Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
A bazári kések nem 440B- ből szoktak lenni hanem valami 420 rozsdamentes anyagból
Ez nagyon nem olyan mint a 440B
Fogadni mernék veled hogy ha készítenék két egyforma kést egyiket 440C-ből a másikat 440B-ből akkor a felhasználas során nem tudnád megmondani hogy melyik milyen
A Digóniai Toszkéne, az etruszkok ősi földje. Onnan került a PTA Késmúzeumába ez az ősi kiskés. Purgáliai* orichalcum penge, csonttal és Muránói** üveggel, valamint türkizzel ékített markolat, még az ókorból. A Pithekoussai kultúra kontinentális nyomait kutatva került elő, így bizonyíthatja az első, Dzsungáriából Nishapuron, Türkföldön és Lakedaimón területén át érkező felfedezők kalandozásait a félszigeten. De története további kutatásásokat igényel. Karbunkulus kormeghatározás alapján annyi tényt feltételeznek a kutatók, hogy az eszköz bár dzsungár licensz alapján, de etruszk mesterek műve.
Todományos tanulmányok utalnak arra, hogy a markolat díszítése egyértelműen akár egy vörös törpecsillag rendszeréből származó nép ősi emlékeit is őrizheti. A csillag körül egy Föld-tipusú kék kőbolygó a sárga holdjával és egy Jupiter-tipusú gázóriás kering, ami az elfogadott minimum felállása egy stabil rendszernek. A markolat elején látható kis pöttyös díszszegecsek jelképezhetik az ilyen rendszereket körbevevő külső kisbolygóövet***. Természetesen az etruszk mesterek csak bamba vigyorral****, szolgaian alkalmazták a licensz leírását, így - kettő több mint egy alapon - a bolygókat megduplázták. Persze az még vizsgálandó, hogy esetleg ez a valós állapot az ottani rendszerben, a csillag körüli, életre alkalmas zónában, de az eredeti leírás sajnos nem maradt fenn.
Egyes vélemények szerint egy gazdag szabin nőé volt, a már akkor is régi - Etruriából beszerzett - csicsás kés, de elrabolták. A nővel együtt. De ez egy külön, 18+ történet lenne... Giovanni Gatto,***** a Taljániába szakadt, de lelkes hazajáró hontársunk juttatta el a felbecsülhetetlen értékű eszközt a Késmúzeumba. Maga a kés a hírneves cinquedea elődjének tekinthető duedea, ami néhány ezer év fejlődés után a XVI. századra érte el teljes méretét. Azóta nem nőtt tovább.
A két ujjnyi széles penge nem borotvál - akkoriban a szakáll és a szőrös muff volt a divat - viszont kiválóan szúr. Ezzel a tulajdonosa, lévén a feliratok szerint valószínűen EDC kés, megvédhette az erőszakállastól a kis muffot. (forrás: A kis Muff kalandjai.) Egyes kulináriusok szerint étkezési segédlet is lehetett a kés. Lakedaimón területén átvonuló csapat magával hozhatta a görögdinnye szeretetét. Annak ősi, még kisebb mérete pedig alkalmassá tette az eszközt a dinnye és egyéb tökfélék (Cucurbitaceae) lékelésére. Legyen az a nevezett egyéves lágyszárú, vagy akár az ellen feje. Végül a méretek, pengehossz: 96 mm, vastagság: 3 mm, markolathossz: 88 mm.
* A purgáliai kereskedők az orichalcum alapanyagot Atlantiszról származó kereskedőktől szerezték be, de ez titkos volt. Szólónpiálosz történész kólikáiban az atlantiszi turánok voltak az első gyártók. ** Murano első próbálkozásai az üveggyártással. Ezeket a pöttyöket és golyókat a hagyomány Millefiori mesternek tulajdonítja. A türkiz nishapuroni származású. *** Nálunk Kuiper-öv. **** bamba vigyor = régészetileg: archaikus mosoly, amivel ezt kiegészítették, az a penge anyaga és a gyártási idő, Mithrász 2020. évében és a másik oldalon az istenekhez való fohász. ***** Giovanni Gatto, Bivalytosznádon született Machka Jancsi néven, mint pucér újszülött. Tudományos érdeklődése sodorta le a sarokig. A csizma sarkáig. Ott kutatta, hogy hol tartózkodik a déli szél, amikor nem fúj.
Köszönöm szépen a történetet nagyon tetszett,továbbra is vigyázz rá, aztán az ősz haj szálakat tovább gondolva ez a bicska szerintem tovább öröklődik majd a családodba, minden jót neked 🙂.
