Hunok, magyarok - két székelyföldi írás Dátum: Május 16, vasárnap, 20:49:38 Téma: Tallózó
1. Sylvester Lajos: A magyarok hun származása
2. Gazda László: A kitalált középkor a Kárpát-medencében
Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2004. május 13.
A magyarok hun származása
Az ősi hun főváros, Tongwacheng — Kína, Sanhszi (Shanxi) tartomány — felfedezése, illetve kiásása világszenzáció, ez a glóbuson az egyetlen olyan romváros, amelyet a hunok hagytak maguk után. Ezer éve rejtőzködik a homokdombok alatt. Shanxi tartomány vezetői kezdeményezik a romterület világörökség részévé nyilvánítását. ,,Mint nemzetiség a hunok eltűntek. De sok hun túlélte az évezredek viharait. Számos tudós úgy tekinti, hogy a mai magyarok a hunok leszármazottai” — nyilatkozta a Xinhua hírügynökségnek Wang Shiping, a Sanhszi Történeti Múzeum szakértője. A Xinhua szerint ezt a véleményt számos magyar kutató is osztja. A világszenzációként emlegetett romváros feltárásával a National Geographic is foglalkozik, az Esztergály Előd szerkesztette Turán folyóirat is reflektált rá, a Magyar Nemzet vonatkozó cikke után a kolozsvári Szabadság január 31-i számában dr. Bárdi Lászlóval, a Pécsi Tudományegyetem Ázsia-központjának igazgatójával készített interjút közölt, amelyben szintén szóba kerül a ma Kínához tartozó Belső-Mongóliában feltárt hun leletanyag és a lakosság körében élő hun hagyomány. A hun-magyar származás témáját az utóbbi két évszázadban a magyar tudományosság fő áramvonalához tartozó kutatók és a tudományos világ véleményformálói következetesen elutasítják, a Kelet-kutatók e témakörbe vágó tudományos eredményeit mellőzik. Ezen az ezredfordulón a kutatások és a kommunikációs lehetőségek páratlan fejlődésének eredményeképpen halmozódik a nem magyar kutatókhoz kötődő, a hun-magyar közös származást megerősítő tényanyag és véleménynyilvánítás. A Kelet-kutatók abban reménykednek, hogy a ,,merjünk kicsik lenni” szemléletet a magyar történelemre is kiterjesztőknek előbb-utóbb el kell fogadniuk a keleti tudományosság által feltárt tényanyag alapján leszűrhető következtetéseket. Összenőttünk, mint az ujjaink Egy péntek délután a mecsetből kijövő tömegből egyszerű ember fordult hozzánk, látva, hogy nem vagyunk igazán ujgur igazhívők. Megszokott kérdéseikre: ,,Kik? Honnan? Miért?”, magam is egyszerűen válaszoltam. Az ő válasza viszont nem volt rutinszerű: ,,Nézd ezt a két ujjamat — mutatta a jobb kezén a mutató- és középső ujját —, látod, ezek vagyunk mi, az egyik a magyar, a másik meg az ujgur, együtt nőttünk fel, összetartozunk — reprodukálja kashgari élményét dr. Bárdi László professzor. Azután a tenyerembe kezdett számokat rajzolni: ,,Látod, kétezer éve mentetek el innen nyugatra! Még most is töprengek: vajon a hazai utcákon hány ember tudna találomra így beszélni az ujgurokról, a keleti történelmi kapcsolatokról? A történelemből ismert »népi emlékezet« élő példája éppúgy megrázott, mint később a quarkili párttitkár, aki megerősítette, hogy ha idehaza valami gondunk lenne, csak bátran menjünk vissza hozzájuk, majd ők adnak menedékjogot, s telepedjünk csak vissza. ...
Ez így hiányos. Érvelés ( ÉRVERÉS ??) / Indokolás ????
Enélkül csak vélemény...
Egyébként:
Déli hunok
Amikor a Kr. e. I. században két testvér, Huhanje és Csicsi vetélkedett a sanjü-i cím elnyerésért, Huhanje a kínai uralkodóhoz fordult katonai segítségért, cserébe vazallusságot fogadott. Ekkor szétvált az addig egységes hun birodalom, és Huhanje a déli hunok sanjüje lett. A déli hunok a Sárga-folyó vidékén telepedtek le, és megtartották önigazgatási szerveiket. Sőt, amikor a Han-dinasztia megbukott, kezdtek megerősödni. Igazi hun reneszánszt figyelhetünk meg a Kr. u. 4. századtól, amikor még Közép-Kínát is uralták, ekkr több kínai nevű dinasztia is hun volt: Han, Han-Zhao, Északi-Liang, stb. A déli hunok utolsó nagy uralkodója Helian Bobo volt, aki megalapította a Da Xia dinasztitá (407-425). Ő építette meg Tongwancheng (Fehérvár) városát, ugyanolyan módszerekkel, mint magos Déva várát: falba építési áldozattal. Helain Bobo halála után 431-ben a hunok önállósága megszűnt, de hunok még továbbra is ott éltek a Sárga-folyó vidékén. Asszimilációjuk a 7-8. századra tehető. Kulturájuk és államszervezetük azonban a későbbi török és mongol népeknél továbbélt....
1.kép: Hai Ba Tao, hun pagoda. Helian Bobo, tongwancheng város alapítója építette az 5. század elején. Az egyik legkorábbi és legkülönlegesebb pagoda Kínában
2. kép: Hun tetőcserepek, Han-dinasztia kora
3. kép: Hun aranykorona az Ordoszból. I.e. 5-3. század. Aluchaideng
4. kép: Hun női diadém ábrája a hun múzeumban. Belső-Mongólia, Kína
5. kép: Gao Ping (ma: Guyuan, Ningxia tartomány) egykori városfala
6. kép: Előkelők házai a déli hunok fővárosában
7. kép: A 2007-ben megnyíló belső-mongóliai hun múzeum. Belső-Mongólia, Kína. Höhhot
Leírnám a véleményemet Obrusánszky Borbála új előadásáról (a xiongnusról):
Ebben elmondja, hogy a hunok kultúrája magának, a sztyeppei kultúráknak a kiinduló pontja volt. Az összes nomád nép vallásának, társadalmának, szokásainak, sőt fegyverzetének ők az alfája és az omegája. Ők vezették be a természetvédelmet, náluk volt vallásszabadság. És az anyakultuszról is tesz említést. Szerinte a legpesszimistább nézet a hunok ősiségével kapcsolatban, az, hogy a Kr.e. első évezredben már létezett fejlett kultúrájuk (ezzel szemben a külföldi oldalak legtöbbjén sorozatban, a Kr.e. 209-es Tengriqut Batur hatalomra kerülése van megadva).
