Ha igaz, amit egy tapasztalt, jól értesült, de pillanatnyilag ex-Skodás tagtásrsunk, stevie wonder állít, akkor a Skoda gyárilag nem Shell olajat használ, a zárhídon lévő matrica csak reklám.
Nem esküszöm meg rá, de talán valóban Castrol a gyári töltés.
A második töltés már tetszőleges, én nem hallottam arról, hogy muszáj lenne a gyárival azonosat tölteni és egyik említett márkáról sem hallottam egyértelműen negativ véleményt.
Szóval hibát nem követtetek el azzal, hogy Shellt tettetek bele.
Ha befogadtok magatok közé talán én is tudok néhány kérdésre válaszolni ill. tanácsot adni. Közel 30 ezer km.-t hajszoltunk bele- én is és kollégám is - a 6 hónapos 2.0 TFSI Rs-ekbe!
Külön is üdv Ckerti és Szili 76 néven szereplő uraknak, velük így-úgy már ismerjük egymást!
Hat en is remelem h valoztatnak majd es bele teszik! a golfban pedig van nekem megnaon jol jonne mert basszott nagy dugok vannak es a vadlim kikeszul mire haza erek... Boldog ujevet az rs eseknek csak igy tovabb...
Én örültem volna neki, ha lehet azzal kapni,de sajnos nem volt rá lehetőség.Nem tudom a jövőben szeretnének-e ezen változtatni..Igaz, ha nagyon akarták volna most is lehetne bele kérni , hiszen az alap octaviánál szerepel az extralistán, az RSnél nem...
van bent a kocsiban nyomas merod? Mennyi volt a tuning elott es utana? Mennyi km utan csinaltattad a tuningot?
Ha az RS4 roadshow auto akkor lehet, hogy egy kicsit le volt fojtva, nehogy meghaljon vele vki. Ha jol emlekszem V8, 420 LE, 430 Nm, 0-100: 4,8 s. Igencsak el kellett volna lepnie.
En azt imadom mikor egy egy menet utan neha mellem allnak es hitetlenkednek mikor mondom, hogy 1,8-as motor van benne :)
Az ATC-nel, hogy csinaltak? Eloszor mertek, majd utana is? Allitgattak tobbszor is vagy jott egy "kesz" program es annyi? Ott mennyi volt a tuning? Szep kis sor gratulalok! Mit jelent a kigyorsitas? Meddig mentetek fel? Nem keszultek errol videok? Nagyon kivancsi lennek. Hat az RS4 kicsit hihetetlennek tunik, de azert megneztem volna a srac arcat :)
Kombit vagy 5 ajtósat akarsz? :) Szerintem, ha lehet hagyd ki az extrákból az esőérzékelős ablaktörlőt. Nálam sajna nem lehetett. Viszont az aut elsötétedő tükörrel volt egy csomagban, ami nagyon jó. Mind a külső mind a belső tükör sötétzölddé válik ha éjszaka megérkezik mögéd egy autó, és az se zavar ha reflektorral jön. Még annyi jótanács hogy ne rendelj 18as kerekeket a kocsira, tudom hogy csak 70ezer, de a gumi darabja legalább 10ezerrel többre kerül, és túlságosan kemény a magyar utakra.Ezzel a 17essel pont jó! Ha visszalapozol raktam fel képet az autómról téli ill. nyári alufelnivel is :) Amit szerintem rendelj: Ülésfütés elöl, minimum hátsó parkradar. A sound systemet én nem rendeltem bele, mivel már az alap lejátszó is mp3as,és 8 hangszórós és igen jól szól :)
A héten megvolt az első büntim. Azt hittem felrobbanok.......
Tudtam hogy szar hepehupás az út, ezért sétagaloppra vettem a figurát. Egyszer csak rendőr megállít, azt mondja: Uram 60-as tábla volt. Én erre: Nem gond, nem jöttem gyorsan.
Mire a közeg, fülig érő mosollyal: Dehogynem, hisz mi 74km/h-t mértünk.
