NAGY ATILLA KRISTÓF
A vándorló csontok rúthistóriája
Portói Formosus nem olvasott soha Derridát és Habermast, mégis jeles egyházfivá serdült. Oda-vissza ismerte az Írást, értett az ördögűzéshez, az emberek körmére nézve látta a jövendőt, sok efféle hasznos praktikában jártasságot szerzett, de fő erénye mégis az volt, hogy értett a rábeszélés művészetéhez. Boldogabb korokban kiváló vigéc, vagy biztosítási ügynök vált volna belőle, de a végzet úgy rendelte, hogy egy meglehetősen boldogtalan században élte le - rövidnek korántsem mondható - életét. A sötét középkor ez, a legsötétebb, kínosan hosszú napfogyatkozás, mikor a fennkölt szellemek fényes nappal is csak fáklyával a kezükben merészkedtek elő búvóhelyeikről. Formosus tehát ügyesen lobbyzott, Porto püspöke let. De nem sokáig ülhetett tétlenül a napfogyatkozás szálldosó árnyait figyelve magas trónusáról, mert Miklós pápa a Balkánra küldte. Ezek a bolgá- rok, csóválta a fejét, csak egy percig figyel máshová az ember, máris behódolnak az orthodox Bizáncnak. Presztizs-, pénz- és hatalomveszteség, a geopolitikai szempontokról említés se essék.
A reszort-tudós majd hülye lesz maga alatt vágni a fát.
Ha kijön a dekrétum hivatalosan, hogy a 870-1060 közötti időszak történelme kitalált, akkor a 870 elöttel és az 1060 utánnal foglalkozók megnyugodhatnak, az érintettek kapaszkodni fognak egy ideig és kész.
Látod, hiába nem volt Nagymorávia a mai Brno környékén, még 20 évig el fognak játszadozni vele, hátha volt...
A kitalált honlap elején van egy bekezdés, így hangzik:
"
Túllépve a németországi gondolat hatásán, az elõbbieknél van egy még fontosabb feladatunk is. Tágabb értelemben minden olyan történelmi kérdést, amely valamilyen oknál fogva eltér a hivatalosított "állásponttól", vizsgálatra érdemesnek tartunk. Ebbe nemcsak a szkíta-hun-magyar kérdéskör illik bele, hanem minden olyan felvetés, amely eltér a korábbiakban tanítottaknál. Mindezzel nem kevesebbet vállalunk fel, mint történelmi kérdéseink tisztázásának igényét. Ezért ha Orosz István pontosan tudja, hogy mennyi a hamisított forrás, ha Bakay Kornél pontosan tudja, hogy adott helyzetben 196 középkori meroving forrás közül 116 bizonyítottan hamis, akkor talán azt kellene elõször megnéznünk, hogy a hamis 116-ot kik, mikor és hányan használták fel megtévesztettként a történelemmel kapcsolatos mûveikben hivatkozási alapként, ezek felhasználásával milyen téves következtetésekre jutottak, és azok miért nem felelnek meg a valóságnak."
Mindjárt eldobom magam. Eszerint minden középkorásznak pontosan illene tudnia, ki, mit, mikor és hol hamisított. Ha ezek tudják, akkor az nem titok.
Ja és miért nem szólnak? Ők is benne vannak?
És még ezt bonyolítja, hogy nem is biztos, hogy hamisítvány, csupán egy kis csúsztatás--- vagyis: konkrét személyhez nem köthető de megtörtént dolog 40-50-100 évvel történő máshová helyezése."
Már Mahler Ede 1929-es tanulmányában felhívta tudóstársai figyelmét, hogy egy bizonyos írásban megörökített esemény csak akkor nyer történelmi jelleget, ha meg tudjuk állapítani, hogy hol és mikor történt az illető esemény. És csak azáltal válik valamely esemény történetivé, hogy időpontját meg tudjuk határozni, s így teljes biztonsággal megmondhatjuk, hogy az illető esemény milyen helyet foglal el a lejátszódó tények sorozatában, tehát azt pontosan keltezni tudjuk, különben helye a mondák világában volna. (Mahler, 84.)
