Itt az ősz, újból üzembe helyeztem az Aldis páramentesítő gépet. Most ruhaszárításhoz használtam, kb. 12 nm-es szobában kiteregettem, gép be, páratartalom 60 körüliről gyorsan felugrott 84-re, majd fokozatosan, pár óra alatt csökkent 60 alá. Amikor már 58 körül van, és gyorsan csökken, akkor tudom, hogy megszáradtak a ruhák, a tartályba meg leszedett 3-4 liter vizet. Műanyag nyílászárók mellett egyszerűen kell ez a gép.
Köszi, hogy szóltál. Ma reggel meló előtt átmentem Orosházáról és beruháztam egyre. Alig találtam meg a boltba de végül sikerült.
Visszaolvasva a fórumot, emellett tettem le a voksomat mert egyrészt jelenleg kicsit árérzékenyebb vagyok, másrészt pedig nem tudtam dönteni a nagy választék miatt.
Most megy a nyitott ajtónál történő első órás izzítás. :)
Az mondjuk érdekes a zajszintet miért nem írják rá. Aludni én nem tudnék ha egy szobában lennék vele. A kompresszor nem is hallható csak a venti hangja. Az aldis papír szerint kicsivel több levegőt mozgat meg. A gáztöltet a lidisben több, és 7liter a víztartálya. Kézi beállításnál 30-80% között lehet az érték. Ha eléri a kívánt értéket lekapcsol a venti is.
Figyeld a kijelzőjét, hogy mit mutat. Én most megnéztem, hogyan viselkedik. +-3% a hiszterézise, de pont ez van a leírásban is. 65-re van nálam állítva, 68-nál kapcsol be, mikor lemegy 62-re ugrik egy picit a gép, szerintem ilyenkor kapcsolja le a kompresszort. Ekkor még megy kb. 3-5 percig a ventilátor, és ekkor az is kikapcsol. Elvileg 68-nál kapcsol be ismét (ezt már nem vártam meg).
Házasság esetén van amit nehéz először megértetni a másik féllel sajnos, különben már 2-3 éve lenne ilyen jellegű gépünk, ami most lett csak meg :)
Az a furcsa, hogy be van állítva automatára és körülbelül 1-2 perc és már kapcsol is vissza, 60%-ra volt állítva. Ez így normális? A leírás alapján, amennyiben érzékeli, hogy a páratartalom az beállított érték fölé emelkedik visszakapcsol, de kicsit gyorsnak találom ezt a 2 percen belüli visszakapcsolást. Elvben, ha pl 60%-ra van beállítva akkor az alá megy 1-2%-al és utána kapcsol csak ki? Még nagyon nem tudok ezen a gépen eligazodni.
Az a ceresit és társai vackok szinte semmit nem érnek. Ez az easy home már most tele lett 3 nap alatt (asszem 5 literes).
Hosszútávon sokkal olcsóbb és hatékonyabb ez.
Lehet azért azok is fognak kelleni 1-2 darab (a 10-12 helyett)?
Én nem kínlódnék azzal, mert nagyon minimális a hatása. Én nem ismerem őket, de mindenhol azt írják, hogy alig ér valamit, és ahhoz képest nagyon drága. Én kihagytam azt a lépcsőt és egyből gépet (WDH) vettem 2 éve. Inkább vennék a helyedben még egy gépet, ha szükséges. Ha egy 20-as elment telente, akkor 2 tél alatt összejön még egy gép.
A szárítás bent nagyon megnehezítette az életünket eddig, most már remélhetőleg változni fog.
Télen is ki lehet vinni egy kicsit a szárítandó ruhát, még ha meg is fagy egy kicsit, akkor is szárad állítólag. Aztán mehet be éjszakára.
Mellé/közé szoktam tenni a gépet. Viszont emiatt eléggé elgyöszösödött a hőcserélője, tavaly ősszel szétszedtem kipucolni.
Az "szénszűrőt", kell majd cserélni, lehet pl páraelszívóba valót beletenni?
Nem tudom, én is itt olvastam először, de nem hiszem hogy árt, legjobb esetben szagtalanítja a levegőt. A WDH-ban csak egy szúnyogháló-szerű szűrő volt, miután tavaly kipucoltam a gyösztől, tettem bele pluszban egy vékony (0,5 cm) habszivacsot is.
