21-én 7:00-16:00 között Kerepes-Mogyoród jobbon vgzár lesz!
Az elzárt vágányon vágányszabályozás miatt plasszer gépsor, UBN, FD közlekedik. (Én se tudom mi szerzet ez az UBN, FD.) Az anyagvonat Kerepesről jár ki.
A progi nem túl nagy, pár megát kell letölteni. Aztán jöhetnek a pályák, darabja szintén pár mega, plusz a szerelvények. Nem olyan vészes. Kicsomagolva már több helyet foglal, a könyvtáram kb 200 megánál tart már.
Természetesen nem csak metrót, hanem HÉV-et, villamost is lehet vele szimulálni. Sőt, gőzösöket is láttam már! Grafikailag az MSTS és a Railsim közé tenném, jóval közelebb áll az MSTS-hez azért.
Nekem 233-as Pentiumom van, ha a látótávot leveszem 200-ra, akkor már hajlandó futni. Sok tereptárgy esetén viszont keményen beszaggat, illetve nekiáll töltögetni. Gondolom gyorsabb gépeken ez nem okoz problémát.
Gondolkodok rajta, hogy nyitok egy BVE topikot, hogy összehozhassunk egy magyar pályát is, megmutatva a németeknek, angoloknak, hogy tudunk mi is olyanokat mint ők! :-)
gGAbesz! Itt folytatom amit a RailSim topic-ban félbahagytunk.
Az ilyen Kisvillamosok hatása éltalában a kevesebb fizetés.
Két legemlékezetesebb prémium elvonásom egyike az volt,amikor Szigethalom és Ráckeve közt tömegrendezvényt tartottam a vezetőálláson.
Naná,hogy a VBCS engem talált meg.
A másik alkalommal az egyik időszakos mh-et véletlen kihagytam.(pedig esküszöm,hogy ébren voltam)
JA!Megérkeztek a maradék kérdések.
Sajnos nem is lesz elérhető. Lajos úgy döntött, hogy saját honlapjáról törli ezeket, de átadja nekem. Tárhely regisztrálás folyamatban van, ha sikerül, hétvégére fent lesz nálam.
Szücs Lajos kolléga oldalán te is kipróbálhatod mit tudsz. A progi ezeket a kérdéseket ismeri, és ki is javítja a művedet. Gödöllőn igen közkedveltségnek örvend. Lehetséges viszont, hogy néha karbantartás miatt nem elérhető.
Hát igen.A MIXA ajtajai lassan záródnak,de ennek van elönye is.Egy-két MX,MXA ajtaja olyan elemi erővel záródik,hogyha mondjuk egy kisgyerek karjára csukod biztos,hogy el fog törni.
Ez a veszély MIXA-nál nem áll fent.
Egyénként ma (vasárnap)vágányzár a teljes vonalon.
Még jó,hogy csak ilyen 1-1 napokra.Aki utazott már Csepelen HÉV pótlóval az tudja milyen állapotok uralkodnak.
Ja,hát ez még csúcsidőn kivűl is érdekes lenne,nemhogy délután 3-kor.Ma egymás mögött állt a két tigris Csepelen.
"Mi a száma annak a IX/A motorkocsinak, amelyikben tudsz kapcsolni 2. söntöt is? Csepeli kocsi."
Hát ezt a kérdést elpasszolom!
Van (de lehet,hogy csak volt) egy MIXA amelyiken meg nyugodttan elzárhatod a SIFA csapot a vonat meg le se sz@rja.Talán 843-as,de nem biztos.
Nekem is ugy tünt fel anno,hogy a végállomáson el akartam zárni,aztán má elvolt.Meglepő volt.
Persze ma már ilyenekkel nem érdemes ezzel játszani.A menet regiszter mindent lát.