Az angol nyelvterületen az ortodox egyházon kompletten értik a katolicizmust, ahogy én kiveszem a sorok között. Másrészt ez egy újságírói interpretáció. Egyszóval inkább megkérdezném a professzort, mielőtt következtetnék.
A Kik voltak a pannonszlávok topikban B. Szabó Jánost idéztem (1092. hsz.):
"...például a hunok saját koruk egyik leghosszabb kardtípusával rendelkeztek, de ezért még nem szokták megkérdőjelezni haderejük könnyűlovas jellegét..."
Ftonyo (1096.):
"A hunok kardja biz RÖVID volt..."
Erre válaszul idéztem Tomka Pétert (1101. hsz.):
"A közelharc fő fegyvere a keresztvassal felszerelt hosszú, viszonylag karcsú kétélű kard (hossza 100 cm körüli, a penge szélessége 4-5 cm). Jelentőségét illusztrálja a „Hadisten (Mars) kardja” motívum. A kelet-európai puszták szinte valamennyi 5. századi leletében utal valami – pengetöredék, veret – kard egykori jelenlétére, a Duna-vidékről jó állapotban megmaradt kardokat idézhetünk: Pannonhalma, Szirmabesenyő, Bátaszék, Lengyeltóti, Wien-Leopoldan stb. Az Azovi-tenger vidékén csoportosulnak azok a rekeszes díszű keresztvassal ellátott példányok – Pokrovsk-Voshod, Taman’ (Oroszország), Dmitrievka (Ukrajna) –, amelyek kaukázusi alán és nyugati-germán kardok előzményének tekinthetők, és amelyekhez a pannonhalmi díszkard is tartozik. Az előkelők kardhüvelyét (ritkábban a markolatot) aranylemezek díszítették. A felerősítés nemegyszer féldrágakő kardfüggesztővel (Altlussheim, Pokrovsk-Voshod) vagy veretes tartófülekkel – (Novogrigor’evka, Ukrajna), VIII. kurgán – történt."
Mondta mindezt Qi Sihe, a pekingi egyetem tortenesze. Remelhetoleg vannak dolgok amikhez jobban ert, mint a magyarok meg a keleti ortodox egyhazhoz valo huseguk:
"De a múlt emlékei a magyarok vallásos életében is megmutatkoznak. Bár a magyarok általában hűségesek a keleti ortodox egyházhoz, sok olyan sámánisztikus szokást is gyakorolnak, melyek a Kína északi részén élő, szibériai nomád népektől erednek."
Tongwani ásatások, érdekes cikk: http://www.china.org.cn/english/2004/Apr/92997.htm
'Although Attila's empire proved to be short lived, many Huns stayed on in Europe and researchers commonly consider the Hungarians to be the descendants on the Huns,' said Wang Shiping from Shaanxi History Museum, an expert on the history of the Sui (581 - 618) and Tang (618 - 907) dynasties.
'Generally speaking, Hungarians don't look like other Europeans,' said Wang, whose opinion was echoed by both Prof. Qi Sihe of Peking University and former Hungarian Ambassador to China Otto Juhasz. 'And what's more, many popular Hungary folk songs are similar to those sung in northern Shaanxi and Inner Mongolia. There are also echoes of the past to be found in their religion...'
Rááldoztam az éjszakát Fonyódi Tibor: Isten ostorainak elolvasására... Szép mese volt! A szó pozitív értelmében télleg tetszett. Látszik, h a szerző komolyabban beleásta magát a témába, bár csak 4 generáció történéseit taglalja - Balambértől Attiláig. Mkinek ajánlom a könyvet kellemes időtöltés. Egy hun táltos, Torda meséli el a sztorit - ő a főszereplő is egyben, miszerint a sámánoktól magasabb rendű személyként az ő feladát az Ég Attila főkirály védelmezésében határozta meg. A mese szerint ez a Torda, akinek testében igazából egy jónéhány emberöltővel korábban meghalt szabir főtáltos (Szélűző) lelke születik újjá irányítja az egész birodalmat az adott korban, a háttérből ő mozgatja a szálakat. Párhuzamosan vezeti a jellemrajzokat és -cselekményeket a globális külpolitikai szemléltetésekkel, mígnem a gigászok csatájában megütközik a kor két leghatalmasabb személyisége: Mundzuk fia Attila és Aetius Flavius. A poén(oka)t nem akarom lelőni, de a lényeg, h a Nyugat-Római Bir. utolsó évtizedeiben már öntudatra ébred a Kuma folyó mentén egy új nagyhatalom, központjában a titokzatos Maghar várossal, "ahol az aranypálcát rovó szabir táltosmesterek, az ősidők tudásának beavatottjai, a mag népének legigazibb Tudói, kiket arra rendelt az Ég, hogy örökre birtokukba vegyék a legősibb titkok földjét, s az idők végezetéig megtartsák ott a koronájuk vezette népet, már visszavárják az elagott Szélűzőt..."
