Egyszerűen csak ez a biztosítók üzletpolitikája. Aki lemarad attól elpártolnak, így nagyjából fenntartják az ügyfelek számát. Míg elpártol pár száz, addig máshonnan visszajön az a pár száz. Csak annyit tehetnek, hogy próbálják felvenni a versenyt, illetve túlszárnyalni a versenytársakat több, új ügyfél bekebelezése végett. Ha az ügyfél elégedett az nem garantálja, hogy jövőre is megmarad, mivel nem éri meg nekik.:
Ami azt illeti, ha megkapod a kedvezményt egy adott szám fölött akkor a végeredmény lehet az, hogy a 10-ből 1-et gyakorlatilag ingyen biztosítottál. :) Nekik megéri mindenképp. Egyébként eme cikk szerint még akkor is jobban jár az ember, ha ugyanazal a biztosítóval köti meg a biztosítást, akinél addig is volt, miután felmondta, mert az új ügyfelek nagyobb kedvezményben részesülnek. Érdekes. :)
akkor lehet veszek még 8 kocsit és 100% os kedvezményt kapok?(bár lehet nem érné meg):) Az esélyem meg nő a telefonokra vagy mikre:D vagy ez nem így megy?:D Viccet félretéve köszi az infot, még utánaolvasok...
Ha több gépjárművet biztosítasz, akkor tuti kapsz kedvezményt mindenhol és általában online kedvezményesebb és persze egyszerűbb. Így lehet igazán magukhoz csábítani az új ügyfeleket. Én a "nagycsaládunk" 3 autóját az Allianznál biztosítottam idén és 10 % kedvezményt adtak, ami nagyobb szám esetén azért jobban megéri, de így is több mint a semmi. :) Sőt idén ha náluk online intézed, akkor iphone 4-et, valami okostelefont és tab-ot sorsolnak ki, vagy valami hasonló. :)
neten elég könnyen el tudod intézni mert egyszer elég regisztrálni az autókat...ugye egyenként mindegyiket...ugye ez kicsit időigényesebb...de aztán következő évben ezt nem kell újra megcsinálnod csak azt kell kijavítani ha van változás
Több kocsim is van és elég nagy papírmunka az egész, szeretném leegyszerűsíteni a dolgot, lehetőleg az egészet neten szeretném intézni és persze ha már több autót is átvinnék, valami kedvezménnyel is kiszúrhatnák a szemem...
Azért szokás váltani, mert évről-évre változnak a díjszabások...:) Nézz utána a netrisk-en, itt megtalálsz mindent :)
Én idén személy szerintaz Allianzot választottam. Igaz, nincs benne a top kategóriában ami a díjszabását illeti, de nagyon nyomják, ajánlják, hogy nincs gond vele és általában egész megbízható cég, plusz az ingatlan is náluk van biztosítva. És idén, ha online kötsz, iphonet, vagy tabot is nyerhetsz.
Bement ma az ember biztosítást kötni,miután kilátásba helyeztem,hogy rágyujtom a kocsit.Kifizetettek vele 30 ezret a késedelem miatt.Mondtam neki,hogy húzzon és írassa is át,mert ha nekem jön valami büntetés,akkor mészárlást rendezek nála.Még új adásvételit akart íratni,hogy ne kelljen a késedelemért fizetni.Mondtam neki,hogy én már régen bejelentettem.Még egy okírathamisítást is akart:)
Azért nagyon ne lustálkodd el, mert ha a központi nyílvántartás szerint te vagy az üzembentartó, akkor mindenféle remek bírságokkal is megtalálhatnak, illetve ha az új biztosítás nélkül kárt okoz, azzal is.
Mindezeket persze megoldja, ha folyamatosan küldözgeted a papírkát arról, hogy már nem te vagy az üzembentartó, de azért kellemetlen tud lenni.
