A Czucor Fogarasi szótár egyre többször kerül említésre.
Egyre több író, költő foglalkozik a magyar nyelv szógyök alapú felépítésével, ami nekem, amatőrnek, nagyon érdekes és logikus.
A hozzáértőktől arra szeretnék választ kapni, hogy miért nincs hivatalos elismerése ennek az elméletnek ?
Igen, létezik a sokat emlegetett K_R hangváz is, ennek a tágabb értelme a kör forma vagy alakzat, vagy átvitt értelemben a körben haladás. Mint mondjuk a KOR szóban, a csillagok és bolygók ismétlődő ciklikus időszakai valóban körökben ábrázolhatóak, és a csillagnaptárak sem véletlen vannak körben feltüntetve.
Az "örök" fordítva KÖR-Ö Lehet ez sem véletlen.
Körökről van szó, de a hangalaki változások ezt módosítják, finomítják, egyértelművé teszik. Kör, kor, valami-KOR, Ez-KOR, Az-KOR, régi kor az ó-kor, körte, körbe , karol, kér, kar, karó, stb. mind körértelemből fakad, de a külön hangalakok pontosítják azon belül. Ahogy a TEREM szavunknak is 2 jelentése van ugyan, mert van egy építményen belül egy terem, de az eper meg a földeken terem. T_R vázon térértelmű szavak, és a két szó egy gondolatból gyökerezik, ezt a gyökök mutatják:
Azaz a T_R térértelmű gyök és az emelkedés EM gyöke összeházasítva mindkét szónak ugyanazt az értelmet adja, azaz a térben kiemelkedés fogalmát, de mégis eltérő szövegkörnyezetben 2 külön kép lesz meg előttünk. Egy belső nagy emelt zárt tér, illetve a megtermő növény növekvő fogalma.
De a RAG (nyelvtan) és a RÁG (evésnél) is két totál más kép van előttünk, de mégis a közös értelmet adó gyök az a ragasztás, ragadás alapértelme lesz. De a TOL ige és a --tol ---től ragok is egy gondolat szülöttei, mindkettő azt jelzi hogy valami "A" pontból átkerül a "B" helyre.
Viszont elég sok ilyen tág, de már egyértelmű jelentésű gyökünk van, amelyeknek még gazdag szóbokrai ezen túl, nem gondolom hogy rangsorolhatóak lennének...
"A nyelvnek pont az a lényege, hogy PONTOSAN kifejezzük vele magunkat és világosan érthető legyen a mondanivalónk, ezért nem elég csak a felsőség, meg a távolság, meg a gömb és kerek vonalak köré fonni mindent, szűkíteni is kell a kört hogy valójában tudjon kommunikálni az ember. "
Csakhogy mi itt ősgyököket, meg ún. teremtő, két mássalhangzós gyököket vizsgálunk.
Ezek meg nem pontosan fejeznek ki dolgokat, mert nem ez a rendeltetésük.
Szerintem akik itt vagyunk, köztünk nem vitás hogy értelemadó gyökökből építkezünk, xy jelzés egy bizonyos értelmet takar. Ez nyilvánvaló itt nekünk.
A fő kérdés ami különbséget okoz, hogy ebből jó sok van, vagy esetleg jó kevés. Az előbbit tartom értelmesnek, mivel kicsit nehezen tudom elképzelni hogy a "beszélni tanuló" ember azzal bíbelődött volna hogy a még nem létező szótengert besorolja valami elvont gondolat alapján kizárólag mondjuk teszem azt CSAK 8-10 féle fogalom köré. Ennek a kivitelezése is kissé irreális számomra, főleg ha alig vannak szavaid. Hogy beszéled meg ezt másokkal, egyezteted?.... Sehogy kábé.
A nyelvnek pont az a lényege, hogy PONTOSAN kifejezzük vele magunkat és világosan érthető legyen a mondanivalónk, ezért nem elég csak a felsőség, meg a távolság, meg a gömb és kerek vonalak köré fonni mindent, szűkíteni is kell a kört hogy valójában tudjon kommunikálni az ember.