Mind többen egyre hangosabban támasztják alá Mahler 1929-ben leírt véleményét. Már Guy Lardreau is az időrend feltétlenül meghatározó szerepéről elmélkedik, amikor a történész számára kötelező érvényű követelmények legfontosabbikának tartja, hogy szövege ne holmi álmok, hanem a szabályokon alapuló tudomány igényei szerint alakuljon. Miért lett ez olyan fontos? Valószínű azért, mert nem figyeltek kellően az időrendiségre!
És mi lesz most, ha odafigyelnek? Valami változni fog? Az akadémiai történettudomány hivatalosan jelezte, hogy generálisan baj van az elmúlt 2000 év szentként kezelt időrendjével? Vagy csak a résztörténelmekben várhatók időrendi hibák, amelyek nem befolyásolják a nagy egészet?
De hogyan is fogalmazza meg tételét Duby?
Egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy csak azt nevezhetjük történelemnek, ami a lehető legpontosabb utalás egy meghatározott időszakra. Ebből adódik az a szükségszerűség, hogy lehorgonyzási pontokat kell találni az időben, amelyek köré csoportosíthatók az adatok.
1527-ben a Sacco di Roma során Róma népessége és kulturája hatalmas károkat szenvedett. A pápaság is iszonyuan meggyengült. A százezeres város lakossága a menekülések miatt kb 30 ezerre csökkent, a zsoldosok kifosztották.
Ezekután 50-60 év mulva Róma soha nem látott fejlődés és gazdagság csúcsán, 1600-ra, VIII Kelemen uralmára a pápaság soha nem látottan erős.
Ezért érdekelne 1527-től Galileiig (Barberini pápa, de melyik Barberini?)
Írtad: "Azt hogy hol hiányzik, azért olyan nehéz kideríteni, mert óriási tömegű hamisítványsalátán kell átgázolni. De ennek leleplezéséhez a pápák különösen jók, hiszen I. Miklóssal (AD 867-ig) megszakad a folyamatos életrajzírás, amely majd csak a 12. század közepén folytatódik. De ez nem azt jelenti, hogy 250 évig nincs pápai életrajzírás, hanem annyit, hogy 50 évig nincs. "
És még ezt bonyolítja, hogy nem is biztos, hogy hamisítvány, csupán egy kis csúsztatás--- vagyis: konkrét személyhez nem köthető de megtörtént dolog 40-50-100 évvel történő máshová helyezése.
ha mondjuk az ehhez hasonló (feltételezett) csalások száma mondjuk közelít a végtelenhez Európa történelmében, akkor teljesen hülye az, aki az időrend összeomlására gondolván ezen csalásidők összegét meg nem történtként értelmezi?"
Az idő a történelemhamisításoktól függetlenül hiányzik, csillagászati visszaszámolás derítette ki. Azt hogy hol hiányzik, azért olyan nehéz kideríteni, mert óriási tömegű hamisítványsalátán kell átgázolni. De ennek leleplezéséhez a pápák különösen jók, hiszen I. Miklóssal (AD 867-ig) megszakad a folyamatos életrajzírás, amely majd csak a 12. század közepén folytatódik. De ez nem azt jelenti, hogy 250 évig nincs pápai életrajzírás, hanem annyit, hogy 50 évig nincs.
Egyébként Fomenko ha kiszúr egy hamisítványt, az időt is kidobja azzal együtt.
Tegyük fel, hogy a Canossát 1177-ben ropta el a németrómai császár.
Ha ez az egy hír, akkor valaki simán hamisíthatott egy jót. Vagy kiderül, vagy nem. Ettől nem kell új időszámítást bevezetni, csak a csalókat leleplezni.
