A kérdés az, hol (mikor) kezdjük a magyarság történetét. Igen. A magyarok, mint lovas-nomádok, korábban pedig mint rénszarvastenyésztők vándoroltak. Mentek északról délre, és délről északra is. Maga a magyarság létrejötte pedig északi és déli hatás találkozásával, együtthatásával függ össze, az andronovoi kultúra létrejöttével.
A nyelvészeti megfontolás a finnugrizmus alappillére.
Ez a finnurizmus bírálóinak legfőbb kifogása.
Érdekes módon viszont mégis a nyelvészeti indok az egyik legfőbb érv ellene. A magyar nyelv ősi gyökszerkezete.
Ennek figyelmen kívül hagyásából azt látni, hogy továbbra is indoeurópai irányból származtatják a kultúrjavainkat, mint pl. a szekeret.
szekér:
"Legvalószinűbb., hogy a szekér haladó, mozgékony tulajdonságától kapta nevét, s gyöke szök- v. szökik, melyből lett szökő, szökér, vagy zök-től zökér, mint, csipő csipér, füző füzér, buvó buvár, futó futár stb. Az ö átváltozván rokon e-re lett szekér, mint ketény, ecsém, fedél stb. ezek helyett: kötény, öcsém, födél. Ezen alapfogalmi viszony van a latin curro és currus, a német Wagen és wegen, bewegen, a hellen agw és aganna között. (Adelung). V. ö. KOCSI, HINTÓ."
Arra már nem is tudok mit mondani, hogy a kőris, kökény, körte idegenből van származtatva, holott csak a hülye nem látja, hogy a körszerűség,
a "Go, Ko" gyök mindegyikben a jellegadó. Szervesen bele illik a kör MAGYAR szóbokrába.
"Egyebek között ennek köszönhető a b-, d-, g- szókezdő hangok, a *p > f, *t > δ, *k > h, *s > h hangváltozások, valamint a –ni igevégződés megjelenése nyelvünkben."
És ezt egy óiráni súgta meg? Honnan a fenéből szedik? Hol vannak a hangfelvételek, hogy mi magyarok ezeket a hangváltozásokat még nem használtuk?
Hol vannak az írásemlékeink, amik ezt bizonyítják?
Úgy sületlenség az egész, ahogy van!
Az is aggályos, hogy semmit sem változott az Ural erdős vidékének őshazaként való megjelölése.
"Tárgyi emlékei és embertani alkata szerint mindkét népesség jelentősen eltér az i. e. IV. évezredtől Kelet-Európából Közép-Ázsia felé terjeszkedő indoeurópainak tartott földművelő kultúráktól.."
Ezt hogy kell érteni? Az ősmagyar nem europid?
Talán éppenséggel nem Kelet Európából, hanem Közép Európából áramlottak ki folyamatosan néprészek Ázsiába akik nem indoeurópaiak voltak, hanem a magyarok
Kárpát Medencei elődei.
Nem tudnak leszámolni azzal az előítélettel, hogy a magyarság nem Ázsiában született, hanem Európában. Máskülönben mitől lennénk europidok, ha nem innen
vándoroltunk volna ki oda, majd nagyon sokszor vissza is jöttünk?
A magyarság őshazája nem a tajga volt!
Lényegében én nem látok semmi változást a felfogásban, csak árnyalják, maszatolják és védik a védhetetlent.
Nézzük meg, a legújabb (nemzetközi) kutatások szerint hogyan áll a harci szekér, és a hozzá szorosan kapcsolódó lótartás kialakulásának ügye. A legfrissebb publikált irodalom a lótartás (lovaglás) kialakulását természetszerűleg a sztyeppe-erdős sztyeppe vidékre teszi, mégpedig az úgynevezett botai-tersek kultúrkörbe (Délnyugat-Szibéria, Urál déli területe), ahová régészeti-kulturális és antropológiai szempontból ősmagyar elődeink szintén szervesen kapcsolódtak. Ha ehhez még hozzávesszük az „ősuráli” ló szavunkat is (ami máig megmaradt), nem kétséges ennek nagy valószínűsége. Az új távlatokat nyithat ebben a kérdéskörben, hogy a régi kínaiban szintén ló-nak hívták a lovat, és napjainkban is a fehér ló neve „pej” (de ennek kutatása messze vezetne). Mindenesetre őseink benne voltak egy olyan áramlatban, ahol a lótartás, megnevezések, stb. valamilyen rend szerint áramlottak (és ebbe beletartoznak pl. a manysik is). Felmerül a kérdés, ha egyszer a külföldi kutatók publikációi ezt tükrözik, mi miért nem szentelünk neki akár egy fél oldalt is.