"De a titkok teljességének egyetlen bűbájos asszonya óvja őket attól, hogy mások legyenek, mint amivé lehetnének..."
Helyreállítják a hunok fővárosát Beküldte: kbalazs 2004. júl. 18., 21:01
(Múlt-kor) Tongwan az egyetlen hun főváros, amely épségben maradt ránk. Kínai régészek elhatározták: nemcsak a teljes várost, hanem annak természeti környezetét is helyreállítják - beleértve a sivatag erdősítését. Meggyőződésük továbbá, hogy a rejtélyes körülmények között felszívódott hunok utódai a magyarok - állítólag ezt bizonyítják ortodox keleti hitünk sámánisztikus vonásai, papírvagdosó szenvedélyünk, és híres fúvóshangszerünk, a suona.
A Dahszia (Daxia) hun királyság fővárosa, Tongwan, több mint ezer évig a sivatag homokja alatt pihent. Az ősi város, melyet Helianbobo hun vezér épített 419-ben, ma Kína Sanhszi (Shaanxi) tartományában van. A romos Tongwan még ma is tanúskodik arról a jólétről, amit valaha a nomád hunok a mai Kína északi határain élveztek. A kis híján 20 000 négyzetkilométeres Tongwan az Ordos-fennsík déli határán fekszik, a Mongol Autonóm Körzetben. A város egy kelet- nyugati tengelyen rendeződik el, és három részre tagolódik: a külső városra, a belső városra és a palotavárosra. A külső város az egyszerű emberek lakóhelye volt. A kormányhivatalok és a nemesek rezidenciái a külső városban kaptak helyet. A palotaváros pedig a császári város "legbelsőbb szentélye" volt, hiszen itt élt maga Helianbobo. A történészek szerint 431 körül Tongwanban és környékén mintegy 40 000 hun nomád és han pásztor élt. 984-re azonban a város elnéptelenedett, majd teljesen betemette a sivatag.
A várost 1996-ban helyezték magas szintű állami védettség alá. "A felújítási munkák részeként restauráltuk a Yongan-tornyot, ahonnan Helianbobo a katonai parádékat nézte. A felújítás következő szakaszában a város délnyugati részén lévő, 31 méter magas kilátótornyot fogjuk restaurálni" - nyilatkozta Gao Zhan, a Tongwan Város Műemlékvédelmi Hivatalának vezetője a China.orgnak. Ezek a tornyok jelképezik a helyreállítási munkák megkezdését. A próba- helyreállításokat régészeti feltárások alapján végzik, és arra készülnek, hogy helyreállítják a városfalat és a város számos épületét is.
Többszöri próbálkozás után sikerült az eredetiekhez hasonló téglákat égetni. A világos színű, 36 x 20 x 12 centiméteres téglákat fehér agyagból vetették, és homokkal és mésszel erősítették meg. A téglákat a Yongan-torony stabilizálására használták. "Tongwant a terep adottságait követve építették, ezért a város északnyugat felé emelkedik, délkelet felé lejt. Ez a tájolás védettséget adott a hűvös téli szél ellen is. Az északon futó folyó vizét pedig - csatornákon át vezetve - könnyen lehetett a város vízellátására, vagy akár a várárok feltöltésére használni" - mondta Dai Yingxin régész, aki évek óta folytat a helyszínen terepkutatást és ásatásokat.
"A városfalat rétegekben emelték. Homokot, fehér agyagot, ragacsos rizskását és oltott mészt kevertek össze, majd a rétegeket egymásra döngölték. A nyugati részen a fal 16-30 centiméter vastag. Az ilyen technikával készült földerődítmény erőssége akár a kőfalak szilárdságával is felvette a versenyt" - állítja Dan.
"Tongwan akár a hun szívósság jelképének is tekinthető, egy olyan kegyetlen vidéken, mint a sivatag" - mondta Hou Yongjian, a Sanhszi Egyetem professzora. "A várost a sivatagnak egy olyan pontján alapították, ahol megfelelő édesvíz-lelőhely állt rendelkezésre. Az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó vidékek találkozásánál fekvő Tongwan felemelkedése és bukása azt is példázza, hogy az emberi tevékenység hogyan befolyásolta az érzékeny ökológiai egyensúlyt."
Tongwan városának nem csak az épített értékeit akarják helyreállítani, hanem természeti környezetét is. Ezért a Sanhszi Egyetem és a Loess-fennsíki Erdőtelepítés Japán Egyesülete közös programot indított a terület újrafásításáért. Két évnyi terepmunka és előtanulmányozás után 2002 tavaszán kezdték meg egy erdőtelepítési központ létrehozását az egykori város területén. A munka menetét és céljait a tavaly szeptemberben tartott, első Tongwan Város Helyreállításáért Nemzetközi Fórumon határozták meg.