Engem most így inkább az érdekelne, hogy miként vélekedsz a következő felvetésemről: ha mondjuk az ehhez hasonló (feltételezett) csalások száma mondjuk közelít a végtelenhez Európa történelmében, akkor teljesen hülye az, aki az időrend összeomlására gondolván ezen csalásidők összegét meg nem történtként értelmezi?
Illig, ahogy hallom holnap Pestre jön. Kérdezzük meg tőle.
Eine vollständige Edition von Papsturkunden existiert erst für den Zeitraum von 896-1046, man muß sich daher in vielen Fällen die Urkunden aus verschiedenen Editionen zusammensuchen. Behelfsmäßig bietet sich ein Blick in Mignes PL an, der die Urkunden der Päpste bietet (so etwa Bd. 214-217 Innozenz III.)
Papsturkunden 896-1046, hg. v. Harald Zimmermann, Bd. 1-2, 2. Auflage, Wien 1988-89, Registerband 1989. Hierzu ist immer auch Hans-Henning Kortüm, Zur päpstlichen Urkundensprache im frühen Mittelalter. Die päpstlichen Privilegien 896-1046, Sigmaringen 1995 (Beiträge zur Geschichte und Quellenkunde des Mittelalters 1)7 heranzuziehen.
Acta pontificum Romanorum inedita, hg. v. Julius von Pflugk-Harttung, Bd. 1-3, Tübingen-Stuttgart 1881-86. ND Graz 1958.
Epistolae Pontificum Romanorum ineditae, hg. v. Simon Löwenfeld, Leipzig 1885 (ND Graz 1959). Diese beiden Bände bieten Papsturkunden, die nach dem Erscheinen der Regesten von Jaffé (s.u.) gefunden wurden.
Zu bisher unbekannten Papsturkunden vgl. auch die Reihen Germania pontificia, Gallia pontificia usw. (s.u.)
Die Urkunden der Päpste sind z.T. schon im Frühmittelalter abschriftlich in Registern der päpstlichen Kanzlei erfasst worden, ab Innozenz III. sind die päpstlichen Register fast vollständig erhalten.
Die Register einiger Päpste sind in den MGH erschienen:
Gregor I. = MGH Epp. 1-2 (Neuedition in CCSL 140 und 140A) Hadrian II. = MGH Epp. 6/2 Johann VIII. MGH Epp. 7 Stephan V. = MGH Epp. 7 Gregor VII. = MGH Epp. sel. 2
Itt következik a pápaság történetének a megoldása;
Reader, I ask you to seek out the rest of the pontiffs in the archive of the holy Roman church down to your own age, that with them you may deserve to share in the everlasting kingdom of ozr Lord Jesus Christ, whose honour, glory and rule endure for ever and ever without end. Amen.
UNIV.-PROF. DR ENDRE v. IVÁNKA lábjegyzete a következő;
"Das Nomisma war die byzantinische Einheit der Goldwährung (in spätere Zeit wegen der rötlichen Farbe auch Hyperpyron genannt): 72 solcher Goldmünzen ergaben 1 Pfund Gold"
Meghalt 886-ban. Irodalmi tevékenysége főkép fordításokban áll; lefordította Theophanes, Nicephorus és G. Syncellus történeti műveit, p. Maximus Historia mystica c. művét, stb."
Sok enciklopédiában ezt meg lehet találni. Azt már nem szokták reklámozni, hogy a 6305-ig [AD 805/813] író Theophanes műve 6209-es évében [709/717] hogyan említheti a hagy. kronológia szerint 963-ban először vert histamenon nomisma érmet...
Az előbbiekben a PÁPAI nyilvántartásokról volt szó, az általad megadott viszont a KÖLNI PÜSPÖKSÉG okmánya......