Némely tudós szerint a hun államszerveződés nemcsak a sztyeppei népek társadalmában él tovább, hanem a kínaiban is (és a jelek a japánokra <pl. sogun, tennó> is rámutatnak). A mongol és orosz kutatók szerint a hunoknak önálló mezőgazdasági kultúrájuk és önálló városiasodó kultúrájuk volt. A hunok fallal elkerített városaikat Káta néven nevezték (az Arvisura is ismeri a kifejezést). Aztán szépen levezeti a hun városok, és az azokban található szobák felépítését. Ucsiraltu neveztű nyelvész szerint, ami a belső-ázsiai, észak-indiai és közép-ázsiai nyelvekben közös, azt mind vissza lehet vezetni a hun nyelvre. Ez a professzor 600 hun szót, kifejezést és hiányos mondatot gyűjtött össze és kb. 50-et rekonstruált. Itt a történész hölgy két szót sorol fel: az egyik a "hitü" és az "egész" szó.
2006. augusztusában és szeptemberében második alkalmommal vezettem magyar expedíciót Kína északi, török és mongol lakta vidékeire, hogy a hunok emlékét felkutassuk. Tavaly, 2005. májusában meglátogattuk és feltérképeztük az Ordosz szívében lév Tongwancheng romvárost, a déli hunok Kr. u. V. században épített fvárosát, amelyet akkoriban Fehérvárnak hívtak. Akkor a Xiani Egyetem szakértivel való konzultációból megtudtuk, hogy a hunok sok emléket hagytak Kína területén, st nevük egészen a Kr. u. VII. századig fennmaradt, st néhány helyen, mint pl. Shanxi tartomány, még máig kimutathatók a hunok kulturális hagyatéka. Jelen expedíció Pekingbl egyenesen Bels-Mongólia Autonóm Tartományba tartott, ahol jelenleg legaktívabban folynak kutatások a hunokkal kapcsolatban. A tartományi Bels-Mongol Tudományegyetem kutatói: történészek, régészek és nyelvészek foglalkoznak a régi pusztai népek, köztük a hunok emlékeivel. A város mellett jövre készül el a világ els hun múzeuma, ahol bemutatásra kerülnek a régi pusztai állam legfontosabb tárgyi emlékei. A múzeum keretein belül konferenciákra, workshop-okra is lehetség nyílik majd. A Bels-Mongol Tudományegyetem egyik nyelvész professzorának, Ucsiraltunak a kutatása nagyon figyelemre méltó, ugyanis a kínai forrásokban talált hun szavakat, kifejezéseket értelmezi. Eddig kb. 40 szót sikerült rekonstruálni a hatszázból, amelyek a hun civilizáció legfontosabb mveltségi szavainak számítanak. Ezeknek a szavaknak török, mongol és magyar párhuzamai is vannak, amely azt mutatja, hogy a pusztai népeknél létezett egy közösen használt nyelv. Bels-Mongólia után ellátogattunk Ningxia tartományba, ahol a fvárosban, Yinchuanban egy korai, V. századi hun pagodát találtunk. Építje ugyanaz a Helian Bobo volt, mint aki Tongwancheng várost is felépíttette. A pagoda különleges stílusban épült, és nagyon korainak számít Észak-Kínában. Neve, Hai Ba Ta rzi a nagy hun király emlékét. Yinchuan, a pusztai népek több emlékét is rzi. A városban lév múzeum bemutatja a térség korai történetét, amely szoros kapcsolatban állt a hunokkal, majd a késbbi pusztai népekkel, akiknek kulturáján, mvészetén a hun kultúra nyomai felfedezhetk. Ilyen nép volt a tangut, akik Yinchuant választották központnak a X. században. Magukat ugyanúgy Xiadinasztiának hívták, mint a déli hunok. St, amikor elfoglalták az Ordoszt, akkor Tongwancheng-et tették meg fvárosuknak, és akkor dinasztiájuk nevét Da-Xia-ra (Nagy Xia) változtatták, ezzel jelezték, hogy a déli hunok örököseinek tartják magukat. A város mellett húzódik a He-lan shan (mongolul: Alasan) hegyvonulata, amely számos sziklarajzot rejt magában, a korai bronzkortól, a hunokon át a késbbi korokig. Mi is ellátogattunk oda, és dokumentáltuk a különleges formájú rajzokat. A tartomány déli peremén található Guyuan város, amely régen Gao Ping néven a selyemút egyik fontos megállója volt. A város egy rövid ideig a hunok kezében volt, miután a hun király, Helian Bobo elfoglalta. Sajnos, a városfalon kívül ma már csak a múzeumban talált gazdag leletegyüttes bizonyítja azt, hogy a hunok a közelben éltek egykoron. Ningxia után Gansu–tartományba utaztunk, és Lanzhou-ban kutattunk a hunok után. A tartományban található a híres „Hexi korridor", amely ellenrzése kulcsfontosságú volt a korai népek számára. Aki a folyosót ellenrizte, azé volt a selyemút hatalmas adó-és vámbevétele. Nem csoda, hogy a kínaiak ezt szerezték meg legelször a hunoktól, Kr. e. II. évszázad végén. A városban találkoztunk Batgerel nyelvészprofesszorral, aki rövid eszmecsere után azt javasolta, hogy a magyar nyelvészeknek a tartományba kellene menni kutatni, mert ott sok fontos nyelvészeti különlegességre bukkannának. A professzortól megtudtuk, hogy nemcsak Tongwancheng városban volt ismert a falba építés története (mint a magyar Kmves Kelemenné balladájában), hanem a Hatan-goli mongolok, st egyes tibeti törzsek között is. Gansu tartományból a hunok és a többi pusztai nép általában két irányban vonultak nyugat felé: egyik a mai Xinjiang tartományon keresztül eljutott az Iszik-köl- majd az Aral-tóhoz, míg, akik délnyugatra vették az irányt, azok a Kuku-nór (Kék-tó)–hoz, esetleg Tibetbe értek. Mi ez utóbbi úton mentünk