Még egy "érdekesség", ha már a Voda a honlapján külön kitért a hülyítős időszakában az online tévénézésre. Most néztem meg kíváncsiságból, hogy egy jobb minőségű stream (német Eurosport a Yahoon keresztül, egészen jó képminőséggel) 5 perc alatt "megzabált" 15-16 megát. Az ember egy héten 2-3 alkalommal tévét néz a számítógépén mondjuk 1-1 órát, mellette megnéz néhány koncertfelvételt naponta a Youtube-on, böngészik, leveleket ír és fogad, és úgy elszalad 5 giga, hogy észre sem veszi. És ha ez a mai világban extrém használat, akkor a Vodának elég érdekes felfogása van a dolgokról. Írták volna le korrekten, hogy böngészésen és levelezésen kívül másra nem igazán ajánlják a mobilnetet, igaz akkor meg a kutya nem fizetett volna rá elő. Ehelyett persze volt minden, ADSL helyetti megoldás, "albérletben élsz, nem tudsz a lakcímre vezetékes netet beköttetni ezért, itt a megoldás", és még a franc se tudja, hogy micsoda pofátlan dumákkal nyomták a mobilnetet. Engem mondjuk különösebben nem érint már ez az egész cécó, mert közben lett vezetékes netem is itthon, ráadásul a Vodánál elővigyázatosságból csak 1 évet írtam alá, és az is letelik két hónap múlva, de azért maga az elv rettenetesen felháborít, mert bárhogy is nézem, csúnyán átvertek engem is.
Egyébként én valahogy nem érzem annak az "5%-nak" a megregulázását a nyomoronc Voda részéről, akikre van pofájuk mutogatni egyfolytában. Nála például kifejezetten és érezhetően szarabb lett a helyzet, mióta megtörtént a "nagy változás". Most vagy nekiállt mindenki torrentezni a lekorlátozásra fittyet hányva, vagy hazudott a nyomorult Vodafone, és csak egy mondvacsinált indokot keresett, hogy kibújhasson bizonyos ígéretei alól.
Mindenki döntse el maga, hogy melyik verziót találja életszerűbbnek.
Ne haragudj, de egyáltalán nincs igazad. Tételesen felsorolta a Voda, hogy melyik videómegosztók és más egyéb, felhasználók által gyakran felkeresett nagy adatforgalmú és népszerű internetes szolgáltatások nem tartoznak az extrém használat fogalmába. Külön kiemelték például a nagy néphülyítésük közepette, hogy: "Időnként online televíziós adásokat néznél a számítógépeden? Nyugodtan megteheted. Online rádiókat hallgatnál? ...)
Én elhiszem, hogy valahol az apróbetűs részben voltak olyan kikötések, amelyek most lehetővé teszik nekik, hogy azt csinálják, amit, de ez akkor is minimum gusztustalan és gyomorforgató szemétség a Voda részéről, és igen, ki kell mondani, hogy átbasztak "x" tízezer embert, mint szart a palánkon.
És megint csak ne haragudj, de aki ilyen szövegek (lásd konkrét meghatározása az extrém használatnak) után egyoldalúan szerződést módosít (feltételezve, hogy jogilag persze megtehette), azt a szolgáltatót ne próbáljuk már meg megvédeni. Írhatod, hogy nem ezt teszed, de tökéletesen ilyen kicsengése van a hozzászólásodnak.
És persze igen, megteheted, hogy online tévét nézz, és ettől még korlátlan lesz az interneted (gigamegalol), írja erre a Voda, ha rákérdezel az ügyfélszolgálatuknál. De hogy ez mennyire egy álszent és gyomorforgató hozzáállás... Megteheted persze, csak néhány órányi online tévézés után úgy lekorlátoznak, hogy nem hogy tévét nem fogsz nézni, de még a böngészés is kínszenvedés lesz onnantól. De ők csak azt hajtogatják, hogy ettől még korlátlan a net. Na ja. Az meg, hogy mit hazudoztak össze, az mit számít...
Védd nyugodtan a vodát! Nem védem, védje meg magát. Én csak használom.
Egyébként meg a 3-5 Gb jétéknet olyanoknak akik oránként nézik az e-mail boxot,iwiw-et,barátikört-t,stb....nevetséges. Óránként e-mail boxot? Nekem folyamatosan 5 percenként(!) tölti le kb.15 mailboxból a leveleimet egy progi a háttérben, amikor csak be van kapcsolva a gép (napi 6-12 óra). Persze a nem a webes felületet használom, mert akkor az adatforgalom 90%-a reklám lenne. Így viszont egy levelezőprogramban kényelmesen együtt van minden. A másik: van egy gyüjteményem a kizárólag reklámokat szolgáltató címekről, amik a hosts file-ban át vannak irányítva a 127.0.0.1 címre. Így az oldalak is jobban olvashatók, nincsenek tele izgő-mozgó biszbaszokkal, gyorsan letöltődnek és haszontalan adatforgalom sincs.