Én már sokszor próbáltam csak egyetlen hang "jelentését" megoldani de folyton arra jutok hogy ilyen nincs teljesen egyértelműen. Igen, utalnak erre vagy arra, statisztikailag jellemzőbb jelentések, például az "F" hangunk mögött valóban gyakori az a "FEL, FENT" fogalma mint bármelyik más szavunknál, és a "K" hang is utal keménységre, de ugyanakkor meg kicsinyítőképző is, ez már önmagában némi ellentmondás.
A későbbi nyelvek torzításai meg néha már alig felismerhetőek...
A magyar nyelvben a "KI" az kétféle jelentésű, de gyaníthatóan összeköti valami közös. Mint a legtöbb egyező hangalakú szavainknál ez megtalálható. Kifelé belülről, illetve a személy.
Ez a gyök KI és nem más, nem KA és nem KE. Azért mert ezekre már más értelmű szavaink épülnek.
Csak egy kezdő "K" hang amit mutatsz, ennyi erővel az összes nyelv minden "K" kezdőhangú szavát felsorolhatnád (eltart kis ideig) és rokoníthatnánk őket csak azért mert kezdő "K" van benne.
A mongol "gadna" meg végképp nem közösíthető hangalakban az egésszel...
"Átnéztem a "KI" hangalakokat hogy mennyire találni vele máshol értelmes szót. És van jó néhány. Kizárólag most még a pontos K és I hangokból álló 2 betűt néztem egyelőre."
Én is nézelődtem egy kicsit a rokonértelmű szavakat is beleértve; kéj, öröm, elégedett, boldog, fa, növény, kies, aki, kifelé, kimegy
Érdekes az üzbég "chiqib ketadi", ami magyarul kimegy, chiqib = ki, ketadi = megy (nem tudom, hogy ejtik a chiqib-et, de a ch közel áll a "k" hanghoz)
Még érdekesebb a vietnami "cảnh" PA(key): [kɛɲ˧˨] aminek jelentése: táj, vidék, látkép, látvány.
és a kínai "Xiāngxià", ami szintén táj, vidék jelentésű, vagy a "chǎng", ami területet jelent.
Sőt! A legrégibbnek tartott kínai hakka nyelvjárás szerint a ki (így ejtik) = szintén terület, vidék jelentésű Min Nan nyelvjárás szerinti kiejtésben pedig: khi.
DE! Van ennél még érdekesebb is: A kínai 地 球 szó kiejtése hakka nyelven: thi-khiu, a jelentése pedig Föld.
Ha emlékszel, korábban a "t" földre eső tárgy tompa hangját a földdel hoztam összefüggésbe (talaj, talp, topog, táj, tér...), és itt a ki/khiu-val láthatjuk együtt. Lássuk hogyan is néz ez ki a kínai nyelvben betűnként (gyökökként):
A szó első betűje: 地 gan, hakka és min man kiejtéssel thi, illetve ti, a jelentése: talaj, padló, föld, mező... - ugye, nem meglepő...?
A második betűje: 球 hakka és min-man kiejtéssel kiu, mandarin kiejtéssel qiu. Az ősi jelentése pedig: kellemes, szép, csodálatos, pompás, jó... mai jelentése: labda, földgömb.
Az első betű (szó) a "t" hanggal kifejezetten a talajra, földre vonatkozik, a második (ki) pedig a kellemes, szép, élhető tájra, ami a sumerben is és a mi nyelvükben is azonosítható: ki-es.
"sumer az ahol földnek mondják, illetve ch formában távol-keleten tűnik fel ez a történet."
Igen, ezt a ch-s változat nekem is föltűnt. Viszont az is, hogy az öröm és a KI (föld) másutt is összekapcsolódik, illetve a tájjal való kapcsolata megtalálható.
Átnéztem a "KI" hangalakokat hogy mennyire találni vele máshol értelmes szót. És van jó néhány. Kizárólag most még a pontos K és I hangokból álló 2 betűt néztem egyelőre.