Tárgyi emlékei és embertani alkata szerint mindkét népesség jelentősen eltér az i. e. IV. évezredtől Kelet-Európából Közép-Ázsia felé terjeszkedő indoeurópainak tartott földművelő kultúráktól.... A botaji kultúra emlékei ezért a közép-ázsiai történeti kapcsolatokat mutató, nem indoeurópai népek eredete szempontjából különösen érdekesek lehetnek.
Az andronovói kultúrkörből és ebből a korszakból származhatnak a magyarban és a másik két ugor nyelvben a lótenyésztéssel kapcsolatos szavak (ló, nyereg, fék, ostor, másodfű ló stb.,). Az andronovói kapcsolatra vezethető vissza nyelvünk szekér szava is [Fodor 2009: 25–26.]. Ugyanakkor a szekér a Magyar Szókészlet Finnugor Elemei című szótár szerint ősiráni eredetű (MSzFE III. 1978: 576-577.).” [Zergenyei 2017]. A „nyíl” és „íj” szavaink ősi ugor eredetűek. Alternatív lehetőségként merül fel a lótenyésztéssel kapcsolatos szavak korábbi, ugor eredete is, mivel az Uraltól keletre található sztyeppei térségben már az Andronovo-kultúrát megelőzően háziasították a lovat (Botaj-kultúra, i. e. 3700-3100). Mindebből az a következtetés vonható le, hogy az íjásszal felfegyverzett, lóval vontatott, küllős harci szekér közös indo-iráni és ugor találmány. A hatalmas területre kiterjedő Andronovói kultúra kialakulásában, a térség feletti uralom gyakorlásában a harci szekerek fontos szerepet játszhattak. Szerepüket – mint azt a bevezetőben említettük – a hátasló alkalmazása, a lovas-íjász harcmodor kifejlesztése váltotta fel, ami összeköthető az andronovói komplex (földművelő és állattenyésztő) ökotípus megszűnésével és a világtörténelmi jelentőségű harcos lovas-nomád ökotípus elterjedésével.
A magyar őstörténet szempontjából döntő jelentőségű kérdés az ugor egység felbomlásának ideje, ami kapcsolatban állt a harcos lovas-nomád ökotípus kialakulásával és az Andronovo-kultúra megszűnésével. Ezzel a kérdéssel foglalkozott Veres Péter a 2009-ben kiadott Mérföldkövek a magyar őstörténetben című művének 3. fejezetében. [Veres 2009: 53-76.]
Veres Péter szerint a harcos lovas-nomád ökotípus kialakításában fontos szerepet játszott az éghajlatváltozás, a térség elmocsarasodása, ami a magyarok elődeivel azonosított Cserkaszkuli kultúra népének állataival együtt déli irányba történő vándorlását eredményezte. Álláspontja szerint a magyarok a harcos lovas-nomád ökotípust nem másoktól vették át, hanem annak kialakításában kezdetektől fogva kezdeményező szerepet játszottak.
Veres Péter az ugor egység felbomlását Moór Elemér nyomán a vasfeldolgozással kapcsolatos szavaknak a magyar nyelvben történt megjelenéséhez [Moór 1963], a lovas-nomád ökotípus megjelenéséhez, a magyarság déli irányba, a Nagy Sztyeppére vándorlásához kötötte. Abszolút időpontként az i. e. 2. és 1. évezred fordulóját jelölte meg. [vö.: Veres 2009: 53-55.]