LIBER PONTIFICALIS:
Anastasius volt ellenpápa, kinek életéről csak ujabban Hergenröther J. biboros adott biztos adatokat. A.- t IV. Leó 847-ben biborossá tette, de ő már 848-ban elszökött Rómából. Ezért 850-ben kiközösítették, 853-ban pedig megfosztották rangjátol. IV. Leó halála után III. Benedek törvényes pápa ellenében ellenpápául választották az ugynevezett császári (II. Lothár-) párt főbb emberei. Miután a Lateránból elüzték, III. Benedek nagyon kegyes volt iránta, mire A. szerzetessé lett. I. Miklós pápa alatt a Szűz Máriáról cimzett Tiberisen tuli zárda apátjává, II. Adorján alatt pedig a római egyház könyvtárnokává nevezték ki, 869-ben résztvett a VIII. egyetemes (IV. konstantinápolyi) zsinaton mint a császár követe. Meghalt 886-ban. Irodalmi tevékenysége főkép fordításokban áll; lefordította Theophanes, Nicephorus és G. Syncellus történeti műveit, p. Maximus Historia mystica c. művét, stb. Eddigelé neki tulajdonították a Liber pontificalis szerzőségét is, mely Péter apostoltól I. Miklósig az összes pápák életirását adja, de ujabban kimutatták, hogy A. legfölebb I. Miklós életét irta. L. Hergenröther, Photius, II. 130-240. Wetzer und Welte, Kirchenlexikon, 2. Aufl. I. B. 788 u. 77. Delisle, Étude sur le Liber pontificalis 1877.
1.) Kétségtelenül, bár ez mellékes az időugrás szempontjából, akár volt, akár nem.
2.) Kétségtelenül, de még hogy !
3.) Gazdag, sokoldalúan, folyamatosan, és SOKSZOR HAMIS OKMÁNYOKKAL dokumentált a történelme
4.) Dokumentálják, lásd a 3. pont szerint. Illetve tudomásom szerint a Kr.u. 962-at megelőzően csak MÁSOLATOKban léteznek már az okiratok, mert az előzőek hiányosak, illetve elvesztek..
5.) amit a CLUNY szerzetesség kemény fellépése révén a 600-as (900-as?) években már meg is reformáltak....
6.) kapcsolható a 4. ponthoz, illetve FIKTIV dolgokkal manipulálható, mint egy FŐKÖNYV.....
7.) Ez már csak az előzőek fokozása. De mint tudjuk, "csak az első milliót kell összehazudozni", a későbbi már legális......
Összefoglalva: a fenti dolgok NEM bizonyítják az időugrás NEMLÉTÉT. Sőt, ha nagyobb és mélyebb összefüggéseiben megvizsgálnánk a pápaság adott időszakbeli eseményeit és uralkodóit, meglepő párhuzamokat fedezhetnénk fel......
KATUS LÁSZLÓ ÉRVEI AZ IDŐUGRÁSSAL SZEMBEN
1. A pápaság, kétségtelenül a világ legrégibb folyamatosan működő intézménye.
2. Meghatározó befolyást gyakorolt Európa történetére.
3. Gazdag, folyamatos és sokoldalú forrásanyaggal dokumentált a története.
4. A pápaság kora középkori történetét elsősorban a pápai kúriában keletkezett különböző jellegű iratok dokumentálják: a hivatalos pápai oklevelek (az 1000. évig közel 3000 pápai oklevelet ismerünk) és a pápák életrajzait tartalmazó pápai évkönyvek.
5. A római egyház a konstantini fordulat után, a 4. században építette ki hivatali szervezetét. Minden hivatalos aktusról írásbeli dokumentumot kellett kiállítania. Ez a pápai kancellária feladata volt, s a dokumentumot vagy annak másolatát el kellett helyezni a Scrinium Sanctumban, a levéltárban. Itt őrizték a beérkező leveleket s a kimenő iratok, rendelkezések másolatát. Az utóbbiakat külön e célra szolgáló könyvekbe, a registrumokba írták be. A kancellária, a levéltár és a könyvtár a lateráni palotában volt elhelyezve, ahol a jegyzők és írnokok egész sora dolgozott. Az egész együttes feje a primicerius notarium volt.