"Az utóbbi években - részben állandó, részben vándorló dűnéken - megindult a fatelepítés az egykor kopár sivatagi tájon. A természeti környezet fejlesztésével egyre több látogatót tudunk majd a helyszínre csábítani, akik előtt feltárulhat Tongwan ökológiai, földrajzi, régészeti és néprajzi értéke" - nyilatkozta Zhu Shiguang, az Ősi Fővárosok Kínai Társaságának elnöke. A Társaság aktív résztvevője Tongwan újraerdősítésének.
Légifelvételek és próbaásatások bizonyítják, hogy Tongwan összességében és egyes díszítőelemeiben is különbözik a Középső Síkságnak (a feudális Kínának a Sárga-folyó középső és alsó szakasza mentén elhelyezkedő, fő területeinek) a tipikus fővárosaitól. "Tongwan egyedi építészeti motívumai hazai és külföldi kutatók figyelmét is magukra vonták" - mondta Xing Fulai, a Saanxi Régészeti Intézet munkatársa, az északi és déli dinasztiák (a 386- 589 közötti kor) szakértője.
"A helyhatóság szeretné elérni, hogy a terület váljon hivatalosan is a világörökség részévé. Már elkészült Tongwan helyreállításának programja, és teljes gőzzel folyik a kutatómunka, mely arra ad majd választ, hogyan lehet a legjobban konzerválni a hely régészeti értékeit" - mondta Xing. "Tongwan az egyetlen hun főváros, amely épségben maradt ránk. Megőrzésével és kutatásával talán arra a kérdésre is választ kapunk, miért tűnt el ez a hatalmas, nomád nép oly hirtelen, kb. 1000 évvel ezelőtt."
A kínai hírportál Tongwan ismertetése után érdekes eszmefuttatásba kezd a hunok későbbi sorsáról. "Ha valaki megáll Tongwan városában, és körültekint, szinte adódik a kérdés: hová az ördögbe tűntek ezek a nomád harcosok, akik majd' egy évezreden át nyargalásztak Ázsia- és Európa-szerte, és uralmuk alatt tartották a mai Kína jelentős részét?" - olvasható a cikkben.
Történelmi ismereteink szerint - folytatja a China.org - ez az erős, bátor nép folyamatos csatározások közepette a mai Kína északkeleti és északnyugati vidékei felé vándorolt az i. e. 3. századtól az i. sz. 5. századig. Jelenlétükkel nem csak a Selyemút kereskedelmi forgalmát veszélyeztették, de komolyan fenyegették az ország belsejének erős, feudális országait is.
A Csin-dinasztia első császára az ország egyesítése után birodalmi katonasággal vette űzőbe a hunokat, majd felépíttette a csodálatos kínai Nagy Falat. A rákövetkező években a kínai dinasztiák közötti kapcsolat egyre erősödött, a hunok egy része pedig beolvadt a hanok közé. Mások Közép-Ázsiába vándoroltak, de voltak, akik eljutottak egészen Európáig is. A 6. századra a hunok megszűntek önálló népnek lenni, csoportjaik más népekbe olvadtak be.
"A három-négyszáz éven át tartó, folyamatos háborúskodás után a hunokat külső és belső feszültségek is gyengítették. Rabszolgaságra alapuló birodalmuk végül elbukott" - mondta Zhou professzor. "A vereséget szenvedett hunok 89 és 91 között észek felé, a Don és a Volga völgyei felé indultak" - mondta Lin Gan professzor, a Belső- Mongóliai Egyetem munkatársa. "A gótokat követve a hunok is eljutottak Róma falai alá. Az 5. században az Attila vezette hunok a Duna partján alapítottak birodalmat, s ez a birodalom igen nagy jelentőségű volt az európai történelemben" - idézi a kínai újság Lin professzort.
Ortodox, papírhajtogató magyarok
"Attila királysága kérészéletűnek bizonyult ugyan, mégis sok hun maradt Európában. Ma a kutatók között általános vélemény, hogy a magyarok a hunok leszármazottai" - állítja Wang Shiping, a Sui és a Tang dinasztiák szakértője, a Sanhszi Történeti Múzeum munkatársa.
