Különleges kötelékkel, díszelgő áthúzással búcsúzunk a 97 esztendős korában, 2020. december 30-án elhunyt Frankó Endre nyugállományú főhadnagytól, aki a legendás 101. Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett pilótája volt.
A tervezetten háromgépes Gripen kötelék, január 23-án szombaton - temetésének napján - helyi idő szerint 11:30-kor száll fel a kecskeméti repülőbázisról.
Gripenek a Csepel-sziget északi csücskénél várakoznak a légtérben 12:10-12:19 között, majd a Duna fölött, mintegy 1000 láb - kb 300 méter magasan haladnak kötelékben egészen az Árpád-híd budai hídfőig (12:20), ahonnan északi irányba elhagyják a város légterét.
Szerencsére elég messze vagyunk a kiégett lakástól és az elektromos hálózat is strangonként(?) tagolt, így csak a szag a negatív hatás. Az azon a soron lakók áram nélkül maradtak. A túloldali szomszéd pl. a folyosói konnektorból főz kávét, tölti a telefonját.
Közvetlenül a Himnusz után zörögtek be, hogy tűz van a házban. Sűrű füst volt a folyosókon. A tízemeletes másik oldalán, a másodikon égett egy lakás.
A Híradóban azt mondták, egy fenyőfán meggyújtott csillagszóró okozta a tüzet. Ha így volt, csak gratulálni tudok az egy hete, a száraz, fűtött lakásban szikkadó fára csillagszórót drótozó lakótársnak.
A bűz nem múlik. Hiába szellőztetek sűrűn, a folyosóról jön az utánpótlás. A folyosókon az ablakok nyitva, vagy törve vannak. Amit nem tudtak a tűzoltók kinyitni, törték. Talán, ha nem ez a lagymatag K-i szél lenne, hanem egy jó 80-as ÉNy-i, az kivinné a maradék büdösséget.
Ez nem az M0, az a Megyeri hídon tranzit szerepű és nem a városi forgalomé , az Újpesten át Zuglóba tartókkal. Éppen ezeket veszti le az M0-ról mikor átadják az északi szakaszt teljesen és a rövidebb útra átjönnek délről. Óbuda hallna be, ha a Megyeri híd terhelése megnőne majd nélküle.
Nézd meg, hány poszt megy ki mondjuk egy adott héten (ne csak azt, amit a FB "magától" az orrod elé rak, hanem menj rá a csoportra) és aztán számold össze, hogy ebből hány volt a politikai. Kb. ez a 20-ból 1 arány fog kijönni.
Csak mivel nagyon sok olyan poszt van, amire kevés reakció jön és ezért a FB nem rakja ki sok embernek, ellenben a politikaira meg sok reakció jön és az a felfelé tartó spirálba kerül bele, egyre több ember szeme elé kerül, ami sok reakciót szül, ezért a FB algoritmusa még több embernek fogja mutatni.
Azt a 95% politikamentes (kormányt szidalmazó) értéket vigyük le 65%ra.
Próbálnék csak valami kormányt egy morzsányit dicsérő posztot beírni. Csala eleve ki sem engedi, aztán ha mégis egy tonna szar zúdulna a fejemre. Kell ez?
Nem kell.
Nincs ott se semmi csak szenvedés , marakodás meg elveszett macskák tömege.
A hasznos infó kb 10%. a mester ajánló az pl bejött. Ott találtam ácsot és villanyszerelőt. Ez jó.
Az admin vállaltan elfogult ugyan, de ettől még a posztok 95%-nak semmi köze a politikához.
ON
Forgalom abból lesz pl. a Mocsáros és a Pók utca mellett, ha a 10-es és az M3 közötti forgalom erre fog jönni.
Ha a híd két oldalán csak a Szentendrei és a Váci útig lenne út, akkor tényleg csak a lokális forgalom közlekedne és az lenne, amit írtál: a meglévő forgalom oszlana el jobban.
Igen? Én azt látom, hogy a szentendrei útról eltűntek a kamionok jó része, és sokkal közlekedhetőbb lett. Legalábbis egy ideig. Aztán még többen költöztek ebbe a kerületbe és a környékére, és amiatt van szopás. Gombamód szaporodó lakóparkok 0 infrastruktúra bővítéssel.