tovább, hiszen érdekelt az, hogyan rzdtek meg a régi pusztai hagyományok a tibeti fennsík népei között. Tibet korai történelme egyébként szinte ismeretlen, a legtöbb történész csak a buddhizmus VII. századi felvétele után kezdi a témát kutatni. A nyelvészeti és a történeti adatok, a tibeti sziklarajzok, a népköltészet, valamint a régi hitvilág elemei viszont azt mutatják, hogy egykor ebben a térségben is éltek nagy számban bels-ázsiai pusztai népek, és kulturájuk egyes, fontos elemei a mai napig megrzdtek. Egyik jellemz példa erre a régi, eurázsiai hitvilág elnevezése, amelyre a mongolok a böge szót használják, a tibetiekét bön-nek hívják, a magyarban pedig b néven maradt meg. Ezek szerint hibás a régi hitet egy újkori kifejezéssel, a sámánnal összekeverni. Ucsiraltu leírja azt is, hogy a kínaiak a varázslást a hunoktól tanulták, és azt a hitrendszert wu-nak nevezték el. Tehát a régi kínai vallási hagyomány is beletartozik a 'b' körébe. A történeti adatokon túl egész Észak-Kínában olyan motívumokkal, szimbólumokkal találkoztunk, amely Közép-Ázsián, a Kaukázuson keresztül megtalálható a Kárpát-medencében, és máig használatos ebben a térségben, a mai mongol, török népek, valamint a magyarok között. Érdemes ezért további kutatásokat végezni ezen népek körében." Obrusánszky Borbála Történész-orientalista Magyarország http://www.federatio.org/as/AS_0003.pdf
A kínai legendák szerint az utolsó Xia uralkodó fiától származnak a xiongnu-k. Erre persze semmiféle bizonyíték nincsen. Ha egyáltalán élt Chun-Wei akkor a kr.e. 18.sz ban (valószínűbb hogy a 17.ben) A következő ismert xiongnu uralkodó pedig a kr.e. 3. században.
Csak megjegyzem hogy ugyan a xiongnu később a hunok őseinek tartják, már a kínaiak szerint is több nép törzsszövetsége volt. A Wiki szerint jenyiszeji , urali és török nyelvű népek alkották. Valószínúleg a (proto) szkítáktól (a szomszédos tokhároktól) vették át az életmódot.
A hunok végig törzsszövetségként jelennek meg a történelemben és nem mint egyetlen nép.
A magyarországon talált hun áldozati üstök pontosan olyanok mint az Ordosban találtak amelyek a xiongnuk őshazájának tartanak. Ők viszont nem azonosak a szkítákkal. Hiszen a hagyományosan (Strabon) szkíta népeknek tartott tokhárokat és Yuezhiket megtámadták nyugat felé űzték (kr.e.177).
A hunok európában pedig mint eurázsiai törzsek szövetsége volt jelen. SzVSz. a xiongnuk elúzték illetve meghódították a hagyományosan szkíta (europid törzsszöv) területeket majd velük új törzsszövetséget alkotva érték el európát.
Ezt a Hia/Hszia-dinasztiát sokáig mítikusnak tartották, azaz nem sorolták a valóban létező uralkodócsaládok közé, mára azonban egyre több olyan véleményről olvasni szakmai körökből, melyek szerint mégiscsak van némi valóságalapja a Hia-dinasztiáról szóló hagyománynak.
Az osztrák helynevek 1994-ben kiadott etimológiai szótárában 16 ausztriai helynevet csak a magyar nyelvből tudtak levezetni. E települések többsége csekély lélekszámú falu (100-150 fő), egyéb nagyközségekhez csatolva. Az osztrák nyelvéaszek korábban csak a TRAISEN folyótól keletre fekvő területeken ismertek el falvakat magyar eredetűeknek, az 1994-ben meghatározottak viszont az ENNSig ( LINZig) terjednek, vagyis az AVAR-MAGYAR gyepűig.
E nevek a honfoglaló magyarság helyneveivel párhuzamosságot mutatnak. Az Árpádok helynevei az alapító, vagy az első birtokos nevét tükrözik, mely csak a turk/török népek gyakorlata, a szlávok, germánok esetén más . Így kapott nevet például SOPRON, BUDA, DEBRECEN, POZSONY.
A korábban többször említett SCHORBER dűlőnevet ( ENZESDORF IN THALE) 1299-ben említették SCHARWARN-ként, de létezhetett az avar időkben is, mert Nagy Károly császár 791-ben avar hadjáratából SCHARWARN-on keresztül tért haza, majd TEODOR avar kagán 805-ben kért engedélyt a SCHARWAR és HAINBURG közötti letelepedésre.
A FELSŐŐR melletti ZÜGGEN etimológiailag egyértelműen székely eredetű. Ezen a környéken még mindig számos KADER (KÁDÁR) PINTÉR és UNGERBÖCK családnév van. Meglepő a KIRCHSCHLAG név, melyet a KŐRISLAK-ból vezettek le. Itt feltételezhetően nem tudatos elnémesítésről van szó, inkább a KRISLAG ( Kőrislak) és a KIRCHSCHLAG (templomhelynek kivágott erdőrész) hasonló hangzása formálhatta a német írámódot.
UNGER helynevek vannak az ALPESI HÁGÓK MINDKÉT OLDALÁN !!! ami a hágók ellenőrzését feltételezi.
A Semmering északi oldalán látható az UNGERHOF, az átjáró túlsó oldalán a UNGERBACHER. Ausztria egyik legfontosabb, Észak-Nyugat-Európából Délkeletre vezető útvonalán, a "Gastarbeiterrute"-n, a Mura mellett van
UNGERSDORF, HUNGERTURM, UNGERN, UNGERKARNER
A hágók északnyugati oldalán található a
HUNGERAU HINTERE HUNGERAU HUNGER HUNGERSBERG HUNGERBICHL UNGERGRABBEN ( UNGERHAMMERt 1980 óta a térképek már nem mutatják)
E helynevek szomszédságában AVAR temetőket tártak fel, itt található az OBERNDORF település is. a név feltehetően az OBOREN (avar) névből vált németté. A hágók UNGER helynevei tehát minden jel szerint a késő-avar határvédő népességgel kapcsolatosak.