Wang egy számunkra meglepő megállapítással támasztja alá elméletét: szerinte "a magyarok általában véve nem hasonlítanak a többi európaira". Véleményét azonban megerősíti Qi Sihe, a Pekingi Egyetem történésze, és a kínai újságnak nyilatkozó egykori magyar nagykövet, Juhász Ottó is. "Sőt," - folytatja Sihe - "sok magyar népdal hasonlít a Sanhszi északi részén és Belső-Mongóliában énekelt dallamokhoz. De a múlt emlékei a magyarok vallásos életében is megmutatkoznak. Bár a magyarok általában hűségesek a keleti ortodox egyházhoz, sok olyan sámánisztikus szokást is gyakorolnak, melyek a Kína északi részén élő, szibériai nomád népektől erednek."
"A magyaroknál a suona fúvóshangszer és a papírkivágás művészete is emlékeztet a Sanhszi északi részén megfigyelhető szokásokra. Még a szavak utolsó szótagjának kiejtése nagyon hasonlít az észak-sanhszi dialektusra" - folytatja a nálunk eddig ismeretlen hasonlóságok sorolását Gao Jianqun, a Kínában állítólag jól ismert író, Az utolsó hun című regény szerzője. Jianqun szerint továbbá "sok magyar kutató vallja, hogy Magyarország megalapítása szoros összefüggésbe hozható a hunok leszármazottaival."
"Bár a hunok önálló népként megszűntek létezni, kulturális szokásaik nem tűntek el nyomtalanul" - mondja Zhang Mingqia, a Sanhszi Történeti múzeum munkatársa. "Népdalaik például nagyban gazdagították a mongol népzenét. A hunok kedvelt hangszerén, a nádsípon (huija) ma is játszanak Kína belső-mongóliai tartományában, de Mongóliában és Oroszországban is" - zárul a kínai online napilap cikke.
Magyarok a hunok fővárosában... Dátum: March 20, Monday, 18:31:14 Téma: Székely Történelem
Magyarok a hunok fővárosában
-nationalgeographic- Néhány éve fedezték fel az egyetlen (rom)várost a világon, amelyet a hunok hagytak maguk után. Erről szóló cikkünk nyomán most magyar szakértők keresték fel a Kína területén található emlékeket.
A National Geographic Online másfél évvel ezelőtt megjelent cikkének olvasása adta az ötletet néhány magyar tudósnak, hogy felkeressék Kína északi részén Tongwanchenget, az egyetlen olyan romvárost, amelyet a hunok hagytak maguk után – legalábbis mai tudásunk szerint.
Dr. Obrusánszky Borbála, Dr. Balogh Ildikó és Vörös Tibor Balázs együtt vágtak neki a kelet-ázsiai túrának, amelynek több állomása volt, és közülük csak az egyik Tongwancheng, hiszen például részt vettek a mongóliai Szühebátorban az első nemzetközi konferencián is, amely a hunokkal foglalkozott. Minderről lapunknak Obrusánszky Borbála, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa számolt be, aki a pár hete visszatért csapat történész- orientalista tagja volt.
Az első hun sírok felfedezésének évfordulója Mongóliában
Manapság egyre több ország egyre több kutatója kezdi vizsgálni a hunok eredetét, így többek között orosz, kínai, mongol és magyar szakértők részvételével május 14-17. között zajlott le az első nemzetközi konferencia, amelyen a hunok történetével, eredetével foglalkoztak – magyarázta Obrusánszky.
A Szüh-Bátorban (magyar térképeken: Szühebátor) tartott tanácskozásra az adott okot, hogy a környéken, Noin-Ulában nyolcvan éve, 1925-ben tárta fel a szovjet-orosz utazó és felfedező Kozlov azokat a sírokat, amelyekről először derült ki, hogy a hunok maradványait tartalmazzák Mongólia területén.
A magyar kutatók ezután Belső-Mongólia felé vették útjukat. Ez a tájegység ma Kínához tartozik, itt először Höhhotban (Hohhot vagy Huhehaote, illetve Kukuhoto néven található meg a különböző térképeken) álltak meg, ahol Ucsiraltu professzor fogadta őket, az egyik legtekintélyesebb kínai-mongol szakértője a hun-kérdéskörnek. Ucsiraltu professzor számára a magyar utazók egy különleges szószedetet is hoztak, amely Bálint Gábor XIX. századi orientalista gyűjtésének eredménye. Bálint szerint 1200 magyar szó eredete hozható összefüggésbe mongol szavakkal. A hazai (magyar) szaktudomány mintegy 200 szót tart mongol vonatkozásúnak, de ezek döntő részét többségét a nyelvészek török átvételnek tartják.
Mongolul vagy törökül beszéltek-e a hunok?
