Na végre, elhúznak a "boroshátwenibalázsok" a bocskorba. Végre lehet majd országos rádión hallgatni Kispált, Kárpátiát vagy Kontroll Csoportot. Ma végre jó a kedvem:)
"Olvasgass majd, ha sok szabadidőd van, és állapítsd meg, melyikünk a higgadtabb, nyugodtabb. (Az intellektualitásról már szót sem ejtek...)"
Sajnos volt szerencsém nem kevés beteges hsz-odba belefutni. Sok ballib őrült futkos a zindexen, de az egyik legsztupidabb te vagy, ezt sokszor bizonyítottad; pl. a Morvai fórumban alkotott memoárjaid örök időkre kitűzték a mérce legalsó fokát.
pároddal, l-wreek-el mindig őrült jó párost alakítottatok, a személyeskedés terén ezt nyugodtan állíthatom már-már legendásak vagytok.:DD
Az mindig adott a szerepnek egy finom bájt, hogy te ezt nyakatekert, se eleje-se vége, magyartalan körmondatokkal próbáltad összehozni, de legalább dolgoztál is vmit a normális polgári munka helyett. Ezek után az "idebüfizel" szót még egy kedves kis fricskának is vehetted volna, igazán nem akartam felkavarni amúgy is nehézkes gondolkodásodat.:D
Bevallom, ezek néha mulattatóak voltak, ám legtöbbször elég fárasztó volt a nehézfejű bölcselkedésed; de legalább a saját sikerednek tekinted azt, ugyan fogalmad sincs arról, mit jelent az érvelés hogy rothadt szagú személyeskedéssel megpróbáltad palástolni a totális tájékozatlanságodat.
"Felejtsük már el egymást, annál is inkább, mivel itt rádiókról kellene eszmét cserélni."
Mulatságos, ahogy erőlködve a nyugalom szobrát próbáltad formázni, közben már legalább harmadszor köszönsz el tőlem kissé szerencsétlenül.:))))
Igen, valóban offolunk - köszönhetően neked de azért hoztam neked egy on videot is, hogy szép legyen a napod és próbálj egy picit lenyugodni, mert mindig olyan ideges vagy fórumozás közben.
:pppp
http://www.youtube.com/watch?v=xi3WyFMeUGg
Olvasgass majd, ha sok szabadidőd van, és állapítsd meg, melyikünk a higgadtabb, nyugodtabb. (Az intellektualitásról már szót sem ejtek...) "Idebüfizel", jellegzetes szóhasználat. Szerintem az én értékítéletem veled kapcsolatban eléggé perfekt, de azt az apróságot ne feledd: semmilyen alapműben nem találod meg azt, hogy egy-egy vitában mindig a szélsőjobb véleményformálónak van igaza... Pláne, te egy különlegesen agresszív példánya vagy az említett csoportnak, híján vagy a tárgyilagosság összes formájának -- következésképp mindig nagy örömömre szolgál, ha felbosszantalak a sokszor igen pontos és találó értékeléseimmel. Piszkosul tetszik, ahogy dől belőled a szenny, de nem haragszom rád, te is csak egy eltévedt bárány vagy.... Az óvodás szintet meg nyilván arra értetted, hogy nem gyalázom minden második szavammal az ellenfelet -- s ez már neked gyanús. Felejtsük már el egymást, annál is inkább, mivel itt rádiókról kellene eszmét cserélni.
Nem jár azonban ebből a pénzből Bochkor Gábornak és Boros Lajosnak. A döntést a rádió azzal indokolja, hogy a két műsorvezető nem egyszerű alkalmazottak, üzleti kapcsolatuk is van a rádióval.
A Bumeráng című műsor ugyanis egynegyed részbena Sláger, háromnegyedébenpedig Boros Lajos és Bochkor Gábor tulajdona.
István ha engem de akárkit elküldenek az MT és a kollektív szerződés szerint végkielégitésre jogosult. Ezt kapják. Ha masnap munkába állnak mashol akkor jol jartak.
