Barátaim! Talán számotokra nem meglepő, hogy nekem is a Búcsúkoncert körül jártak a gondolataim egész álló nap. Az érzés amit ott átéltünk FELFOGHATATLAN!!! Szinte nincs olyan nap, hogy ne jutnának eszembe vagy ne dúdolnék tőlük valamit. Nekem örök életemre a Bonanza Banzai marad minden idők legjobb zenekara!
Ma egész nap a Búcsúkoncert járt a fejemben. Az az egyedülálló együttlélegzés, ami már a BS falain kívül is tapasztalható volt. Az üvegajtókra tapadva hallgattuk a próbát és gyertyával jeleket rajzoltunk rá - aminek persze a bent lévő személyek annyira nem örültek. Hatalmas zászlókat rajzoltunk, együtt énekeltük a dalokat ismeretlen ismerősökkel a fekete tömegben. És persze nem hittük el, hogy tényleg vége. 15 éve már annak a napnak, de sosem fogom elfelejteni, ahogy összehúzzák a függönyt és meghajlás nélkül hagynak minket ott.
Magyarországon nem tapasztaltam még hasonlót zenekarral kapcsolatban életem során. Amíg a BS állt, addig minden november 12-én kint voltunk a "Szent Falnál" és emlékeztünk. Hiába na, a szeretet nem szűnik meg azért, mert valami véget ér...Azt hiszem én örökre bonanzás maradok:-)))
És azért az sem elhanyagolható, hogy a DM klub kistermében 16 évesek fújják annak a zenekarnak a dalait, ami megszűnt, amikor ők még pelenkában totyogtak:-)
Szia kis ákos!
Szerintem elfogadható a Te álláspontod is, és winterborn-é is. Egy olyan termékről van szó, ami még most is kereskedelmi forgalomban van. Így pedig persze, hogyha választhat az ember, akkor saját maga szerzi meg, és még bontatlanul. (Egy kicsit ösztönszerűen nézve ezt: vadász-zsákmány effektus > "ez így tuti saját érdem = és így az enyém".) Vagy egy használt darabért semmiképpen nem fizet teljes árat. Azonban a Te példányod hiába a használt kategóriába tartozik, mégis rendelkezik egy egyedi kézjeggyel. De ennek talán akkor lesz igazán valódi értéke, amikor mondjuk Ákos is már "leteszi a lantot". Bár kétlem, hogy ilyenre valaha is sor fog kerülni :). Viszont semmi sem reménytelen - értékesítés ügyben. Én is egy gyűjtögetős fan vagyok, és néha már olyan elszántan ragaszkodom az éppen aktuális holmihoz, hogy nagyon nem érdekel mennyiért kapom azt meg. Ami kell és lehet, az kell és most :).
/Én a helyedben nem válnék meg tőle, főleg azért sem; mert személyes emlék fűz hozzá. Aztán; a pénz most nélkülözhetetlenebb, mint eddig bármikor, de nem ez a pár ezer forint oldana meg bármit is, amit kapnál érte. Jelenleg pedig még van egy olyan lemez a birtokodban, ami egy életbeli időszakodat foglalja magába, és mindez Ákos személyes láttamozásával. Ezt Te magad is, idővel mindig egyre nagyobb értéknek fogod tekinteni, és eszed ágába sem fog jutni megválni tőle. De ezt csak Te tudhatod, hogy hogyan teszel./
van itt olyan lélek, ki nem fújja kívülről a fenti idézetet?
van itt KÖZÖTTÜNK olyan, ki ne gondolna ezen a napon szívének legkedvesbb zenekarára?
mert bár időközben mind harminc fölöttiek lettek, a legtöbben már családapák és
családanyák az egykori Bonanza-tisztelők, mégis
ugyanolyan ragaszkodással hallgatják a dalokat, gondolnak vissza a felejthetetlen élményekre, arra a bizonyos ŐRÜLETRE mely a Bonanzás - IDŐT jellemezte..
És tényleg itt vannak velünk... minden dalban...
Ha van kedvetek kedves beírók, adjátok közre,
milyen emléket őriztek erről a bizonyos tizenötév (!!!) előtti
napról-délutánról-estéről-éjszakáról-hajnalról...
(ld. Ender BB Búcsúját a 3156-os hszben..)
Hosszú egy nap volt, bizisten. De nagyon szerettük a Búcsúkoncertet, mégha fájdalmas volt is.. Soha nem felejtjük...!
Nos, akkor a Virtuális Bonanzás Világtalálkozó indul...
