na jó, nyilván viccelek, de majd 3 hetes svájci vándorlás két főre vonatozással kajával tavaly picivel volt 500 fölött igaz, 2 esős napot leszámítva sátorban alvással
Tavalyelőtt májusban voltam pár napot Lisszabonban, több dolog volt a bakancslistámon, köztük egy fado bár és a 28-as villamos. Bevallom, nekem nem igazán jött be a fado bár, volt egy olyan turista-lehúzós érzésem. De a zene tényleg elég különleges.
A villamos viszont szuper! Még a pesti 28-ashoz képest is! :-)
Egy túrára így csupán a vonat költségével kell számolni (nálam már ez is ingyen van! :), a velejáró élményekről már nem is beszélve. A kevesek által járt Északi Zöldön ennek kivételesen jó hangulata van. (... na persze cserébe cipelni kell a sátrat.)
Összességében jól van jelölve, néhány helyen kellett elővennem a telefont. Igaz, csak arra kellett ügyelnem, mindig jobb kéz felől legyen a tenger. :-) Ha éppen nem is látszott, hallani távolabbról is lehetett. A homokban pedig látszódtak a túrázók nyomai, az is segített.
A hétvégén befejezem a DDP-t, utána megcsinálnám a Mecseki Zöldet, és ha minden jól megy, még márciusban jöhet a KDP. A vágányzárról hallottam, és ez az egyik érv a zirci kezdés mellett. A piszkei kezdés mellett nálam főleg az szól, hogy úgy épp akkor lenne a legzöldebb az erdő, mikor a legszebb bakonyi részekre érek. És az sincs kizárva, hogy május végéig befejezem, mire jön a vágányzár.
A legutóbbi 3 napos somogyi utunk, 63 km DDP-zéssel mindenestül nagyjából 80 ezerre jött ki és semmi luxus nem volt benne. Március végére volt betervezve egy szóló Északi Zöldezés egyedül, nagyjából hasonló kondíciókkal, egyelőre elnapoltam. Ennyiért ez már sajnos irreális költség egyedül.
Mint minden ez is szubjektív. Nekem nagy vágyam volt, hogy a végén belgázolhassak a hatalmas kék folyamba. Aztán mikor odaértünk hatalmas árvíz is volt, úgyhogy nem is kellett erőlködni, hogy kötésig belemehessek a Dunába. Nagy élmény volt, de persze megérkezni a O km kőhöz se semmi érzés. Emböre válogatja.
Több leírás szerint egyébként északon Sinesben kezdődik/végződik (nincs meghatározott "kötelező" iránya, mindkét irányban bejárható, attól függően, hogy az arcodat vagy a nyakadat akarod leégetni. ;-) ), de a Sines - Porto Covo (19 km) szakasz nem véletlenül nincs benne. Sines - itt született Vasco da Gama ma egy jelentős kikötőváros, kapcsolódó iparral (pl. kőolajfeldolgozás), gyárakkal - nem túl szép, a városból kijutni csak forgalmas utakon keresztül lehet, tömegközlekedés nincs, legalábbis én nem találtam. Ezért kezdik sokan a túrát Porto Covoban, ahová Lisszabonból ugyanúgy van közvetlen busz.
A fenti linken megadott etapokat érdemes tartani, legalábbis ha nem kell rohannod, mert gyönyörű és nagyon változatos a tengerpart. A túraútvonal jól jelzett (általában) zöld-kék jelzésű oszlopokkal. Sokszor megy a sziklák pereméhez közel, de lemegy a partra is, a járhatóság is nagyon változatos, hol teljesen jól járható (kb. döngölt föld), hol sziklás, és nagyon hosszan mély homok. Utóbbiak miatt a napi 20 km (ez általában a két falu közötti távolság) teljesen optimális, főleg ha akarsz egy kicsit nézelődni, leülni egy kávéra, kólára, sörre, fényképezni, neadjisten csobbanni egyet. A víz úgyis télen-nyáron hideg az áramlatok és a hullámzás miatt.