A mongol vagy török eredet nem mindegy, hiszen ugyan mindkét nyelv az altáji nyelvcsaládhoz tartozik, de annak eltérő ágait képezi (az altaji nyelvek három nagy csoportja: török, mongol, mandzsu). A mongol vagy a török eredet nemcsak a magyar jövevényszavaknál fontos, hanem a hun nép története szempontjából is döntő jelentőségű. Az bizonyosnak tűnik, hogy a hunok valamilyen altáji nyelven beszéltek, de sokan inkább törökösnek (csuvas-töröknek, amilyen a bolgár-törökök nyelve is volt) vélik őket. Ezzel szemben Ucsiraltu professzor úgy véli, hogy a hunok mongolul beszéltek, a mai ojrátokhoz (nyugat-mongóliai nép) hasonló nyelven. Mindenesetre a Bálint Gábor által összegyűjtött magyar-mongol megfelelések ellenőrzésében a jövőben szerepet vállalhat a höhhoti kutató, aki elsősorban régi kínai dokumentumok alapján próbálja azonosítani a hun, illetve a mongol kifejezéseket, pontosabban azok eredetét. Ucsiraltu mindehhez a perzsiai és észak-indiai hunok szövegeit is felhasználja.
Obrusánszky Borbála, aki mongolisztikával foglalkozik elsősorban, s így került a hunok kutatásával is kapcsolatba, minderről úgy vélekedik, hogy egyelőre nem lehet egyértelműen állást foglalni a hunok nyelvét illetően. Mongol nyelvészek szerint az sem kizárt, hogy a mongol és a török nyelvek valamilyen közös ősét beszélte ez a népcsoport, ha egyáltalán a hunokat egységes népnek lehet tekinteni, és nem inkább egy nomád államalakulatnak, amely számos néptöredéket (akár törököt, akár mongolt) sodort magával az idők során.
A magyar trió ezután Hszianban talált újabb hozzáértőkre. Hszian (Xian) már a történelmi Kína része, alighanem ez volt az ázsiai ország első fővárosa, de akkor még Csangan néven. Ma a hsziani egyetem (angolul Shaanxi Normal University-ként emlegetik az intézményt) az egyik központja a hun kutatásnak. A milliós lélekszámú, legalább 3100 éves történetre visszatekintő Hszian a kínai Sanhszi (Shaanxi) tartomány legjelentősebb városa is egyben. Itt található a híres terrakotta harcosoknak, a legendás Csin Si Huang-ti császár agyagkatonáinak a múzeuma is. Obrusánszky Borbála beszámolt arról, amit korábbi cikkünkben is megemlítettünk, hogy a kínai „hunológusok" a magyarokat tartják a hunok egyik leszármazottjának. Hszianban. Legalábbis ezt a nézetet fejtette ki nekik Hou Yongjian, aki történeti földrajzzal foglalkozik a Hsziani Egyetemen. (Hou professzort is a National Geographic Online korábbi cikke nyomán keresték meg a magyar utazók.)
Kínai-hun közös ős?
A legújabb kínai elméletek szerint egyébként maguk a kínaiak is a Hszia-dinasztiától, illetve a Hszia-államból származnak, de ezt a dinasztiát tartják a kínai források is a hunok ősének. Így a kínaiak kezdik manapság tisztelni a hun örökséget, amit elsősorban a hozzájuk tartozó Belső-Mongóliában lehet felfedezni. Nem véletlen, hogy amikor a magyar kutatók elértek Tongwancheng környékére, ott a néhány éve épült modern autópályán külön tábla jelzi a letérőt a hunok egykori fővárosa felé.
Itt az ideje tehát, hogy foglalkozzunk magával Tongwanchenggel, illetve a vele kapcsolatos elméletekkel, történelmi adatokkal! Említettük, hogy a kínaiakat mostanában a Hszia-eredet foglalkoztatja. Ez nem véletlenül érdekli a magyar orientalistákat sem, ugyanis a déli hunok, azaz a hunok Ázsiában maradt képviselői a hsziungnuk, akik Dahszia vagy Da-Hszia (Daxia, illetve Da Xia) államot alapították meg. A Da-Hszia elnevezés voltaképpen a Nagy Hszia összetételt jelenti.
Tongwancheng múltja és jelene
De térjünk vissza Tongwanchengre! Ez az egyetlen város, mint már említettük, amelyet bizonyosan a hunok hagytak maguk után. Obrusánszky Borbála elmondta, hogy az utóbbi időben Mongólia déli részén, a Góbi sivatag részén is ásatások kezdődtek, és falmaradványokat fel is tártak már, de egyértelműen hun város csak a kínai Saanhszi tartományban maradt fenn. Ez a Da-hszia állam egykori fővárosa, Tongwancheng.
