Keresés

Részletes keresés

Szerkesztő Creative Commons License 2001.02.18 0 0 topiknyitó
A Törzsasztal vendége Kövér László, a Fidesz elnök - február 21-én, szerdán 11 órától.

Dr. Kövér László
1959. december 29-én született a Veszprém megyei Pápán.

1986-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Az egyetem elvégzése után, 1986. februárja és szeptembere között az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában tudományos segédmunkatársként a közép-európai társadalmi mozgalmakat kutatta.

1983-ban egyik alapító tagja a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium), majd 1984-től 1988-ig az intézmény nevelőtanára.

1984-ben a Századvég című társadalomelméleti folyóirat egyik alapító szerkesztője.

1988. március 30-án a Bibó István Szakkollégiumban egyike a Fiatal Demokraták Szövetségét létrehozó harminchét fiatalnak. 1988. októberében, a Fidesz I. kongresszusán az országos választmány tagjává választották, e tisztségében 1989. október 15-én, a Fidesz II. kongresszusán megerősítették. 1989 nyarán a Fidesz képviseletében a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon tagja az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának. 1989. októberétől 1990. júliusáig, a lap függetlenné válásáig a Magyar Narancs felelős kiadója. 1990. júniusától a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesület vezetőségi tagja, 1994 végétől elnöke.

Az 1990. évi országgyűlési választások második fordulójában Veszprém megye 3. sz. választókerületében a Fidesz és az SZDSZ közös jelöltjeként országgyűlési képviselővé választották. 1993. áprilisáig - frakcióvezetővé választásáig - a nemzetbiztonsági különbizottság elnöke. Lemondása után tagként dolgozott tovább a bizottságban. 1994. augusztusáig a Fidesz frakcióvezetője. 1992. februárjában, a IV. kongresszuson újra a Fidesz Országos Választmányának a tagjává, majd 1993. novemberében az V. kongresszuson alelnökké választották, e tisztében az ezt követő kongresszusok megerősítették. Egyik kidolgozója a párt működési szabályzatának, amely 1993. tavaszán többek között föloldotta a felső korhatárt.

Az 1994. évi országgyűlési választásokon újra Veszprém megye 3. számú választókerületében indult. A parlamentbe pártja országos listájának harmadik helyéről került be. Az Országgyűlésben a nemzetbiztonsági állandó bizottságban dolgozik.

Az 1998. évi választásokon a Fidesz - Magyar Polgári Párt Veszprém megyei listáján jutott mandátumhoz. Orbán Viktor kormányában 2000. május 1-ig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter.

2000. februárjától a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke.

Nős, felesége középiskolai tanár, három gyermekük van.

---

a szerkesztő megjegyzése a topic működőképességének érdekében:

az Online interjúk fórum a Törzsasztaltól eltérően moderált, az elemi, társasági normákat felrúgó hozzászólásokat kiszűrjük, ugyanakkor offtopicnak minősülnek a hozzászólásokra reagáló, vagy azokkal vitatkozó beírások - ezeket is szűrni fogjuk. Ebben a Fórumban kérdezzetek - a vitára van épp elég hely a Törzsasztal más fórumaiban.

Még egy kérés: a kérdések lehetőség szerint legyenek tömörek, célratörőek - mert a többflekkes kérdések, véleménykifejtések értelmezésére nem lesz idő.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!