A Czucor Fogarasi szótár egyre többször kerül említésre.
Egyre több író, költő foglalkozik a magyar nyelv szógyök alapú felépítésével, ami nekem, amatőrnek, nagyon érdekes és logikus.
A hozzáértőktől arra szeretnék választ kapni, hogy miért nincs hivatalos elismerése ennek az elméletnek ?
A sumer épp elképzelhető hogy ilyen logikai alapon kötötte össze a földet a KINT fogalmával, jó lenne őket megkérdezni erről.)) A magyarban ennek nyomát annyira nem érzem. A KIES és KIETLEN szavakat is a KI fogalmához tartozónak érzem. Első helyre utal, második talán már inkább személyre.
A KIES táj véleményem szerint legősibb értelmében azt jelenti ami majdnem épp maga a pontos hangalak, szerintem ez eredetileg egy KIESŐ táj, azaz nem egy forgalmi csomópont közepén van, hanem valami félreeső helyen ahol épp lakosság is lehet, de a természetközelség is jelen van. A kellemes és vonzó hely értelmet szerintem csak később aggatták rá a szóra hiszen ezek a többé-kevésbé érintetlenebb helyek gyakran tényleg festői szépségűek, emiatt nyilván vonzóak is tudnak lenni. De a kies tájak jellemzően nem megapoliszok ugye, valamelyest félreeső de lakható helyek.
Igen ám de akkor jöhet a kérdés hogy így viszont micsoda a KIETLEN?... A kérdés joggal merülhet fel. Viszont itt nem a KIES szó van fosztóképzőzve hanem csak a KI szó szerintem. Ezek már mindig lakatlan helyek, nincsen aKI ott meg tud lenni, szerintem itt a személyek nélküli helyet kell már érteni hiszen nincs ott lakosság, nincsen sen-KI, a személytől megfosztott hely ez, nyilván mert a körülmények olyanok amilyenek. Mondjuk a földes teória is beleillik épp a képbe. Nincs itt akire rákérdezhetünk hogy ő most KI mert itt nincs olyan hogy KI és valaKI, a táj ki-etlen, nincs sen-KI. A senki is a KI mint személy tagadása.
És igen, valószínűsítem hogy a személyre kérdező KI kérdés összefügg a KINT lévőséggel, a bentieket már ismerjük, a kérdés meg gondolom leginkább a KINT lévő személyre irányult aki a lakhely előtt kóricált, ő róla csak annyi ismert hogy ott van odaKI van (rég így is mondták), tehát van kint ember (valaKI) aKI személye még nem ismert. A kivagyiság és a kísér szóban is inkább ez lehet a KI kezdet, néhány szóban magára a személyre utal a szó, bár igaz hogy döntően azért a helyre...
"Az "A" és "E" hangok nem biztos hogy önmagukban irányt mutatnának: AL szó A hangos, de a MAGAS szó is."
Igen, de ami magas az már nem itt van, hanem tÁvolabb. A fa gyökben is ezt az értelmét látom.
Egyébként ez a hang nyugalmat is jelent. Kiejtése nincs semmilyen felfokozott érzelemmel kapcsolatban. Ezért is lehet a távollévő dolgokra jellemző hang, mert nem jelentenek a távolban lévő dolgok közvetlen veszélyt, nem zavaró tényezők... Á, az még messze van... (amessze "e" hangja ennek egy kicsit ellent mond, de kivételek mindig voltak és lesznek is.)
"Van LENT, FENT, BENT, KINT szavak. Utóbbi érdekes itt nem azt mondjuk hogy "kent" hanem I hang van,"
No, ez is egy érdekes téma...
Most csak a kint-re reagálok: a sumer KI magyarul földet jelent. Mit is mondott az ember, mikor az asszony megkérdezte: Hova mész? - Ki. Jött a válasz. Más szóval a földre, dolgozni/legeltetni. Ugye, ismerős a kies, kietlen szó? (az a kietlen táj, amelyik nem hasonlít a megszokott termékeny földre, azaz földnélküli táj) Azután mindenre ezt értették, ami házon kívül volt sőt, mindenre, ami nem valamiben van, hanem azon kívülre került: kimos, kifehérít, kiszív, kimászik, kicsenget, kifizet...
Extrém esetben, ahol nincs kifelé mutató irány: kiszínez, kifest amit inkább beszínez-nek, befest-nek kéne mondanunk. Vagy a kibír-t is inkább elbír-nek kéne mondani.