A térképek vizsgálatakor szembeötlő, hogy a már római időkben is létező városokat (Bécs, Linz, Horn, Hartberg /Graz?/ ) a HUN, és az AVAR-ONOGUR települések szabályosan körbeveszik. E jelenséget a keletről jött nomádok életvitelével és gazdálkodásával lehet összefüggésbe hozni. Hungerekre és Ungerekre utaló sírokat városi területen még sose tártak fel, annál többet a városok környékén. Nem kizárt, hogy a nomádok a városoknak nyújtott védelem fejében adót szedtek ( lásd sivatagban beduinok és oázislakók közötti viszony). Az sem zárható ki, hogy mivel a SAMO-féle szláv lázadás kiindulópontjai a városok voltak, a városlakók fékentartása céljából jöttek létre az onogur falvak, melyek egykori nevüket megőrízték.
( Forrás: Somogyi László: A burgenlandi magyarság - előmagyar- és honfoglaláskori helyneveink Ausztriában ls Bajorországban.)
Minyayev nagyon jó régész, de azért a hunokról vannak elég pontos adatok, melyeket a mongolok és a kínaiak kutattak. Eszerint elég jól ismert vallásuk, melyben a Földanya kultusz is megvolt (hunul: hitü). A sárkány kultusz is kapcsolódik a hunokhoz, de nem a kínaiaktól vették át. A hun nyelvről nyelvi emlékek is vannak a kínai krónikákban, még pedig állítólag 1000-2000 szó.
Arról pedig, hogy a hunok milyen fejlett államszervezettel rendelkeztek, csak meg kell kérdezni a kínaiakat, akik maguk elismerték, hogy az első kínai dinasztia, a Xia, hun volt.
Altheim F.: Geschichte der Hunnen (5 Bände). Berlin 1959-1962
Altheim F.: Attila und die Hunnen. Baden-Baden 1951
Grousset R.: L'empire des steppes. Attila, Gengis-Khan, Tamerlan. Paris 1941
Gumilev L. N.: Chunnu. Moskva 1960
Lubo-Lesnitshenko E. I. (Lubo-Lesnichenko E. I.): The Huns, third century B.C. to sixth century A.D. In: Nomads of Eurasia. Ed. by V. N. Basilov. Seattle, London s.a., pp. 40-53
Maenchen-Helfen O.: Die Welt der Hunnen. Eine Analyse ihrer historischen Dimension. Deutschsprachige Ausgabe besorgt von R. Göbl. Wien, Köln, Graz 1978
McGovern W. M.: The early empires of Central Asia. A study of the Scythians and the Huns and the part they played in world history. With special reference to the Chinese sources. (Repr., Orig.ausg. Chapel Hill 1939). Raleigh 1965
2. Die asiatischen Hunnen
2.1. Die frühen asiatischen Hunnen (Xiongnu)
2.1.1. Historische Überlieferung
Barfield T. J.: The Xiongnu imperial confederacy: Origin and foreign policy. In: Journal of Asian Studies (Ann Arbor), 41, 1, 1981, pp. 45-61
Duman L. I.: Chinese relations with the Xiongnu in the first to third centuries A.D. In: Tichvinskij S. L. (Tikhvinsky S. L.) - Perelomov L. S. (ed.): China and her neighbours. From ancient times to the middle ages. A collection of essays. Moscow 1981, pp. 43-58
Enoki K.: Sogdiana and the Hsiung-nu. In: Central Asiatic Journal (The Hague, Wiesbaden), vol. I, 1955, pp. 43-62
Franke O.: Beiträge aus chinesischen Quellen zur Kenntnis der Türkvölker und Skythen Zentralasiens. Berlin 1904 (=Abhandl. d. Kgl. Preuß. Akad. d. Wiss., 1904, Anhang)
Groot J. J. M. de: Die Hunnen der vorchristlichen Zeit. Chinesische Urkunden zur Geschichte Asiens. Berlin, Leipzig 1921
Haloun G.: Zur Üe-tsï-Frage. In: Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen Gesellschaft, 91, NF 16, 1937, pp. 243-318
Hulsewé A. F. P.: China in Central Asia. The early stages: 125 B.C. - A.D. 23. An annotated translation of chapters 61 and 96 of the History of the Former Han Dynasty. Leiden 1979
Kao Ch'ü-Hsün: The Ching lu shen shrines of Han sword worship in Hsiung nu religion. In: Central Asiatic Journal (The Hague, Wiesbaden), vol. V (1959/60), 1959, pp. 221-232
Maenchen-Helfen O.: Archaistic names of the Hiung-nu. In: Central Asiatic Journal (The Hague, Wiesbaden), vol. VI, 1961, pp. 249-261
Mori M.: Reconsideration of the Hsiung-nu state. In: Acta Asiatica (Tokyo), 24, pp. 20-34
Pritsak O.: Die 24 Ta-ch'ên. Studie zur Geschichte des Verwaltungsaufbaus der Hsiung-nu-Reiche. In: Oriens Extremus, Jg. I, H. 2, 1954, pp. 178-202
Pritsak O.: Xun - der Volksname der Hsiung-nu. In: Central Asiatic Journal (The Hague, Wiesbaden), vol. V (1959/60), 1959, pp. 27-34
Samolin W.: Hsiung-nu, Hun, Turk. In: Central Asiatic Journal (The Hague, Wiesbaden), vol. III (1957-1958), 1957, pp. 143-150
Sima Qian - Watson B.: Records of the grand historian of China. Translated from the Shih chi of Ssu-ma Ch'ien by B. Watson. Vol. I-II. New York, London 1961 (=Records of civilization / vol. LXV)
Torday L.: Mounted archers. The beginnings of Central Asian history. Edinburgh, Cambridge, Durham 1997
Ying-Shih Yü: The Hsiung-nu. In: The Cambridge History of Early Inner Asia. Ed. by D. Sinor. Cambridge (u. a.) 1990, pp. 118-149
Zürcher E.: The Yüeh-chih and Kanika in the Chinese sources. In: Papers on the date of Kaniska - submitted to the conference on the date of Kaniska, London, 20-22 April, 1960. Ed. by A. L. Basham. (=Australian National University Centre of Oriental Studies, Oriental Monograph Series, 4). Leiden 1968, pp. 346-390