"KI" egyéb nyelveken:
azeri és tadzsik ------- hogy
gudzsarati és szlovén (!) -------- melyik
maori:----- a "nak nek" ragozásunknak megfelelő ( azaz neKI ? ) érdekes ez.
mizo:----- kürt
hawaii: -------- kulcs ha épp KI kéne jutni jól jöhet
bengáli:-------------- mit azért nem mindegy mi vagy ki.))
szamoai:------ egyrészt kulcs itt is, de még "ua ki " formában meg bekapcsol. Nem ki, BE.))
sumer az ahol földnek mondják, illetve ch formában távol-keleten tűnik fel ez a történet.
A török nyelv lesz még érdekes, mert ő némi módosulással de a KI mint személy az náluk is ugyanúgy egy személyre vonatkozó történet lesz, viszont a kinti dolgok és a ki mint irány már totál más, itt nekik "dis" gyökre épülő az egész. De személyre így használják:
kivel: kiminle
ki az/ki ő : kim o
kinek: kim icin
A török is megőrizte a "KI" fogalmát de kizárólag az ember meg a személy (törökül "kisi") értelmében...
"De hát ezek magukban is értelmes gyökök, illetve már szavak is önálló jelentéssel."
Így van!
"Az "át, le, fel, ki, be, el, meg " és társai már eleve gyökök, számos másik szó alkotóeleme igekötés nélkül is. Magukban is értelmes jelentéssel."
Igen, gyökök, és egyben szavak is, hiszen önállóan is használjuk őket.
"De viszont mondjuk a "felhő, átló, lejtő, alom, kímél, beton, megint, elegy szavakban meg szótövekként illetve gyökökként szerepelnek..."
Természetesen... Hiszen eredetileg ősgyökök, gyökök voltak, amikhez további ősgyököket/gyököket ragasztottak azért, hogy új jelentéssel más, eddig meg nem nevezett dolgokat tudjanak velük jelölni, így bővítve szűkös szókincsünket. Mint az összetett szavaknál is tapasztalhatjuk. Sokuk jelentése homályba vész, mert kevés az, mely ma is önálló jelentéssel bír. Ráadásul többféle változatban is előfordulhatnak. Ilyen toldalék a kány, melynek jelentése farok. Változatai: gány, gán, gan, kán, kony, gony, kuny, guny... Ezek közül némelyik csak a szó elején található: kuny-hó, gunyhó, gúnyos, ganéj. Vasn olyan is, mely szó elején és toldalékként is szerepel: gány-ol - buzogány, gán-cs-ol › kurgán...
Az igekötők később lettek igekötő funkciójúak ez valószínű. De hát ezek magukban is értelmes gyökök, illetve már szavak is önálló jelentéssel.
Az "át, le, fel, ki, be, el, meg " és társai már eleve gyökök, számos másik szó alkotóeleme igekötés nélkül is. Magukban is értelmes jelentéssel. De viszont mondjuk a "felhő, átló, lejtő, alom, kímél, beton, megint, elegy szavakban meg szótövekként illetve gyökökként szerepelnek...
"A sumer hallja hogy idő van emberek, megyünk KI (azaz a földre) Aztán talán azonosította ezzel..."
Ezzel az a baj, hogy az őseink először ősgyököket, gyököket alkottak és nem igekötőket. Igekötők meglévő ősgyökökből, gyökökből lettek azáltal, hogy más gyökökhöz ragasztották őket egy meghatározott (átvitt értelmű) céllal. Így egyes gyökök idővel csak mint toldalék szerepeltek a nyelvben, a legtöbb eredeti jelentése feledésbe merült, de van néhány, amiről tudható, hogy egykor önálló jelentésük volt. Ilyenek pl. a KI, a KÁNY gyökök.
"A CZ-F is jó mert az I-Á hangok általi hangutánzás mint messzire hallatszó visszhangzó történet is állja a helyét, ez a 2 magánhangzó együtt tán az ősök őse, a hangok amelyeket gyakorta kiadott az ember."
Ez így is van! Ezek a magánhangzók ott vannak a kiált szóban megtartva eredeti jelentésüket. A problémát a "k" hang jelenti, annak kicsi, ill. a kicsi dolgokra jellemző hangjával. Hogyan hozható ez össze a KI (föld) vagy a KIált szavakkal, azok jelentésével?