"illetve Ü ha úgy mondjuk külső."
Legyünk precízek: a KINT "szinonímiája" a kinn, vagy kint, "párja" a künn vagy a künt. A "t" hangról már esett szó, a földre tett dolgok hangja, a földdel kepcsolatos (talp, tapog, tesz, távol, tanya, terep, telep(üláés) tér(kép), stb) egyben helyhatározó jelentése is van (Pécsett, Győrött len-t, fen-t, át).
A KINT ezek szerint =földön.
A "külső", már egy más tészta: ez a kül- bel- gyök, ami ugyan köthető a KI gyökhöz, de nem a "t", hanem az "l" toldalékot (ősgyököt) kapta.
"A fal szavunkra még az angol Wall ami úgy néz ki egyező, csak ők be dupla W-zték az F hangot menet közben..."
"Viszont érdekes hogy erre a dologra több nyelvben is egy másik magyar szót fedezhetünk fel:"
Nem is olyan érdekes ez, ha abból indulunk ki, hogy különböző, egymástól távol eső területeken más és más jellemzője alapján nevezték el ezt a ruhadarabot.
A cseh a nád=rákos
a finn nád= ruoko, ami a cseh (magyar) rákosra hasonlít
a lett nád=niedre
a litván nád=nendrés
a nepáli nád=narkata
"A japán "pantsu" vagy a görög "panteloni", illetve angol "pants" egyértelműen a magyar PÁNT szóra utal, ugye ezt pánttal kötötték fel kezdetben."
Ahogy néztem ez a megnevezés terjedt el különböző változatban. Még az ajmara nyelvet beszélő dél-amerikai indiánoknál is
a nadrág=pantalunanaka. A a niger-kongói nyelvcsaládhoz tartozó bambara nyelven is pantalon.
(mindkét esetben valószínűsíthető az átvétel európai közvetítők által)
A cölöpöket valóban LE is verték de ha másképp fogalmazunk akkor beütötték ALulra. AL dolog meg is oldva ezzel ))...
Az "A" és "E" hangok nem biztos hogy önmagukban irányt mutatnának: AL szó A hangos, de a MAGAS szó is. És az "E" hangos fent szónak ott a párja a LENT, és ez is E hangú dolog. De nézzük ezeket együtt:
Van LENT, FENT, BENT, KINT szavak. Utóbbi érdekes itt nem azt mondjuk hogy "kent" hanem I hang van, illetve Ü ha úgy mondjuk külső. Viszont ezen pozíció meghatározásokban a különbséget az eltérő kezdőhangok okozzák. Voltaképp az tesz különbséget a különböző helyek közt.
És néha a fent és lent is kicsit más: gyaníthatóan a csalafinta szóban a fent lehet, fenti szinten képes csalni az ilyen személy.)) Vagy a palánta szóban az a "LÁNTA" gyaníthatóan a lent fogalmát takarja, ez egy még épp hogy sarjadó növény, még kicsi és lent van egyelőre, tehát még nem magasan.
Ez a lao FA tényleg érdekes, de akkor van rá példa hogy a fával azonosítják a falat. Persze ők ezt ma már nem tudják, mert tök máshogy nevezik meg már a fát. A fal szavunkra még az angol Wall ami úgy néz ki egyező, csak ők be dupla W-zték az F hangot menet közben...
Ez a NADRÁG szó is érdekes, lovas őseink találmánya ez is, így nyilvánvalóan nekik is kellett ennek nevet adni, és nem vártuk be vele a szlávokat hogy mégis nevezzék már ezt meg valahogyan.))
A puszta ötlet is abszurd. Viszont érdekes hogy erre a dologra több nyelvben is egy másik magyar szót fedezhetünk fel:
A koreai "baji" a belebújásra hasonlít. A japán "pantsu" vagy a görög "panteloni", illetve angol "pants" egyértelműen a magyar PÁNT szóra utal, ugye ezt pánttal kötötték fel kezdetben.
Az afrikaans "broek", illetve a holland "broek" a burok szavunkra hajaz. Akkor a finn "housut" illetve a német "hose" minden bizonnyal a magyar "hosszú" szóból származhat ami illik is a ruhadarabra valóban.