Aseev I. V. - Chudjakov Ju. S. - Cevendorzh D.: Pogrebenie chunnskogo voina na gore Sul-Tolgoj. In: Archeologija, etnografija i antropologija Mongolii. Otv. redaktory A. P. Derevjanko, Sh. Nacagdorzh. Novosibirsk 1987, pp. 126-136
Bunker E. C. (u.a.): Ancient bronzes of the Eastern Eurasian steppes from the Arthur M. Sackler Collections. (By) E. C. Bunker with T. S. Kawami, K. M. Linduff, Wu En. New York 1997
Cevendorzh D.: Novye dannye po archeologii chunnu (po materialam raskopok 1972-1977 gg.). In: Drevnie kul'tury Mongolii. Otv. redaktor R. S. Vasilevskij. Novosibirsk 1985, pp. 51-87
Crubézy E. (u.a.): Pratiques funéraires et sacrifices d'animaux en Mongolie à la période proto-historique. Du perçu au signifié d'une sépulture Xiongnu de la vallée d'Egyin Gol (Région péri-Baïkal). In: Paléorient (Paris), 22, 1, 1996, pp. 89-107
Davydova A. V.: Ivolginskij archeologitsheskij kompleks. T. 1. Ivolginskoe gorodishtshe. Sankt-Peterburg 1995 (=Archeologitsheskie pamjatniki sjunnu, vyp. 1)
Davydova A. V.: Ivolginskij archeologitsheskij kompleks. T. 2. Ivolginskij mogil'nik. Sankt-Peterburg 1996 (=Archeologitsheskie pamjatniki sjunnu, vyp. 2)
Davydova A. V.: Pojas s bronzovymi bljashkami iz Dyrestujskogo mogil'nika. In: Sovetskaja archeologija (Moskva), 4, 1988, pp. 230-233
Davydova A. V.: K voprosu o roli osedlych poselenij v kotshevom obshtshestve sjunnu. In: Kratkie soobshtshenija. Institut archeologii AN SSSR (Moskva), 154, 1978, pp. 55-59
Davydova A. V.: K voprosu o chunnskich chudozhestvennych bronzach. In: Sovetskaja archeologija (Moskva), 1, 1971, pp. 93-104
Davydova A. V. - Minjaev S. S.: Novye nachodki nabornych pojasov Dyrestyjskom mogil'nike. In: Archeologitsheskie vesti (S.-Peterburg), 2, 1993, pp. 55-65
Devlet M. A.: O proischozhdenii minusinskich azhurnych pojasnych plastin. In: SSZS 1976, pp. 219-227
Devlet M. A.: Sibirskie azhurnye plastiny II v. do n.e.-I v. n.e. Moskva 1980 (=Archeologija SSSR. Svod archeologitshekich istotshnikov, vyp. D4-7)
Devlet M. A.: Sibirskie reshettshatye bronzovye plastiny. In: Archeologija Severnoj i Central'noj Azii. Otv. redaktory A. P. Okladnikov, A. P. Derevjanko. Novosibirsk 1975, pp. 150-155
Erdélyi I.: The settlements of the Xiongnu. In: ASMS 1994, pp. 553-563
Kessler A. T.: Empires beyond the Great Wall. The heritage of Genghis Khan (Ausstellungskatalog, Natural History Museum of Los Angeles County, Inner Mongolia Museum of China). Los Angeles 1993
Konovalov N. B.: Nekotorye itogi i zadatshi izutshenija chunnu. In: Drevnie kul'tury Mongolii. Otv. redaktor R. S. Vasilevskij. Novosibirsk 1985, pp. 41-50
Konovalov P. B.: K kollekcii chunnskich bronz. In: Sovetskaja archeologija (Moskva), 4, 1980, pp. 263-268
Minjaev S. S.: Chunnskie bronzy na srednem Enisee. In: Drevnie kul'tury Evrazijskich stepej. Po materialam archeologitsheskich rabot na novostrojkach. Otv. red. V. M. Masson. Leningrad 1983, pp. 101-103
Minjaev S. S.: Neues zur Archäologie der Xiongnu. In: Das Altertum, 35, 2, 1989, pp. 118-125
Minjaev S. S.: Novejshie nachodki chudozhestvennoj bronzy i problema formirovanija "geometritsheskogo stilja" v iskusstve Sjunnu. In: Archeologitsheskie vesti (S.-Peterburg), no. 4, 1995, pp. 123-136
Minjaev S. S.: Isutshenie pogrebenij sjunnu v Zabajkal'e. In: Archeologitsheskie vesti (S.-Peterburg), 1, 1992, pp. 107-115
Minjaev S. S. (Minaev S.): Archéologie des Xiongnu en Russie: Nouvelles découvertes et quelques problèmes. In: Arts Asiatiques, t. 51, 1996, pp. 5-12
Mogil'nikov V. A.: Chunnu Zabajkal'ja. In: Stepnaja polosa Aziatskoj tshasti SSSR v skifo-sarmatskoe vremja. Otvetstvennyj redaktor M. G. Moshkova. (=Archeologija SSSR). Moskva 1992, pp. 254-273
Rudenko S. I.: Die Kultur der Hsiung-nu und die Hügelgräber von Noin-Ula. Übers. a. d. Russ. v. H. Pollems. Vorwort v. K. Jettmar. Bonn 1969 (=Antiquitas, Reihe 3 (Serie in 4to). Abhandlungen zur Vor- und Frühgeschichte, zur Klassischen und Provinzial-römischen Archäologie und zur Geschichte des Altertums, Bd. 7)
So J. F. - Bunker E. C.: Traders and raiders on China's Northern frontier (Ausstellungskatalog, Arthur M. Sackler Gallery, Smithsonian Institution). Seattle, Washington 1995
2.2. Kidariten, Hephthaliten, Chioniten
Altheim F.: Hunnen und Hephthaliten. In: Orientalistische Literaturzeitung, LXIV, 1969, pp. 117-127
Bailey H. W.: Harahuna. In: Asiatica. Festschrift Friedrich Weller. Zum 65. Geburtstag gewidmet (...). Leipzig 1954, pp. 12-21
Brentjes B.: Zu den Reiterbildern von Kurgan-Tepe. In: Iranica Antiqua, vol. XXV, 1990, pp. 173-182
Czeglédy K.: Zur Geschichte der Hephthaliten. In: From Hecataeus to al-Huwarizmi. Ed. by J. Harmatta. (=Collection of the sources for the history of pre-Islamic Central Asia, ser. I, vol. III). Budapest 1984, pp. 213-217
Enoki K.: The origin of the White Huns or Hephthalites. In: East and West (Rome), vol. VI, no. 1, 1955, pp. 231-237
Göbl R.: Silberapplike mit dem Porträt eines vornehmen iranischen Hunnen des Alxon-Zweiges. In: Archaeologia Iranica et Orientalis. Miscellanea in honorem Louis Vanden Berghe. Edenda curaverunt L. De Meyer et E. Haerinck. Gent, II, 1989, pp. 867-876