Jelezzük, hogy a „vas” szó tekintetében valójában jelentésváltozás történt. A szó hangalakja már az ugor korból ismert, de jelentése a magyar nyelvben az ugor nyelvi egység felbomlása után megváltozott. A „vas” szó a balti-finn, lapp nyelvben: vaski: vaske- ’réz, érc’, az obi-ugor nyelvekben wəs: ātwəs ’ólom’ jelentésű.
Az indo-iráni népekkel való kapcsolatokról Veres Péter a következőket írja:
"...a korai nomádok korában a sztyeppén a magyar-iráni nyelvi kapcsolat – paradox módon – minimális volt a többi erdőlakó finnugor néphez képest [Harmatta 1977]. Ez nagyon elgondolkodtató jelenség. Mindez véleményem szerint arra utal, hogy nem volt szoros szimbiotikus kapcsolat a két teljesen eltérő nyelvi csoport között, hanem inkább ellenségeskedés, állandó harc folyhatott közöttük. Mindazonáltal a szókészlettel szemben az ősmagyar hangrendszerben mégis jelentős iráni jellegű szubsztrátumhatást mutathatunk ki. Egyebek között ennek köszönhető a b-, d-, g- szókezdő hangok, a *p > f, *t > δ, *k > h, *s > h hangváltozások, valamint a –ni igevégződés megjelenése nyelvünkben. Az ősmagyar hangrendszer sajátos módon az óiránihoz nagyon hasonlóvá vált [Veres 1972:8, Vö. Oranszky 1963.] Ez nagyon fontos megállapítás [Vö. Mészöly 1910, 1929, 1930, 1951], ugyanis ez az érdekes fonetikai hasonlóság jól mutatja, hogy az igencsak hosszan tartó, fokozatos antropológiai ráhatás mellett, amit az andronovói széles arcú szarmatákhoz hasonló, europid embertani típus átvétele bizonyít az ősmagyaroknál – az ezer évig tartó permanens interetnikus, feltehetőleg iráni nyelven beszélő nőkkel való házassági kapcsolatok meglétét [Tóth 1969].
Mindenesetre ebből egyérteleműen arra a a fontos megállapításra jutottunk, hogy a lovas nomád ősmagyarok kétségtelen jelentős iráni csoportokat tudtak nemcsak nyelvileg, hanem etnikailag is asszimilálni a sztyeppén. Mindez viszont egyúttal azt is bizonyítja, hogy távoli eleink bizonyítható módon minden tekintetben nemcsak egyenrangúak voltak a szomszédos idegen csoportokkal, hanem bizonyos fölénnyel is rendelkeztek a közvetlen környezetükben élőkkel szemben. Mindez közvetve alátámasztja nézetünket, hogy az irániaknak a sztyeppén nem sikerült a magyarok felett megszerezniük az uralmat, jóllehet hosszú időn keresztül, egészen a nagy népvándorlás kezdetéig, sőt még tovább is, az ősmagyarok minden valószínűség szerint az iráni (tegyük hozzá: türk – B. I.) nyelven beszélő csoportok közelében nomadizáltak...." [Veres 2009: 73-74.]
„Az elmondottak alapján az ősmagyar etnikumot tudatos, kulturálisan és nyelvileg zárt kommunikációs közösségként jellemezhetjük (Vö. Csáji 2009), amely meghatározott területen, egymással szoros társadalmi-gazdasági és művelődési kapcsolatban élő emberek között jött létre a Kr. e. II-I. évezred fordulóján végbement nagy jelentőségű ökológiai és művelődéstörténeti változások során. Az itt vázolt helyzet, továbbá az a szerencsés körülmény, hogy az ősmagyarság idejekorán, a sztyeppei lovas népek legelső hullámával szinkronban, azaz egy időben alakította ki klasszikus lovasnomád életformáját, lehetővé tette, hogy a mindig is számbeli fölényben levő iráni, majd török nyelvű csoportok között mint az egységes eurázsiai nagyállattartó nomád kultúra egyenrangú részese, megtartsa belső társadalmi autonómiáját. Mi több, ezzel együtt permanensen megőrizze etnikai egységét, identitását is. Így kerülték el elődeink a közvetlen szomszédos, de más nyelven beszélő nomád népek részéről az állandóan fenyegető etnikai asszimiláció veszélyét, amely beolvadás, teljes nyelvek eltűnése a történelem során oly sok más nép esetén be is következett [Vö. Csáji 2007 és Csáji 2009]. Ez a különleges állapot a sztyeppeövezetben azonban nem zárta ki kisebb magyar csoportok leszakadásának, idegen nyelvi és etnikai asszimilációjának lehetőségét, még kevésbé a kétnyelvű közvetítők által segített interetnikus kapcsolatteremtést. Az utóbbit a magyar nyelv történetének vizsgálata híven tükrözi, amire a továbbiakban is érdemes fokozottan odafigyelnünk.” [Veres 2009: 77.]
