Keresés

Részletes keresés

chapelle Creative Commons License 2010.11.29 0 0 33470

Remélem Gyurcsányt nem csak Sukoró ügyben kapják el hanem a felmérhetetlen kár miatt is amit ennek az országnak és en block a baloldalnak okozott.

 

Előzmény: Törölt nick (33467)
Szuglói körút Creative Commons License 2010.11.28 0 0 33469

Jah kocsis úr szives tudtával és jóváhagyásával:-))))))

 

 

Előzmény: Platon (33464)
Platon Creative Commons License 2010.11.28 0 0 33468

Ennek az az egy oka hogy Sukoró idején nem Orbán volt a miniszterelnök hanem Gyurcsány.

 

A taggyűlés ügyre meg ne mond már hogy senkit nem érdekel, szép nagy botrány volt belőle. Szépen ki lett kezdve, sőt ami azt illeti a magam jelentéktelen eszközeivel én magam is ekéztem miatta rendesen. Mi több többek között éppen ezért is lett elzavarva a rákba 2002 ben.

 

Ugyanakkor ennek továbbra sincsen semmi köze az MSZP bukásához. Azt csak maguknak köszönhetik, megdolgoztak érte, megérdemelték. Még akkor is ha ez a másik szemét tolvajbanda jött helyettük, akik szintén nagy erővel dolgoznak a bukáson.

 

 

Előzmény: Törölt nick (33467)
Tecs Creative Commons License 2010.11.27 0 0 33466

"Hunvaldék talicskával hordták haza a közpénzt"

 

 És mi van azzal a fideszes helyettesével, aki valahogy értesült a másnapra tervezett letartóztatásáról és külföldre szökött? Azóta sem találják.

Előzmény: Platon (33464)
Callie Creative Commons License 2010.11.26 0 0 33465

Mostanában Sólyom elnökibben viselkedik, mint amikor elnök volt.

Platon Creative Commons License 2010.11.26 0 0 33464

Én nem szeretem az ilyen relativizálást.

 

A BKV-t szétlopták, Hunvaldék talicskával hordták haza a közpénzt, ezt semmiféle fideszes panama nem teszi meg nem történté.

 

Igen a FIDESZ is korrupt. Ettől még a szocik bukásának oka a saját korrupciójuk, és inkompetenciájuk volt. Nyolc év alatt volt reform hevület, sok sok duma, rengeteg hazugság. Egy valami nem volt, érdemi hozzányúlás a nagy ellátó rendszerekhez.

 

 Mindezek együtt az okai hogy az MSZP megbukott. Lehet mutogatni a FIDESZ-re de az elmúlt 8 év kudarcai a szocik felelőssége.

 

A mostani veszélyes és otromba kisérletezgetés, valamint a demokratikus államrend nyílt eróziója meg a FIDESZé. Az egyik nem menti a másikat.

 

Úgyhogy továbbra is tartom hogy az MSZP bukásának fő oka az arcpirító korrupció, és a inkompetencia voltak. Megengedem hogy Bajnai valamivel kompetensebb volt mint elődjei, de az már túl későn túl kevés volt, különösen a sok korrupciós ügy fényében.

 

 

Előzmény: Törölt nick (33463)
Platon Creative Commons License 2010.11.21 0 0 33462

Egészen véletlenül elsősorban nem az MSZP inkompetenciája, és arcpirító korruptsága segítette hatalomra a parprikajancsit?

 

Csak kérdezem.

 

Bár Sólyom széles háta elbírja. Gyanítom hamar kideríted hogy a vörös iszapról is ő tehet. :)

Előzmény: Törölt nick (33461)
firstmaggio Creative Commons License 2010.11.18 0 0 33460

Úgy tűnik nem állt le a fidesz az alkotmány rombolással :-(

 

Lázár Sólyom felelősségét firtatná

Miként látja saját felelősségét a húsz év alatt kialakult helyzetért, kérdezné tőle. Tovább »

forrás: Index.hu

Törölt nick Creative Commons License 2010.11.17 0 0 33459

Van itt egy rövid összefoglaló Sólyom László Elnök Úr tevékenységéről.

 

http://sites.google.com/site/tecstecstecs/nyitolap/partizanorszag#a_tavozo_madar

marcipannyuszi Creative Commons License 2010.11.13 0 0 33457

Szent Márton-díjat kapott Pannonhalmán

 

 

Wic Creative Commons License 2010.11.12 0 0 33456
Előzmény: firstmaggio (33452)
Geyza Creative Commons License 2010.11.11 0 0 33455

Nocsak!

 

A TV-ben reklámozzák a volt köztársasági elnököt...

 

http://port.hu/solyom_es_a_nepper_the_falcon_and_the_snowman/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=14090312&i_topic_id=1

 

Elég fura...

Pláne egy kereskedelmi csatorna részéről!

Törölt nick Creative Commons License 2010.11.11 0 0 33454

és?

kijátszottak.régi diszlet megy a raktárba ahol a helye selejtezésig.