6. A római püspökök jegyzékét már a 2. század ót vezették, ennek legrégibb ránk maradt kézirata a 4. század közepén készült (Catalogus Liberianus). Ez a jegyzék fokozatosan az egyes pápák életrajzával bővült, amelyet rendszerint az illető pápa halála után közvetlenül készítettek el.
7. A pápaéletrajzokat 530 körül szerkesztették egységes szöveggé. Így jött létre a kora középkori pápaság legfontosabb forrása, a Liber Pontificalis, más néven A római főpapok krónikája, amelyet folyamatosan vezettek egészen a 9. század végéig, V. István pápáig (885-891)
"800 novemberében Nagy Károly is Rómába érkezett, ahol császárhoz illő pompával fogadták". ....a karácsonyi szentmise alkalmával császárrá koronázta a frank uralkodót.... (Hangay 79. old.)
Megjelent Ausztriában a Gegenwart 1996/3-4. számában Fordította és jegyzetekkel ellátta: Mesterházy Zsolt
"Minden nagyon egyszerűen indult. Valakit közülünk elbűvölt a középkori hamisítások hihetetlen bősége. Mindenesetre a hamisítások kiterjedtsége egy hasonlattal szemléltethető. 1986-ban a Monumenta Germaniae Historica - középkori kutatásokkal foglalkozó német intézet - tehát a legmegfelelőbb intézmény nagyszabású összejövetelt, kongresszust rendezett Hamisítások a középkorban címmel. Csak a rendezvény hivatalos kiadványa 5 kötetet és 3700 oldalt töltött meg. Valószínűleg kevés középkori esemény adódik, amelyik bőségével éppúgy, mint a jogtalan elbitorlás és magától érthetősége révén megvalósított sokoldalúságával a kutatókat még inkább megtéveszti, ezzel mintegy tovább provokálja őket.
Különösen rejtélyesnek tűnik a hamisítók viselkedése, amelyet Horst Furmann, a Monumenta akkori elnöke a kongresszuson tartott megnyitó beszédében bemutatott. A legkiterjedtebb és legdöntőbb hamisításokra összpontosított, így a konstantini adományra, (ld. Pap Gábor: Kitalált középkor. 19. o. a honlapon), ez lett volna Illig szerint az első hamisított alapítás, amely az Egyházi Államot alapította volna meg, vagy az ún. ál-izidoroszi hamisításokra, egy tízezernél is nagyobb számú egyházjogilag fontos irat gyűjteményére. Mindezen hamisításoktól eltekintve
Naív pozitivizmus az, ha valaki úgy gondolja, hogy az itt előadott hamisítások következtében megváltozott volna a világ. Egy ilyen mondat összetéveszti az okot az okozattal: sokkal inkább egy az annak megfelelő világ vette magára a hamisításokat. Másképpen megfogalmazva: a pápai állam kialakuló központosító törekvéseinek nem volt szüksége a hamisított oklevelekre, mindazonáltal sikere érdekében szükségesnek bizonyult azok felhasználása. (Furmann 1988:91).
De még furcsább, hogy az egyház hamisít, pedig nincs is rá szüksége (Niemitz 1/91)? Korábban mindkét szerző szembekerült e kérdéssel. Vitatkoztunk a Fuhrmann által felrajzolt képről és abszurdnak találtuk: okos szerzetesek nagyjelentőségű iratokat gyártanak - mégiscsak a senki használatára. Ehelyett tákolmányaikat elraktározzák a ládafiában, hogy aztán majd évszázadokkal később a világ megtalálja és felvegye, magába fogadja? Hogyan sikerülhetne a jövőt olyan jól megtippelni, hogyan lehet egy még meg sem született hatalmasságról megalapozottan, a jövőbeli kívánalmak szerint írni, egyáltalán hány változatban kellene előre hamisítani: Szerzetesek, mint pokollátó jósok?