A grúz "sharvali" meg mintha azt közölné velünk hogy ez egy szár ami elváló és tényleg így van ez.))
Szerintem ez a magyar NADRÁG szó teljesen felépíthető a pontos hangalakból, és meg is van az egésznek az értelme. Véleményem szerint a CZ-F szótár a szó első felét tökéletesen megmagyarázza, viszont a második felét nem érzem helyesnek.
Azaz NAD-RÁG, a nád szára mint üreges csőszerű dolog a hasonlat, és más nyelvekben van rá példa hogy a nád és a nadrág közel egy hangalak, azaz ezt a nád dolgot én meg tudom adni mert a hasonlóság tényleg valós.
A szó második fele a RÁG: a rágáshoz nem lesz köze.)) De a ragasztás szótövéhez és az ÁG-hoz talán már annál inkább. A korábbi lepelszerű ruhákhoz képest ez egy testhezálló cucc, szinte már ragad az emberre, az ÁG szó a végén meg egyértelmű: a két szára elágazó ennek...
azaz felhúzó értemű volt, hiszen felhúzós volt a nadrág.
a fenntartó az a szoknya is az volt, bekapcsolós meg a áthúzós is. (ugye a fejen keresztül húzták föl a szoknyát régen, nekem úgy rémlik az a magyar szokás)
"Azaz például van itt egy jó szó hogy FAL. "FE" gyökre épül és felsőségértelme van?.... A válasz az hogy nem, illetve csak részben igaz az állítás. Mert a FAL szó ugyanannyira hordozza az ALsóságot mint a felsőséget is. Alulról van építve és fel. Mindkettő ott van a szóban. És még van egy harmadik igen fontos gyök is a szóban, az pedig a FA. Ez utóbbi mutatja hogy ezek kezdetben fából készültek. Mindhárom értelemadó gyök a szóban egyenértékű, nem lehet csak és kizárólag a "FE" gyökhöz kötni, az csak egy része ennek a történetnek."
Ehhez csupán a következőket fűzöm:
Világosan látszik, hogy a két-, hárombetűs gyökök (amik szavak is lehetnek, mint pl a fa, fal) jelentése csak a hangok egyedi elemzése után válik érthetővé.
A FAL nem a FE- gyökre épül, mert nincs benne "e" hang. A FAL a szóvá csontosodott FA gyökre épül, valószínűleg azért, mert eredetileg fából készült. Ez pedig az F és az A ősgyökökre, ahol az előbbi hang jelentése valóban összefügg a függőleges felfelé irányuló mozgással, az utóbbi hang - az A - pedig valamilyen alant, alul levő dologra utal.
Az L hangnak úgyszintén lehet ilyen jelentése, de lefelé irányuló, vagy lent lévő mozgást is látok benne: le, lent, lak, luk, lék, lap, láp, lép, lóg, leng, lop, laza, lasszó...
Ugye, a fa cölöpöket leverték a földbe, ebből lett a fal.
Ezt a falat érdekes módon nem alulról, hanem éppenséggel felülről építettek, hiszen LE-verték, LE-ásták a cölöpöket, vagy LE-szúrták a karókat.
(A gerenda- vagy vert- vagy kő/tégla-, egy szóval a rakott falakat valóban alulról felfelé építik, de az első falak nem így készültek.)
Rákerestem a Google fordítóban, mely nyelvekben fordulnak elő az F, vagy FA, FAL gyökök, s gyakorlatilag egyikben sem, de leesett az állam mikor a laoszi nyelvhez értem, mert ott a fal szóra a "fa" választ adta.
"Ne vitaként fogd föl, hanem egyszerűen csak az álláspontjaink mellé felsorakoztatott érveknek. Nem kell egymást meggyőznünk, mindketten azt gondolunk a továbbiakban is amit akarunk."
Ez egy építő vita, csak nem épül mégsem, semmi sem.
Ez sem baj, legalább megismertük egymás álláspontját.
Már egy hárombetűs szót sem lehet gyakran egyetlen gyökhöz kötni, mert van bizony hogy hiába csak 3 betűs a hangalak de épp 3 gyök már felfedezhető bennük. És ezek nincsenek rangsorolva, egyenrangú mind a 3 gyök jelentése, együtt alkotják meg a szót összességében.