Majdnem mondtam neki, hogy ezért a "tempóért" inkább dícséretet érdemelnék ;)
No utánna levezetésképpen leverettem a hegyeken át egy ...km/h-s átlagot :)
Jaaa! Egy kereskedőnél már sikerült lealkudnom az alapmodellt 6.7 ről 6.1 re. Erre rakjuk majd rá az extrákat. A másik meg úgy indított, hogy csak néztem a kocsit, kihozta az árlistát , és már akkor adott 450 e Ft kedvezményt. Meg lesz 6 ért+ extrák, szerintem :))
Jajjde köszi a válaszokat ! A tunning dolog annyira nem izgat, csak az ember eljátszik a gondolattal néha. Amit leírtál az extrákról azt nagyon hasznosnak tartom köszi. Az extrákkal van bajom sok, nehéz ehhez a kocsihoz választani, szinte minden benne a van, ami fontos. Én riasztóra gondoltam, váltóretesz, MaxiDOT (egyszerüen csúnya a másik ) esetleg tempomat. A fogy értékek iegen jól hangzanak. Még 1x köszi, csüt megyek próbálni, akkor majd többet tudok.
A legfontosabbal kezdeném. Még véletlenül se tuningoltasd meg! Tudom hogy mindenki mond 1000 féle dolgot, de akkor jársz a legjobban ha hagysz mindent a gyári állapotban. Ez egy 2.0 TDI motor, így is eléggé ki van hegyezve, teljesen felesleges ennél tovább feszíteni a húrt.Szervízesek mondták hogy jópár p-boxos octaviaval találkoztak már, ami 3 hengeres lett. Én azt mondom bőven elég az a 170LE/350Nm.
Fogyasztásilag 5.5-9,5 között mozog az autó. Csodát nem kell várni, ha 170 pacinak tolod akkor azokat etetni is kell. A tolod nálam 160 feletti értékeket jelent. Érthetőbben, normál városi autózás esetén 8 liter körül alakul a fogyasztás, városon kívül 110-120as tempóban 6,5 körül. Nemrég sikerült 2 város közötti 40kmes szakaszon 9,1et kihozni, de ezt szinte padlógázzal (190-200). Autópályán tempomattal is a 180 feletti sebességtartományben lehet számolni 9 liter körüli fogyasztással.
Alkudásilag annyit hogy kb 7,5 millió helyett kaptam meg 7millió pár tízezerért.
Nálam az extrák:
-első hátsó parkradar
-aktív fejtámlák elöl
-automatikus fényszóróaktiválás (szarra se jó, mert auto állapotban semmilyen fény nincs, így persze országúton használhatatlan. Egyetlen jó dolog a vele járó coming/living home funkció)
-Elektromosan állítható és fűthető, elsötétedő külső-belső tükör (persze a belső se nem elektromos se nem fűthető :-D)
-Esőérzékelős ablaktörlő(az el. tükörhöz kötlező volt ezt is rendelni, idegileg rendszerint tönkretesz ugyanis az esőérzékelős állás pont abban van, ami máshol a szakaszos törlés. Szemergő esőt nem tud kezelni, a szakaszos törlést csak néha sikerül végrehajtania, és roppant bosszantó hogy ez esetben az a két választásom van, hogy vagy manuálisan mindig én működtetem az ablaktörlőt, vagy állandóan megy.Bosszantó dolog annyi szent.)
Az enyémnek is ugyanez a gondja :) A részecskeszűrővel nem lehet gond, ha kigyullad mész vele egy 8-10 kmes kört és szépen kikormolja magát, aztán elalszik a kontrollámpa :)
Sziasztok! Mostanában fogok autót cserélni, és a dizel RS re esett a választásom. Szinte mindent tudok már a kocsiról, jövő csüt megyek tesztvezetni. Akinek ilyen van annál milyen fogy. adatok vannak? És ezt a motrot érdemes még tunnungolni? Bár egy 68 Le-s 206-osból ülök át, szerintem ez a tunnung dolog egyenlőre nem aktuális. És még azt szeretném megtudni, hogy kinek mennyit sikerült lealkudni?
de pl. a német fórumokon a részecskeszűrő visszajelzőjével szenvednek. lehet, hogy ők lámák és nem képesek kormolni rendesen? nem volt ezeknek trabantjuk ;)
az én sárga visszajelzőm izzítási problémákra volt visszavezethető a comp. szerint.
átléptem az 5k-t, most hála istennek semmi gond vele.
Kezd bosszantani ez a sárga lámpa ami folyamatosan kigyullad...Nem tudjátok esetleg érdemes lenne kivinni Ausztriába, hátha ott tudnak vele valamit kezdeni? Itthon csak a balfaszkodás megy, a Porsche Hungária meg úgy ahogy van szarik az egészre :-x