Koszt-kvártély a falvakban van, illetve vannak a strandoknál éttermek, büfék, ezek egy része télen is működik, mert a szörfösök akkor is jönnek.
Ottjártamkor - február legeleje - olyan 17-20 fok között volt napközben, reggel és este (mikor lement a nap, gyorsan lehűlt) 8-10 fok. Napközben szinte végig sütött a nap, árnyék alig, szóval nyugodtan lehetett pótóban túrázni. Én bakancsot vittem a homok és sziklák miatt, de talán egy magasszárú túracipő jobb lett volna. Szállást általában dormitorykban foglaltam, ezek 4-10 ágyasak, mindenhol tisztaság. Mivel ilyenkor kevés a turista, jó eséllyel nem lesz sok hálótársad, háromszor egyvalaki volt még, de volt, hogy egyedül voltam. A végén Lagosban (nem, nem tévedtem el ennyire, Portugáliában is van ilyen város, ott van az útvonal vége) 4-en voltunk egy 8 ágyas hálóteremben. Mindenhol volt lehetőség elzárni saját szekrénybe a cuccot, nem mintha gyakoriak lennének a lopások. Alapvetően biztonságos hely. Ha nem egyedül mész, megéri inkább szobát, airbnb-t nézni, mert két személyre kb. annyi, mint 2 hely a dormitoryban, és azért mégiscsak kényelmesebb... 2 alkalommal nem találtam a faluban hálótermi szállást, ilyenkor kifizettem a 40-43 eurót egy éjszakára egy lakásért/hotelszobáért. A 43 eurósban adtak egy üveg bort is...
És a mocskos anyagiak, szerintem ez is elég hasznos a tervezéshez: Repjegy (fapados, nem vettem kiegészítőket) oda-vissza összesen 35 ezer körül (Bp-Lisszabon-Bp, két héttel utazás előtt vettem), Lisszabonban a helyi 1 órás jegy 1,80 euró. Ezzel átmetróztam a repülőtérről a buszállomásra. Buszjegy Sinesbe 15 euró volt (185 km, kb. 2 óra 40 perc). Helyközi busz rövidebb távra (Sagres-Luz 30-40 km) 5,20 euró volt. Lagos-Lisszabon több mint 300 km, 4 óra körüli menetidő, 8 euró. Érdekes az árképzés...
Hétvégén nem volt tömegközlekedés, amerre rövidíteni akartam, stoppoltam, hamar felvettek, nem volt gond. 0 euró. :-)
Szállást mindig napközben foglaltam estére a b (mint balhés) betűs szálláskereső alkalmazásban, a 7 éjszakára összesen kb. 69.700 Ft-ot vontak le a kártyámról.
Valamilyen kaja a legkisebb kocsmákban is van, de persze vannak éttermek, giroszosok, pékségek, szóval éhen-szomjan nem marad az ember. 8-10 euróból (pizza, girosz, bitoque nevű étel, ami tulajdonképpen egy natúrszelet sült krumplival és friss zöldségekkel, nagyon finom) jól lehet lakni, a sör kicsit drágább, mint itthon - vagy ugyanannyiért kisebb kiszerelést adnak -, de megfizethető. Kávé (rendest adnak mindenütt, nem megmikrózott xart) 70 centtől 1 euróig. Tengeri herkentyűk azért drágábbak, de érdemes kipróbálni.
Szóval napi 25-30 eurós ételital-költséggel számolva, utazással, szállással egy ilyen bő egyhetes út simán kihozható 200 ezer Ft-ból fejenként. Úgyhogy lehet vitatkozni, hogy a Balaton vagy a horvát tengerpart az olcsóbb, de biztos vagyok benne, ez sem drágább, még repjeggyel együtt sem.
A táj meg tényleg hihetetlen, leírhatatlan, azt írták, hogy a világ egyik legszebb tengerparti túraútvonala, azt hittem, xar marketingduma, de nem.
Mindehhez hozzávéve az ottani emberek kedvességét, nyugalmát, segítőkészségét a buszsofőrtől kezdve a kocsmároson át az arab giroszosig, mintha egy másik világba csöppennénk... És nem húzzák a szájukat meg számolnak felárat, ha csak egy éjszakára foglalsz.