Káta és Bátor Höhhot, a „Kék Város" az el- nevezésének egy részében magyar településnevek alkotó- elemét fedezhetjük fel – hívta fel a figyelmet Obrusánszky Borbála. A mongol hot, azaz a város szónak a magyarban a -káta végződésű helynevek fe- lelnek meg. Ehhez hozzátehet- jük: különleges Lajtakáta mai neve is: az Ausztriához csatolt Árpád-kori határőr-települést most Gattendorfnak hívják, vagyis sajátos mongol-német keveréknyelven 'Városfalunak'. Szintén érdemes megemlíte- ni, hogy Nyírbátor és Nyírkáta mennyire közel esik egymás- hoz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyénkben, márpedig a - bátor végződés több mongol település nevében is szerepel (igaz, a bátor egyben személy- név is, számunkra ismertebb Szüh-Bátor, aki a modern Mongólia egyik fontos állam- férfija volt.) A várost százezer ember építette, és fénykorában 40 ezren laktak itt – magyarázta a történész-orientalista egy kínai forrásra, a Jin- shu kézirat 130. tekercsére és egy ma élő japán történész, Koichi Matsuda kutatásaira hivatkozva. Matsuda közléséből lehet tudni, hogy Tongwancheng építője, Chi-gan Ali kegyetlen ember volt: az egyes falszakaszokat építő csoportok vezetőit akár meg is ölte, ha nem találta elég szilárdnak az építményt. Sőt, a megölt építőmestert be is építették a falba – ezt a hagyományt, az emberáldozatot, nálunk magyaroknál a Kőműves Kelemenről (illetve a feleségéről) szóló ballada örökíti meg. A Tongwanchenget meglátogató kutatók mindenesetre konstatálhatták: időtálló munkát végzett Chi-gan Ali, hiszen a helyenként tízméteres vastagságú falak még ma is állnak… Tongwanchengben két-három helyiségből, szobából álló lakóházak épültek, ahol tűzhely is volt. Az eltávozó füstnek nyílást hagytak a tetőn.
Tongwancheng fénykora a Kr. u. V-VI. századra tehető, de a VII-VIII. századra már hanyatlásnak indult a város. Ekkor már csak tízezren éltek itt. 994-ben egy forrás szerint „belepte a homok" Tongwanchenget. Ám a forrás csak részben felel meg a valóságnak: a XII. században ismét lakott volt a település, s még a nesztoriánus kereszténység nyomai is megtalálhatók errefelé. Tongwanchengben ekkoriban a hamarosan Kína vezetőjévé váló, mongol eredetű, kínaiul Jüannak nevezett dinasztia elődei éltek. A Jüan-dinasztia a XIII- XIV. században irányította Kínát. Az ő megbízásukból indult útnak Zheng He (Cseng Ho, vagy Ceng Ho) admirális irányításával az egyik leggrandiózusabb kereskedelmi és hadiflotta a világon, amely eljutott Afrikáig, Arábiáig és Indiáig. Zheng He-ről bővebben olvashatnak a National Geographic Magazin legfrissebb magyar kiadásában.
Megoldandó feladatok
Obrusánszky Borbála útjukat összefoglalva a National Geographic Online-nak elmondta, hogy a hunok nemzetközi szintű kutatása még igencsak a kezdetén tart. Mostani útjuk legalább ahhoz hozzájárult, hogy a mongóliai, belső-mongóliai és a kínai kutatókkal felvették, illetve megerősítették egymással a kapcsolatokat. Az persze, hogy a hunok és a magyarok között van-e rokonság, vagy valamilyen összefüggés, még nem tisztázott egyértelműen. Azt mindenesetre elképzelhetőnek tartja Obrusánszky is, hogy a nyugati hunok, Attila vezérlete alatt esetleg olyan népelemek is sodródhattak nyugatra, Európába, amelyeknek egy része a mai magyarság alkotója. (Genetikai kutatások szerint állítólag a magyarság génállományának egy százaléka dél-kínai eredetű!)
Ugyanakkor a történész felhívta a figyelmet arra, hogy a Közép- Ázsiából, Belső-Ázsiából származó nomád népeket nem szabad összehasonlítani a mai, letelepedett nemzetekkel, egészen másképpen szervezett államokkal. Egyedül a régészeti leletek pedig nem tudják „megszólaltatni" a nomád népeket, így nem dönthető el sokszor egyértelműen, hogy altáji (mongol, török) vagy esetleg uráli népesség emlékeit találják meg Szibériától, Mongóliától kezdve az Aral-tó vidékén át a kelet-európai síkságokig vagy a Kárpát- medencéig. Ahhoz, hogy közelebb jussunk az egykori nomád történelem tisztázásához, nemzetközi komplex, nyelvi, néprajzi, történeti és régészeti kutatás lenne szükséges.