"KIÁLL (valaki valahová) És nem pont ez a kiáltás egyik ősi lényege?... Kiállt a dombtetőre és hívja a társait."
Hova áll ki az illető? A természetbe, a földre, oda, amiről a KI szó is beszél. Igen, a dombtetőre, a mezőre, a hegyoromra...
"Erős a gyanúm hogy a hangalaki majd egyezés több lehet mint csak véletlen..."
Egyáltalán nem véletlen, ha szem előtt tartjuk, hogy a KI jelentése a "természet", a táj, a föld.
Viszont az igaz, hogy a japánban "kichi", de az japán írás szerinti kiejtés: きち (kichi, Jōyō)
Ugyanakkor igaz, hogy a szó jelentése itt is boldogság... (elégedettség, öröm, szerencse..., ami megfelel a mai magyar jelentésének is, kéjes)
A き jelentése fa, cserje, kiejtése; ki. Ez jelentésben is jól összecseng a sumer ki-vel és a magyar ki-vel is. (dús vegetáció, élhető föld)
A ち jelentése még érdekesebb: föld, talaj, hely, régió, egy darab föld, terület. A kiejtés: chi.
Összeolvasva a ki-chi-t: élettel teli föld-terület.
Amúgy a kínai 吉jí és a japán き ki kiejtések nem állnak messze egymástól, hiszen a k-j közt elmosódott a hangzás: IPA(key): [kʲi]
"kéj [1372 u.] Ősi, finnugor kori szó, vö. vogul kaj- ’dürög <nyírfajd>; bájol, varázsdalt énekel’, osztják köj- ’dürög’, koj-’sorsot vet, jövendöl, varázsdalt énekel’, zürjén koj- ’dürög’, lapp gikkâ- ’ugyanaz’. Ezek előzménye a finnugor *keje vagy *kZj ’dürgés; dürög’ lehetett."
Kár, hogy ezeknek semmi közük a KI-hez. Illetve van, de azok már nagyonis átvitt értelmű jelentései az eredetinek. A finnugoristák csak eddig látnak...:D - Sajnos...
Az is érdekes, hogy a mi "kicsi" szavunk jelentése hogyan kapcsolódik a japán "kichi"-hez? Talán úgy, hogy ez az élhető terület valóban "kicsi" volt. Egy mai nyelven oázis a sivatagos, kietlen tájban? Egy folyó völgye a Folyamközben, vagy valahol másutt?...
"Egyébként a KI gyök magyar nyelvű fejtése szépen levezethető a sumerból, ugyanakkor nem tudom, miért adták a földnek ezt a nevet"
Talán azért amiért a mongolok a vasat "tömör" néven illetik: Ezt hallották őseinktől a dologgal kapcsolatosan. A sumer hallja hogy idő van emberek, megyünk KI (azaz a földre) Aztán talán azonosította ezzel...
Igen igaz, de annyiból a "király" viszont más hogy egyik esetben egy jelző, azaz melléknév, a másik szóhasználatban meg főnévként használjuk, egy emberre. A kies-kéjes ha ez egy volna tényleg, akkor nyugodtan használhatnánk bárhol cserélve a két szót mert mindkét esetben egy bizonyos dolog jelzője.
"Figyelemre méltó a kiált szavunk"
Valóban az. És többféleképp is értelmes a magyarázata. Úgy is ahogy írod. A CZ-F is jó mert az I-Á hangok általi hangutánzás mint messzire hallatszó visszhangzó történet is állja a helyét, ez a 2 magánhangzó együtt tán az ősök őse, a hangok amelyeket gyakorta kiadott az ember.
A teljes szóban viszont már ott van az a KI szó is. Igen a kiáltások erősen bentről jönnek és messzire, távolra KI-ntre vannak szánva. Ez aligha lehet vitás. Van a dolognak értelme.