Északi-manysi–magyar szótár (2009)
Munkácsi Bernát gyűjtéséből és Kálmán Béla szótárából átrendezte ................... Fejes László
A nyelvészeti adatok is a Kaukázus északi előterében való hosszabb tartózkodásra utalnak. Zimonyi István doktori disszertációjában a nyelvészeti adatok alapján idézi Róna-Tas András Kaukázus északi előterére utaló, növény és életföldrajzi adatokhoz kapcsolódó megállapításait: „A táblázat 14 növénynevéből kilenc esetében alán megfelelő is adatolható, ami arra utal, hogy az alán, a török és a magyar között szoros nyelvi érintkezés lehetett. Alán eredetű a magyarban a tölgy és alán eredetű török közvetítéssel a som, komló. Török eredetű a magyarban és az alánban a kőris, kökény, körte, gyékény, mogyoró, komócsin. Végezetül török eredetű a magyarban a bükk, dió, gyűrű(fa), gyertyán, gyümölcsény. Mindez alapján egy viszonylag hosszan tartó érintkezést feltételezhetünk az alán, a nyugati-török és a magyar nyelvű csoportok között. Róna-Tas szerint az alánokra vonatkozó forrásokat is figyelembe véve az alánok lakhelye a Kaukázus–Don–Azovi-tenger keleti partja által határolt terület lehetett, de alánok éltek a Krím félszigeten is. .. az életföldrajzi adatok egyáltalán nem utalnak a Volga-vidékre, emellett az átvétel több generációs együttélést feltételez… Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a faneveink és más növényneveink, halneveink és szőlő- és borkultúránk arra utal, hogy a honfoglaló magyarság kialakulásában a Kaukázus előtere [Kiemelés tőlem – B. I.] fontos szerepet játszhatott” [ZIMONYI 2012., 93-94.]
Itt jegyzem meg, hogy ezzel a kérdéssel Veres Péter is foglalkozott több munkájában [VERES 1985, VERES 2009. 78. sk.].
Egy nép identitástudatának három legfőbb jellemzője: a közösen használt nyelv, az antropológiai arculat és a közösség önelnevezése. Őseink közösséggé alakulásuktól kezdődően a Kárpát-medencébe költözésig megőrizték katonai fölényüket, integritásukat. Ebben nagy szerepet játszott kezdeményező szerepük a ló háziasításában, a harci szekér alkalmazásában, a lovas-íjász harcmodor kifejlesztésében, ugyanakkor az iráni és türk nyelvi (kölcsön) hatások alapján megállapítható, hogy történelmük során jelentős idegen etnikumot tudtak integrálni. [VERES 2009 53. sk.]
Arendt és Zakharov „Studia Levedica” című alapvető munkájukban megállapították, hogy annak a területnek egy részét, amely a VII- IX. századok során a kazárok hatalma alatt állott, a IX. század első felében a magyarok lakták. Ez volt Levedia, amely valahol a Dnyeper és Don közötti pusztákon terült el [Arendt-Zakharov 1935,42.]. A magyarok valószínűleg már a IX. század elején a Fekete-tengernél voltak. A nyugati krónikák feljegyzése 839-ből jelzi, hogy nem sokkal az események feljegyzése előtt egy orosz követség nem érhetett vissza hazájába, mert az utat egy sztyeppei nép vágta el [Arendt–Zakharov 1935, 43.]. Ez a nép csak a magyar lehetett. A jelek arra mutatnak, hogy éppen a magyarság volt az a nép, amely a szablyákat, öv-, lószerszám-, tegez-vereteket Keleten korábban a türköktől átvette (szerintem fordítva volt - B. I.), a Kazár Birodalom területén használta, majd tovább vitte magával Nyugatra.[Arendt–Zakharov 1935, uo.].