Gépjármű adót be lehet fizetni előre? Mert az előző tulaj azt mondja, hogy be van fizetve 2013-ra, és majd az önkormányzat küldi át az igazolást róla. Ez igaz lehet?
ha nem akarok valtani iden, akkor nem kell csinalnom semmit, ugye? tehat jovore maradok ugyanott, nem kell uj szerzodest kotnom, automatikusan megy tovabb
Na akkor majd beküldöm az asszonyt.Akkora szája van,hogy csak na.Üvöltözik egy sort mindjárt megoldják a problémát.A NAV-nak is olyan levelet írt mikor leszedték a bankkártyáról a pénzt jogtalanul,hogy még a 3 évvel ezelőtti adójóváírást is visszautalták.Beakarta őket perelni.
Igazad van, de ettől még az adóbehajtó emberke utál dolgozni. Neki az a legegyszerűbb, hogy ha egyszer te vagy a nyilvántartásban, akkor rajtad hajtja be. A többit meg pont leszarja.
Júliusban az új autót vettem.A régit amiről szó van Október 6-án adtam el.Januárban befizettem rá az egész évi biztosítást.Azt a pár forintot le is szarnám amit visszaad a biztosító.Az nem mindegy,hogy az újra kétszer annyit fizetek A0-ban mint B10 ben.Ha bemegyek az adóhivatalba a papírral,hogy eladtam az autót,akkor miért nekem kellene kifizetni az adót?Rajta van az új üzembentartó neve küldjenek neki levelet,vagy vonassák ki a forgalomból a kocsit.
Nyáron (?) eladtad az autót. Ha "tényleg" eladtad volna, akkor visszakaptál volna közel fél évnyi díjat. Meg az új autódra már azóta kb. feleannyit fizetnél. A súlyadót neked küldik, ha jan. elsején a te neveden van, és ha nem fizeti be (azt se), akkor rajtad hajtják be.
Hááát, én biztos nem lettem volna olyan türelmes, mint te...
Egyszerre befizettem a kötelezőt egész évre.Jövőre ha nekem küldik a csekket nem fizetem be és kész.Bemegyek az önkormányzatba mégegyszer az "üzembentartó változás" papírral.Ha meg nekem küldik mégis a teljesítményadót akkor odaadom neki a csekket,vagy visszaveszem a kocsit.A pótkulcs meg a törzskönyv még nálam van.
Csak annyi, hogy még mindig te vagy az üzembentartó. Gondolhatod, hogy az senkit nem érdekel, hogy nincs nálad az autó, őket csak az érdekli, hogy mi van a papírokban.
Te meg hónapok óta fizetsz feleslegesen. Sőt, ha még az idén nem veszed rá a tagot, hogy végre átírassa, akkor megnyered a teljes jövő évi teljesítményadót is.
Köszi!Akkor gondolom visszamenőleg majd kevesebbett kell fizetnem.Szólok a tulajnak,hogy húzzon be az önkormányzathoz.Nekem küldött a biztosító egy levelet,hogy hivatalosan még én vagyok az üzembentartó.Azt nem értem csak,ha mondjuk az új üzembentartó nem íratja át,akkor én miért nem tudom lemondani a biztosítást.Mi közöm nekem hozzá?
Kellene nekem egy kis infó,mert mindenki mást mond.Eladtam a régi kocsimat amin B10 volt.Vettem egy újat,ami ugye alapból A0-ról indul,mert a kettő megvolt egyszerre egy ideig.Júlisban lesz a biztosítóváltás az újra.Akkor tudom csak átvinni rá a B10-et,vagy Januárban?Ráadásul le sem tudtam mondani a biztosítást,mert az ember nem íratta még át.Bementem az önkormányzatba,de mivel én üzembentartó voltam,azt mondták,hogy a tulajnak meg az új üzembentartónak kell bejelenteni.Nekem semmi dolgom nincs vele.
Akkor legközelebb 2013.11.23-án válthatsz. Felmondani a jelenlegit évforduló előtt legkésőbb 30 nappal, írásban. (posta, fax) Mivel tarifák 2013-tól év közben is módosulhatnak, számolni majd csak 2013 őszén érdemes.