Viszont eszembe jut még valami erről ami gyakorlatilag majdnem egy hangalak egy másik összetett szavunkkal: KIÁLL (valaki valahová) És nem pont ez a kiáltás egyik ősi lényege?... Kiállt a dombtetőre és hívja a társait. Vagy : a hírnökök és hírvivők régen konkrétan kiálltak az emberek elé, kiálltak valami magaslatra és kiáltva elmondták a legfrissebb információkat. Valaha ez így ment, ma már van rádiónk, újságunk, TV, internet, de akkor az úgymond hírészek (Hermész is az volt) kiállva kiál-tottak.
Erős a gyanúm hogy a hangalaki majd egyezés több lehet mint csak véletlen...
"A kies tájak viszont vízben gazdagok, és hát hol erednek a tiszta vizek?... A sziklás, köves, kavicsos talajban. Erről szólna röviden és tömören a dolog."
Az igaz, hogy általában köves, sziklás vidéken fakadnak a források, de nem mindig... És a forrás (köves sziklás vidék) még távolról sem biztos, hogy kies, sőt, lehet határozottan kietlen is.
Így nem a forrás vidéke a meghatározó, hanem az a táj, ahol már dús növényzet, változatos állatvilág lelhető. Az ősembert kicsit sem a forrás vidéke érdekelte, ellenkezőleg! Ő a folyók, tavak közelségét kereste, ahová az állatok inni jártak, s könnyű zsákmányt kínáltak, ahol halat lehetett fogni, gyümölcsöt, gyökereket, növényeket ehettek, stb.
"valaki kiesíti a lakhelyét mondjuk, ami aligha kövesítést jelent..."
Ellenkezőleg! Ha köves a talaj, azt kihordják a szélére és kerítést építenek belőle. Aki a Mediterráneum sziklás partvidékén jár (Görög, Török o) lépten-nyomon láthatja, hogy mennyi követ hordtak ki a földművesek a termő területről, s építettek belőlük megannyi kerítést, támfalat, házat.
"...hanem azt hogy KIszépíti a lakhelyét, kidíszíti ahol lakik, azt az életteret..."
"De amire azt mondjuk kies arra szinte sose állítjuk hogy kéjes, és ez fordítva is igaz. Kéjesen lehet mosolyogni, de kiesen nem, ezt régen se írták így soha."
Hát bizony nem! Miért? Mert a kéjes szó már átvitt értelemben használatos, ha valóban a kies szóból származik. Az átvitt értelmű szavakat rendszerint nem lehet szinonimaként használni.
Pl. Egy Rolls Royce-ra valaki megjegyzi: - Hű, de király ez az autó! (ez igaz is, mert az autók "királya")
De azt már nem mondhatod l. Istvánra: Milyen nagy autó volt!
"A kies és kietlen gyöke a KI lesz, nem érzem körértelműnek a szót"
Én sem. Egyébként a KI gyök magyar nyelvű fejtése szépen levezethető a sumerból, ugyanakkor nem tudom, miért adták a földnek ezt a nevet.
A "k" hangról tudjuk, hogy általában a kicsi dolgok hangutánzója: kopog, kattog, kerreg, kicsi, kavics, kevés, valamint a kerek dolgok jellemző hangja: kerek, kerít, keret, stb...
A sorrend is ez: hangutánzó › elvont értelem. Tehát a kör- és származékai későbbi szavak. A KI föld jelentését még nem tudom beleilleszteni ebbe a képbe, mert ugye, ez egy ősgyök, és meg kellett, hogy előzze a ker-kir- stb. gyököket, amelyeknek alkotója is egyben. Tehát időben valahol a hangutánzó hang és a kerek dolgok között van a helye. De továbbra sem találom a kapcsolatot a "k" hangutánzó jelentésével... (Csak megjegyzem: korábban már beszéltünk a kerek (k_r) "k" hangjának kicsi dolgokra jellemző hangot utánzó tulajdonságáról, így a kerek dolgok kapcsolata a kicsi dolgokkal levezethető)
Figyelemre méltó a kiált szavunk, ami az Értelmező szótár szerint: kiált – ‘hangosan szól, messze hallhatóan mond’;
Ez bizony összefüggésben van a tájjal, a földdel, a KI-vel. (Nota bene, ez sem a kéjről szól...) Tehát itt is a földdel van kapcsolata.
