Na sziasztok!
Képem sajna nincs, de lerajzolom!
Addigis leirom, hogy miről van szó:
Első izben próbáltam reprodukálni a Jes- extendert.
Elég jól sikerült, apró menetes-száron egy anyacsavarral lehetett húzni rajta,
ugyanúgy két tengely állt rendelkezésre kétoldalt.
Nem tudom, hogy az eredetit mennyire lehet észrevenni viselés közben, de
ezt nagyon lehetett látni, és mivel sutyiban csinálom énis, ezért ez eléggé zavart.
Tehát ezzel a módszerrel felszámoltam.
Folytattam tehát az elmélkedést, és létrehoztam a láthatatlanabbik változatát.
A felfogatást a korábban látott kapucnis műanyagrőgzítővel oldottam meg, zsinór
helyett egér- kábelt használtam, a makk köré, az valamivel puhább, és tapad.
A felfogatás után szükség volt valami rugalmasabb anyagra, ennek egy darab
gumipók felelt meg a legjobban.
Innentől kezdve.az volt a kérdés, hogy hova rögzítsem a másik végét.
Kezdetben egy erős nyaklánchoz csatoltam egy kis karabínerrel, de ez sem bizonyult
láthatatlannak, ezután rövidre vettem és az övemre csatoltam ( minkét rögzítés
esetében a húzóerő felfelé hat ) az utóbbi öves megoldás nem volt jó mert néha
ülök, néha járkálok munka közben, ez igy nagyon sokat lazul és feszül.
A legjobb ötletnek azt tartottam, hogy térd alatt fixálom. Ott csináltam egy hurkot.
Igy számomra viselhető. Remélem hamar eredményes lesz.
Remélem, hogy átmegy a kép elsőre, mert nem szoktam fórumozni.
óóó most látom képfeltöltésnél az üzit" : A művelet elvégzéséhez sajnos nem rendelkezik a szükséges jogosultsággal. "
Elvetemült20! Neked küldtem a mailt!
Tristen passzolj cimet ahova küldjem a rajzot!
Ha valamiben tudok még segíteni szivesen megteszem.
Ja! Vélemény ? ? ? ?
Sziasztok!