Göbl R.: Die Numismatik als Quelle zur Kunst der Sasaniden, der Kushn und der Iranischen Hunnen. In: Bulletin of the Asia Institute. New Series, 1, 1987, pp. 65-79
Göbl R.: Dokumente zur Geschichte der iranischen Hunnen in Baktrien und Indien (Bd. I-IV). Wiesbaden 1967
Grignaschi M.: La chute de l'empire hephthalite dans les sources byzantines et perses et le problème des Avar. In: From Hecataeus to al-Huwarizmi. Ed. by J. Harmatta. (=Collection of the sources for the history of pre-Islamic Central Asia, ser. I, vol. III). Budapest 1984, pp. 219-248
Harmatta J.: Chionitae, Euseni, Gelani. In: From Alexander the Great to Kül Tegin. Ed. by J. Harmatta. (=Collection of the sources for the history of pre-Islamic Central Asia. Series I, vol. IV). Budapest 1990, pp. 89-97
Harmatta J.: Kidara and the Kidarite Huns in Kamr. In: From Hecataeus to al-Huwarizmi. Ed. by J. Harmatta. (=Collection of the sources for the history of pre-Islamic Central Asia, ser. I, vol. III). Budapest 1984, pp.
Humbach H.: (Rez.:) Göbl, Robert: Dokumente zur Geschichte der iranischen Hunnen in Baktrien und Indien (...) Wiesbaden (...) 1967. In: Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen Gesellschaft, 119, s.a., pp. 209-212
Kabanov S. K.: Nachsheb na rubezhe drevnosti i srednevekov'ja (III-VII vv.). Tashkent 1977
Kuwayama Sh.: Identity of the Napki coins. In: South Asian Archaeology 1993 (...). Edited by A. Parpola and P. Koskikallio. (=Annales Academiae Scientiarum Fennicae, ser. B, tom. 271). Helsinki, vol. I, 1994, pp. 397-402
Marshak B. I.: K voprosu o vostotshnych protivnikach Irana v V v. In: Strany i narody Vostoka (Moskva), vyp. X, 1971, pp. 58-66
Mershtshiev M. S.: Poselenie Kzyl-Kajnar-tobe I-IV vekov i zachoronenie na nem voina IV-V veka. In: Po sledam drevnich kul'tur Kazachstana. Otv. red. M. K. Kadyrbaev. Alma-Ata 1970, pp. 79-92
Mitchiner M.: Some late Kushano-Sassanian and early Hephthalite silver coins. In: East and West (Rome), vol. 25, no. 1-2, 1975, pp. 157-165
Mitchiner M.: Who were Napki Malik?. In: East and West (Rome), vol. 25, no. 1-2, 1975, pp. 167-174
Mohay A.: Mihirakula - Gollas. In: From Alexander the Great to Kül Tegin. Ed. by J. Harmatta. (=Collection of the sources for the history of pre-Islamic Central Asia. Series I, vol. IV). Budapest 1990, pp. 99-110
Pugatshenkova G. A.: Ob eftalitskoj tshashe iz Tshileke. In: Problemy antitshnoj kul'tury. Otv. red. G. A. Koshelenko. Moskva 1986, pp. 273-279
Samolin W.: A note on Kidara and the Kidarites. In: Central Asiatic Journal (The Hague, Wiesbaden), vol. II, 1956, pp. 295-297
Shali S. L.: Klosterbauten der alten Siedlung in Harwan (Kaschmir). In: Das Altertum (Berlin), 30, 1, 1984, pp. 49-53
Thakur U.: The Hunas in India. Varanasi 1967 (=The Chowkhamba Sanskrit Studies, vol. LVIII)
3. Die europäischen Hunnen
Ambroz A. K.: K itogam diskussii po archeologii gunnskoj epochi v stepjach vostotshnoj Evropy (1971-1984 gg.). In: Sovetskaja archeologija (Moskva), 3, 1985, pp. 293-303
Bóna I.: Das Hunnenreich. Stuttgart 1991
Daim F. - Kaus K. - Tomka P. (ed.): Reitervölker aus dem Osten. Hunnen und Awaren. Burgenländische Landesausstellung 1996, Schloß Halbturn. Begleitbuch und Katalog. Eisenstadt 1996
Dashevskaja O. D.: Pogrebenie gunnskogo vremeni v Tshernomorskom rajone Kryma. In: Drevnosti Vostotshnoj Evropy. Otv. red. L. A. Evtjuchova. (=Materialy i issledovanija po archeologii SSSR, no. 169). Moskva 1969, pp. 52-61
Diesner H.-J.: Die Völkerwanderung. Leipzig 1976
Gening V. F.: Völkerwanderungszeitliche Kriegergräber aus Turaevo im Uralvorland. In: Eurasia Antiqua. Zeitschrift für Archäologie Eurasiens (Mainz), Bd. 1, 1995, pp. 265-325
Gordon C. D.: The age of Attila. Fifth-century Byzantium and the barbarians. (2nd printing). Ann Arbor 1972
Kovrig I.: Pogrebenie gunnsogo knjazja v Vengrii. In: Drevnosti epochi velikogo pereselenija narodov V-VIII vekov. Sovetskij-vengerskij sbornik. Otv. redaktory A. K. Ambroz, I. F. Erdeli (I. Erdélyi). Moskva 1982, pp. 6-13
Leskov A. M. (Leskov A.): Grabschätze vom Kaukasus. Neue Ausgrabungen sowjetischer Archäologen in der Adygee und im nördlichen Ossetien (Ausstellungskatalog). Speyer 1991
Pletneva S. A. (ed.): Stepi Evrazii v epochu srednevekov'ja. Otv. red. S. A. Pletneva. Moskva 1981 (=Archeologija SSSR)
Sinor D.: The Hun period. In: The Cambridge History of Early Inner Asia. Ed. by D. Sinor. Cambridge (u. a.) 1990, pp. 177-205
Sperber L.: Das Hunnenreich Attilas (434-453) im Spiegel fürstlicher Kriegerausstattungen aus Nord-Kaukasien, vom Oberrhein und aus der Champagne. Speyer s.a. (=Ergänzung zur Ausstellung Grabschätze vom Kaukasus im Historischen Museum der Pfalz zu Speyer (Faltblatt))
Steppenvölker. Hunnen, Awaren, Magyaren. Ausstellung des Ungarischen Nationalmuseums Budapest. Linz 1985 (=Katalog des Stadtmuseums Linz, Nr. 42)
Wahle E.: Das Fürstengrab von Altlußheim (Baden). In: Forschungen und Fortschritte (Berlin), 10. Jg., Nr. 6, 1934, pp. 65-66
Werner J.: Beiträge zur Archäologie des Attila-Reiches. A. Textteil. B. Tafelteil (2 Bde.). München 1956 (=Abhandl. d. Bayer. Akad. d. Wiss., Phil.-hist. Kl., NF, 38A-B)
