Nemcsak hogy létezett, de mellette még egy kisebb Moráviáról is tudunk a későbbi Morva Őrgrófság előzményeként. A két Morávia létezése a var-khunok telepítési politikájának eredménye.
--------------------------------------------------------------------------------------------
Boba Imre legnagyobb vihart kiváltó és a legellentmondásosabb fogadtatásban részesült munkája a Morávia fekvéséről írott könyv1. Komplex – történeti, régészeti, filológiai és egyháztörténeti – kutatásokon alapuló koncepciója szerint a Var-khun Kaganátus felbomlása után annak helyén több szláv fejedelemség alakult ki. Ezek egyike volt Megalé Morávia, tehát az Ősi-2 vagy Nagy-Morávia a Dunától délre, a Morava folyó mentén. A rövid életű államalakulatnak az antik Sirmiummal – a mai szerbiai Sremska Mitrovicával – szemben, a Száva jobb partján feküdt a központi települése, melyet ugyancsak Moravának hívtak. Megalé Morávia uralkodói Mojmir, Rasztiszláv és Szvatopluk voltak, legismertebb térítője pedig Metód, aki 863-tól serénykedett itt. Metódot 869 februárja és 870 májusa között II. Hadrianus pápa ki is nevezte Morava püspökévé (érseki rangú hivatalát azonban csak 873-ban, a bajor püspökök fogságából való szabadulását követően foglalhatta el).
Elsősorban Szvatopluk volt az, aki a Drina-völgy körül elterülő államocskát jelentős területekkel gyarapította. A keleti-frank Arnulf király támogatásával 890-ben még a Cseh-medencét is sikerült a – talán hungarus származású – fejedelemnek megszereznie. Halálát az újjászerveződő varkhonita hatalom használta ki, a hungarusok rövid idő alatt felszámolták Nagy-Moráviát.
Az egyetlen, északi Moráviát elismerő szemlélet Boba szerint a 14. században jött létre Csehországban. Boba koncepciójának és argumentumainak fogadtatása rendkívül vegyes volt. Az USA-ban elismerő kritikákat, Csehszlovákiában merev elutasítást, Bulgáriában élénk érdeklődést váltott ki. Az egykori Jugoszláviában a horvátok lelkesen üdvözölték, a szerbek nem sokat törődtek vele. Magyarországon – a szocialista internacionalizmus jegyében – hosszú ideig elutasítás3 vagy hallgatás övezte Boba felismeréseit. Így hazai történeti irodalmunk a hagyományos megállapítások mentén haladt4, s egészen kivételesen jelentek meg olyan írások – így Püspöki Nagy Péter, Kristó Gyula, Szegfű László, Senga Toru és Bartha Antal tollából –, amelyek „megtűrték” délen a másik Morávia létezését5. Mivel angol és német nyelvterületen gyorsan elfogadták Boba koncepcióját, a nyolcvanas évektől több kutatási program is kezdetét vette Morávia déli lokalizálása alapján, melyekből a kilencvenes évekre komoly kézikönyvek születtek6. Morávia lokalizálásának problematikája hazánkban Boba könyvének 1996-os magyar nyelvű megjelenését követően került a figyelem középpontjába. Szegfű László 1996-ban felismerte, hogy Szvatopluk a 850-es évek végén házasodással került hatalomra a bolgár fennhatóságot elismerő dél-alföldi avar kagáni családban. Leányágon megörökölt területét pedig csak Konsztantinosz Porphürogennétosz nevezte el róla Megalé (’ősi’) Moráviának.7 1998-ban Kristó Gyula – Püspöki Nagy Pétert követve – két helyre lokalizált morva lakosságot a Kárpát-medencében: északon, a Dévénynél a Dunába ömlő Morva folyó két partján, valamint az Al-Duna és Körös közti területen, azaz véleménye szerint a DAI-ban a folyók szerint meghatározott Turkia eredendően a déli Nagy-Morávia teljes területének felel meg8. Makk Ferenc 2003-ban hangsúlyozta, hogy Turkia és a déli Morávia területi azonosítása elfogadhatatlan, mert Konstantin császár nem írhatta volna azt, hogy az egykori Nagy Morávia a 10. század közepi Turkiához viszonyítva délre helyezkedett el. Makk szerint Nagy Morávia Szerémvár központtal a Morava és a Száva folyók tágabb környékén lehetett, s kiterjedt a Duna-Tisza közének déli részére is.9