Előzmény: firstmaggio (33452)
firstmaggio Creative Commons License 2010.11.11 0 0 33453

 

off

 

bocsánat nem sikerül a link....

firstmaggio Creative Commons License 2010.11.11 0 0 33452

Jobbos professzorok oktatták a Fideszt

Nem halt ki a kritika: három volt alkotmánybíró és három jogász rettentően leparasztozta a kormányt. Sólyom László szerint azt akarják, amit az MSZMP.

Előzmény: firstmaggio (33451)
firstmaggio Creative Commons License 2010.11.11 0 0 33451

Talán egy picit előbb kellett volna felébredni...

Jobbos professzorok oktatták a Fideszt

Nem halt ki a kritika: három volt alkotmánybíró és három jogász rettentően leparasztozta a kormányt. Sólyom László szerint azt akarják, amit az MSZMP.

Alsórákos_14 Creative Commons License 2010.11.10 0 0 33450

Nekünk van, oszt mégsevagyunk el, mert egyesek hetente irják át a saját szája izökre......Gy. alatt meg ennek a századáért örjöngöt a narancszombi had.....most meg ájultan helyesel.... ja kérem akik gyözike són éltek eddig attól ne várj felelös gondolkodást.....

Előzmény: Morgó Sapiens (33448)
Morgó Sapiens Creative Commons License 2010.11.07 0 0 33448

Arrafelé meg nem divat az alkotmány. Mellesleg ojrópában se mindenütt, pl. az Egyesült Királyságnak sincs, oszt elvannak, mint befőtt...

Előzmény: Rübezahl (33447)
Rübezahl Creative Commons License 2010.11.07 0 0 33447

Te nem figyelsz a lényeges dolgokra. Most Ázsia a menő, nem a hanyatló Európa. C. by OV!

Előzmény: Rozsda Marja (33446)
Rozsda Marja Creative Commons License 2010.11.06 0 0 33446

(MTI)

Lehet új alkotmányt létrehozni - a mostani újrakezdés filozófiájába ez beleillik -, tartalmilag azonban a jelenleginél európaibbat, a hazai szabadság fokának megfelelőbbet nem lehet alkotni - mondta Sólyom László előző államfő az Egy elnökség lenyomata című kötetének bemutatóján szombaton a Győri Könyvszalonon. A volt köztársasági elnök úgy vélekedett: az alkotmány rangját, legitimitását aláásta a különféle aktuálpolitikai célból táplált alkotmányellenes hangulat, holott a módosított alkotmány már nem a sztálini alkotmány, miközben ez a "tévtan" még ma is ott él az emberekben.

 

Namármost, ha nem európaibb, akkor meg minek? - kérdem én, bármennyire is beleillik az újrakezdés filozófiájába.

Rozsda Marja Creative Commons License 2010.11.03 0 0 33445
A párt már megvan, csak bele kell ülni ... de ezt már írtam.
Előzmény: Törölt nick (33444)
Rozsda Marja Creative Commons License 2010.11.02 0 0 33443
Mi az, hogy "ennyi idősen"? Az MSZP-s Kovács László 3 évvel öregebb nála. :)
Előzmény: Törölt nick (33441)
Rozsda Marja Creative Commons License 2010.11.02 0 0 33442
A már többször idézett 2005. augusztusi MH interjúban mondta Sólyom László.
Jelölésem a Védegylet ama jelmondata jegyében történt, hogy lehet más a politika. Más, mint amit az emberek általában e címen tapasztalnak: a pártok elkeseredett hatalmi harca. Ezt nem szűnök meg képviselni, vagy ha tetszik, "tanítani".

Szakasits dédunokája megszervezte...
Előzmény: morczogó (33440)
morczogó Creative Commons License 2010.10.31 0 0 33440
Én nem gondolom, hogy az LMP lenne az a párt. (Ha arra gondoltál.)
Előzmény: Rozsda Marja (33439)
Rozsda Marja Creative Commons License 2010.10.30 0 0 33439
A párt már megvan. Csak be kell(ene) ülnie az elnöki székbe.
Előzmény: morczogó (33425)
marcipannyuszi Creative Commons License 2010.10.30 0 0 33438

Ennél a helyzet egy picit rosszabb.

 

SP értette-e hogy mit mond SP?

Előzmény: WYW (33427)
kibédi medve Creative Commons License 2010.10.30 0 0 33436
Gönczre gondoltál? De én SP-ről beszéltem...
Előzmény: Törölt nick (33435)
kibédi medve Creative Commons License 2010.10.30 0 0 33434
Nem kellene tiszteletlenül bánni az állampolgárokkal...
Előzmény: Praporscsik (33432)
Praporscsik Creative Commons License 2010.10.30 0 0 33432
Nem kellene tiszteletlen hangnemben irkálni.
Előzmény: Törölt nick (33431)
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.30 0 0 33430
nem.
Előzmény: WYW (33427)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!