Anyai nagyapám 43 évig Lakihegyen dolgozott. Csepelen a Szikratávírónál lett tanoncból műszerész, mikor létrejött Lakihegy, onnantól ott dolgozott. Akkoriban a Posta fennhatósága alá tartoztak. Akik műszerészek vagy középiskolát végzett dolgozók voltak, az altiszti "rang" járt nekik.
Nem csak a rózsa érdekes, azt csak a kifúrt varrótű miatt hoztam fel példának. Ha teheted menj el Sztendrére, nézd meg a többi mütyűrt is! Azután meséld el nekünk a benyomásaidat! :)
Lehet, hogy hülyeséget írok, de a kora, kidolgozása alapján el tudnám képzelni gyertyavég lukasztónak. Sőt, ha egy kissé megmelegítenék az alját, még a kúpos fenékforma is kialakítható lenne vele. Láttam olyan régi réz gyertyatartót, amibe pont bele menne egy ilyen szerkezettel formázott és lukasztott gyertya. De ez csak egy kósza ötlet :-))
Az altiszt elnevezés sok esetben ténylegesen volt altiszti rangban levő katonákat( tengerészeket) takart, mivel ők még a monarchiában 15(12) év szolgálat után nyugdíjba mehettek (indoklás nélkül!). A minisztériumban vezetett nyilvántartás alapján az állami hivatalokban és az állam által szubvencionált cégeknél kötelező volt alkamazni őket. Nyugdíjuk ilyenkor megszűnt, de ha bérük ennél alacsonyabb volt, azt a hadsereg kiegészítette.
Ezekre a munkakörökre, ha volt jelentkező nyugdíjas katonai személy és mégis civilt foglakoztattak, az őt alkalmazó vezetővel fizettették vissza az államnak a bérét.
Ismersz már annyira, nekem fontos a bizonyosság. Jól jön minden információ.
Rádiógyűjtő ismerősöm - nagyon röviden - arra hivatkozott, hogy korabeli rádióújságban olvasta egyik újságírói cikkben, hogy a Rádió bejáratánál útját állta egy altiszt-gomblyukjelvényes ember a bejáratnál, aki kérte a belépési engedélyt.
Ez sajnos nem sok. Egy újságíró azt ír, amit akar. Ha más forrásból is hallom, erősödik a bizonyosság. Ezért örültem volna a nagybátyád emlékeinek. Bár nagybátyád fiatalka volt akkor, de emlékei jók lehetnek. Számítanának.
Egyébbiránt valószinű a te verziód ,hiszen anno az állami hivatalokban dolgozó alacsonyabb rangu munkakörökben az altiszt megnevezés dukált.De ez kijárt a portásnak,pedellusnak,hivatalszolgának stb is. Hiszen az ÁLLAMI alkalmazott az rang volt.és nyugdijj.
Ha beszélek a nagybátyámmal aki 1930 as születésü talán lesz válasz a kérdésedre. A nagybátyám is Magyar Rádiós volt ,buszsofőr. A gyerekkórust hurcolászta ,meg az ovisokat az aknászlaktanya mellett valahová.Én is voltam ott nyári táborban ,de akkor nagyon kicsi voltam.Nagynéném ,és az unokahugom is rádiós volt.Tömegkomunikácios Kutatóközpont,és levelezés. Unokahugom férje is rádios volt.Sofőr. Szóval 5 -en dolgoztak ott a családból.
Elnézéseteket kérem, hogy nem hagylak békén benneteket, mert ez a valami volt már itt kérdés kb. két hónapja és ha jól rémlik nem találtunk megfejtést rá.
Most volt egy kis szabadidőm, részletesebben lerajzoltam (két utolsó kép), így könnyebb átgondolni talán.
A "szelvény" megnevezéssel illetett valami az, ami belefér a bajonettzáras gyűrű alá. Azt képzelgem, hogy egy tuszkoló rúddal - rugó ellenében - le lehet nyomni és akkor a tüske egy lyukat szúr bele.
Úgy voltam értesülve valamelyik rádiógyűjtő ismerősömtől, hogy a háború előtt a Rádiónál a portás is "altiszt" gomblyukjelvényt viselt. Mivel ezt az állítást nem tudom megfelelően igazolni, marad az a verzió, amire te gondolsz, hogy "portás" jelvénye volt.
Nem . Valószinűleg :PORTÁS felirat lehetett. (:-)))) Mert aki a Magyar Rádióba belépett az először vele találkozott. Első világháborus fogsága alatt 3 idegen nyelven folyékonyan megtanult. Valahol a családi levéltárban van egy ujságcikk egy interjuval ami vele készült.