Nézetem szerint a "hibát"/bűnt ott követték el (nem véletlenül, hanem a tudatos félrevezetés bevett módszerével), hogy a finnugor nyelvrokonság bizonyítását összekötötték a hun kapcsolat tagadásával (holott a hunok nyelvét nem is ismerjük, tehát az egyik semmiképpen nem következik logikailag a másikból).
Ugyanakkor azt állították, hogy "magyar" népnév csak a 9. századi arab-perzsa szerzőknél fordul elő, tehát a magyarok nem sokkal korábban válhattak ki halász, vadász, madarász gyűjtögető életmódot folytató rokonaik közül, holott nevük már a 6. században egy hun király neveként Malalasz bizánci történetírónál megtalálható (nézetem szerint sokkal korábban is, de ezt itt nem akarom kifejteni). Márpedig a sztyeppei népeknél ismert, hogy egy uralkodótól kapják a nevüket.
Idézem:
"...A Habsburg-hatalom betiltja az oknyomozó őstörténet-kutatást, a Bécs által patronált történészek pedig elkezdik a szilaj sztyeppei lovas-nomád nép helyébe felépíteni a békésen kapálgató, halászgató, az észak-európai nyírfaligetekben halat szárító finnugor ősmagyarok képét."
Ne menjünk be az ő utcájukba, ne bonyolódjunk bele a nyelvrokonság kérdésébe, a nyelvészet a történelemnek csak segédtudománya.
A lényeg az, hogy beszélhetünk-e szkíta-hun-magyar folyamatosságról. A válasz: igen.
Most pedig ábrázojuk egy idősíkon az eseményeket, összhangban a lovasnomadizmus kialakulásával, középpontba helyezve annak közép-ázsiai és szibériai előzményét, a bronzkori andronovói kultúrát. Ez utóbbi központi jelentőséggel bíró, több régészeti kultúrát magában foglaló kulturális egységhez viszonyítva láthatjunk egyes délkelet-európai rézkori kultúrákat és az urál hegység középső térségét (mind európai, mind áázsiai oldalát) elfoglaló bronzkori kultúrákat, illetve az andronovói kultúrát követően a három legismertebb sztyeppei népnek tartott szkíták, hunok, avarok időbeli elhelyezését. Azért fontos látnunk egyes kultúrák, események, folyamatok és népek időrendi elhelyezkedését, mert ez mutatja meg számunkra, hogy a magyar nyelv „finnugor rokonítása” és ennek megállapításai nemcsak hogy nem cáfolják, de – a néprajz, a régészet és a történelem, illetve egyéb tudományok megállapításaival kiegészülve – teljes mértékig alátámasztják a magyarságnak akár már a styeppei lovasnomadizálás kezdetétől e civilizációhoz tartozását és az etnikai, történelmi és kulturális folyamatokban való aktív részvételét. Sajnos ennek tanulságai még korántsem jutottak el a tankönyvekbe, holott a témával foglalkozó kortárs kutatók (Fodor István, Harmatta János, Klima László, Róna-Tas András, Veres Péter) döntő része az alábbi táblázatba foglalt megállapításokat elfogadja (az éppen az ő megállapításaik alapján készült).
Csáji László Koppány: A sztyeppei civilizáció és a magyarság: Adalékok az eurázsiai sztyeppei civilizáció kutatásához, a magyar őstörténet-kutatás változásához, illetve a sztyeppei vagy sztyeppei eredetű népek etnogenezis kutatásához (illusztrációként az indiai kapocs rövid bemutatásával) 88-89. o.
Békési Vata hozzászólása a témához:
„A lovasnomád létformát az őseink fejlesztették ki, és a lovasnomád létforma az alapja, a nomádállamnak és a könnyűlovashadviselésnek amely révén két évezreden keresztül uraltuk a csatatereket és eurázsia jelentős területeit. Számtalan birodalmat alkottunk, számtalan népet leigáztunk. Ez volt az igazi aranykor. Éppen hogy mi ültettük lóra a turko-mongol népeket, legalábbis erről tanúskodik az ujgur és karakalpak népi hagyomány. A nomádállam és lovashadserege pedig törzsi-nemzetségi renden alapulva szerveződött.
