A konditeremben lehetett venni tömegnövelő turmixokat, azt ittam és otthonra is vettem belőle. Mellette pedig többet ettem, mint általában. Izmosodtam valamennyit, de vajmi kevés volt, kilóban meg maradtam ugyan annyi.
Most az a gáz, hogy korlátozva vagyok mozgásban, mert mindkét térdem beteg, pedig anno imádtam futni. Ez ma már nem megy...
Ha tenyleg napi 4x, akkor tuledzetted magadat, igy nem csoda, h nem sikerult fejlodnod
Azert erdekelne mit szedtel-ettel mikor edzettel. En is vekony vagyok alkatilag, de nekem nem gond, h felszedjek izmokat. Csak a megfelelo modszert kell megtalalni.
34 éves vagyok, 175cm magas és általában 50-56 kg. Anno azt mondták, hogy sportoljak, attól erősödöm. Szertornáztam 5 évig, atletizáltam 6 évig, aztán röplabda, kézilabda. Semmi változás. Egy évig rendszeresen, napi négszer jártam konditerembe, és mellette ettem, mint az őrült, és táplálék kiegészítőket szedtem, de a súlyom maradt a régi 48 kg, és csak minimálisan vastagodtam.
Aztám kezdték mondani, hogy majd jön a korral, meg majd szülés után... 27 évesen szültem, és 56 kg voltam, amikor bementem szülni, és 49 kg amikor kijöttem. Ebből 3 kg volt a gyerek. Azóta a súlyom, alkatom nem változik. Ha hízok, akkor hasra. Három hétig szanatóriumban voltam, ahol egész nap pihentem, és csak ettem. 5 kg-ot fogytam!!!! Gy most 50 kg vagyok. Pedig eszem rendesen, és ráadásul nem éppen a legegészségesebb ételeket, és imádom az édességeket. 2 tábla csoki nasinak simán lemegy.
Voltam mindenféle vizsgálaton, az emésztésem tökéletes. Bár vannak napok, amikor 5-6 alkalommal is megyek nagy WC-re. Ez szerintem nem normális, de a doki szerint az.
Alkatilag nálunk mindenki vékony a családban, ilyen géneket örököltem. Szerencsére arányosan vagyok vékony, a férjemnek pl. ez jön be. Ezáltal, hogy vékony vagyok, általában 15 évesnél fiatalabbnak néznek. Pozitívum. Viszont a nyarat én se csípem, mert a lábaim nagyon vékonyak..
Mint írtam nem sajnáltatni akarom magam, de hogy mennyire vagyok szerencsés, azt nap mint nap tapasztalom. Bár megértem azokat is , akiknek állandóan a mérleget kell figyelni, biztos rossz lehet, hogy nem ehetik meg azt/annyit amit/amennyit szeretnének.
A szerencsesebbek koze tartozol azzal, h barmennyit ehetsz, megsem hizol meg.
Zsirmentes 10 kg-ot lehetseges felszedni megfelelo etkezessel es testmozgassal. Kevesebb, mint egy ev alatt lehetseges lenne.
A megfelelo etkezes alatt egyebkent nem azt ertettem, h barmennyit barmibol lehet enni, de megfelelo dolgokat a megfelelo adagokban, a megfelelo idoben fogyasztva, elerheto a zsirmentes testsulygyarapodas.
Azért annyira nem súlyos a helyzet, egyébként is vékony testalkatú a családban mindenki. Szerintem egy tíz kiló még elférne rajtam, több nem. Ráadásul a kaja csak keresztülszalad rajtam, nemigen hízom, ehetek bármennyit...
Jujj... ez télleg durva... azaz biztos jól nézel ki, nekem az egyetlen bajom az ilyen paraméterekkel hogy drabális tehénnek érzem magam az illető mellet, voltam olyan pasival aki kb. egy súlyban volt velem és nagyon tetszett de ugyanez volt a bajom mikor vele voltam, bár nem sokáig zavartattam magam, végülis ki nem az egy ilyen kis nádszál mellett :)
Kíváncsi lennék a testmagasságodra és a testsúlyodra. Már ha publikusak ezek az adatok.
Én nyugodt, stresszmentes periódusokban, rendszeres testmozgással egészen kielégítő külsöt szoktam ölteni, ilyenkor a testsúlyom 68-70 kg (177 cm magas vagyok). Azt hiszem, az izmaim formája, aránya is kielégítő ilyenkor. Mivel azonban izgága alkat vagyok, és az étvágyam stressz hatására erősen lecsökken, gyakran 60-62 kilóra fogyok, és egészen összetört külsőt öltök.
Igen, általában nem a soványak gondolják ezt hanem akik irigyek rájuk, nem rád gondoltam kifejezetten... és te miért nem csúfolod őket mondjuk Adonisznak a hátuk mögött? :P
Nem hinném hogy irígy valaki, ha izompacsirtának csúfol - a hátam mögött. Hozzátenném, en soha senkit nem b@sztattam amiatt, hogy kövérebb volt az átlagnál. Továbbá nem hiszem hogy enyém a világ csak azért mert sovány vagyok, eddigi tapasztalataim valahogy nem ezt mutatják. Ez van.