Azaz például van itt egy jó szó hogy FAL. "FE" gyökre épül és felsőségértelme van?.... A válasz az hogy nem, illetve csak részben igaz az állítás. Mert a FAL szó ugyanannyira hordozza az ALsóságot mint a felsőséget is. Alulról van építve és fel. Mindkettő ott van a szóban. És még van egy harmadik igen fontos gyök is a szóban, az pedig a FA. Ez utóbbi mutatja hogy ezek kezdetben fából készültek. Mindhárom értelemadó gyök a szóban egyenértékű, nem lehet csak és kizárólag a "FE" gyökhöz kötni, az csak egy része ennek a történetnek.
A VÁR és VÉR szavunk meg végképp nem köthető a felsőséghez, legalább is a hangalak az elkészültekor nem erre fókuszált egyik szó esetén sem. Az "F" váltóhang teória erősen felejtős hiszen ezzel a hanggal is megvannak már a szavaink és totál mást jelentenek mint a V betűs társai, nem váltóhang hanem más értelmet adó hang. Nem mindegy hogy Buda vára, vagy fára mászol. Nem mindegy hogy valami valahová FÉR vagy VÉR.
A VÁR szó a várakozás gyökszavát, vagy ha úgy tetszik szótövét hordozza. Őrhelyek voltak és vártak. Vagy az ellenséget várták, vagy azt hogy ne történjen semmi különös de mindenképpen vártak. De a csillagászati megfigyelések amit ősi értelemben itt végeztek is várakozáshoz köthető, napvárta szavunk tanúskodik erről.
A másik hogy a vár szóban nem véletlenül lehet ott az ÁR szó sem. Árkokkal voltak körbevéve a várak, az ÁR-ok meg az a hely ahol levonul mondjuk a víz ÁRadata, az ÁRamláshoz van köze a szóhoz, itt nem osztom a CZ-F metszésre, hasításra vonatkozó értelmezését, az árokban a víz áramlik, senki sem metsz itt semmit sem. Azaz a vár szóban nincs felsőség értelem még akkor sem hogy ha történetesen ezek a létesítmények tényleg egy magaslaton épültek fel. Persze utólag felruházhatjuk ilyen értelemmel, ami egy helyes értelmezés egyébként csak ez egy utólagos kategorizálás lesz és nem a szó eredetét oldja meg...
A vér szó sem a felsőség okán az ami. A vér szó már 2 másikat is hordoz, az ÉR és a VER szót. Ezek logikus összeházasítása lesz a VÉR. A vér "lakóhelye" az ÉR, a szívVERés áramoltatja a vért az élőlények szervezetében...
"Úgy, hogy sajnálom, de nem igaz, hogy nincs ilyen jelentésük a mássalhangzóknak. Igaz, hogy ma ezeket nem használjuk, de volt olyan "nyelvi korszak" mikor igen, használatban voltak."
Vesd össze azzal az idézettel, amire a fenti állítást írtad: "Ezekhez hasonló önálló jelentése egyetlen mássalhangzónak nincs ma már."
"Kár ezen vitázunk, mert nem fogunk egyet érteni."
Ne vitaként fogd föl, hanem egyszerűen csak az álláspontjaink mellé felsorakoztatott érveknek. Nem kell egymást meggyőznünk, mindketten azt gondolunk a továbbiakban is amit akarunk.
Nagy tisztelője vagyok C-F-nek, hiszen letették az alapjait a gyökrendszernek, de ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne, vagy nem is kell továbbgondolni mindazokat, amiket ők - és később mások - leírtak. A tudomány már csak ilyen, mindig fejlődik, s egyre többet képes megmagyarázni a minket körülvevő világról. A nyelvészet sem bújhat ki a fejlődés szükségszerű folyamata alól, az alapokra tovább kell építkezni. Ez pedig nem történhet másképp, mint a meglévőek továbbgondolásával, kiegészítésével, az esetleges tévedések kijavításával.
"Szerintem nem változik a "Ro" eredeti jelentése, mert ez képtelenség."