Zaseckaja I. P.: Osobennosti pogrebal'nogo obrjada Gunnskoj epochi na territorii stepej Nizhnego Povolzh'ja i Severnogo Pritshernomor'ja. In: Archeologitsheskij sbornik. Gosudarstvennyj Ermitazh (Leningrad), 13, 1971, pp. 61-72
Zaseckaja I. P. Kul'tura kotshevnikov juzhnorusskich stepej v gunnskuju epochu (konec IV-V vv.). Sankt Peterburg 1994
Russian Tombs Hold Clues to Obscure Life of Asian Huns
Hillary Mayell
for National Geographic News
July 12, 2001
Piecing together the lives of a people who have not left a written history of their own is a painstaking task, akin to putting together a jigsaw puzzle without a picture. But that's what some archaeologists are trying to do on the steppes of Asia.
In the Tsaaram Valley not far from the Russian-Mongolian border, they are exploring royal tombs of the Xiongnu, a confederation of nomadic tribes that dominated Central Asia for two centuries beginning about 2,300 years ago.
Known as the Huns of Asia, the Xiongnu (or Hsiung-nu) were fierce warriors. They were among the first to use a stirrup as they rode into battle on harnessed horses, shooting arrows and spears—a style of warfare that enabled them to easily defeat Chinese armies who fought in chariots and on foot.
Yet numerous questions and contradictions surround the existing knowledge about the life and society of the Xiongnu.
Sergey Minyaev, an archaeologist with the Institute of History of Material Culture of the Russian Academy of Sciences, hopes that exploration of the Huns' royal tombs will help resolve some of the mysteries.
Minyaev's expedition, which has been supported by the National Geographic Society, is set to begin a third and final phase this year.
Contradictory Evidence
From the end of the third century B.C., the Xiongnu preyed upon their neighbors in China, stealing goods, enslaving people, and demanding tribute. These invasions are documented in Chinese writings of the time, so much is known about the political history of the Xiongnu. But there are contradictions between the Chinese written sources and archaeological finds.
For more than a century, archaeologists have been excavating the tombs with the aim of resolving the differences and drawing an accurate picture of this early society.
Early Chinese historians wrote that the Xiongnu had no towns, did not grow crops, and lived solely on the products of hunting.
Yet since 1896, when burial grounds of this ancient kingdom were first uncovered, scientists have discovered many Xiongnu cemeteries and settlements in the Trans-Baikal region of Russia, northern Mongolia, and northern China.
The archaeological findings show that the Xiongnu built walled fortresses and developed urban centers. There is evidence they grew crops, raised cattle, and produced objects from stone, horn, wood, and felt.
They were also masters of iron and bronze. The products of their efforts included tools, harnesses, and belt buckles, as well as an arsenal of war equipment: arrowheads, swords, daggers, and chest plates.
But where the Asian Huns came from, what religious beliefs they held, and even what language they spoke still remain obscure.
Unearthing Clues
Minyaev hopes to increase understanding of the Asian Huns and how they lived by comparing their burial practices with those of earlier societies in China and Mongolia.
"Analyses of the construction of the central burial complex, the spatial relationships between complexes, and artifacts and skeletal material will almost certainly provide important insights into the society and culture of the Xiongnu alliance," he said.
How the tombs are constructed and the bodies laid out, whether there is evidence of human sacrifice, and the richness of the artifacts—all are important clues.
Accompanying ceramics and other material increase knowledge about former trading routes and the spoils of war.
The site in the Tsaaram Valley where Minyaev and his team have been working contains 25 tomb complexes—the first elite burial grounds of the Xiongnu to be found.
The burial grounds, or barrows, of royal members of a kingdom are especially intriguing because they usually contain more material goods than the tombs of people with less status, and therefore potentially greater insight into a particular society.
The burial pits in Tsaaram Valley are large. A barrow that Minyaev began excavating last year is about 3 feet (1 meter) above ground and roughly 85 feet (26 meters) square. The entrance chamber is also large, about 65 feet (20 meters) long, and faces south.
The upper section of the burial pit is divided into nine compartments; the walls are constructed of wooden beams supported by rocks and compacted soil.
Last year the excavation team dug to 23 feet deep (7 meters), where they reached a layer of large stones and logs. The soil at this level yielded human and animal bones, and fragments of white jade and ceramics.
The scientists believe that the main burial chamber lies below this layer. They plan to excavate that lower chamber this year, after they secure sufficient funding to continue the dig.