Morávia fekvését illetően tehát a kutatók továbbra is megosztottak. Elsősorban a történészek fogadják el a déli lokalizálást, a régészek ellenben kitartanak a hagyományos, északi fekvés mellett, mert a déli területeken 9. századi leletek nem állnak rendelkezésre egy önálló régészeti kultúra feltételezéséhez. A szerb régészet ugyanis a Dél-Alföld és a Morava-környék 9. századi emlékeinek feltárását és az eredmények közreadását még nem végezte el (igazából el sem kezdte), miközben az egykori csehszlovák régészet Magna Moráviában lelte fel államisága ősi előzményét. A politikai indokokból előidézett torzítás tehát alkalmatlanná teszi a régészetet e kérdés eldöntésére. Ez azonban – reméljük – pillanatnyi helyzet, s a régészeti kutatás még sok meglepetéssel szolgálhat. Az most is megállapítható, hogy Boba Imre a hagyományos Morávia-kép kritikájával igen nagymértékben járult hozzá a kutatások megélénküléséhez, s ha elgondolásának bizonyos elemei vitathatók is, azt mindenesetre sikerült elérnie, hogy a tudományos vizsgálatokat új mederbe terelte. 1971 óta az általa felvázolt úton halad Morávia kutatása, ami igen komoly eredmény.
1 Moravia’s History Reconsidered – A Reinterpretation of Medieval Sources; Hague, 1971. A könyv horvátul (Novi poigled na povijest Moravie; Split, 1986), németül (Zur Geschichte Moraviens: Eine Neuebetrachtung; Dublin–New York–Vienna, 1991), végül magyarul is (Morávia története új megvilágításban – Kísérlet a középkori források újraértelmezésére; Bp., 1996, METEM-könyvek 11.) megjelent.
2 Vö. nagyapa, nagyanya, nagynéni, nagybáty
3 Perényi József: Imre Boba: Moravia’s history reconsidered – A reinterpretation of medieval sources; Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae XX (1974), 188–91.
4 Jó példa erre a História 1986. évi első számának összeállítása és Szarka László 1993-ban megjelent könyve. Noha az utóbbi szerző már 1986-ban is bemutatta a csehszlovák régészet és történetírás politikai nyomásra született koncepcióit, s 1993-as munkájában is elismeri, hogy „a 20. századi csehszlovák államalapítást legitimálni hivatott Nagymorávia-kép … a nagymorva államiság 20. századig nyúló kontinuitásának hangsúlyozásával meglehetősen meddő, ideologikus zsákutcába terelte a kutatásokat és a nemzetközi vitákat. A gyarapodó régészeti feltárások és újabb írásos források felbukkanása az utóbbi években sok új részlettel gazdagították a moráviai szlávokról kialakított ismereteinket, ami hosszabb távon Nagymorávia valódi historikumának, a történelmi reáliáknak mindenki számára elfogadható bemutatását eredményezheti”, mégis kritikátlanul mutatja be a csehszlovák történetírás nagymorva ábrándjait. Vékony Gábor: A morvák „birodalma”; in: História VIII (1986)/1, 12–3.; Váczy Péter: Hogyan lett Moráviából „Nagy Morva”?; in: uo. 4–15., 17.; Szarka László: Szlovák történészek Nagymorávia kiterjedéséről; in: uo. 17–8.; uő: A szlovákok története (Népek hazája 2.); Bp., 1993, 28–9.