Nemzeti Hírközlési Hatóság. (Bár jelzem, mikor pár éve én szoptam be, akkor tőlük nem tudtam érdemi határozatot kicsiholni, de mindenképpen be kell jelenteni ott a problémát, mert ha sok panasz érkezik, akkor máshogy állnak hozzá. Plusz, hogy azóta beléptünk az eurokolhozba, s most már az előfizetőket több jog illeti meg, mint előtte...)
Hé Meister!Nagy király vagy,köszi hogy írtál!A voda ügyfélszolgálat simán lerázott ahogy írtad viszont megvan az e-mail amiben írják hogy már 10 Gb felett vagyok ezért lekorlátoztak!Ennyit a korlátlan hozzáférésről.Ezerrel az ügyön vagyok sértetteket keresek meg olyanokat akik akik tuti képben vannak.Természetesen mindenképpen per lesz mert ez szerződésszegés.Minek a rövidítése az NHH?Tudnánk tartani a kapcsolatot ?
czzs!Védd nyugodtan a vodát!Mi a szerződést korlátlan adaforgalomra kötöttük arról van szó hogy egészen egyszerűen nem teljesítik amire a szerződésben kötelezték magukat.Ez szerződésszegés és bizony pert fognak veszíteni,rengetegen vagyunk,a voda befürdik!Egyébként meg a 3-5 Gb jétéknet olyanoknak akik oránként nézik az e-mail boxot,iwiw-et,barátikört-t,stb....nevetséges.
bocs hogyitt kérdezek de sürgős lenne: a print screen nem műxik se alt+ al se sehogy, mi blokkolhatja? létezik hogy ez a gomb nem műxik egyedül? próbáltam képernyő billentyűn is, de ott sem indul semmi, vagy észrevétlen másol csak nem találom? hová küldi ha ennyire észrevétlen? köszi
Két dolgot vegyetek figyelembe: 1. Amikor a szerződést kötöttük, egyik szolgáltató sem mert megpróbálkozni ilyen fix áras szolgáltatással. Ott 3 vagy 5 GB-ot kaptál ezért az árért, ha túllépted, akkor fizettél keményem. Kiszámolta valaki, hogy mennyi lett volna akkor más szolgáltatónál a 39 GB/hó letöltés? 2. Akkor is minden hirdetésben ott volt: "kivéve extrém használat". Ott volt, de egyértelműen sosem sikerült meghatározni, pontosan mit értenek extrém használat alatt (pl. youtube? ftp? torrent? stb.) Most annyi történt, hogy másként definiálják az extrém használatot. Épeszű ember, aki egy kicsit is ismerte a mobiltechnológia jelenlegi adottságait, akkor sem gondolhatta, hogy 39 GB/hó letöltése ezen a technológián, fix ötezérért hosszabb távon működőképes.
Amiben viszont szerintem is hibázott a Vodafone: egy ilyen változást erőteljesen reklámozni kellett volna. Akcióikkal tele a város, de ilyen változást szinte lehetetlen megtudni, hacsak nem kifejezetten ezt keresi az ember. Lehet még filozófálni a korlátlan szón, de ezt meghagyom nektek. Sok sikert az erőlködésben. Én továbbra is használom a szokásos havi 3-5 GB adatforgalmam mellett, és örülök, hogy nem érhet meglepetés amikor megkapom a számlát. Sőt, még örülök is, hogy az ész nélküli letöltögetőket elűzik a hálózatról.
Ha nem fordulsz az NHH-hoz, akkor semmi esélyed. Mindenképpen nyomd ott fel a votkafost. És írásban jelentsd be a problémád a voda ügyfélszolgálatára is! Mondjuk ott úgy is le fognak rázni, valami olyan szöveggel, hogy a "minimálisan vállalt kötelezettségünket teljesítjük", de ez később egy per folyamán jól fog jönni, mert ha ők ezt leírják, hogy arra gyúrnak, hogy a minimum éppen meglegyen, akkor te is gyúrhatsz arra, hogy ne a maximumot fizesd ki.
Mikor a voda utoljára ugyanígy átbaszta pár évvel ezelőtt az userek agyát, akkor én is azok közt voltam, aki nem hitt abban, hogy lehet győzni egy ilyen nagy geci ellen. S akik akkor beszáltak a pertársaságba, nyertek. Szóval most is csak azt tudom tanácsolni, hogy ha valaki volt olyan hülye, s hitt a vodafone-nak, akkor most legalább szedjen ki belőlük annyi pénzt, amennyit bír. Az ilyen cégnek nem szabadna hogy jövője legyen Európában.