Evidence indicates that the main chamber complex was ringed with sacrificial burials. So far, 8 of 25 sacrificial burial sites have been excavated, yielding iron arrowheads and belt parts, fragments of ceramics, and bone and horn implements. The graves contain the skeletons of men of different ages at the time of death.
The belt remnants, Minyaev explained, offer an example of the kind of insight into a particular society that various artifacts can provide.
Belts were important to cattle-breeding tribes such as the Xiongnu. The design and level of decoration—such as the complexity of the buckle and the artwork of a bronze plaque worn at the center of a belt—indicated a person's social status. A plaque that depicts a great battle between two dragons would have greater cachet than one showing the head of a goat.
Posted on Wed 26 May 2004 under etymology , nonsense
For some reason my readers keep asking me about Hebrew/Indo-European correspondences of words. Today the word in question is the Shrek-inspired ogre, which may or may not be connected to Og, king of Bashan, the biblical giant.
Ogre was borrowed into early English from French, where it was attested in the meaning “fierce pagan” in late 13th century, and in the meaning “man-eating giant” from the early 14th (1300). As OED informs us, ogre’s etymology in French is unclear. It is perhaps from Latin Orcus, the name of the god of the infernal regions (with metathesis of r ) or perhaps it is from the post-classical Latin Ugri, Ungri, or Ongri, applied by early writers to the Hungarians or Magyars . Compare Italian orco ‘demon, monster’ (13th cent.), Spanish huerco ‘devil, personification of death or hell’ (1330), Sardinian orcu ‘demon’, and early modern Dutch orck ‘unruly person’. Also compare this to bougre ‘heretic’ from French bougre, OFrench boulgre 'Bulgarian'.
Does this have any connection to Og, king of Bashan? I don’t know. I answer “unlikely” to all Nostratic questions, I am deeply suspicious of all such correspondences. But let’s imagine for a second an earth (Heb. erets) inhabited only by ogres (Ogs) and cats (hatuls) who subsist on hleb ‘bread, Germanic/Slavic’ (Heb. halah) while reading ancient svitki ’scrolls, Russian’ ( Heb. sviva, lesovev ’surroundings, to turn’).
"..A mundatörzsek Vindhyában részint még egészen ős állapotban vannak, és a fémeket még nem is ismerik. Úgy látszik, a Déli-Ázsia többi fekete ős lakóival rokon népekkel együtt szorították őket a későbbi bevándorlók a rónaságról a hegységbe. Vallásuk bálványimádás, ruházatuk ép csak a legszükségesebbre szorítkozik. Hozzájuk tartoznak a kolhok (a szanszkrit kolaha, disznóölő szóból), kik a déli Bihárban, Kalkuttától észak-nyugatra, a Csota-Nágpúr hegységben laknak; több részre oszlanak, ilyenek a szonthalok, a szinghbhumi kolhok, máskép larka-kolhok vagy hok, a bhumidsi kolhok és a munda kolhok Rancsitól délnek, Kolhanban, és mások; Aszámban, Hátsó-India határán élnek a rokon khantik; a ramuzik Púna és Kolapúr között (Goától északnak) laknak, a váralik Damántól dél-keletnek (Bombay és Szurát között), a mahrattok szanszkrit nyelvét beszélik; a bhillák, a Tapti és a Narbadá mentén az erdőkben és Guzeratban élnek, de az árja nyelv elfogadásával kiművelődtek. Munda-törzsek az Adsmirtől dél-nyugatnak az Aravali-hegységben élő mérák, és a Jamuná felé lakó csiták és minák is. .."
Munda-Magyar-Maori : An Indian Link Between the Antipodes : New Tracks of Hungarian Orig/F.A. Uxbond. New Delhi, Gyan, 2006, xii, 448 p., illus., $35. ISBN 81-212-0892-0.
Contents: Introduction. I. Maori and Magyar: 1. The celestial bodies. 2. Religion and religious figures. 3. Cult of ancestors, poetry, love of Fatherland. 4. Some customs and habits. 5. The language. 6. Geographical connections. 7. Ornaments. 8. Physical features-clothing and personal ornaments-weapons. 9. About waters and fishing. II. The Munda, the link between Magyar and Maori. 10. A glance at Pre-Aryan India. 11. Some Indian tribes. 12. Notes on some languages of India. 13. Is Magyar a Munda language? 14. India and the Magyar. 15. India and the Maori. Concluding remarks. Bibliography. Appendices.
"The book is a beautiful authentic anthropological study of Maori people of New Zealand and Magyar of Hungary. The study tries to establish their relationship with the Mundas in India. Detailed study has been made of Maori and Magyar in two parts.
Part I of the book. Various topics discussed are celestial bodies, religion and religious figures, cult of ancestors, poetry, love of fatherland, some customs and habits. The languages, geographical connections, ornaments, physical features about water and fishing.
In Part II, it discusses the Munda in link between Magyar and Maori. It further discusses Pre-Aryan India, some Indian tribes. Notes on some languages of India, is Magyar a Munda language? India and the Magyar, India and the Maori. In the end it appends a detailed account of Munda-Magyar comparison of grammatical words/meanings. These have been verified from English/Sanskrit dictionary, which is an important aspect to understand their language and relationship." (jacket)
The "Ice Maiden:" (4th c. BCE) The most famous undisturbed Pazyryk burial so far recovered is the "Ice Maiden" found by archaeologist Natalia Polosmak in 1993, a rare example of a single woman given a full ceremonial wooden chamber-tomb in the 5th century BCE, accompanied by six horses. It had been buried over 2,400 years ago in a casket fashioned from the hollowed-out trunk of a larch tree. ..... ..... The maiden's well-preserved body, carefully embalmed with peat and bark, was arranged to lie on her side as if asleep. She was young; her hair was still blonde; she had been 5 feet 6 inches tall. Even the animal style tattoos were preserved on her pale skin: creatures with horns that develop into flowered forms....
Blonde Headed Scythian, Archaeologists Find 2,500-Year-Old Mummy In Mongolia
Oroszlánfejben végződő urartui karperec
Ezek farkas- vagy kutyafejben végződnek...
Russian Tombs Hold Clues to Obscure Life of Asian Huns
A keleti-hunok Kr. u. 300 körül
Belső-Ázsia Kr. e. 135 táján
A keleti-hunok Kr. e. 204–Kr. u. 216