"A tarot kétségen kívül hermetikus, valószínűleg egyiptomi eredetű, bár mai alakjában kabalisztikus megfogalmazásban maradt ránk. A tarot huszonkét ábráját a héber huszonkét betűvel is a Kabala látta el, minden bizonnyal még Alexandriában. A tarot a hagyomány szerint HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ műve. ELIPHAS LÉVY azt mondja, hogy a hermetikának az az eljárása, amelynek segítségével az úgynevezett nagy arkánumot meg lehet valósítani, itt rejtőzik. A nagy arkánum a tökéletesen felszabadított emberi személy, aki a világuralom és a béke megteremtője. Amint látszik, egyáltalán nem kis igényű dologról volt szó.
A tarot használatának egyik módja - mint a kínai Ji kingé, az asztrológiáé és a mexikói naptáré - sorselemzés volt. Később ezt a sorselemzést devalvált alakjában jóslásnak nevezték. A csillagokból, a kártyából, a tenyérből való jóslás alapja az archaikus aritmológia, amelynek segítségével az ember sorsának tényezőit bizonyos helyzetben és időpontban számba tudja venni, vagyis az azokkal való reális számolás lehetségét megismeri. Később, amikor a tarot kártyajátékká vált, az eredeti sorselemzés értelmét vesztette, a jóslás a merő primitív intuíció eszközeivel teljesen megbízhatatlan."
"Mindazok a "boszorkányok", akiket Vágó üldözni akar, részei ennek a furcsán felépített világnak, melyben nekik helyük és szerepük van, nem is kicsi."
jaja, az a helyuk es szerepuk, h lehuzzak a tajekozatlan, az elet problemaira egyszeru megoldasokat kereso embereket.
egyebkent attol, h a topiknak ilyen kreten cime van (ezugyben konzultalj a sajatos vilaglatasu topiknyitoval), meg nem kell ezt tulsagosan komolyan venni. amit vagoek csinalnak, az a legkevesbe sem "boszorkanyuldozes". pontosabb lenne inkabb az "álboszorkany-leleplezes". a boszorkanyuldozes az, h:
1. en mondom meg, ki a boszorkany. 2. akire azt mondom, h boszorkany, azt meg _kell_ vizsgalni, oly modon, h pl beledobjuk a vizbe, aztan ha a. nem fullad meg, akkor boszorkany, ezert megegetjuk. b. megfullad, akkor nem volt boszorkany.
vagyis, akire azt mondom, h boszorkany, az irhatja a vegrendeletet.
ehhez kepest, amit vago csinal:
1. masok mondjak magukrol, h ok "boszorkanyok". 2. ha nem hiszem el, mert van ra okom, akkor szolok, h szerintem nem boszorkany ezert meg ezert, es tessek tajekozodni, mielott fizetnenek neki, ha azt igeri, h a boszorkanyhatalmaval vmi szolgaltatast fog nyujtani. 3. ha nagyon ragaszkodik hozza, h o megiscsak boszorkany, akkor nyitott a lehetoseg: mondja meg, mifele boszorkany, mit kepes csinalni, es mutassa meg. ha pl tud seprunyelen repulni, akkor tessek, itt ez a sepru, pattanjon ra, es tegyen egy kort a bazilika korul. harom eset lehetseges a. nem vallalja. ez talan nehany embert elgondolkoztat. b. sikerul neki, akkor boszorkany, es en azt mondom, h basszus, tevedtem, de erdekes, vannak boszorkanyok. c. nem sikerul neki, es akkor igazam volt, ami egyebkent a legtobb hiszekeny embert a legkevesbe se erdekel, ok tovabbra is hisznek a boszorkanyokban, akar ebben a konkretan felsult verzioban is, masokat esetleg elgondolkoztat.
illetve van meg egy lehetoseg, az (a) utan a leggyakoribb: c/2. nem sikerul neki, es megmagyarazza, h ez azert van, mert az en negativ hozzaallasom olyan hullamokat gerjesztett az eterben, amitol nem mukodik a sepru. a hiszekenyek eljeneznek, en faradtan legyintek, nehany ember elgondolkozik.
vagyis, akire azt mondom, h szerintem nem boszorkany, az vegrendelet irasa helyett v teljesen megdicsoul, v reszben megdicsoul, reszben nehany ember elgondolkozik.
amint latod, semmi osszefugges a boszorkanyuldozes es akozott, amit vago csinal.
"Olvastad már valahol azt a mondatot, hogy "legyen neked a te hited szerint"? Hát, valami ilyesmire gondolok."
kepzeld el, h vki meglepoen olcson kinal neked ingatlant, v nagy hozamot hozo befektetest, es te hajlassz ra, h elfogadd. tegyuk fel, h nekem vannak olyan informacioim, amik szerint at akarnak verni. szerinted mi a helyesebb, ha azt mondom, "legyen neked a te hited szerint", v az, ha szolok, h ilyen es ilyen informacioim vannak, legy ovatos? merthogy itt errol van szo.
persze ha ezt nem erted, akkor rajtad valoban nem ertelmezheto a csalas fogalma.
nem aláznak. Nem is cél és ennyivel engem nem is lehet. Nem a saját gyöngyeimet szórom, csak azt, amit azért kaptam, hogy elszórjam. Marad még bőven belőle, ne félts engem. A szelídség mögött nem gyávaság és félelem lapul.:)))
Te tudod. Egyszer szóltam, másodszor nem fogok. Szórd csak elébük a gyöngyeidet, ha gondolod, hátha ízleni fog nekik. És hátha nem aláznak meg az eddiginél sokkal jobban.