5 Püspöki Nagy Péter 1978-ban publikált tanulmánya szerint két, „Kis- és Nagy-” Morávia létezett. Az előbbi a későbbi Morva Őrgrófság területével azonos, az utóbbi pedig nemcsak Sirmium környékét foglalta magában, hanem kiterjedt a szerbiai Morava folyóig és a Duna–Tisza közének déli részére is. Szvatopluk 873 után hatalmát fokozatosan „Kis-Moráviára” is kiterjesztette. Lásd: Nagymorávia fekvéséről; in: Valóság XXI (1978)/11, 60–82. Kristó Gyula 1980-ban elfogadhatónak minősítette Boba alapgondolatát Morávia déli fekvését illetően, de egy addig a kérdésbe be nem vont forrás, Dzsajháni munkájának a vizsgálatára is felhívta a figyelmet. Kristó Gyula: Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig; Bp., 1980, 161–6., 194–5. Szegfű László 1980-ban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kárpát-medence déli területeire kiterjedő bolgár fennhatóság a déli Morávia létrejöttével enyészett el. 1989-ben pedig – Theotmar salzburgi érsek alapján – kimutatta, hogy a Dunától északra lévő, morva fennhatóság alá került lakosság keresztény hitre térése csak Szvatopluk uralkodása alatt kezdődött meg. Így nyilvánvalóvá válik, hogy ezen a területen sohasem uralkodott I. Mojmir és Rasztiszláv. Szegfű László: Vata népe; Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae, Acta Historica 67 (1980). 12–4.; Uő: Equus fabulosus; in: Kulcsár Péter–Máder Béla–Monok István szerk.: Tanulmányok Karácsonyi Béla hetvenedik születésnapjára; Szeged, 1989, 42. A japán származású Senga Toru 1983-ban a megale Moravia kifejezésen Szvatopluk 871-ig fennálló fejedelemségét értette, amelyet a Duna–Tisza köze déli részére lokalizált: Morávia bukása és a honfoglaló magyarok; in: Századok 112 (1983), 315–23. Püspöki Nagy Péter 1985-ben az USA-ban megjelentetett könyvében válaszolt a szlovák kritikákra: A tények erejével – Válasz dr. Peter Ratkoš DrSc. vitairatára a germánok, szlávok, avarok és nagymorvák Csehszlovákia területét érintő több fontos kérdése ügyében; New York, 1985. Váczy Péter 1986-ban a História lapjain a szélesebb olvasóközönség előtt is lehetőséget adott Püspöki Nagynak nézetei rövid bemutatására: Nagymorávia délen? (Beszélgetés Püspöki Nagy Péterrel); in: História VIII (1986)/1, 16. Bartha Antal 1987-ben egy népszerűsítő kiadványban ismertette Boba koncepcióját: A magyar honalapítás; Bp., 1987, 81–2.
6 Charles R. Bowlus: Franks, Moravians and Hunagrians – The Struggle for the Middle Danube, 788–907 (Middle Ages Deries); Philadelphia, 1995; Martin Eggers: Das „grossmährirische Reich” – Realiät oder Fiktion? – Eine Neuinterpretation der Quellen zur Geschichte des mittleren Donauraumes im 9. Jahrundert; Stuttgart, 1995 (Monograpien zur Geschichte des Mittelalters 40.); Uő: Das Erzbistum des Metod – Lage, Wirkung und Nachleben der kyrillo-metodianischen Mission; München, 1996 (Slavistische Beiträge 339. köt.). E munkákról számos könyvismertetés olvasható: Veszprémy László: Újabb vélemények Nagy-Morávia fekvéséről; in: Hadtörténelmi Közlemények 109 (1996), 131–7.; Bálint Csanád: Magna Moravia a Magyar Alföldön?; in: Századok 130 (1996), 992–9.; Sennyey Pongrác: A Duna-medence korai középkori történelme frank források szemszögéből; in: Aetas 13 (1997)/1, 181–4.; Henrik Birnbaum: Az Alföldön volt Morávia?; in: Budapesti Könyvszemle (BUKSZ) 9 (1997)/1, 18–22.