Ebben egyet is értünk, ezen nem vitatkozunk, én is ugyan ezt állítottam: "Minden esetben a magánhangzó változtatja meg az "r" hang eredeti jelentését. Egész pontosan; nem az eredeti jelentését változtatja meg, hanem a két hang és azok jelentései együtt fognak valami újat jelenteni. Úgy, mint azt az összetett szavak esetében is láthatjuk: talpfa, árrés, képkeret, padlólap, szarufa, fogkefe..." (lsd: 1929-ben)
Ugyanezt elmondhatod a "magánhangzóról" is. Namármost, ha az egyik hangra igaz egy állítás, akkor a másikra is igaznak kell lennie, hiszen minden hangnak van valamilyen magával hozott igen ősi jelentése. Semmi alapunk nincs rangsorolni hangokat csak azért, mert ma az egyiket magán- a másik pedig mássalhangzónak nevezzük. Az őskorban nem volt ilyen rangsorolás. Hangok voltak és kész. Már azért sem, mert a mássalhangzók több, mint fele valójában magánhangzó (nem szükséges mellé magánhangzó, hogy ki lehessen ejteni őket.).
"Bármilyen magánhangzót teszel is mellé, az csak módosítja a jelentését."
Csak ma van ilyen kategorizálás, hogy magán- és mássalhangzó, korábban (pár száz éve) nem is ismerték ezeket a fogalmakat.
Definíció szerint: "A mássalhangzók (latinul consonantes) olyan beszédhangok, amelyek kiejtése csak egy magánhangzóvalegyütt lehetséges"
Nos, ennek értelmében csak az alábbiak felelnek meg a meghatározásnak, hisz' már bebizonyítottam, hogy a "mássalhangzók" jó része magánhangzó, nem kell hozzá másik hang a kiejtésükhöz.
A valódi mássalhangzók a következők: b, c, (cs), d, g, j, k, l, m, n, p, t, (ty). Ezek kiejtése nem lehetséges más hang nélkül.
Az önmagukban is kiejthető mássalhangzók: f, h, r, s, (sz), v, z, zs. (korábban tévesen a "j"-t is ide soroltam. - határeset, mint a L)
És mint példában is illusztráltam, a szlávokat egyáltalán nem zavarja, hogy akár öt mássalhangzót egymás után tegyenek. De azt is észre kell venni, hogy a példaként hozott szavakban felváltva vannak önmagukban és csak magánhangzóval kiejthető mássalhangzók!!! Pl: S-t-R-b-S-k-É (pleso), Z-m-R-Z-l-i-n-a, amitől a hangsor, a mássalhangzók kiejthetővé váltak. Ellenpróbát is tehetsz, próbáld kiváltani a nagybetűs hangokat valódi mássalhangzókra pl, így: C-t-G-b-N-k-é.
Szólj, ha ki tudtad ejteni... Próbálkozhatsz más hangokkal is, azokkal sem fog menni.
Ha most a fentieket figyelembe vesszük, az egész mássalhangzós gyökváz elméletet kukába dobhatjuk, mert nem felel meg a nyelvi szabályoknak, definíciónak. De mint láthatod, a valóságnak sem!
Nos, ezt a kis szösszenetet azért írtam, lásd, mennyire ingatag lábakon állnak a gyökelmélet mássalhangzó-vázra épített teóriái, s lásd, gondolkodás nélkül nem lehet semmit sem elfogadni csak azért, mert tetszetős...
Természetesen a gyökök ettől még gyökök maradnak, ezzel nincs semmi baj, csupán az a rendszer, ami ennek "gerincét" adja (mássalhangzós gyökváz) hamis alapokra épült. Más szóval: Nem magán- és mássalhangzókról kell beszélnünk, hanem hangokról, és akkor megértjük a gyökök kialakulásának menetét, ezzel együtt az egymás közti kapcsolatok rendszerét.
"Észre kéne venned, hogy a vár és a vér a "Fe" ősgyök változata, ami felsőséget jelent."
Csak az a baj, hogy a "v" és a "f" hangoknak más a jelentése, így nem változatai egymásnak. Egyszerűen más a jelentésük.
Ha a jelentésük azonos lenne, nem kéne más hanggal helyettesíteni.
"Ugyan ez vonatkozik a kór és a kör típusú szavakra. Tökéletesen kiviláglik belőlük a görbedtség alapjelentése."
Nem fogadnék rá nagyobb tételben... Még senkit nem láttam körbe-körbe járni, bármilyen beteg volt... Igen, a járása lehet tétova, bizonytalan, lehet a beteg görnyedt, lehet fekvő, vonagló, szipogó, köhögő, stb... de a kör nem jellemző rá.
Ha a görbeség (görnyedtség) jellemző rá - mert ezt elfogadom - akkor a G-R gyök lenne a szó alapja, de nem az... Na, most lehet újra gombolni a kabátot...
