. Ha nem érti valaki a szöveget, akkor pont olyan tanácstalanul néz, mint néztek az Európa Kiadóra külföldön annak idején. Ugyanezt éreztem a mostani koncerteken. Az angol nyelv talán annyival könnyebb eset, hogy valamit mindenki ki tud szemezgetni belőle, amiből legalább valami homályos ötlete, asszociációja lehet, hogy miről van szó.
– Odakinn fontos ez? Az amerikai zenék sosem a szövegükről voltak híresek.
– Általánosságban ez igaz, de azért ott is vannak olyanok, akiknek fontos. Ez a lemez egyébként sem a nagyközönséghez szól.
– Miért vett fel új nevet?
– A nevem nem hatásos Amerikában, sem a Menyhárt, sem a Jenő. Szerettem volna valami hozzám kötődő nevet választani, aztán ez tetszett meg. A zenekar nevében a Bioneers a bio és a pioneers – úttörők – szó kombinációjából született, ez tulajdonképpen Mr. Con. A modern biológiában végbemenő változások iránti igény egyértelmű jele. A Brave New World – Szép új világ – Aldous Huxley könyvének címére utal, az Orchestra pedig arra, hogy ez egy New York-i, húros hangszerekre épülő kamarazenekar, mely nem ijed meg a rockzenétől.
– Halottam, hogy a CD dramaturgiai szerkezete a 2001 Űrodüsszeia című film, illetve könyv felépítésére utal. Ekkora hatással volt önre?
– Ez az erős hatás annak idején az Európa Kiadóban is benne volt. Mindig is érdekelt a tudomány, nem elsősorban a metódusa, hanem a szellemisége. És amikor formálódott ez az anyag, még nem voltak meg a részletei, de a homályos körvonalai már igen, akkor tudtam, hogy 2001-ben lesz kész. Nem azért, mert szándékosan lassítottam a folyamatot, hanem mert ez így sorsszerű. Az első hét dal jelenkori életünkkel kapcsolatos, a nyolcadik szám – 2001- Technology is Power – szövegében pedig egyértelmű az utalás: amikor az előemberek feldobják botjaikat, és azok rakétává változnak, a néző meg hirtelen a jövőben találja magát. És ettől fogva a lemez is a jövőben játszódik.
– Eleve angolul jöttek a szavak? Magyar változat nem is létezik?
– Nem hiszek abban, hogy ezt fordítani lehet. Abban sem, hogy ez a két nyelv igazából átjárható. A magyar nyelvnek egész más a logikája, a sorhosszúsága, a lüktetése, a rímelése. Ezek a dalok három összetevőből jönnek létre: a zene, a szöveg, és az előadás módja. Az Európa Kiadó számaiba sem a legjobb sorok kerültek be, hanem azok, amelyek adott ponton, adott kontextusban a legjobban szolgálták a mondanivalót. Ilyen szempontból fontos egyszerre írni a zenét és a szöveget, akkor válik el, a kettő működik egyszerre vagy sem. Én már teljesen átálltam az angol nyelvre, úgy érzem, most magyarul lenne nehezebb szöveget írnom.
– Mennyire volt megterhelő ez a váltás.
– Az ember 35 évesen azt dönti el, hogy miként fog megöregedni. Engem mindig az izgatott, amit még nem tudtam. Ha valamit megcsináltam, és működött, csak ezért nem folytattam tovább. Az izgatott, hogy hol vannak a határai a tevékenységemnek. Valószínűleg ez a kalandvágy az oka, hogy most másik nyelven, másik közegben, ha úgy tetszik, az egész világhoz szólok. Annak idején úgy gondoltam, a határok kinyílása után Magyarországon megszűnik a magyar nyelvű rock and roll. Ahogy Hollandiában sincs holland, Dániában sincs dán nyelvű rockzene. Azt gondoltam, amit addig csináltam, annak vége, ha úgy tetszik, a rendszerváltással.
– Az Európa Kiadónak vége is lett, de mégsem, hisz pár évig még koncerteztek, lemezeket jelentettek meg.
– Az még ugyanaz a történet volt, mint a nyolcvanas évek. Nem hittem, hogy mindez egyetlen pillanat alatt véget ér, az egészet vitte tovább még a tehetetlenségi erő. Amikor az És mindig csak képeket... című dupla lemezünk 1994-ben megjelent, már tudtam, hogy elmegyek. Nem tűztem ki célokat, nem adtam a munkámnak külső mértékeket, mert a zenében nem az érdekel, hogy mit érek el vele, hanem hogy hová visz.
– Az ön által 1982-ben megénekelt „kopasz cenzor” helyét azóta – mint a lemez egyik dalában utal is rá – a „kopasz szponzor” vette át, a politika korábban nagyjából ugyanazokat a szuverén zenei és más gondolatokat, produkciókat szűrte ki, amit később a pénz is.
– Engem ez egyáltalán nem ért váratlanul. Az ember legfeljebb csak más formában szembesül ugyanazzal vagy valami hasonlatossal. Az autonóm alkotó, ez a fajta státus, kultúra, gondolkodásmód mindenhol mindig periférikus. Ettől persze még nem jó ezt megélni. Mint ahogy azt is, hogy az emberek nagy része 35-40 év fölött igyekszik azt felélni, amit addig befektetett. Ha valamibe túl sokat fektetnek, egy idő után elkezdenek ragaszkodni hozzá. Sok ember életét nézhettem végig, ahogy ezt tették, és ilyenkor mindig egy régebbi szövegem jut eszembe: „ha húsz év múlva a tükörbe nézek, nem őket akarom látni ott.” Ezért is akarom máshogy, azért is teszem másként, ami biztos, hogy nem annyira kényelmes és kifizetődő, de engem legalább érdekel.
Jávorszky Béla Szilárd