Édesapám 1961. augusztus 20.-án vett Pápán a vásárban 3 agancsmarkolatú bicskát, magának, a Bátyámnak és nekem. 17 éves voltam. Darabját 50 forintért! Akkor az nem számított olcsónak. Ő a sajátját fél éven belül elveszítette, a Bátyámé néhány évig megvolt. Az enyém most is megvan.Több mint 40 évig állandóan magamnál hordtam, sokfelé dolgoztam az országban, Mosonmagyaróvártól Ózdig, a katonaidőm alatt Eger, Debrecen, aztán Németországot is "megjárta" velem. Ma már "mindketten" nyugdíjasok vagyunk, már nem hordom magamnál így talán nem fog elveszni sem. Most is itt van a kezemügyében, sajnos fotót nem tudok prezentálni, nincs okostelefonom, nem értek az efféle "úri huncutsághoz". Ja, még annyit, egyszerű szénacél, de soha nem volt még rozsdás. Olvastam itt régebben, sok "okosságot", hogyan kell a szénacél pengét "kezelni, hogy ne rozsdásodjon. Nos, én mindig gondosan "ápoltam", elfogyasztottam vele már néhány disznót, mellé hagymát, paprikát, paradicsomot. Lett is szép patinája, (csakúgy ahogy nekem ősz hajam). Azért majd ha a Fiam hazajön megpróbálok vele fotót feltetetni. Ja, még egy, annyi a "szépséghibája" a dolognak, hogy a készítője ismeretlen.
Az előttem lévő rekord mínuszt összegyűjtött poszt után (pedig szóltam Phithecus, hogy ez egy késes topik) kezembe került az első bicskám amit egy francia légiót megjárt barátom tanácsára vásároltam 1996-ban az első munkahelyem "kajálós" kése lett még abban az évben,a kollégák akkoriban furcsálták is hiszen akkoriban mindenki valamilyen "magyar" bicskával evett,több mint 20évig használtam nem kímélve, volt szükség esetén csavarhúzó, vágott villany kábelt,de túlélte, természetesen az utódja is Opinel a mai napig,várok hasonló témában történeteket, pozitív hozzászólásokat és képeket,ja és minimum 14+ jelet😉.
motto: "Szomszédaimat, igaz, agyonverém már mind, de hasztalan, mindég kerűlnek újak; s oly kevés a fóka-faj." (Madách ötletéből írta Arany János.)
Maradjunk még egy hangyányit az ősi csontkések világában. Régen, az előemberek korában is előfordult, de a jövő emberszublimációval létrejött utóemberei is készítenek majd ilyet. Úttörés, avagy cserkészkés. Az időgép - az előző, az utóembereket meglátogató útja utáni - alapos átvizsgálásakor került elő ez a kiskés. Valószínűleg egy varázslóinas kiscserkelő utógyerek is volt az időjárművet megdobálók között, és a cserkészkés beleakadt egy résbe. A vizsgálóbizottság többségi véleménye szerint ez a gyerekkés nevelő célzattal készült a maradék csontokból, és a kis tulajdonos által trófeaként kivert ellenséges tejfogakból. Valószínűsíthetően komoly büntetést kaphatott az első fegyvere elvesztése miatt. Pedig ha ő nem is, de a kés résen volt*.
Különvéleményként, az időgép logikai egységének védelmében, lehet hogy a múzeumi logikával "gyerekkésnek" elnevezett darab tulajdonképpen egy lövedék, amit egy kaliberezett marhasípcsontból szellentettek** ki. Ezt a hátsó tömítésjellegű vége*** is igazolná. A manufuckturer, a pengén olvasható jelölés szerint a WBM**** mozgalom aktivistája lehet.
Ez lehetett a kor szilárd lövedéket kábító gázzal kilövő fegyvere. Ezzel bizonyítódna az emberszublimáció kialakította utóemberek uralta "jövő legveszélyesebb fegyvere" keresési kitétel teljesítése. (Q. E. D.)
Második különvélemény szerint egyszerű marokkés, amit levélbontásra***** és alsó-madárfogással tökönbökésre is használhattak. Tökfaragásra viszont, az ilyen népszokásra szakosodottak nagy bánatára sajnos nem alkalmas. De még így is a jövőkor univerzális EDC-jét képezheti majdan. A fogak pedig a várható jövő egyszerű utóembereinek esztétikai érzékét, a díszes szépségre hajló igényét mutatják.
A méretek, mert azok még a jövőben is fontosak lehetnek: pengehossz 88 mm, vastagság 4 mm, markolat 58 mm.