Rövidesen fel is tettük magunknak a kérdést, hogy nem inkább a híres Fuhrmann összekeverte az okot és okozatot. Ebből keletkezett aztán a feltevés: ha a hamisítások évszázadokkal később használhatóak lehettek, ez úgy néz ki, hogy a hamisítás és felhasználása közel azonos időpontban történt, később azonban csalás segítségével időben elválasztották egymástól. Erre adódott ellenőrzési lehetőség is: naptárunkat 1582-ben helyesbítették, hogy a Cézár korától túl gyakran beállított szökőnapokat kiegyenlítsék. A helyesbítés 10 nap átugrásával történt. Mivel Cézár és XIII. Gergely naptármódosításai időben rögzítettek, utána lehet számolni, hogy jól változtattak-e. Ez a számolás éppolyan egyszerű, amennyire meglepő az eredménye: három nappal kevesebbet ugrottak át, és ennek ellenére ma az ég és a naptár összhangban van. A következmény: a Cézár és Gergely pápa közti időnek hozzávetőleg 300 évvel rövidebbnek kell lennie annál, amennyinek ma tekintjük (Illig, 1/91).
A párszik - akik tűztisztelők illetve Zarathustra követői, egy részük Iránból Indiába menekült - vitatják saját időrendjüket. Amikor a 18. században követek érkeztek Iránból Indiába vallási újraegyesítésük céljából, közölték az indiai párszikkal, hogy hazulról történt menekülésük óta időszámításukban 300 évet tévednek? a lexikonok is tévesztik a menekülés idejét hol a 7., hol a 10. századra helyezve (Topper 3/94). Itt az utólag betoldott 300 kitalált év közvetlenül megmutatkozott.
A zsidó történelem a keresztény Európában sötét korszakokat és a folyamatosság megszakadásait mutatja ki, amelyeket ott is sötét kornak neveznek. Idézünk a szakértőtől, aki az akkori Európában élő zsidók lététől kényszerítve abból indul ki: "Mindennek ellenére semmilyen bizonyíték, épp csak csekély valószínűsége van annak, hogy ebben az időben valahol a nyugati világban nagyobb számú zsidó élt volna" (Roth 1966:4). Más szavakkal megfogalmazva: a 6. és a kezdődő 10. század között zsidóknak semmilyen nyomuk nincs Európában. Jelenlétük a későókor és a javaközépkor között becsléssel állapítható meg (Illig 5/91).
A Bizánc-kutatókat egy kutatási kérdés egészen érdekesen érinti, amely épp e korhoz kapcsolódik: mikor zajlott le a nagy uralomváltás, mikor és hogyan alakult ki a feudalizmus? Az egyik csoport arra az eredményre jutott, hogy minden érdemleges részlet 600-ra kialakult és hogy a következő 300 évben tulajdonképpen semmi sem történt. A másik csoport felteszi (becsüli), hogy 600 és 900 között a társadalomban olyan lassú átalakulás folyna, amely el sem jut a szerzők tudatáig. Mindkét csoportnak hiányoznak a forrásai és a régészeti leletek, így aztán szabadon folyhat a folyamatosságról zajló hosszadalmas és parttalan vita (Karayannopulos 1959:15? Niemitz 1/94).
Németországban éppen ebből az időből úgyszintén hiányoznak a régészeti leletek. Habár a régészek Frankfurt/Main-ban csodaszép, zavartalan (régészeti) rétegsort találtak, amely a római kort és a reneszánsz kort összeköti? csupán a 650 és 910 közti rétegek hiányoztak belőle. No de nem ismertek lehetetlent és a régészek felszámolták ezt a nehézséget is, a hiányzó rétegeket a félreeső szemétgödörből kipótolták. Annak számtalan cserepét szétosztották a kitalált időben az időrendnek megfelelően (Stamm 1962, Niemitz 3/93).