Nem lehet hogy csak irigyek? ;) Azt vettem észre, hogy a kövérek cikizését mindenki bunkóságnak tartja, a soványakat viszont lehet nyugodtan b@sztatni, mondván, 'úgyis övék a világ, hát egy kis froclizás nem árt meg nekik' :P
Nem akarok én minden áron meghízni, de amikor félévente megkapom a magamét a külsőm miatt, akkor nem az jut eszembe hogy mennyi toleráns ember van a világon...
Senki ne sajnáljon engem, erre semmi szükségem, csak kurvára utálom, hogy 38 éves koromban olyanok szembesítenek a kinézetemmel, akik maguk is elég távol állnak az ideális külsőtől...
Hát ezaz, úgyis lehet sportos valaki ha vékony, meg aki olyan alkat azon gondolom nem nőnek akkorára az izmok akkor se ha használja őket, mégis simán leiskolázhatja a szteroidokkal felpumpált vadbarmokat :)
Hát igen... Volt idő, amikor erős komplexusom volt a soványságom miatt. Ezek mára elmúltak, és nem is tartom soványnak magam, vékony vagyok. A fordulatot egy csodálatos lány hozta, aki elfogadott, a lelkembe szeretett bele. Mellesleg a vékony férfiaknál a szálkás izmok jobban látszanak ha használják őket. Én jóképűnek tartom magam. (Huh ez nagyon magasról jött:) )
Örülök neki :) még mielőtt azt a látszatot kelteném, hogy itt akarok levadászni valami jó kis csontos husikát magamnak, előrebocsátom, hogy van barátom, aki kb. 10 kilót gyarapodott a lassacskán 4 év alatt amióta együtt vagyunk, és természetesen így is jól néz ki, én meg szeretem etetni az urakat, tök poén hogy zabálnak mint a lovak és nem látszik meg rajtuk (már akin :))... én meg lévén nőből vagyok folyton görcsölnöm kell hogy lenyomva tartsam a súlyomat vhogy, szal amit magamtól megtagadok azt odaadom a férfiállatnak :D na csak azt akarom ezzel mondani hogy akinek még nincs az beszerezhet egy ilyen etetős barátnőt :DDD
Sziasztok! Áruljátok már el nekem lécci, miért akartok minden áron meghízni? Azt még megértem ha testi-lelki bajok miatt mondjuk annyira kórosan sovány vki hogy ez már ront a közérzetén, de csak azért hogy megfeleljetek a kor férfiideáljának? (Mert úgy látom ide főleg pasik írnak) Azt is megértem h. az ember elsősorban saját magának akar tetszeni, csak elszomorít, hogy ezt sulykolja a média, hogy az igazi férfi legyen nagydarab, kigyúrt, szolibarna gyantázott Ken-baba hasonmás... úgy látszik én vagyok az egyetlen perverz aki a csontvázakra gerjed... :( de én személy szerint undorítónak találom ha egy pasinak melle, feneke, combja, stb. van, az olyan nőies benyomást kelt valahogy, mégha izomból is van, a hájról meg ne is beszéljünk, bár gondolom hájas senki nem akar lenni, de még kedves 'nőtársaim' is ilyen baromságokat terjesztenek a női nemről, hogy még a 'mackós' (=dagadt) testalkatú pasi is elfogadhatóbb mint a vékony, a vékony alkatot azt egyből a gyengeséggel meg a sportundorral asszociálják, hát hol vagyunk, a kőkorszakban? Na mind1, bocs hogy ilyen hosszúra nyúltam, csak új a nickem és nincs kedvem várni a hozzászólások között:) jó egészséget! :)
Szemely szerint a termeszetes megoldasoknak vagyok hive a gyogyszerekkel szemben. Szamos olyan termeszetes taplalekkiegeszito letezik, ami segithet abban, h az ember zsirmentesen szedjen fel kilokat. A hormonokat pedig a bevitt tapanyagokkal lehet pozitiv ertelemben "manipulalni", tehat nincs szo hormonalis kezelesrol, stb. A kulcs a megfelelo taplalkozas es testmozgas.
Persze minel hamarabb kezdi ezeket el vki, annal jobb, de sohasem keso!
RENDSZERES mozgás, nem fontos a mennyiség, a minőség annál inkább, és az, hogy 25-ik év alatt kezdjük el a rendaszeres(ebb) életet, mert utána már döntően zsír formában rakódik le, és a zeniztjén túljutott ember lehetőségei egyre korlátozottabbak... Gyógyszer akkor kell (én magam nem vagyok gyógyszer ellenes), ha hangulati probléma, vagy hormonális okok állnak a kóros soványság hátterében.
Én 185/66. Voltam kicsit több, de a stressz leviszi. Most azonban egyéb okok miatt járok pszichiáterhez, és a gyógyszer étvágyat csinál, nő a súlyom, jelenleg 75 vagyok,. Kirándulás Börzsönybe, Pilisbe, ilyesmi. Kemény sportot nem űzök, futni szoktam még.