Nem azért adom el mert nem szeretem már vagy keveset jelentene hanem mert
1. keveset ad a 2-hoz képest
2. nem nézem
3. kell a pénz
de mindegy végül is :)
az utolsó két bb lemezt magam is nehezen szereztem meg de szerencsére cserével megoldottam :) Aztán kiadta ákos ezeket a lemezeket :D mindegy a régiek jobbak főleg a Jóslat címkéje. Ez az új elég szar ahogy hallom :D
Ráadásul mikor aláírta egy koncert után jó emlékek fűznek hozzá.
"Ez kézjegy értéke nem abban mérhető ki hol él. A személye határozza meg ki adja és főleg ő mit jelent neked. "
Ebben teljesen igazad van. igaz ez arra is ha valakinek van valamilyen használt cucca.Ha sokat ér neki akkor nem fogja eladni ha meg már nem jelent neki semmit akkor meg fillérekért fog megválni tőle.Én pl.így szereztem meg az öszes bonanza lemezt, kivéve az utolsó ketttőt mert az jó drága volt.:)) Vagy a másik variáció az, hogy nem jelent neki semmit,de tudja az étéket az árunak és jó pénzért eladja. Ezért nem lehet pl olcson Bonanza lp-hez jutni.nekem még annak idején sikerült:)). De csak 2db van meg egyenlőre.
Egyébként nem értek egyet amit az aláírásról mondasz. Mert vannak akik vágynak az aláírására de nem akarnak sorban állni órákat és vagy nincs idejük rá egész nap áldogálni.
Sok ismerősöm van akiknek vittem dedikált autógramkárátyát mert nem akart sorban állni vagy ugye nem volt ideje rá mert dolgozott.
Egy dedikált példány akkor is többet ér ha másért nem legalább a személyesség okán.
Én nagyon szerettem annak idején a Chicago Bullst mikor ment a szekerük még és nem tört el a kerék.
dollárokban mérték a kosaraskártyák értékét és egy dedikált felbecsülhetetlen volt legyen akár a legjelentéktelenebb játékos kézjegye is.
Nincs igazad hogy könnyen beszerezhető ákos kézjegye mivel nem találkozol vele minden nap egy évben egyszer ha egyáltalán hajlandó dedikálni órákat ücsörögni.
Ez a dedika is úgy volt hogy már a száját rágta hogy talán nem kéne de azért mégis mert nekünk örömet okoz találkozhatunk vele beszélgethetünk. Nyílván lekicsinyíted az aláírását mert neked már sok van nekem is van jópár de mindegyik egy emlék a vele való találkozásról így többlet értékkel bír nálam minden dedikált példány főleg ha mást is hozzá idézetet persze olyat amit én mondtam neki dehát az mindegy hiszeb nem lexikon ő hogy na mindenkire valami eszébe jusson.
Bezzeg ha Al Pacino-tól lenne aláírásom most nem ezt mondanád mert ő tengeren túl él nem találkozol vele csak úgy :)
Ez kézjegy értéke nem abban mérhető ki hol él. A személye határozza meg ki adja és főleg ő mit jelent neked.
A dvd-t azért akarom eladni mert nálam porosodik kevésnek érzem viszont az aki megveszi annak biztos fontos ha pénzt áldoz rá. De ahhoz drága volt hogy csak úgy odaadjam.
nincs igazad. attól, hogy ez dedikált példány, nem ér többet egy forinttal sem. egy ilyen aláírásnak ugyanis nincs pénzbeli értéke. különösen, hogy ezek az emberek itt élnek az országban, aláírásuk bármikor könnyen beszerezhető. 1998-2004 között számos dedikáláson voltam, minden egyes cd-m, könyvem dedikált, akárcsak bármelyik rajongónak akinek ez fontos, ingyen szerezhet belőle. aki meg nem rajongó ilyen szinten, annak meg nem jelent ez értéket (pénzbelit meg főleg nem).
kívánom, hogy tudd eladni a dvd-det, de egy boltban 4000 forintos lemezért én biztos nem fogok 3000-et adni, akkor már inkább gyűjtök hozzá még egy ezrest és vadonatújat veszek, nem használtat. lehet, hogy az idő előbb-utóbb téged igazol, de az hogy beírtad az ákos fórumba is, meg ide is, hogy '"a kutyát sem érdekli a bonanza dvd" nem erre utalt. :)
én jelentkeztem anno, de mondtam, hogy használt dvd-ért félárat tudok felajánlani. (én is ilyen árért adom a használt lemezeimet). akkor nem fogadtad el, azzal a jelszóval, hogy majd jelentkezik más... hát úgy látom az élet mégse téged igazolt... :) az ajánlatom még áll.