De már itt meg kellett, hogy legyen a KI ősgyök, hogy elmondhassa ősünk, hogy a kiáltás messzire, a tájba hallatszik, hogy a kiáltás a "földnek" föld felé, KI-felé adott hang.
A ragasztás "RAG" gyöke (szótöve) a nadrág végén még éppen a "RÁ" szó miatt is lehet, hiszen ezt felvesszük, ránk kerül. Végül is ez a "RAG" szótő már eleve a "RÁ" szó bővítménye, bármi ami ragad az valami-RE, dolog-RA fog tapadni. Ez is indokolhatja hogy a vége Á magánhangzóval van megalkotva.
"Nehogy kitaláljuk már, hogy a kéjérzést a szép táj után nevezték meg!"
Pedig ez a logikus. Első a látvány és a megtapasztalás, és csak ezután következik az érzelem. Mert ugye, előbb kell az ujjadra ütni, hogy fájjon.
" Csak egy lehetséges értelmezési irányról van szó, amit viszont a magyar nyelv cáfol."
De a magyar nyelv nem cáfolja. Többször is leírtam ennek igazolását.
De megpróbálhatod a kéjből levezetni a ki igekötőt és a ki névmást.
"Átvitt értelemben kéjelegni ment, mert minden kénye a földből származott."
A munka sosem számított kéjnek. A paraszt keményen dolgozott és izzadt azért, hogy ő és családja megéljen.
Legföljebb az számított kéjnek, amikor a jó, és kellően nedves föld bő terméssel jutalmazta munkáját. A Földanyát pedig ne keverjük ide, mert az már egy feje tetejére állított világkép.
"KI 2 igekötő, és ih. általán am. bizonyos térből, körből, helyből elhajló, eltérő irányban."
Ez az, ami egy kicsit sem érdekelte az ősembert amikor az első hangoknak, ősgyököknek jelentést adott. Gyanítható, hogy a kört, elhajlást még hírből sem ismerte, mikor a KI ősgyök már létezett a fogalomtárában. Évmilliókon át a tájat látta, aminek nevet adott. Aztán jöhetett csak kör fogalma, mikor tudatosan körbefordult végigtekintve a körülötte lévő tájon, ami ténylegesen is egy körpanoráma, de ehhez már egy fejlettebb, elvont gondolkodásra képes agyra volt szüksége, ami az elődeinek még nem volt, s akik csak odáig jutottak, hogy a látottaknak nevet adjanak.
A KI igekötő még későbbi képzettársítás, mikor már minden valamiből kifelé mutató irányt így neveztek meg.
"Tehát a k itt is elhajlást jelent."
A KI igekötőnek nem jellemzője az elhajlás. Ami kimegy, kijut, az rendszerint egyenesen teszi. De bárhogyan is teszi, a lényege az, hogy valamit elhagy, s egy zárt térből kikerül a természetbe, a földre.
A "k" hangnak nem csak kör-, hanem kicsi jelentése is van, sőt, kopogó, kattogó hang is, ami a kicsi tárgyak jellemzője.
"A "RAG" a ragasztás fogalom gyökszava, a nyelvtani ragok is ragasztások."
Megadtad a kulcsszót! Szerintem a zsíros nadrág - annak ellenére, hogy a zsír csúszik - odaragad a testhez ellentétben a zsírtalan vászonnal.
"A rag-rág dologban még ott az ÁG szó is, a nadrág is elágazó és a nadragulya szára is épp ilyen..."
Ez sem lenne rossz, de így az "r" hang gyakorító jelentése szorul magyarázatra. A nadragulyánál még ok, mert többszörösen ("folyamatosan") elágazik, de a nadrág csak egyszer.
" Ezek szerint a kies táj a köves, és a kietlen az kő nélküli "
Igen, valahogy az ötletelős nyelvész elképzelése ez volna, kissé én is furcsállom ezt de ilyesmi magyarázattal indokolja meg:
A kietlen tájak, pusztaság, sivatag, föld az vízhiányos. Ez egyébként nem áll többnyire messze a valóságtól. Itt még nincsenek neki kövek, majd az most jön.))