A lovas nomadizmus a legelőterületek szabályos váltogatásán alapuló nagyállattartó pásztorkodás. Történeti kialakulását rendszerint megelőzte egy komplex, földművelő-állattartó gazdálkodás. Az állattartásra való szakosodás rendszerint jól körvonalazható történeti és ökológiai tényezők hatására jött létre, a környezet lehetőségeihez való nagyfokú alkalmazkodás révén....A vándorlás vagy nomadizálás nem vaktában zajlott, tehát nem kóborlás volt, mint azt sokszor félreértették a kívülállók, hanem meghatározott irányban és rendben történt. ...
A lovas nomád gazdálkodás három fő formája különíthető el.
Az első variáns: csupán a családok egy csoportja tölt több-kevesebb időt nomadizálással, legeltetéssel, a többiek meghatározott helyen, állandóan letelepülve élnek.
A második variánsba azok sorolhatók, akik teljes népükkel tavasztól-őszig legelőről legelőre vonulnak állataikkal, majd visszatérnek állandó téli szállásukra.
Mindkét variáns tulajdonképpen félnomád életformát jelent, amely földműveléssel vagy legalább szénagazdálkodással jár együtt.
A harmadik variáns az, amikor az egész közösség télen-nyáron legelőről legelőre vándorol, állandó lakhelye, téli szállása nincs. Ez a forma igen ritka, és elsősorban háborús okok idézik elő.... A sztyeppei nomád gazdaság önellátó volt,... Az élelmezést és a lakást egyaránt a nomád állattartás termékeiből teremtette elő. A kézművesipar termékei és fejlesztései is elsősorban a hátaslovak használatához és a lovas harci technikához kapcsolódtak....A harc a nomádoknál tulajdonképpen a gazdaság egyik ágazata volt."
A mi birodalmaink is kizárólag az erőszak érvényesítése révén születtek s a tetejében igen rövid életűek voltak, ami nomádállamiság sajátosságaiból következett.(kivételként a letelepedett társadalmakra rátelepedő lovas népeket tekinthetjük pl. Pártusok) Azt is meg kell itt említenem, hogy lovas életforma és hadsereg rendkívüli konzervatizmusa következtében ezek a birodalmaink ciklikusan többször is újjászülettek. Arra is felhívnám a figyelmet, hogy szinte az összes őseink által szervezett birodalom a belső hatalmi harcok következtében bukott el, szóval ugyan Hunor s Magor nem ölték egymást, de utódaik annál inkább.
Végezetül de nem utolsó sorban a források hiteltelenítése az indogermanista-finnugrista vonal kedvelt eszköze.
Veres Péter álláspontja:
Veres Péter: Mérföldkövek a magyar őstörténetben 53. o. skk:
A magyarok a Kr. e. II-I. évezred fordulóján már sztyeppei lovasnéppé váltak, sőt ők kezdeményezték a világtörténelmi jelentőségű ökotípus, a lovasnomadizmus kialakítását. Veres Péter a kronológiára vonatkozó megállapítását a vasfeldolgozással kapcsolatos szavak elemzésére alapozza.
Legutóbb az Országos Onkológiai Intézet, Kásler Miklós professzor vezette nemzetközi kutatócsoportja erősítette meg kétséget kizáró genetikai bizonyítékokkal azt a tényt, hogy az Árpád-ház tagjai bizonyosan eurázsiai, nem pedig finnugor vérvonalból származnak. A legfrissebb genetikai vizsgálatok kivétel nélkül arra mutatnak, hogy a 18. század végétől teret nyert, és a magyarság finnugor eredetét egyfajta tudományos dogmává emelt elmélettel szemben, a kora középkori krónikáknak a magyarok hun rokonságáról szóló hagyománya nem csak az a színes mese, mint aminek nyilvánították. Mindez természetesen a nyelvrokonság tényét nem érinti. ...