* Emlékeztetőül, a cserkészfiúk jelmondata: "Mindig légy a résen!", a cserkészlányoké: " Ne legyen légy a résen!" ** Feltételezett kaliber 25 mm. (25x146 mm-es, leválóköpenyes lövetszer.) *** A lövőeszköz kezelői ennek megfelelő elnevezésűek, az irányzó a fartartó, a lőerőt adó a fartista. Az utóbbiak külön babcsuszpájz MRE csomagot kapnak. **** WBM = White Bones Matters ***** A pálmalevélbe csomagolt, az abban sült hernyók, levélből való kibontására szolgálhat ott, az ínyenc késes közösség kedvére.
Köszönjük a reagálást a késes közösség nevében, igaz ezt ismétled elég régóta, picit próbálok segíteni neked Phithecus mivel, hogy ez még mindig "késés topic" és neked ha az volt a célod , hogy el vedd a kedvét ha valaki tököt vagy virág karót vagy nyársat farag a késével amit a vásárban vett vagy maga készített csak részben sikerült,az értelmezhetetlen írásaidból kb. az alábbi képen látható az ami a KÉSES topic még megmaradt látogatóit esetleg érdekelheti a többi a méltán híres milliók által látogatott blogodon megállja a helyét, de itt nem,a kivágott képről természetesen lemaradt, hogy helló fiúk-lányok készítettem egy ilyent is be mutatnám nektek mit szóltok hozzá, beszéljünk e róla, örülök, hogy segíthettem nem kell viszonozni semmilyen formában.
A közel- és a nem túl távolmúlt aktualitása okán... :-P A PTA normál automata időgépét a jövő felderítésére küldte a bizottság, titkos kémfeladata a jövő legveszélyesebb fegyverének felkutatása volt. Sajnos sem a hely, sem az idő nem volt azonosítható a visszaérkezésekor. A "fekete doboz" adatainak nagy részét teljesen tönkretette az égő erdők, mezők, máglyák, kukák és az utolsó áruházak füstje. Valószínűleg tesztelni kell a gép logikai áramköreit, mivel a parancs "éles fegyver" felkutatása volt, erre ezt a kés jellegű eszközt hozta át a jövőből*. Mindenesetre a vizsgálatok után a PTA Késmúzeum CSOKI szakegysége (CSOntKések Intézete) igényt tart az eszközre. (A kép valósághű rekonstrukció.)
A gép hangrögzítőjén szerencsére maradtak töredékek, így onnan tudjuk, hogy az eszköz Uúúgh, az utóember** falkavezér és varázsló tulajdonát képezte. A kés az elfogyasztott ellenség csontjából és kivert fogaiból készült, olyan célból, hogy a tápláláson túl, a szilárd anyagainak is minden ereje a varázslót erősítse. A hangtöredékek elemzése alapján a horda néhány tagja, Alla, Huuú, Kváák, és Ohohh megdobálta az időgépet, de lehet hogy csak szidalmazták az ellophatatlannak és felgyújthatatlannak bizonyult rémet.
A penge hossza 87 mm, a vastagsága 4 mm, a markolat hossza 88 mm. Ebből, és a kép alapján is nyilvánvaló, hogy az utóemberek kézméretei hasonlóak, mint az embereké.
A jövőről szólt hozzánk von Rhiesling***, a híres költő: "nem kell a szamorodni, ne adjuk fel a csüggedést, lesz ez még így se". De mint látjuk, az élet utat tör magának a betonfejen keresztül is.
* Időközben, a tesztelés alapján a gép áramköre rendben lévőnek találtatott, így a nem is túl távoli jövőben valóban ez a legveszélyesebb fegyver. ** Emberszublimáció, amikor az előemberből, az emberi fázis kimaradásával hosszú idő után, a kiindulási fázisnak megfelelő, ugyanolyan fejletlen, primitív utóember lesz. Ezek mennyiségi gyarapodása már érezhetően megkezdődött. *** von Rhiesling egyszerű tőkés családból származott, de a liberalista bogyózók Lem-arházták és Othello és Izabella alkotta kordonok közé szorították.
Ez vagy te Phithecus csak sértegetni tudsz másokat, kérdezte valaki hogy neked mit hozott a Jézuska, NEM! Kérte valaki, hogy írd le a gondolataidat egy KÉSSES topikban,NEM!
Lapozzál popsibuksi ne nyafancsolj! Nem vagy rá képes?
Mást is kaptál karácsonyra? Felpróbáltad már? Szerintem nagyon jól áll neked. :-)
Node valami ontopikot nem kaptál? Nekem a Mikulka Lyézuskájának a Nyula hozott néhány gyémántos dremel-szerszámot, egy príma arkansas olajos követ, meg egy kupacot, az örökké fogyatékos smirgliből. (Írhattam volna csiszolóvásznat is, de az sokkal hosszabb, és így nem ekolábnyom-kompatibilis.)