A kies tájak viszont vízben gazdagok, és hát hol erednek a tiszta vizek?... A sziklás, köves, kavicsos talajban. Erről szólna röviden és tömören a dolog. Csak ezzel az a gondom hogy már a régi szövegek környezetében sem stimmel ez a köves-követlen dolog, vannak köves kietlen tájak is nem csak a Földön hanem mondjuk épp a Holdon is. Aztán kevés kietlenebb hely van annáll.
A kies hely sem köves sokszor, hiszen gyakorta mezők, legelők jelzője is ami ritkán köves, meg hát ez igeként is funkcionált hogy valaki kiesíti a lakhelyét mondjuk, ami aligha kövesítést jelent hanem azt hogy KIszépíti a lakhelyét, kidíszíti ahol lakik, azt az életteret...
A kies vagy kietlen több okból sem lehet azonos a kéj szóval. Eleve a kietlen szó messze jóval megelőzi mindkét szót, tehát nem képződhetett egyikből sem.
Szinonimaként használt szavak a köznyelvi szövegkörnyezetben bármikor felcserélhetőek, és azonos vagy legalább is hasonló értelmű mondatokat kapunk. De amire azt mondjuk kies arra szinte sose állítjuk hogy kéjes, és ez fordítva is igaz. Kéjesen lehet mosolyogni, de kiesen nem, ezt régen se írták így soha.
De a völgyek sem voltak régen se kéjesek, és ma is igen hülyén néznének az emberre hogy ha így fogalmaznánk. A két szó nem cserélhető egymással mert mást jelentenek. Régen se cserélték fel.
A kies és kietlen gyöke a KI lesz, nem érzem körértelműnek a szót még akkor sem ha épp valaki kihajol az ablakon sem , a lényeg azon van hogy bentről ki, ha épp nem hajol hanem kiáll a párkányra akkor is KI áll oda mindenféle köríves hajlás sem kell már ahhoz. A másik KI meg maga az ember a személy AZ KI-re (aki)
még rámondják ezt.
A kívülálló szó kicsit közösíti is őket, a kint állóról nem tudni KI lehet.))...
""Különö-sen mondjuk vidékről , tájról , erdőről , kertről ligetről, mely a szemekre kellemesen hat, mely az érzékeknek gyönyörélvet nyújt."
Érdekes, hogy ezt pont fordítva értelmezed, mint én.
Szerintem ez épp, hogy azt erősíti meg, hogy azért használjuk a kies jelzőt a tájra ha szép, mert jó érzéseket kelt.
Nehogy kitaláljuk már, hogy a kéjérzést a szép táj után nevezték meg!
"Azonban a 4500-5000 éves írás mást mond. Abban egyértelműen a földről (Föld) van szó, konkrétan az a jelentése."
És, akkor mi van?
Semmit sem bizonyít. Csak egy lehetséges értelmezési irányról van szó, amit viszont a magyar nyelv cáfol.
"Amikor a paraszt KI ment, akkor azt a földre értette, amit művelt. Nem kéjelegni ment, hanem a földre."
Átvitt értelemben kéjelegni ment, mert minden kénye a földből származott. A Földanyától, akit pl. fölszántott. A nő kiskertjét is fölszántják, amikor a férfi szerelmeskedik vele. Nem olyan bonyolult átvinni a kéj értelmét a földre, ami minden földi jót ad.
Ki (2)
"igekötő, és ih. általán am. bizonyos térből, körből, helyből elhajló, eltérő irányban. Tehát a k itt is elhajlást jelent."
"Persze a -RÁG gyöknek is utána kéne nézni , mert az biztosan sokat segítene a jelentés tisztázásában"
Ugye a nadrág szó második fele ez. Szerintem ez adja magát, a konkrét hangalak megmutatja. Van egy szavunk aminek az első 6 betűje pontosan ugyanaz mint a nadrág szinte, a NADRAGULYA. A szó az első 6 betűig ugyanazon gyökökből épül fel. A jelentések is stimmelnek itt is és ott is.