Vásáry István SZÜLETETT1945.05.04. RENDES TAG2019 LEVELEZŐ TAG2013 MTA DOKTORA2002 SZAKTERÜLETOrientalisztika, történelem, turkológia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya FOGLALKOZÁSEgyetemi tanár KUTATÁSI TÉMA • Az Arany Horda és utódállamai (13-16. század) • Az orosz történelem tatár öröksége • Irán és Közép-Ázsia az ilkánok és timuridák korában
Az MTA BTK MÖT (Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport) és az ELTE (Eötvös Lóránd Tudományegyetem) irányadó személyisége, Vásáry István akadémikus (szakterület: orientalisztika, történelem, turkológia) Múltunk kacatjai, kell-e nekünk őstörténet, és ha igen, miért?, című cikke a Magyar Nemzet Magazinjában 2015. február 28-án jelent meg. A csúsztatásokkal, ködösítéssel teli cikk minden részletével nem kívánunk foglalkozni, csupán két fontos területtel, a hun-magyar kapcsolat és a turanizmus kérdésével. Ezután közöljük két szakember, Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus és Bakay Kornél régész cikkel kapcsolatos észrevételeit.
Tíz évvel azután, hogy Tóth Tibor 1965-ben ÉNY Kazahsztánban felfedezte az”ősmagyarok mai relictumát”[TÓTH 1966] Vásáry István tanulmányt jelentetett meg „Julianus magyarjai a mongol kor után” címmel. [VÁSÁRY 1975] A tanulmány – feltehetőleg politikai okokból - nem foglalkozik Tóth Tibor szenzációs felfedezésével, de mellőzi más ismert adatok értékelését is. Tardy Lajos már 1980-ban rámutatott a tanulmány több hiányossárára. Mint részletes észrevételei bevezetőjeként írja: „VásáryIstván az orosz források nyomán egészen 1551-ig vezet el bennünket a mozsarok, vagyis a volgai magyarok történetében, amikor is a „kazányi uralkodó réteg és az addig kazányi fennhatóság alatt álló népek, köztük a volgai magyarok is meghódolnak az oroszoknak, és hozzáfűzi: „Sajnos 1551 után többször mozsarokkal – nevezzük így a továbbiakban a Volga vidéki magyarjainkal – nem találkozunk az orosz forrásokban.”[I. m.: 53.] Egészítsük ki Vásáry fontos adatait azzal, hogy találkozhatunk a mozsarokkal mind későbbi, mind pedig korábbi forrásokban is.” [TARDY 1980: 149-150.] Tardy Lajos részletes észrevételeit cikkünk végén „Válogatott források” címszó alatt idézzük.2008-ban Vásáry a tanulmányt kissé módosított címmel, de témánk szempontjából azonos tartalommal ismételten megjelentette. Ebben sem foglalkozik Tóth Tibor felfedezésével és a felfedezést megerősítő új kutatási eredményekkel, de Tardy kifejezetten neki címzett észrevételeivel sem. Nézetem szerint az ismert adatok elhallgatása éppen olyan – enyhén szólva – hiba, mint az adatok meghamisítása, hamis adatok gyártása. Most először áttekintjük a történelmi eseményeket, melyek a keleten maradt magyarok – Vásáry következtetéseitől eltérő okból történt - szétszóródásához vezettek, majd rátérünk a keleten maradt magyar néptöredékek mai napig való fennmaradásának bizonyítékaira.
Rovott múlt c. írás ( Magyar Nemzet 2019. március 27.) miatt ragadtam tollat. Kicsit talán későn, de éppen a 14. Budapesti Rovásírás Verseny feladatait készítettem és vártam, hogy Vásáry István professzor úr véleménye mellett másoké is megjelenik, de ez eddig nem történt meg.
a római vallási világnézet csak narrativájában kereszténység. az valójában a kapitalizmus, luxus divatja, a pénz uralma, a birtok és adó uralma, a leigázás és gyarmatositás uralma-nak az eszméje a római vallás.