lehet, de mindenki úgy kezdi, hogy elmondják neki azt, hogy van zene. Addig ha hall valamit nem tudja, hogy zenét hall. És inkább vagyok azok közt, akik esetleg örülnek majd egyszer annak, hogy én is beszéltem nekik valamiről, amiről egyszer megtudták, hogy zene, mint sok olyannal, aki azt hiszi, hogy zenét hallgat, közben meg csak csörömpölést, de azt jó sokat. Abban hiszek, hogy békével is lehet előrébb jutni, bár azért nem mindig vagyok ennyire szelíd, a másik arcom borzalmas, azt ne akarja senki meglátni:))
Nézd meg, milyen izgalmas, termékeny, gondolatébresztő beszélgetés, micsoda szellemi pezsgés fakadt belőle.
Rabida, olyannak tűnsz a szememben, mint gyerekkoromban az iskola melletti templom harangozója, szegény jámbor Ervin. A gyerekek, ha meglátták az utcán, köré gyűltek, gúnyolták és lökdösték. Ervin pedig ebből csak azt érzékelte, hogy gyerekek veszik körül, és foglalkoznak vele. Kedvesen, jóságosan mosolygott az elvetemült kis ördögfattyakra, akik visszaéltek a jóságával, akik bolondként kezelték, pedig csak szelíd volt.
Ha valóban süketeknek akarsz zenéről beszélni, én nem akarlak eltántorítani ettől. De talán mégis inkább azokkal kellene beszélgetnünk, neked is, nekem is, akik legalább annyit tudnak, hogy létezik zene.
kevered:))) a cigánykártya jóskártya, a Tarot nem az, de sokan arra használják. A Tarokk nevű játékot a Tarot nevű kártyával játszák, nem olyannal, hanem azzal.:))
A legrégebbi kártya ami Európában megjelent. Eredetileg valamelyik kínai császár találta ki a kártyajátékot, hogy a feleségei ne unatkozzanak. Valószínűleg arab közvetítéssel került genovai hajósok kezébe. Másrészt Egyiptomból is eredeztetik. hogy ténylegesen melyik, nem lehet tudni, valószínű, hogy párhuzamosan fejlődött és itt összeért. 78 lapos, ami két részből áll. A nagy arkánum egy 22 lapos csomag, a másik négy színű figurákkal, számozott lapokkal. A legkorábbiak asszem a 13. sz. környékéről vannak. játékra, jóslásra használják, de igazából, hasonlóan az asztrológiához, a belső utazás állomásait szimbolizálja. Az első lapja a Mágus, az utolsó a Bolond, aki mindentől megszabadult. Rengeteg szimbólum található rajta. Analóg a héber abc 22 betűjével is. innen is eredeztetik még. itt olvashatsz róla többet.
Nyam, nyam... Én be akartam lépni abba, h Newton kicsoda. Amit linkeltél, elolvastam, pedig több okból nehezemre esett. Igértél további linkeket, de még nem találtam meg azokat... Tőlem akár lehetne tudomány is az ezo-okkult micsoda, már ha megvan benne az igény, hogy az legyen, de akkor legyen olyan, viselkedjen úgy, ahogy a tudomány szokott, és ne híveket toborozzon, ahogy azt a vallások szokták...
Jó, talán holnap. Mára már nagyon kevés vagyok hozzá :))) Végül is, valószínüleg úgyis elôkerülne elôbb-utóbb, ha szeretném megértetni magam egy konkrét felvetéssel kapcsolatban. Yó éjt! :)
De jó, sikerült félreértened, de nem baj. Azt szerettem volna mondani, hogy van a világnak egy olyan része, amiben te és még sokan nem hisznek. És így tényleg nem fértek hozzá, de nem azért, mert én vagy más nem engedi, hanem azért, mert te nem vagy rá kíváncsi. Óriási különbség ez és az, amit te írtál, hogy minden tízezrediknek mondod el. Nem erről szól a történet, nagyon nem.
Kicsit hosszú lenne kifejteni, és keveseket érdekelhet. :) És ez nem a filosz fórum, szóval az elméleti alapokkal nem untatnék senkit. A gyakorlati része viszont érdekes, mármint, ami ebbôl következik.
Mindazok a "boszorkányok", akiket Vágó üldözni akar, részei ennek a furcsán felépített világnak, melyben nekik helyük és szerepük van, nem is kicsi. Olvastad már valahol azt a mondatot, hogy "legyen neked a te hited szerint"? Hát, valami ilyesmire gondolok.
Nemáááá... még illen etetést... "...még nem férhetnek hozzá." Én a Napfaló Kockás Krokodilban hiszek, amihez más nem férhet hozzá, és emijatt ismerem a kvantumgravitácijó és a zörökmozó elméletét, de Ti nem férhettek hozzá, és punktum!
Legfőjjebb minden 10 ezredik telefonálónak mondom, el emelt díjas telefonon.
szerintem ne ebben a hangnemben tárgyalj, így te tűnsz fölényeskedőnek és elriasztod azokat is akik legalább elfogadják azt, hogy létezhet valami, amihez ők még nem férnek hozzá. Heves fiatal természet vagy, de hidd el, ezzel inkább ártasz, mint használsz a metafizikának, ezoteriának, vagy nevezd annak, aminek akarod.