"...úgyhogy a magam részéről NEM SZERETNÉK veled többet foglalkozni, remélem, nem is kell."
Írod ezt szokásod szerint idegből, majd rögtön utána idebüfizel még vagy 8 sort.:DDDD Ennyire vagy te mérvadó és hiteles, illetve ennyire lehet komolyan venni tömény ostobaságaidat. (aranyosak ezek az óvodás szinten megfogalmazott körmondataid.:)))))
Apropó; ilyenkor miért nem a ballib ker.tv-k agymosó dumcsizós műsorait nézed?
Én megértem, hogy nagyon fontos a rádiósok magas életszínvonala, de akad itt egy kérdés. Miért is kéne, hogy az esetenként többmilliós összeget megkapja az is, aki már másnap dolgozik egy másik rádiónál?? Valami pedig azt súgja, hogy nagy részüknél így lesz, akkor pedig én például egy rohadt vasat sem adnék. Csak abban az esetben kapná meg mindenki a jussát, ha egy meghatározott ideig -pl. fél év- nem kap munkát sehol.
Azért nem vagy mérvadó és hiteles, mert egy szó sem igaz abból, amit írsz. A többiek egyébként k..vára nem kíváncsiak a mi sajátos párbeszédünkre, úgyhogy a magam részéről NEM SZERETNÉK veled többet foglalkozni, remélem, nem is kell. "Ballib csőcselék" ? Én, aki még egyszer sem szavaztam a szocikra? Ez már régen rossz. Látod, nem is kommentálják stílusbravúrodat, minek?? Próbálj meg figyelni és ne mellőzd teljesen a tényeket, mert a végén tényleg teljesen behülyülsz és akkor mi lesz velünk?:)))) A példád biztosan nagyon érdekes, nyilván Pörzse Sanyit jobban kultiválod, aki élő adásban kétszer is az "Anyád!" szót használta, amikor egy neki nem tetsző véleményről értesült. De, persze tudjuk, "nekik" szabad, mert ők gárdisták és szélsőjobbosok....... Neked a munkát ajánlom, hidd el, remek feszültség-levezető.
pedig belathatoan a mindenhol elerheto, internetre epulo, on demand szolgaltatasokat nyujto mobil eszkozoke a jovo. ahogy a net megolte a nyomtatott sajtot, az ilyen eszkozok fogjak kinyirni a kereskedelmi tv-k, radiok sokasagat. es ez igy van jol.
eppen a reggel volt vmi sony csomag promoja az indexen, ahol a telefonodon kapod a zenet, de savszelert nem fizetsz, csak vmi havi komolytalen flat dija van. 2009 magyarorszag.
Teged atvertek, vagy te probalod atverni a jonepet itt. Az eredeti cikkben az szerepel, hogy BB nem alkalmazottai hanem uzlettarsai voltak a Bumerangnak, igy vegkielegites se jar nekik.
Kétszázmillió forintot fizet a megszűnésre ítélt Sláger rádió alkalmazottainak, amennyiben nem tud további munkalehetőségeket biztosítani nekik. Ebben az összegben azonban Boros és Bochkor pénze még nincs benne.
Na de lehetne még a teljesség igénye nélkül : - Iron Maiden - Judas Priest - Van Halen - Dokken - U2 - ACDC - Deep Purple - Faith no More - Passport - Megadeth - Supertramp - Black Label Society - Alice In Chains - Def Leppard - Extreme - Jorn Lande - Motorhead - Saxon - Skid Row - Ted Nugent - Thin Lizzy - ZZ' Top
A Bumeráng búcsúra készül, az elmúlt 12 év során még sohasem volt példa arra, hogy reggel ne szóljanak a hallgatókhoz. Arra még van esély, hogy a Sláger rádió másik hullámhosszon folytatja, de országos frekvenciája biztosan nem lesz. A Napi Ász korábbi információja szerint a Neo reggeli műsorában Jakupcsek Gabriella szólna az ébredőkhöz.