Az alábbi cikk több korábbi cikkem összefoglalása. Először azzal foglalkozom, kik, hogyan és miért térítették el a magyar történelmi tudatot a 18-19. században, majd egy esettanulmány segítségével napjaink történelemhamisításával foglalkozom. Mindkét esetben érintem a Magyar Tudományos Akadémia közreműködését is. Itt az idő, hogy a valóság fontosabb legyen, mint a politikai, ideológiai meggyőződés, érdek. A jelent csak a valóság megismerésével lehet megérteni, és csak ennek alapján lehet reális jövőt tervezni.
Végre beteljesedett sokak álma. Az MTA végre nem a bűnös tudománnyal fog foglalkozni, hanem a keresztényi elvárásoknak megfelelő tudósok gyűjtőhelye lesz. Végül is minden nemzet megkapja amit megérdemel, így mi is mehetünk a boldog és tisztalelkületű középkori eszmények felé. És ez láthatóan így van rendben. Gyakorlatilag néhány tudósocskától eltekintve minden igaz magyarnak büszkén dagad a melle, hogy végre beszántották ezt a fertőt...
Ha az uralkodó megkeresztelkedik, onnantól az adott ország keresztény. Ez Magyarországra is vonatkozó szabály!
Ezzel csak az a baj, hogy a "nép" még pogány maradhatott és ezt "hivatalból" üldözendőnek kellett tekinteni.
... pont a pápától "kért" koronát, akinek semmi hatalma nem volt abban az időben?
Ez önmagában pont egy zseniális húzás volt. Akitől a koronát kéri, annak a gyámságát is elismeri. A pápa akár mennyire is csekély hatalommal rendelkezik, de felette csak az égi hatalmak állnak. A magyar korona így a kereszténység záloga lett és egyik földi hatalomnak sincs lekötelezve.
Ez kétségtelen, de a tudományban is működik a hit. Amíg konszenzus van, addig elhiszem, hogy például a konkrét esetben azt írja Kézai, hogy nem az ördögtől származunk. De lehet félre fordítás is, nem zárkózom el a lehetőségtől. Egyébként meg egy forrás sem szentírás, akár tartalmazhat tévedéseket is, sőt szándékos hazugságokat is.
Őszintén szólva nem tanultam meg az egyetemen latinul, inkább alibi oktatás folyt. Nem igazi nyelvtanárral, olasz szakosokkal együtt, akik azért más szintet képviseltek, heti egy szeminárium, kb. két féléven át. Nyelvtan darálás, közben olyan szintű szövegek fordításai, ami az adott tudásszinthez nem passzol. Szóval a latin nyelvű szövegkritikát meghagyom a hozzáértőknek:-)
Nem olvastam Kézait, úgyhogy nem tudom. Arra akartam kilyukadni, hogy ha érdemben hozzá akarsz szólni a dolgokhoz, akkor eredeti nyelven kell elolvasni pl. a krónikákat. A fordítások tévedhetnek.
Ez egy utólagos ideológia, amit a győztes katolicizmus állít és vert gyökeret a közgondolkozásban. Ha a történelem úgy alakul, akkor most azt mondanánk, hogy Rákosit azért tiszteljük, mert szó szerint tűzzel, vassal elintézte, hogy áttérjünk a kommunista hitre, hogy megmaradhassunk, hogy ne daráljanak be bennünket is...
A kereszténység nem volt ismeretlen se az őslakosok, se az elit számára. Géza és Vajk, vagy ha úgy tetszik István és István a nyugati keresztény hatalmi szervezethez csatlakozott, nem a kereszténységhez. Ettől függetlenül később a keresztény német és bizánci, vagy ha úgy tetszik nyugatrómai és keletrómai szomszédok századokon keresztül azon voltak, hogy bedaráljanak bennünket. Azoknál a népeknél, akik nem nagyon akartak megtérni, a kereszténység csak ürügy volt, indok mindig van a bedarálásra. Azt sem kellene elfelejteni, hogy a középkori magyar írások tele vannak azokkal a magyarázkodásokkal, hogy a magyarok nem az ördögtől származnak és ennek egyéb variációival. Szóval kereszténység ide, kereszténység oda, továbbra is tapintható volt az ellenséges hozzáállás keresztény ködbe burkolva.