"Ezekhez hasonló önálló jelentése egyetlen mássalhangzónak nincs ma már."
Bocs', elfeledkeztem az
s-ről, mint kötőszóról, a
c-ről, mint a kétkedést szaváról: c-c... vagy a
h-ról, mely a meglepetés, vagy feltételezés szava keményen kiejtve: hh...
j: lehet a fájdalom kifejezője is, ami rendszerint az í-vel jár együtt.
Egy szó, mint száz, a hangoknak biztosan volt önálló jelentésük, hiszen a kezdetek kezdetén egyszerűen nem volt más lehetőség a gondolat közvetítésére másmilyen fonetikus jelkészlet hiányában, miután még nem voltak szavaink.
"Ezekhez hasonló önálló jelentése egyetlen mássalhangzónak nincs ma már."
A Cz-Fo számtalan önálló, mássalhangzóhoz köthető jelentést közöl.
Nem tudok kapásból felsorolást bemutatni, mert ebből a szempontból nem csináltam kimutatást, de ha alaposan átnézd a szócikkeket, sok esetben találkozhatsz ilyen önálló jelentéssel.
Úgy, hogy sajnálom, de nem igaz, hogy nincs ilyen jelentésük a mássalhangzóknak. Igaz, hogy ma ezeket nem használjuk, de volt olyan "nyelvi korszak" mikor igen, használatban voltak.
"Minden esetben a magánhangzó változtatja meg az "r" hang eredeti jelentését. Egész pontosan; nem az eredeti jelentését változtatja meg, hanem a két hang és azok jelentései együtt fog valami újat jelenteni. Úgy, mint azt az összetett szavak esetében is láthatjuk: talpfa, árrés, képkeret, padlólap, szarufa, fogkefe..."
Kár ezen vitázunk, mert nem fogunk egyet érteni.
Szerintem nem változik a "Ro" eredeti jelentése, mert ez képtelenség. Bármilyen magánhangzót teszel is mellé, az csak módosítja a jelentését.
Csak akkor változhat meg az ősgyök jelentése, ha az nem is az az ősgyök, hanem változata egy másiknak, amelyik ugyan azt a hangalakot veszi fel.
Szerinted meg ez képtelenség.
"Vár, var, ver, vér, vir, vör, kar, kár, ker, kér, kir, kor, kór, kör, kőr, kur, stb... Sehol nem a mássalhangzó változtatta meg a "váz" jelentét, hanem a magánhangzó."
Észre kéne venned, hogy a vár és a vér a "Fe" ősgyök változata, ami felsőséget jelent. Ezen az égilágon semmit sem változtat meg egyetlen egy magánhangzó sem! Ezen szavak leglényege mindig ezen a jelentéskörön belül marad.
Ugyan ez vonatkozik a kór és a kör típusú szavakra. Tökéletesen kiviláglik belőlük a görbedtség alapjelentése. A kór szó a tétovázó, kóválygó beteg járásáról szól, a kör meg önmagáért beszél. Szó sincs arról, hogy az ó hang bármit is változtatna az ősgyök jelentésén.
"Az i, o, ú, a stb. attól még nem önálló gyök, hogy utal távolságra vagy mélységre."
Pont azért önálló, mert van jelentése, valamire utal. A mássalhangzók esetében is csak utalásról beszélünk, mert az eredeti jelentését nem igazán ismerjük, csak a mai szavainkban, gyökeinkben fellelhető jelentésüket (utalásukat valamire) tudjuk rekonstruálni.
Sőt! Magánhangzók majd' midegyikének még ma is van önálló jelentése, mássalhangzónak - a mi nyelvünkben - viszont nincs.
a: mint névelő, rámutató szó (a' hát!, › a(z) hát!)
á: tiltakozó szó
e: mutató szó, vagy az evés (ős)gyöke.
í: fájdalmat kifejező "szó"
ó: felkiáltó, vagy kort kifejező szó: Ó uram, ó-arany, ó-bor.
ő: névmás, nyögés, nyögdécselés szava. (Ő, aki távol van, aki közel van az Én, vagy tájszólással lehet Ín is)
u: (vagy hu) megijesztő szó
ú: csodálkozás szava
Ezekhez hasonló önálló jelentése egyetlen mássalhangzónak nincs ma már.