Sajnálatos módon a természettudósok sem tudnak hibátlan kormeghatározási módszerekről gondoskodni. Az általánosan ismert, sugárzó C14-es szénizotópra épülő módszer a minket érdeklő időszakban teljes mértékben függ a fás évgyűrűvizsgálatoktól (Willkomm, 1988: 176). E tudományág összehasonlítja a fás növényekből vett minták évgyűrűit. A hasonló gyűrűknek egyidőben kellett növekedniük, megkísérli egy időben folyamatos gyűrűsort mintáról mintára kormeghatározásra a múltba visszavezetni. Amikor a fás évgyűrűkutatók úgy 25 évvel ezelőtt átlépték az előző ezredfordulót és a koraközépkorral is összekötötték volna, súlyos nehézséget jelentett odaillő famintákat találni. Amikor meg mégis találtak volna, az azzal elvégzett keltezések nem illettek az időrendbe. Körülbelül egy évtizedig tartott mire a fás évgyűrűkutatók és a történészek egy szabad vita keretében megegyeztek? feláldozták az addig használt fás évgyűrű-meghatározási módszert. Egy szemmel is látható és követhető vizsgálatból statisztikai eljárás lett, amelynek túlbonyolított módosító számítási eljárása még a szakértőknek is az agyára ment. Mindezek ellenére megmutatkozott, hogy jelentős hibákat követtek el az uralkodó időszámításnak való megfelelés kényszerétől vezetve.
Hatodjára: Aachen. Hatodik példánkat részletesebben mutatjuk be, mint a legfontosabbat viszonylag kevés bizonyítékunk közül, amelyek alapján a koraközépkort a művészettörténet szerint is újraírhatjuk. Az aacheni császári kápolna (Pfalzkapelle) legfontosabb keltezési hibáit megértendő, ragadjunk ki az európai építészettörténetből egy markáns és szilárd elemet: a boltívek építését (Illig 1984: 198-281).
Amint Rómát sem egy nap alatt építették fel, nem máról holnapra vált tökéletessé a boltozás művészete sem. A középkor legmerészebb templomépítkezéséhez, beauvais-i 48 méter magas gótikus kórushoz vezető út nehéz és időnként kudarcoktól kísért volt. Az eget ostromló igyekezet, mint a napnyugatiak fausti lelkületének kifejeződése és találmánya az 1000. év táján keletkezett. Azóta nőnek a tornyok, négyzetes kupolák és boltozatok mind magasabbra, habár a kínálatban csak román boltívek, tömegfalazások és ritkábban boltívbordák voltak. Ennek megfelelően a kezdetek is nyomorúságosak voltak.
Katalóniában, Dél-Franciaországban és Burgundban úgy 970 körül tettek kísérletet kis és szerény templomok és ugyanolyan szerény boltozatok építésére. A fesztávok alig érték el a 3 és fél métert, és csak ilyen kis templomokat - mint például a Pireneusokban felépített St.-Michel de Cuxa és St.-Martin-du-Canigou - voltak teljesen beboltozva. A tournusi St. Philibert templomban (1015 körül) az előtemplom teljes beboltozását ünnepelték. 1030 és 1060 között sikerült először nagyobb tereket áthidalni: a speyeri dómban mindkét oldalhajó - 70 méter hosszú és 7,75 méter széles - egyszerű keresztboltozatot kapott. Először 1082 és 1106 között sikerült - ismét Speyerben - a főhajót és az oldalhajót boltozni, vagyis 14 és akár 15,40 méter fesztávval, hozzá még a 33 méter magas csúcspontot uralni. Ehhez hatalmas fagerendákat építettek be a falakat összekötendő. Ugyanez a horgonytechnika biztosította a kereszthajókat és a huszártornyot. Az építőmesterek eképpen merészkedtek odáig, hogy Speyerben olyan szabálytalan oktogont építsenek, amely 50 méter magasságban 15,40 fesztávval rendelkezik. Mindenesetre Clunyban még hatalmasabb templom épült. "