Az, hogy Budakalászon mi a helyzet, nem tudom, nem ott lakom, de az elmúlt 10 évben oda is költözött pár ember, nem hinném, hogy Észak Pestről pont Budakalászra járnak rengetegen, vagy azon keresztül Ürömre...
A hétvégi dobogókős kirándulások miatt meg ha nem lenne híd, akkor mégtöbbet kapna a kerület.
Aquincum szélén egyébként elég kevés embernek lenne fájdalmas az a híd, és elég sokan nyernénk vele. Szvsz akkor lenne rossz ötlet, ha ez lenne a legészakibb híd, de hát ott van az M0 elég jó csatlakozási pontokkal...
Manapság már a legjobb dolgok ellen is kismillióan lázadoznak, úgyhogy annyira nem lepődtem meg:)
Emlékszel a Megyeri híd megnyitóra? Dobogókőig állt minden mert a pesti oldal megtámadta a Dunakanyart. Nézd meg Budakalásszal mi történt.. kampó a város.
Érdemes lenne megszámolni hogy mennyien jönnek át onnan ide és mi a oldalunkról oda.
Asszony a Margit kórháznál dolgozik az összes Dunakeszi és környéke autó mind a megyerin és a békáson jár be a híd megnyitása óta.
Megkaptuk az észak pesti agglót mikor nem elég nekünk a saját észak budai aggló Visegrádig.
Isten ments hogy befejezzék a nullást.
bohockodjanak lent szigetmikin a román kamionok. elég lepra az úgy is.
akkor Te is vak vagy. Borzasztó az a csoport, én ezért ia léptem ki belőle. Ott is az az elvárt kb, hogy a fideszt két ss-el írd le, meg bólogass minden hülyeségre mert a világ nyilván fekete-fehér, és aki általában ellenzéki az sose érthet egyet a kormánnyal és fordítva. Legfontosabb, hogy ne gondolkodjunk, csak fröcsögni szabad...
híd: mitől növekedne a híd miatt a forgalom? szvsz egy ilyen híd a lokális már meglévő forgalmat osztja el jobban és ténylegesen tud javítani a közlekedésen.
Ööö,..hirtelen nem tudom a Mátyás király úton hány lakótelep és mekkora irodanegyed van, vagy kint a Fóti úton? - csaxóltam miről is szól az Aquincumi híd, ami hatása a 10-es úttól Zuglóig ér el, detto lakótelepeket és irodanegyedeket érintve ott is(ami a Bosnyák környékén is most indul, mint itt a Szentedrein a magasházak)
De mi lesz azokkal, akik mondjuk a III. kerületi Mátyás király útról akarnak átmenni a IV. kerületi Fóti útra? Nekik nem épülhetne egy híd, hogy ne kelljen az aquincumi híd vagy az M0-s felé kerülni?
Igen ez a régi, a települési terveken még az Aranypatak kék vonala is alá kerül a Pók utcától..de TANULMÁNYTERV! .. tehát lehet akár változás is a nyomvonalban még. De ezek az ismert alapok!
És?..a Megyeri híd omlik össze, mikor az M0 átadásával átjönnek az M1-re tartók a déli szakaszról. Óbuda és Újpest ma U alakban áll a város dugójában egymás irodanegyedei és lakótelepei közt. Őket veszi majd le a Megyeri és a detto túlterhelt Árpád hídról, nem csak helyi jelentőségű,mint a 11-esnek detto fontos Váci híd! - Modnjuk mire leérsz a vonathoz kocsival át is érsz Újpestre.. :-)
Utólag belegondoltam, hogy nem mi szívunk igazán a tízemeletesekben, hanem a "Nyaraljon otthon" címmel eladott lakásokban otthon nyaralók. Vagy, a Nánási - Pók - Városfal háromszögben, a strand helyén felhúzott lakóparkban élők. Ezek a lakások éppen úgy vesztik majd értéküket, mint régebben az Andor utcaiak.