A hunok és avarok között is lehettek, s bizonyára voltak is török és mongol nyelvű és rassztípusú egyének, bár egyes nyelvészek (Magyar Nyelv 59 /1963/, 53–66.) a hunok török nyelvűségét kereken elutasítják. A Priszkosznál, illetve Jordanesnél megmarad három szó (sztrava, kamosz, medosz) pedig biztosan nem török eredetű, amint az l, r és v hangokkal kezdődő nevek sem. Az ázsiai hsziung-nuk is az európai nagyrasszhoz tartoztak, ám eddig ismert kisszámú nyelvemlékük, a kínai átírás erős torzítása miatt, egyelőre alig értékelhetők.
Függetlenül attól, hogy a csernyahovi kultúrát érhették kulturális hatások a Visztula mellékéről a zarubinci periódusban, ez egy alapjaiban szarmata-szkíta kultúra, és ezt te is jól tudod. Ezért nem tesz különbséget a két időszak között némely kutatók.
"Chernyakhov is the type site for the Chernyakhov culture, between the 2nd century BC and the 5th century AD throughout Poland, Ukraine, and Moldavia."
Marha nagy szüksége volt a szkítáknak arra, hogy a Kr. e. II. századtól fennálló kultúrájukat egy északi fagyos tájakról származó germán civilizációs hatás a Kr. u. évszázadokban hirtelen életre keltse...
A csernyahovi kultúrát senki nem teszi kre 2 - kru 5. sz. közé ez tévedés. Még ha az egyébként régészetileg bizonyított germán beáramlástól el si tkintünk akkor is elválik a zarubinci és a csernyahovi kultúra. Különben miért kéne új nevet adni neki.
Kiszely odaírta az alsó képhez, hogy mit akar vele szemléltetni? Hogy hun specialitásról van-e szó, vagy csak egyszerűen képet közöl egy annivard településről?
Nem tévedtem, és a régésznő se, attól, hogy egyesek a zarubinci és a csernyahovi kultúrát nem különítik el élesen egymástól. Azok húznak itt éles cezúrát, akik erőnek erejével valami vérfagyasztó jelentőségű osztrogót (germán) bevándorlással akarnak számolni ennek a műveltségnek a területén. Vagyis az indogermán kultúrprioritás hívei elsősorban.
A beszúrásra vonatkozó javaslat meg arra vonatkozott, hogy ha szted ezek az épületek alpesi típusúak, akkor rakj be ilyen épületekről képeket, és majd összehasonlíthatja őket, aki akarja.
Emlékszem egy a googleból előkapart ellenőrizetlen elírást másoltál be. Nagyon lelkiismeretes. Bocsánatot kértem a hamisítás vádjáért de ettől ott és akkor tévedtél.
Az Európába nyomuló hunok legfélelmetesebb fegyvereként az íjat emlegetik a források, bár karddal, harci késsel, lándzsával is harcoltak, esetenként vértet is hordtak. A hun fegyverzetet a sajátos hun temetkezési szokások következtében többnyire csak töredékesen vagy éppen a peremterületekről ismerjük. A hun lovas fő, távolra ható fegyvere a végein, markolatán csontlemezekkel merevített, mintegy 130 cm hosszú, rendkívül erős aszimmetrikus reflexíj, a hozzá tartozó vashegyű nyílvesszőkkel. A legtöbbször igen töredékes csontlemezeket Volga-vidéki leleteken kívül – Pokrovsk, Rovnoe, Verhnee Pogromnoe (Oroszország) – kercsi katakombákban, a Wien-Simmering-i sírban, kivételesen germán vezérsírban (Blucina) találták meg. Az íj a hun hatalom jelképévé vált (Marcianus álma). Ennek régészeti bizonyítékaként arany íjborítások kerültek elő hun temetési áldozatokból (Pécs-Üszög, Bátaszék, Pannonhalma) és egykorú temetkezésből (Jakuszowice, Lengyelország). A háromélű, 5 cm hosszú vas nyílcsúcsokat mintegy 20 lelőhelyről ismerjük, előfordulnak az egész hun szállásterületen és a peremvidékeken is. Tegezmaradványokat Európában még nem sikerült feltárni, lehetséges, hogy a pécs-üszögi, szeged-nagyszéksósi leletek egyes aranyveretei tegezről származnak. A közelharc fő fegyvere a keresztvassal felszerelt hosszú, viszonylag karcsú kétélű kard (hossza 100 cm körüli, a penge szélessége 4-5 cm). Jelentőségét illusztrálja a „Hadisten (Mars) kardja” motívum. A kelet-európai puszták szinte valamennyi 5. századi leletében utal valami – pengetöredék, veret – kard egykori jelenlétére, a Duna-vidékről jó állapotban megmaradt