7 A Kárpát-medencei „szlávok”, különös tekintettel Megalé Moráviára; in: Csihák György szerk.: Honfoglalásunk és előzményei – Keresztény egyházak és történelmi szerepük a Kárpát-medencében – A tizenegyedik magyar történelmi találkozó és ötödik magyar történelmi iskola előadásai és iratai; Budapest–Zürich, 1997, 146. vagy Csihák szerk.: Magyar történelem – Tízezer év – ezer oldalról; Zürich–Budapest, 2002, 343–4.
8 Regino és a magyar honfoglalás; in: Makk Ferenc–Tar Ibolya–Wojtilla Gyula szerk.: Studia varia – Tanulmányok Szádeczky-Kardoss Samu nyolcvanadik születésnapjára; Szeged, 1998, 89–97.
9 Turkia egész szállásterülete; in: Acta Universitatis Szegediensis, Acta Historica 117 (2003), 7–9.
-------------------------------------------------------------------------------------
Nagymorávia – délen?
Beszélgetés Püspöki Nagy Péterrel
In: História VIII (1986)/1
Napjaink történeti irodalmában egymással szöges ellentétben álló nézeteket olvashatunk Moráviáról, elsősorban annak 9. századi területi kiterjedéséről. Különböző kutatók különböző méretűnek rajzolják a hajdani országot, abban azonban többé-kevésbé egyetértenek, hogy a birodalom „magja” a Dunától északra, a Morva folyó völgyében volt. Létezik azonban egy másik álláspont is, mely Szvatopluk országát a Dunától délre, a Morava völgyébe, ill. a Szerémségbe helyezi. Erről kérdeztük meg Püspöki Nagy Péter pozsonyi történészt.
– Ön 1978 novemberében a Valóságban megjelent tanulmányában publikálta kutatásainak eredményét. Milyen forrásokra alapozza azt a véleményét, hogy Nagymorávia a Dunától délre, a Szerémségben terült el?
– Nagymorávia elhelyezkedésével kapcsolatban azokat az írott feljegyzéseket tartom elsődleges forrásnak, amelyek egyértelmű földrajzi adatokat tartalmaznak a kérdésről.
Az első kifejezetten földrajzi meghatározást a Bajor Geográfusként nyilvántartott, 840–870 között élt szerző művében találjuk, aki a frank birodalom dunai határán sorakozó, alakulófélben levő államokat is leírja. Megértéséhez tudni kell, hogy Passauig a Duna mindkét partja frank kézben volt. A frank fennhatóság a Duna jobbparti területén a Dráva folyó torkolatánál ért véget. A Passau és a Dráva torkolata közti Duna-szakasz balparti oldalán a Bajor Geográfus által említett első ország Csehország. Ezt követi egy Morvaország 11 civitassal (megyével, törzsi fejedelemséggel), majd a „mérhetetlenül nagy” Bulgária, végül egy másik Morvaország, a nagyobbik Morávia következik. (Nagyobb voltát a 30 civitas jelzi.) Ennek szükségszerű helye – mivel a Frank Birodalom dunai határán feküdt – szerintem a Dráva torkolatával szemben fekvő vidék.
Ugyanezt támasztja alá szerintem Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár, aki A birodalom kormányzásáról című, 948 körül írt művében pontosan meghatározza Szvatopluk országának – a megkereszteletlen Nagymoráviának – helyét. Szerinte a magyarok által elfoglalt Nagymorávia a Vaskapu (Traianus hídja), Belgrád és a Száva parti Sirmium körül feküdt.
