Saltburn (2023) Barry Keoghan-nal, rendezte Emerald Fennell.
Nekem tetszett a szürreális stílus. Kicsit talán lassú folyású,- engem nem zavart -, a végére csúcsosodik ki/sűrüsödik a történet. Keoghan ismét jó. Ha lesz több kritika a filmmel kapcsolatban, akkor könnyen elképzelhető, hogy azok széles skálán fognak mozogni.
Abban is csak max 10 percig, amíg a férjével vitázik. Ott igen, abban a pár percben nem Julia Roberts volt, aki csak Julia Roberts tud játszani, hanem színésznő. Amúgy legényesen túl hájpolt műkedvelő.
Most fejeztem be a Maestro nézését Bradley Cooperrel, mint főszereplő és rendező.
Bradleyből Bernstein lesz mind külsejében, mind hangjában, mind stílusában. Ez egy epikus, és egyben rendhagyó szerelmi történet "Lenny" és
felesége között, és a hajlamai közt.
Gyönyörűen ábrázolta azt a gyermeki örömöt és lelkesedést, amit Bernstein az élet, a szerelem és a zene iránt érzett.
A felesége imádta Bernsteinnek a zenei zsenialitását, briliáns intellektusát, mert oly könnyű az ilyen emberekhez vonzódni, és nehéz rájönni, hogy csak egy picinyke része vagy a nagy egésznek.
Carey Mulliganjátéka szívszorító volt (megkönnyeztem) drámaian mutatta meg azt amiben a felesége élt: a halhatatlan szerelemet, és a mély fájdalmat, amelyet nem tudott felfedni.
Szerintem Bradley csodálatos volt a "szerepében". Lenyűgözött, hogy nem láttam Bradley Coopert, csak Bernsteint...
Az a munka, ami ebbe a szerepbe belekerült, valóban kiemelkedőt alkotott.
Erőteljes film...
Amikor Leonard Bernstein meghalt, temetési körmenete végigjárta New York utcáit, férfiak és nők, irodai és építőmunkások, lehajtották a fejüket, kalapjukat kezükbe fogva azt suttogták: "Köszönöm Lenny".
Egyszer - az adott generációnak először - kellett hozzá eljátszani a kurvát, akiért eljő a herceg fehér lovon (a világ kábé legnagyobb kliséje), oszt' sajt.
Én egy filmjét láttam, amiben kiderült, hogy jó színész - legalábbis így emlékszem vissza rá -, és az az August Osage County, amiben teljesen méltó partnere volt Meryl Streep-nek. És azért az már valami.
Amúgy tényleg, most h mondod, sorozatpilot -szerű volt. JR mindig is irritált, állandóan idegbetegnek tűnt, világsztársága előtt mai napig értetlenül állok, ezért ez a szerep jól állt neki.
The Golden Globes, one of the most prestigious awards in the film industry, has recognized Lily Gladstone for her remarkable portrayal of Mollie Burkhart in "Killers of The Flower Moon." This nomination is significant not only for Gladstone but also for the Indigenous community as a whole, as it marks a step forward towards increased representation and recognition for their stories.
"Killers of The Flower Moon," a compelling historical drama directed by Martin Scorsese, delves into the sinister events surrounding the Osage Indian murders in the early 20th century. Gladstone's riveting performance as Mollie Burkhart, an Osage woman who becomes entangled in the investigation, captivated audiences and critics alike.
It’s worth noting that Gladstone's nomination is not without challenges. The competition in the Best Actress in a Motion Picture, Drama category is fierce, with notable films such as Christopher Nolan's "Oppenheimer" and Bradley Cooper's "Maestro" also vying for the coveted award. These films have also garnered critical acclaim and boast impressive performances by their respective casts.
a csávó gazdagokhoz tör be, hogy összefirkálja a nappali falát. Ezzel riogatva őket, s üzenve nekik, hogy hiába kőgazdagok, nincsenek biztonságban. Vagy nem is tudom, hogy mi az üzenet, mert a filmnek nem ez a lényege, csak a legelején téma ez.
Mert aztán az egyik helyen a betörő grafitiművész olyan dologra bukkan, amitől inkább ő maga hívja ki a rendőröket.
Néhány gagyi jelenettől eltekintve izgalmas film, a végére egészen eldurvul. Nem is gondoltam, hogy az lesz a sorsuk a sztori közben megismert embereknek, ami.
Érdekes, hogy a film folyamán szereprőlől szereplőre vándorol a főszereplői státusz.
Jó volt látni a Trainspottingban megismert underage csajt immár negyvenes anyukaként. :)
A tegnapi filmhez hasonlóan ez is egy hirdetéssel kezdődik, de ezúttal nem a tökéletes feleséget reklámozzák, hanem azt, hogy add el az életéveidet, és kapjál értük sok pénzt!
Csakhogy a fiatal szereplő nem óhajtja eladni, hanem rá akarják kényszeríteni. Kizárólag így tud fedezni egy jó nagy tartozást, minek következtében hirtelen 40 évet öregedne. Ezzel kábé vége is lenne az életének, az álmainak, nem lehetne már karrierje, gyereke, semmije sem... Egy nap alatt sokkal öregebbé válna, mint a szülei.
Hogy tudná megúszni ezt az igazságtalan beavatkozást?
Most abba ne menjünk bele, hogy miként lehet emberek között életkorokat csereberélni (nem derül ki a filmből), de ez egy érdekes német sci-fi. A Lopott időhöz képest mindenképp komolyabb alkotás, és bevallom, számomra cseppet sem volt kiszámítható.
Egyszeri megtekintésre mindenképp érdemesnek tartom. De fogalmam sincs, hogy miért Paradise a címe. :)
Én ugyan egyben letoltam tegnap, de nem volt érdemes. Mondjuk még mindig jobban járt, mint az Ír vagy a Némaság, mindkettő kb. félóra után elbukott... De Niro rutinmunkázik, DiCaprio viszont szerintem határozottan rossz itt. A forgatókönyv bukdácsol. És akkor a hosszát azt hagyjuk is, arra nincs semmi magyarázat vagy mentség. A képi világ az mondjuk rendben van, de 200 millából még szép, hogy rendben van. Továbbra sem értem, ki vagdos ilyen irdatlan összegeket Mártihoz és miért, de szerencsére nem az én adómból megy...
Mivel egy primitív ösztönlény vagyok, ezért a film az első másodperceivel megfogott, amiben egy olyan megvásárolható feleséget hirdetnek, aki tökéletes testű, csak a férje kívánságait lesi és folyton szexet akar.
A főszereplőnek is egy ilyenje van, épp most tanítja be. A betanulás során azonban időnként különös álmok és furcsa látogatók érkeznek a biorobotcsaj életébe, akik mind arra ösztökélik, hogy emlékezzen valamire – vagy inkább valakire?
Középszerűen érdekes történet, nem túlságosan váratlan megoldással. Cicik-popsik kedvelőinek mindenképp ajánlom. És nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy Elena Kampouris mennyire hihető gesztusokkal és arcjátékkal alakította a robotot. Szóval, azon túlmenően, hogy tökéletes feneke van, még ügyesen is mozog. :)