...viszont 5gb adatforgalom után lekorlátozza a sebességet!Azt mondták a garantált sebesség 150 kb/s.Tudjátok mennyi ez nálam?Átlag 20 kb/s (!!!) és soha több... Úgy látom, te úgy kevered a bit és byte fogalmakat, mint más a kártyát. Tehát 5 GByte után lehet szó sebességkorlátozásról. A garantált sebesség 150 kbit/s, ami átszámítva kb. 18 kByte/s-nek felel meg. És ez valóban nem 3G sebesség.
ajánlom hogy nézd meg az origo forumán is van egy ezzel a témával foglalkozo topic. ott sokkal többen foglalkoznak ezzel a kérdéssel. oda szokott irni egy vohanyi nevü tag is, ö az aki a hir tv müsorában is szerepelt
Szevasztok.Azt hiszem egyről beszélünk.Nekem korlátlan vodanetem van,e220-as modemet használok.Szóval a voda eltörölte a fájlcserélő alkalmazások tilalmát de viszont 5gb adatforgalom után lekorlátozza a sebességet!Azt mondták a garantált sebesség 150 kb/s.Tudjátok mennyi ez nálam?Átlag 20 kb/s (!!!) és soha több.És mire lehet ezt használni?Semmire!!!!!! Olyan mintha nem is lenne 3g lefedettségem,lassú,akad,stb....Csak úgy módosították az általános szerződési feltételeket,rákényszerítenek hogy mellőzzem a letöltést,,pedig én korlátlan netet vettem...!!!!Bocsi,nem egyedül vagyok,tudom,ezért többesszámot fogok használni.Szóval gyönyörűen átvertek minket,becsaptak!Nem létezik hogy nem lehet semmit csinálni!Adjatok tanácsot,fogjuk össze vagy nem tudom.A szerződést persze nem lehet felmondani mert az egy halom pénz lenne,nagyon ki van találva.Teljesen tanácstalan vagyok.
Engem rendszeresen ledobál az utóbbi napokban, és csak egy modem kihúzás majd visszadugás segít a dolgon. Illetve időnként 1-2 percre megakad a kommunikáció letöltési része, és bármit próbálok megnyitni, ugyanaz van, mint amit Te is írtál. Aztán vagy helyreáll egy idő után, vagy megint eljátszom a modem kihúzás, modem visszadugás dolgot, az általában segít. Mintha írtak is volna erről egy sms-t vagy egy hete, hogy dolgoznak valami hiba kijavításán. Mondjuk az sms-ről jut eszembe, hogyha erről tudtak küldeni, akkor az egyoldalú módosításukról ugyan miért nem, de ez már más kérdés...
Hazudnak szokás szerint, s náluk van valami hiba, de ilyenkor sem az ügyfélszolgálatos nem tud róla, vagy tud, de nem mondhatja el, s azt kell hazudnia, hogy nálad van hiba. Ez egy jellemző Vodafone-os megoldása a hibaelhárításnak.
Este szerettem volna használni a netet, felcsatlakozás sikeres, de oldal az egy darab sem nyílik... Ügyfélszolgálat felhív, készségesek meg minden.. Első kérdés mi van beállítva az APN nél..Mondom standardnet.vodafone.hu Az nem jó javítsam ki másra.. Kijavítom nem megy úgy sem! Ha van másik gép vigyem át, próbáljam ki, ha ott jó az én gépemmel vana gond ha nem akkor a modemmel..
Ketyere átvisz működik! Irány vissza, mondom magamban próbáljuk ki az automatikus APN kapcsolódást.. Láss csodát minden működik, igaz néhány oldal grafikailag nem tuti, meg kicsit lassabb meg van néhány gond..
Gondoltam visszaállítom a standarnetre az APNt.. Na az már nem megy hibaüzenet érkezik... Szóval valami nem stimmel, lehet hiba volt az ügyfélszolin bemondani az APNt...
Internet Szabadon csomag, - SIM+USB modem - 2009. 11. 30-ig vállalt hűséggel, HIVATALOS "előfizetői szerződés átruházásával" 0 forintért ÁTVEHETŐ ! Ennek a havidíja még 5000 HUF !!!
Ami a legviccesebb az egészben, hogy lökik a nagy dumát arról, hogy ez az egész átállás a többség érdekét szolgálja a mocsok kisebbséggel szemben, miközben a változások óta nem hogy javult volna a helyzet, hanem kifejezetten rosszabb lett, ahogy Te is írod. A streamek esetében katasztrófa egyszerűen 9/10-ed részben a helyzet az utóbbi időben, és sokszor a weboldalak is érezhetően lassabban töltődnek be, mint korábban. Lekorlátozva 100%, hogy nem vagyok, egyrészt közel sem volt akkora forgalmam ebben az aktuális számlázási ciklusban, hogy felmerülhessen, másrészt annál azért gyorsabb a szolgáltatás, de a változás előtti helyzethez képest érezhetően lassabb.
Nekem februárban jár le az 1 év... Mondanom sem kell, hogy ezzel a céggel soha többé, semmilyen formában, sem net, sem pedig telefon kapcsán nem kívánok szerződni.
A másik "vicc", hogy arra hivatkoznak, megjelentették a változásokat két országos napilapban. Na ez az igazi gigalol kategória. Ha nem nézek be ebbe a topikba néhány napja, akkor a mai napig sem tudom, hogy mi van. Talán egy szájbalökött sms-t küldhettek volna mindenkinek, abba talán még nem rokkantak volna bele anyagilag.