A bizánci császár és a Bajor Geográfus véleményét valamennyi – egyértelmű földrajzi meghatározást tartalmazó – egykorú kútfő – szám szerint 23 – támogatja. A Fuldai Évkönyvek szerint például Német Lajos 846-ban Rasztiszlávot a Margus (folyó) mentén élő szlávok fejedelmévé tette. Csakhogy a Margus nem a dévényi szikla mellett a Dunába ömlő Morva folyó (hiszen annak latin neve Marus), hanem a Drávától keletre fekvő szerb Morava latin neve. Az azonosítást a szerbiai Morava torkolatánál a 4. században feltűnő margumi püspökség is bizonyítja.
A kútfőkből tehát két Morávia tűnik elő. A kisebbik szerintem azonos a későbbi Morva őrgrófsággal, ez már 833 óta keresztény volt. A másik, ún. „Nagy(obbik)” Morávia, ahol I. Mojmír, Rasztiszláv és Szvatopluk uralkodott, hosszú ideig pogány maradt. Megtérítésére csak Cirill és Metód missziója keretében került sor. E bizánci misszió működését az tette lehetővé, hogy Sirmium környékét ekkor mind a római pápa, mind a konstantinápolyi pátriárka magának vindikálta. (A Morva őrgrófság területén ez elképzelhetetlen lett volna.) Nagymorávia területét a Duna–Tisza közén keresztül Nyitra irányába – mint ezt Theotmár salzburgi érsek és suffragáneusainak VIII. János pápához írt, 900-ban kelt levele bizonyítja – csupán Szvatopluk terjesztette ki 873–880 között.
– A kutatók többsége – az Ön álláspontja ellenében – ma mégis inkább azt fogadja el, hogy csak egy Morávia létezett, mégpedig a Morva folyó völgyében, a későbbi Morva őrgrófság területén. Ön szerint mikor, hogyan alakult ki ez a történeti kép?
– Mivel a kihalt Přemysl-ház helyébe a cseh trónra került Luxemburgi János atyja, VII. Henrik császár halála (1313) után nem kapta meg a császári trónt, elhatározta a cseh királyság területének növelését. Politikai törekvéseinek indoklására azonban okot kellett találnia. Ez az ok Dalimil ekkor (1314) elkészült krónikájában egy új eszme alakjában bukkan fel: a cseh király a Szvatopluk-féle „Morva királyság” egyenes jogutóda. Ez a forrás azonosította először Szvatopluk egykori országát a létező Morva őrgrófság területével. A 14. század végi Pulkava-féle krónika szerint az egykori „Morva királyságot” a magyarok, lengyelek és osztrákok osztották fel egymás között. A morva királyság „jogutódjának” tehát most kötelessége az ősi állapot visszaállítása.
– Az Ön két Morávia elmélete sem előzmények nélküli a történeti irodalomban.
– Nagymorávia történetének kútfőit először szinte teljes egészükben Szklenár György pozsonyi jezsuita történész vette kritikai vizsgálat alá 1784-ben. Arra a következtetésre jutott, hogy Szvatopluk országa kezdetben Moesiában (Belgrád mellett) volt.
A nemzetközi kutatás érdeklődésének előterébe akkor jutott ismét a Morávia-kérdés, amikor a Cseh Tudományos Akadémia és a brünni Purkyne Egyetem munkatársai 1966–1971 között kiadták Nagymorávia történetének összegyűjtött forrásait (Magnae Moraviae Fontes Historici, 1–4. kötet). Elsőként Boba Imre, a seattle-i Washington Állam Egyetemének professzora tette közzé a Morávia-történet revízióját (Moravia’s History Reconsidered..., 1971). Újabban Kristó Gyula és egy fiatal japán történész, Toru Senga is felismerte a régi Morávia-szemlélet tarthatatlanságát. A kutatók növekvő érdeklődése azt mindenesetre jelzi, hogy teret kell adni a kérdés újratárgyalásának.
-------------------------------------------------------------------------------------------
Megvan valahol szkennelve is Püspöki Nagynak a Valóságba írott tanulmánya...
------------------------------------------------------------------------------------------
Időugrásos zagyvaságoktól mentesen van még mit kutatni e téren...