"A mássalhangzó egy másikkal hangzok együtt, máskülönben nem is létezhet."
Miért ne létezhetne? A szlávok szeretik a mássalhangzó-torlódást, és náluk (is) léteznek mássalhangzók magánhangzó nélkül is. Strbské-pleso (Csorba-tó) zmrzlina (fagylalt), az oroszban a -ban -ben simán "v".
Mássalhangzóink java részét simán ki lehet ejteni magánhangzó nélkül. Addig "mondhatod", amíg levegővel bírod: F, H, J, R, S, SZ, V, Z, ZS.
Valójában ezek is magánhangzók, mivel anélkül is kiejthetők.
"De ilyenként önálló, és meghatározó a szerepe. Másodlagos a magánhangzó benne."
Ha csak kiejtjük - mint pler, ká, bé, cé - akkor igen, ha viszont a magánhangzóval van összerakva, - mint pl: rá, rí, stb. - akkor más a helyzet, teljesen megváltozik a két hang együttes jelentése. Nem csupán árnyalatnyi lesz a különbség, hanem egyszerűen más lesz a jelentésük.
"A ru, ro, vagy rá tök mindegy. Tehát mégsem a magánhangzó a meghatározó."
Lehet, hogy neked mindegy, szerintem senki más nem osztja ezt a véleményt. Nem mindegy, hogy rú-g, ru-ha, rí-gat, ri-csaj, ra-kás, rá-tesz, ró-na, ra-gaszt re-gény...
Minden esetben a magánhangzó változtatja meg az "r" hang eredeti jelentését. Egész pontosan; nem az eredeti jelentését változtatja meg, hanem a két hang és azok jelentései együtt fog valami újat jelenteni. Úgy, mint azt az összetett szavak esetében is láthatjuk: talpfa, árrés, képkeret, padlólap, szarufa, fogkefe...
Ez a mintázat (új fogalom megalkotásának módja) régen sem volt másmilyen, annak érdekében, hogy bővítsék kezdetleges "szókincsüket", a meglévő, önálló jelentésű hangokból alkottak új "fogalmakat" (gyököket) az elődeink.
Nem azonos gyökök? Nemde ugyan az a mássalhangzós hangvázuk? Az egyik csoportnak a V_R, a másiknak a K_R a hangváza. Közös bennük az _R.
Nem csak a két csoport gyökei nem azonos jelentésűek, hanem még a csoporton belül is különbözőek a jelentéseik.
Mindkét csoportban a magánhangzók miatt változik meg a gyökök jelentése, úgy, hogy ránézésre még a teljesen azonos hangvázas gyökök jelentése is teljesen különbözik.
"arról nem beszélve, hogy amelyiknek tényleg az l hanghoz van köze, az mind egy szálig a Ro gyök változata."
A Ro nem "teljes" gyök, csak egy hang, ami valójában R.
Vedd észre, itt is kimondtad, hogy egy hangnak is van jelentése. És azt is, hogy nem Ro-gyökről van szó, csak az R hangról!
Nyilván a magánhangzóknak is van jelentése, hisz' nem mindegy, hogy "á", vagy "í" hang kapcsolódik hozzá: rÁ-tesz, meg-rÍ-gatja.
Nem, nem több a véletlennél... Ami itt van, az érzelmileg is sokkal jobban érint, mint a távollevők. A felfokozott érzelem mindig magasabb hangokat generál, hiszen közvetlenül érintenek a dolgok: Itt egy kígyó! Ide jön az oroszlán! Stb... Ami messze van, nem érint közvetlenül, arra csak legyintünk: ott van és kész...
"Ez egy eléggé triviális következtetés, amit axiómaként alkalmazhatunk minden hangra. Miért? mert a magánhangzók éppúgy meghatározói a gyöknek, mint a mássalhangzók. Sőt, sokszor teljesen más értelmet adnak a mássalhangzónak (vagy a "mássalhangzó váznak"), illetve a gyöknek."
A mássalhangzó egy másikkal hangzok együtt, máskülönben nem is létezhet.
De ilyenként önálló, és meghatározó a szerepe. Másodlagos a magánhangzó benne.
A ru, ro, vagy rá tök mindegy. Tehát mégsem a magánhangzó a meghatározó. Az értelme bármelyik esetben is az, hogy "erős ráhatás".