Eddig minden helyiségben volt páragyűjtő, 2-3 db / helyiség (zsákos és tablettás egyaránt) attól függően, melyik helyiségben hová tudtam elhelyezni és mekkora a helyiség. Rendszeres szellőztetés télen is, de mindezek ellenére a pára jelen volt. Természetesen jöttek a foltok is, igaz ritkábban és kevesebb mint a páragyűjtők nélkül. Előkerültek a szagos és szagtalan penészölők is. Természetesen nem kis költség 20 kényelmesen elment a télen ezekre a vacakokra. Ezzel a párátlanító szerkezettel remélhetőleg kiváltja a tablettás/zsákos cuccokat. Lehet azért azok is fognak kelleni 1-2 darab (a 10-12 helyett)? Pára/hőmérő van, az alapján nyitottam mindig az ablakot. Téli szellőztetés mindig nekem kell menni utoljára zuhanyozni és szoktam is szellőztetni utána. 55%-60%-nál lejjebb nem jó ha megy, azt tudom. ;)
A szárítás bent nagyon megnehezítette az életünket eddig, most már remélhetőleg változni fog.
Az "szénszűrőt", kell majd cserélni, lehet pl páraelszívóba valót beletenni?
A penészesedés a túl nagy páratartalom ill falvizesedés miatt van. Most hogy ez a ruhaszárítás, vagy főzőcskézés, vagy zuhanyzás miatt van, az mellékes. A hőhíd annyival rosszabb, hogy ott még magasabb a _relatív_ páratartalom. Pl. ha a lakásban van 22 fok és 75% pára egy téli napon, a hőhídnál pedig csak 15 fokos a fal, akkor ott már lehet hogy 100% lesz a páratartalom, és vizes lesz a fal. Ha leviszed a 22 fokos levegő páratartalmát 55%-ra, akkor a 15 fokos hőhídnál csak 80% lesz 100 helyett,így nem lesz vizes a fal, és nem jön a penész, vagy nagyságrendekkel lassaban/kevesebb. (nem számolgattam konkrét értékeket, csak példa)
A relatív páratartalom csökkentése a lényeg. Itt megint az van, hogy többféleképpen elérheted. Magasabb hőmérsékletre fűtesz (ez a legdrágább megoldás), többet szellőztetsz, vagy a gép. Vagy ezek kombinációja. A szellőztetés a legegyszerűbb, de azt nem lehet, hogy egy téli estén egy adag mosást (5 személyre) kiterítesz bent, és kinyitod az ablakokat.
Amúgy tényleg érdemes szellőztetni, főleg mikor kint kemény mínuszok vannak, akkor 5-10 perc szellőztetéssel 10-15%-ot lehet csökkenteni, de ez is kevés, ha bent teregetsz és nem nyitott ablaknál zuhanyzik a család, hajszárítás, stb. Én szoktam télen is, de a többiektől nem várom el. :)
Az ebay-en és hasonló helyeken lehet pár Ft-ért (500-1000) venni pici mérőket, ami a hőmérsékletet és a párát is mutatja.
Fölösleges nagyon alacsonyra csökkenteni, 50-60%-ra szerintem elég, 40 alatt meg már nem is egészséges. Nálam 95%-ban megszűnt a penész, már csak a fürdőben a plafonon volt leginkább. Persze a meglévőt ki kell irtani, mert nem fog eltűnni a falról. A hipó a legjobb/legolcsóbb rá, cserébe pár napig hipó szag lesz, de azt ki lehet bírni, fölösleges a méregdrága savo-t és társait megvenni.
Máshol olvastam: "Csaxólok, a penészesedés nem a ruhaszárítás, hanem hőhíd és/vagy kevés szellőztetés miatt van. Ha ezek nincsenek megoldva, a páratartalmat csökkentheted nagyon alacsonyra, penész akkor is lesz, viszont mellette lesz jó szar, száraz levegő, ami éppen a gyerekek miatt nem annyira jó. Napi kettő vagy három, rövid ideig tartó, de alapos (akár ventilátorral segített) kereszthuzat sokat segít."
Sajnos itt pillanatok alatt elkapkodták, pedig elég nagy kupac volt belőle. 40-et is simán megér. Az előzőt 73-ért vettem, de szerintem az sem jobb, mint ez, vagy ha esetleg mégis, annyival biztosan nem.
Sikerült ma reggel zsákolni 2 db Easyhome páramentesítőt (25e/db). Nyitási akció volt a paksi Aldiban, kettesével vitték. Egyszer már bezárták évekkel ezelőtt. Most újra megnyílt. :)
Remélem beválik. Első ránézésre kisebb mint a mostani WDH 520HB (ami már a harmadik szezont kezdi), de remélem a fürdőszobába elég lesz.