kardokat idézhetünk: Pannonhalma, Szirmabesenyő, Bátaszék, Lengyeltóti, Wien-Leopoldan stb. Az Azovi-tenger vidékén csoportosulnak azok a rekeszes díszű keresztvassal ellátott példányok – Pokrovsk-Voshod, Taman’ (Oroszország), Dmitrievka (Ukrajna) –, amelyek kaukázusi alán és nyugati-germán kardok előzményének tekinthetők, és amelyekhez a pannonhalmi díszkard is tartozik. Az előkelők kardhüvelyét (ritkábban a markolatot) aranylemezek díszítették. A felerősítés nemegyszer féldrágakő kardfüggesztővel (Altlussheim, Pokrovsk-Voshod) vagy veretes tartófülekkel – (Novogrigor’evka (Ukrajna), VIII. kurgán – történt. A kard mellett gyakran második fegyverként keleti eredetű keskeny, egyélű, 40-60 cm hosszú harci késeket használtak. Jelenlétükre hüvelyveretek alapján ott is következtetni lehetett, ahol a vaspenge nem maradt ránk (pl. Szeged-Nagyszéksós). Nem sokat tudunk a kétségtelenül meglévő hun lándzsáról (Pokrovsk-Voshod, Pécs-Üszög), páncélról – Fedorovka, Pokrovsk-Voshod (Oroszország) –, ezek általában nem kerültek sem sírba, sem a halotti áldozat eltemetett tárgyai közé. Pányvának, pajzsnak régészeti nyomát eddig nem találták, nem azonosították. A hun fegyverzetben az ázsiai hun és iráni örökséghez a kelet-európai puszták hagyományai ötvöződtek. A hun mozgalom messze nyugatra közvetítette ezeket, belőlük a germán népek egyes, harcmodoruknak megfelelő elemeket átvettek, mások csak a keleti steppéken éltek tovább.
A beszúrásra vonatkozó javaslat meg arra vonatkozott, hogy ha szted ezek az épületek alpesi típusúak, akkor rakj be ilyen épületekről képeket, és majd összehasonlíthatja őket, aki akarja.
Leközöltem itt Kiszely könyvét elejétől a végéig, képekkel együtt. Kifogásoltad a könyvben szereplő fotókat. Bár a képek nem tőlem származtak (hiszen csak közvetítettem őket), válaszoltam neked. Erre ez a reakció.
"...meglehetősen céltalannak tartom, hogy a googleból töltsek fel képeket, majd majd a népnevek mögé tetszés szerint, magyarázat és bizonyíték nélkül odaírjam hogy avar, hun, hatti, vagy magyar."
Csak azt szoktam odaírni mögé, ami eredetileg is ott szerepel. Ezenkívül a hattit felcserélem a szkítával, a parthust is az avarral, de olyan zagyva módon egyiket a másikkal, ahogy te szeretnéd beállítani, soha.
Emlékezz, hogy már egyszer (hasonlóan alattomos módon) megpróbáltad rámhúzni a hamisítás vádját a hatti topikban, akkor bocsánatkérésre kényszerültél. Ennyire tellik csupán?
Ha úgy érzem egy fotónak jelentősége van , alátámaszt valamit akkor be is szúrom. Azt viszont meglehetősen céltalannak tartom, hogy a googleból töltsek fel képeket, majd majd a népnevek mögé tetszés szerint, magyarázat és bizonyíték nélkül odaírjam hogy avar, hun, hatti, vagy magyar.
Neked nem tűnik fel hogy ezzel olyan szinten hiteltelenné tetted magad, hogy már az összes fórumon hetek óta csak magaddal beszélgetsz?
Az épületeket ábrázoló képek Kiszely munkájának 27–29., 39–42. oldaláról valók. Nem tudom, akart-e ezekkel valami magyar–hun vagy székely–hun párhuzamot bizonyítani, vagy csak egyszerű illusztrációként, netán az oldalszám növelése érdekében rakta-e be őket. Mindenesetre ti is szúrhattok be ábrákat, fotókat, ha úgy gondoljátok.
svajci hunok es svajci negerek, ez mar kesz kabare
kicsit sem tunik fel hogy ezek ezek a falvak koszonoviszonyban sincsenek a jurtakulturaval es hatrafelele nyilazassal, annal inkabb hasonlitanak az archaikus alpesi roman stilusra?
Az emberben önkéntelenül felvetődik, hogy amíg a távoli Szibériába, az ottani őserdők primitív népei közé volt pénze expedíciók felszerelésére az MTA-nak, Regulyval kezdődően, addig a közeli kis svájci hegyi falvakba ugyanerre miért nem tellett...
Tomka Péter a hunok fegyverzetéről:
19. kép: Cuimey (Külmez) – A kápolna (1929)
18. kép: Pinsec (Penszék) – Pásztorkunyhó (1915)
17. kép: Vissoie (Viszój) – Visszatérés a piacról (1929)
16. kép: Chandolin (Sandolin) – A kápolna (1900)