Már régóta alkalmazok ilyet, hogy alapban a tintaszín fehér vagy világos szürke, feltételes formázással megadom, hogy ha a cella értéke nagyobb, mint nulla akkor legyen piros, kék, vagy éppen fekete. Átláthatóbb a táblázat.
Gyerekek, keményet találtam, próbálhatjátok ki: formázókód után eltűnő cellatartalom (ld alább a problémát) természetesen megvan, csak fehérrel írva. Más háttérnél látszik a dolog.
Arra tud-e valaki megoldást, hogy miként lehet Calc-ban érvényesítéskor listát megadni? Vagy Combo-boxot, vagy Lista-boxot létrehozni? Sehol sem találom ezeket. :( Viszont, ha Excelben megcsinálom, utána Calc-ban is működik rendesen.
No, igen ez is működik, meg az is, ha kijelölöm a cellát (akár a nyilakkal, akár úgy, hogy szélesebbre állítom, mint a link, így mellé lehet kattintani), majd a Beszúrás/Hiperhivatkozást választom, így simán szerkeszthető. Végül is pofon egyszerű.
Nekem van egy kicsi. :-) Működik a hivatkozás szerkesztés viszonylag kulturáltan! Igaz az 1.1.4 is ha rájöttem volna hogy így kell. Tehát az 1.1.4-ben nyilakkal oda navigálni a szerkesztendő cellához. Majd Formátum menü Alapértelmezett, és így tudom szerkeszteni. A 1.9.125-ben a cellán jobb kattintásra nem a helyesírás menü jön fel hanem a formátum. Így nem kellenek a nyilak és a formátum menü. Köszönet a fejlesztőknek!
Csak azért kérdem, mily verzió, mert én kipróbáltam egy 1.1.2-t és egy 1.9.122-t is, egyik sem így nézett ki, de nem is csinálta ezt a hiperhivatkozássá alakítást. Mindkettő normálisan viselkedett.
Ha már OOo-t használsz, akkor ne a Notepad-be másold, hanem nyiss egy szöveges dokumentunot OOo-val (Witer) és oda másold be. Irányított beillesztéssel RTF ként.
Sajna ezen már túl vagyok. És ez lesz belöle, kicsi nem tudom milyen betü títus de szerkeszteni azt nem lehet. :-( Marad a notepadba ki ott szerkeszt azt vissza azt vagy jó a betü tipus vagy oo bezár azt kezdeni elöről. Szóval ..... el vagyok keseredve de nagyon
Ez esetben kicsit trükközni kell. A szerkesztősorban jelöld ki a linket, majd másold a vágólapra (Ctrl+c), nyomd le 2-3 alkalommal a szpészt(szóközt), utána pedig illeszd be a vágólap tartalmát(Ctrl+v). Ez után a kurzorral tudsz a szövegben mozogni és szerkeszteni. Ha Enter-t nyomtál, utána kezdheted előlről.
Használom! De mi a különbség? Ugyan olyan lila és végég villog a kurzor és nem beljebb, ha sokat kattogtatok besárgul de szerkeszteni akkor sem tudom .....
Használd a billentyűzetet! :) A nyilakkal jelöld ki a cellát, amiben a szerkeszteni kívánt hivatkozás van. A cella tartalma megjelenik a szerkesztő sorban is. Az egereddel ide kattintva a szerkesztést végrehajthatod.
Ez a remek program segít nekem bár ne tenné. Egy munkafüzetbe kell írja internetes hivatkozásokat, és a drága automatikussan átalakítja hivatkozásnak és fogalmam sincs hogy lehet utána szerkeszteni. Ha rámegyek az egérmutatóval akkor ugye egyből nyítja a címet nincs jobb klikk menü. Ha rámegyek a beszúrás hiperhivatkozásra akkor ott néha megjelenik a link szerkesztő de általában üres, ha épp nem üres akkor át szerkesztem a szöveget de sem alkalmaz gombra sem OK gombra nem változik semmi.
Khm. Nem akarok kritizálni, de tegnap este határidőm volt, és pont kérték a folyamatos oldalszámozást. A footerbe berakni, keresgéléssel együtt 1 perc volt, korábban nem csináltam. Igaz, a mezőket/fields nagyjából ismertem, sejtettem, hogy ott kell keresgélni. Meg gondoltam, hogy ha a lap aljára fixen akarom odatenni, akkor a Footer-ben kell figyelni.
mihez kepes magasabb? olvasni kell tudni hozza az teny. ha ez neked nehezseget okoz, akkor sajnos tenyleg magasabb tudas kell hozza. Sugo -> rakeresel page number-re, vagy ha magyar oo-d van akkor lap sorszámozás talan, es ott szepen leirjak. Amugy eleg logikus,a footer-be ahol a szamozas van sokfele automatikus mezot is fel lehet venni, peldaul a lapszamozast. Es latod milyen konnyu azt is megcsinalni, hogy az adott oldalra beszurd hanyadik oldalon tartasz?:) Mindent lehet, csak ...., tudod, a sugot azert irtak, hogy aki nem tud rajonni magatol az legyen szives probalja meg elolvasni, sok ember munkaja van benne.
én kérek a sürgetésért elnézést, de nem tudtam, hogy beraktad-e akedvenecek közé, vagy csak akkor látod, ha valaki felhozza, ezért inkább felhoztam. mail megy
felhozom, hátha észreveszi a címzett ------------------ Mailcímed nem találtam az adataid között, a translator kukac torzsasztal nem mukszik, ha eltudnad küldeni a címed a hang1 kukac axelero pont hu-ra, akkor küldeném az anyagot