A ruha, rontás, rántás mindegyik Ro. Függetlenül attól, hogy milyen magánhangzóval ejtjük ki.
Jó meglátás. Sőt még ennél jóval többet is jelenthet a helyre mutató szavainkban. Van ez a Dopler féle fizikai jelenség hogy egy hangot kiadó dolog felénk közeledve magas hangot ad ki, míg tőlünk távolodva viszont már mély hangot. És a nyelvünk benne a magánhangzókkal mintha ismerné ezt!
A felénk közeledőek magas magánhangzókkal: erre, emide, érkezés, ide, itt, emerre....
A távolodó hangok mély magánhangzókkal: arra, amarra, távozás, oda, ott, túl...
"Nekünk van frankón E és É hangunk, nincs szükség zárt E-re."
Pedig van, illetve volt nyitott és zárt "e" hangunk, csak a mai abc erre nem alkalmas, és mára el is mosódott ez a különbség, mert nincs igazán jelentősége. Nyilván a nyelvészek számára, - akik a nyelv fejlődésével foglalkoznak és nem a finnugor képzelgéseikbe vannak belepistulva - fontos, de a mai emberek többsége nem is érzi a különbséget.
Gondolj a szögedies tájszólásra, ahol jellemzősen a zárt "e" hangot ejtik "ö"-nek. Az "é" hangnak ehhez semmi köze...
Eleve ellentmondásos, hiszen egyszer kijelented, hogy a hangoknak nincs önálló jelentésük, ugyanakkor azt is kijelented, hogy egy hang (történetesen mássalhangzóról írtad) meghatározza a gyök jelentését. Nos, ha az utóbbit elfogadjuk - márpedig el kell fogadni, mert ez tény kérdése - akkor szükségszerűen kellett, hogy legyen önálló jelentésüknek a hangoknak. Ez egy eléggé triviális következtetés, amit axiómaként alkalmazhatunk minden hangra. Miért? mert a magánhangzók éppúgy meghatározói a gyöknek, mint a mássalhangzók. Sőt, sokszor teljesen más értelmet adnak a mássalhangzónak (vagy a "mássalhangzó váznak"), illetve a gyöknek.
Vár, var, ver, vér, vir, vör, kar, kár, ker, kér, kir, kor, kór, kör, kőr, kur, stb... Sehol nem a mássalhangzó változtatta meg a "váz" jelentét, hanem a magánhangzó.
Egyáltalán nem mindegy, milyen magánhangzó szerepel egy gyökben. A magánhangzók pl távolságot is jelenteke: Ami abban a pontban van, ahol állunk, arra azt mondjuk; ITT, ami a közelünkben van az EZ, ami messzebb, az már már AZ, és ami távol, az OTT van.
Még a korra is igaz ez, hiszen aki még keveset élt az az IF(jú), vagy FI(atal), GYEREK, aki már többet megélt az az AP(j)A, ANY(j)A, vagy AGG, ÖREG...
A tömérdek hangutánzó gyökről ne is beszéljünk, ahol a magánhangzó dominál, az adja vissza azt a hangmagasságot, amit a tárgy kiad. Csipog, csibe, csikorog, csiszol, sikál, sikít, sír, dörmög, görög, hörög, pörög, dörög, zörög, pörzsöl, dörzsöl, tör, kerreg, keres, kerek, serceg, sereg, seper, súg, susog, súrol, stb..
És a sort lehetne az érzelmeket kifejező magánhangzókkal folytatni...
Amúgy a mássalhangzó nem lehet értelmetlen önmagában sem, mert akkor nem hordozna semmilyen jelentést sem...
Az egy más lapra tartozik, hogy ritkán ejtünk ki mássalhangzót önmagában, mert a többségét nem is lehet.
" A mássalhangzó viszont bármilyen magánhangzót felvehet, anélkül hogy az alapértelme megváltozna"...
Hát nekem pedig úgy tűnik hogy igen jelentősen megváltoztatja, sőt a sorrend sem mindegy. A lehető legrövidebb szavakat nézzük mondjuk most legyen ez az L hang:
alá, ál, áll, el, le, él, lé, ló, ól, öl, lő, ül, öle, elé, éle, stb...
Mi volna a szavak közös alapértelme itt?... A 15 szóból mondjuk néhányra rá tudnánk fogni a "lent" értelmét, de a másik 10-nél épp ez se stimmelne...