A "RAG" a ragasztás fogalom gyökszava, a nyelvtani ragok is ragasztások. A nadragulya is egy ragadós növény, illetve nem zárom ki hogy köze van a "ragály" szóhoz is hiszen egy erősen mérgező növényről beszélünk. A ragály szó is a ragasztás gyökszavát hordozza mind értelmileg, mind hangalakilag is.
A rag-rág dologban még ott az ÁG szó is, a nadrág is elágazó és a nadragulya szára is épp ilyen...
"Még olyan verzió is van aki szerint a szavak elején lévő KI az valójában kő lenne."
No, persze... Hülyeséget bárki állíthat. Ezek szerint a kies táj a köves, és a kietlen a kő nélküli. Csupán ennyit kellett volna végiggondolnia, s máris rájött volna, mekkora badarságot állított.
"A KÉJ verzió meg nem igazán illik a szövegkörnyezetre ahol a kies szó használatban van, nem azonosítjuk a kéjérzettel a völgyeket, pusztákat, vidékeket,"
Ha nem szexuális oldalról nézed, akkor az őseinket kellemes (kéjes) érzés kerítette hatalmába, ha egy növényben, állatban gazdag tájra leltek, hisze az hosszú időre biztosította számukra a jólétet.
"Viszont észrevettem hagy gyakran volt É betűzve a szó, azaz kiétlen formában is használták."
Jó észrevétel: Ki-ét-len, azaz ét-ek/étel nélküli: se növény, se állat nem él rajta, azaz kietlen, élhető föld nélküli.
"A nyelvünkben ez 2 dolgot jelent: vagy irányt mint a kifelé, vagy az embert a személyt, azaz KI ?, valaKI, bár,KI, akárKI, sen-KI, minden-KI."
E két dolog visszavezethető a földre:
- Ha valaki KI ment (mondjuk a barlangból, kunyhóból, házból, nem mehetett máshová, csak a "földre", azaz KI. A természetbe.
- A vala-KI (vala/van a földön) nem volt más, mint az a földi lény, akit embernek nevezünk, hiszen az istenek az égben laktak. Világos a képzettársítás: valaki=ember (aki vala a földön).
"Érdekes egyébként hogy gyakran a puszta az ami már régen is lehetett egyaránt kietlen de kies is."
Attól függően, hogy kinek számított élettérnek. Aki pásztorkodott, és legeltetett, annak a füves puszta nem volt kietlen. De, ha nem volt se fű, se fa rajta, akkor már neki is kietlen volt.
De, ha ezt a vízhatlan gatyát nevezték el nadrágnak, akkor az sem volt úri viselet..
Mert, ha a nadrág éppen a ned- nedv- gyökkel, azaz a vízzel hozható kapcsolatba, akkor csak ez lehet a magyarázat. Vagy az, hogy átázik és nedves lesz, vagy az, hogy víztaszító és megvéd az esőtől. De miután a gatya ma sem víztaszító, és a parasztik hordták, valószínűsíthető, hogy a zsíros gatyát (a víztaszítót) nevezték el nadrágnak. Persze, a -rág gyöknek is utána kéne nézni, mert az biztosan sokat segítene a jelentés tisztázásában.
"Úgy tudom, hogy a közemberek ott is gatyát hordtak, nem nadrágot."
Ezt nem tudom. És azt sem hogyan nevezték ezt a ruhadarabot, így erre nem tudok mit mondani.
"Ellenben később a földművelő és "helyben pásztor" tömeg által elnevezett nadrág lett az általános elnevezés."
Csak ők ma is gatyának nevezik...
"Mi már csak ezt ismerjük."
A paraszt ma is a gatyát ismeri, mert az nem nadrág. Amit mi nadrágnak nevezünk, az már egy modern ruhadarab.
"Rengeteg feltételezésre ad okot az ismerethiány."
Ez igaz, de vannak fogódzkodók, s azok alapján jó közelítéssel lehet helyes következtetésre jutni. Nem garantáltan, de jó eséllyel....
