Rögbiben is így oldották meg, most 2x40 perc a tiszta játékidő, a jv. "time-off" kiáltással jelzi az óramegállítást sérülés, csere, videóbírózás vagy egyéb konzultáció esetén, így egy félidő kb 45-50 percig tart. Fociban is müködne ez de ennél is nagyobb gondnak érzem a videóbíró hiányát és azt hogy kizárólag a bíró éleslátására bízzák hogy egy ilyen Pitroipa-féle esés buktatásnak vagy színészkedésnek minősül.
Én úgy csinálnám, mint kézilabdában, hogy javarészt a játékvezetőre van bízva mikor állítja meg a játékot. Mert azért egy-egy bedobás vagy szöglet elvégzéséhez, ha megállítaná, akkor eléggé elhúzódhatna a meccs.
Viszont sérülés és csere esetén rögtön megállítanám az órát.
Sőt, egyszerűen tanulmányozni kellene kicsit az adatokat, hogy most mennyi a tiszta játékidő egy elvileg 90 perces meccsen, és ha ehhez állítják be az új szabályt, akkor egyáltalán nem lennének hosszabbak a meccsek. Csak tippelni tudok, hogy 2*30 lenne az optimális, de lehet, hogy a statisztika mást mondana.
Nekem főleg azok a jelenetek tetszenek, mikor ezek a nagydarab gyerekek egy csöpppnyi fizikai érintkezéstől úgy esnek össze, mint akit lelőttek , és fetrengenek a földön, mintha a haláltusájukat vívnák.
Önmagában nem baj, hogy van egy meglepetéscsapat, de hogy tavaly Zambia nyert, idén Burkina Faso minimum döntős - valahol ezt válságtünetnek is érzem.
Ahogy az sem véletlen, hogy - példának okáért - Kamerun és Egyiptom még a tornára sem tudta magát kvalifikálni. Nagyon komolyan visszaestek ezek a csapatok.
Kamerum is szépen eltűnt ,pedig amint utaltál rá nem így indultak.
"most meg... az egész keretből van kb 3 ismert focista, és lazán döntőznek... "
Szerintem bennünk még van potenciál
"elefántcsontparti csapat is vissza fog esni szerintem, vannak ügyes fiúk, de Drogba, a vezérük, kezd kiöregedni. ebben a csapatban talán több lett volna, de igazi lúzerek, az az igazság."
Meg szerintem elég nagyképűen álltak hozzá az egészhez. (Mint ahogy azt Székely Dávid megfogalmazta a Nigéria elleni negyeddöntőn).
A másik meg az ,hogy szerintem nem annyira nagy gond ,hogy nemcsak az ún. nagyok között dől el az ANK és felbukkan Burkina-Fasohoz hasonló csapatok.
Burkina Faso csapatának talán nincsenek olyan szép múltbéli sikerei mint a szomszédainak, de mindenképpen ők játszották a ANK történetének egyik legemlékezetesebb (legviccesebb?) mérkőzését 1998-ban hazai nézők előtt bronzéremért a Kongói DK ellen. A 86.percben 4-1-re növellték az előnyüket, aztán kaptak 3 gólt a maradék néhány percben... http://www.youtube.com/watch?v=AoWf-Ryc8qY
Üdv, nem sok meccset láttam a tornából, és oké, a ma (tegnap) esti jó volt, de nekem tök furcsa, hogy egy Burkina Faso (nem lebecsülve őket) döntőt játszhat...
a színvonal (amit láttam, azok közül) nem verdeste az egeket a legtöbb mérkőzésen, nem is az a baj, h van egy meglepetéscsapat, hanem: hol van a sok gól, hol vannak az igazán látványos focit játszó csapatok?..
anno mekkora csapata volt például Kamerunnak (nem csak Milla idején, hanem később Mboma-Eto'o-Foé-Song-Lauren-Geremi etc), vagy Nigériában az Okocha-féle generáció, vagy a 2002-es vb-n a szenegáli srácok... de még pár éve is elég jó volt Egyiptom például. kár, hogy a Hosszam Hasszan-féle csapat nem jutott ki a dél-afrikai vb-re, gyanítom, több sikerélményük lett volna, mint Algériának.
sztem válságban van az afrikai foci, vannak persze jó játékosaik, de szerintem az utóbbi időben mennek lefelé. oké, up-ban pl Ghána főleg a fizikai paraméterek miatt még ott tud lenni, de felnőtt korban vmi elveszik, és nem csak a taktikai érzék kevés, vagy a sütnivaló, hanem egyszerűen nem is játszanak szép, látványos focit.
mondjuk Nigéria korábban, igen komoly kerettel csomószor max bronzért mehetett (oké, lehet mondani, h lazán vették a sztárok, kb letojták a tornát, de akkor is... komoly csapatuk volt), most meg... az egész keretből van kb 3 ismert focista, és lazán döntőznek... Burkina Faso döntős. Burkina Faso, basszus! és nyilván nem is érdemtelenül... megnéztem a vb-selejtezők állását, oké, még csak 2 meccs ment le, de Kongó, Niger és Gabon mögött egyelőre 0 ponttal az utolsók a csoportjukban. nem láttam az ottani meccseiket, nem tudom, milyen összeállításban léptek pályára, de... mindenesetre ez érdekes.
persze ez a folyamat nem ma kezdődött, tavaly Zambia lett a győztes, akiknek örültem, de mondjuk 10 éve ezzel a játékosállománnyal fasorban sem lettek volna. tudom, nem minden a játékoskeret ereje, fontos a csapategység is, de akkor is...
a mostani torna előtt úgy gondoltam: elefántok vagy Ghána fog nyerni. de az elefántcsontparti csapat is vissza fog esni szerintem, vannak ügyes fiúk, de Drogba, a vezérük, kezd kiöregedni. ebben a csapatban talán több lett volna, de igazi lúzerek, az az igazság.
Ghána meg... engem nem győzött meg, amikor láttam őket. az afrikai vb-n (jó ágon) valahogy elmentek a 8-ig (sőt, a 4 sem volt messze), de attól a formától most távol vannak.
meglepődnék, ha jövőre, a vb-n bármelyik afrikai csapat kiemelkedően jól szerepelne.
Nem fogják törölni azt a sárgát mert annyiszor rosszul fújt a spori hogy akkor pld Koulibaly-t meg el kéne tiltani utólag. Amúgy meg szerintem Pitroipa egy kicsit rá is játszott ahogy feldobta magát, de ez amolyan reflex már a mai focistáknál.
Ha úgy vesszük akkor Ghana 5 bűnrossz büntetőt produkált. Az, hogy két esetben betaláltak, köszönhették az ellenfél kapusának, aki még ügyetlenebból mozdult a lövésekre.
Bízom benne, hogy megvizsgálják Pitroipa kiállítását és törölni fogják az eltiltását, mert a második sárga is egy nagyon rossz bírói döntés után született.