Nem tudom, mikorra tervezed, illetve tömegközlekedéssel szoktad-e megközelíteni a kezdő/végpontot, de a 11-es vasútvonalon előreláthatólag május végétől októberig teljes vágányzár lesz Veszprém és Zirc között, ami azért megnehezítheti - vagy legalábbis meghosszabbíthatja - az egyes szakaszok elérését.
Éppen másfél hete vágtam bele, de én nem sorban haladok.
Ha egyéb jelvényszerző mozgalmakban is gondolkodsz, az Öreg Bakony Bakancsosa jónéhány érintőpontja viszonylag kis kitérővel elérhető a Pirosról. A maradék pont nagyrésze meg a Rómer Flóris emlékútról vadászható le.
Arra utal Pulmy, hogy a facebookon az ismerősöknek írtam egy (pontosabban kettő) bejegyzést az útról, abban szerepel Vasco de Gama, aki arrafelé született, és személye kapott némi szerepet a leírásban... :-)
Lehet, hogy itt is közzéteszem, de egy kicsit szerintem azért átdolgozom előtte...
Addig itt tudsz olvasgatni az útról, én is innen merítettem az ötletet:
Nem lenne kedved egy rövid beszámolót írni róla, vagy akár csak néhány gondolatban összefoglalni? Bennem olyan régen mocorog már, hogy szeretnék egy hosszabbtávú túrán tengerparton járni, kíváncsi lennék nagyon, hogy milyen volt.
Látom, kicsit fókuszba került az AK. Én először 2020-21-ben tettem meg és nagyon megfogott, de ezzel nem vagyok egyedül. Ákos barátommal nekiindultunk mégegyszer, de most ellenkező irányban, Sátoraljaújhelytől Szekszárdig. Hadidoki írta, hogy ide "felnőtt" kell, én inkább úgy fogalmaznék, hogy befogadónak kell lenni, és leginkább jóban kell lenni saját magunkkal, ez utóbbi nekem azért fontos, mert jórészt egyedül bandukolok a Kékeken...
Talán már olvastátok, de ha nem, engedjétek meg, hogy közzétegyem az AK bejárásom végén írt szösszenetemet....
"2016-ban kezdtem bele az OKT-be, két évre rá befejeztem… Az Alföld? Soha! 2019 októberében teljesítettem a RP-DDK-t is, menet közben ismerőseim kérdezgették, hogy utána jön az AK, ugye? Az kizárt! Aztán megérkeztem Szekszárdra és nagyon meg voltam (akkor is!) hatódva, hiszen már a második Kéktúrát fejeztem be. Vártam a vonatot, elnéztem észak felé, a vasúttal párhuzamosan futó útra és megláttam szépen sorban a kékjelzéseket. Elgondolkoztam, atyavilág, ennek a jelzéssornak a másik vége Sátoraljaújhelyen van! Kicsi ez az ország, no de azért az nagyon messze van! Ott, akkor kezdett bizseregni bennem valami… Jött a tél, a tavasz, megérkezett a pandémia első hulláma is, „Maradj otthon!”, bezárt az ország, pedig akkor még nem tudtuk, hogy a második, de még inkább a harmadik hullámhoz képest, az első csak egy kiscserkészeknek szóló, szombat délutáni matiné lesz… De az elhatározás már gyökeret vert bennem, megvettem az AK füzetet, aztán 2020. június 25-én belevágtam. Ma már tudom, hogy életem egyik legjobb döntése volt!!!Ennyit bevezetőként, és most jöjjön a szokásos…
A Kékkörből a harmadik…
869 gyalogos kilométer, napra pontosan egy év, 30 túranap. Számok, egy színes papírlap, egy hideg kis fémdarab…Elgondolkodva nézegetem őket és eszembe jut az első túrám harmadik napján a pofon, amit az Alföld kiosztott nekem. „Több tiszteletet, Tóni, több tiszteletet!” Igen, az Alföldet tisztelni kell, már megtanultam. És ha kellő alázattal indulunk neki, akkor az Alföld megnyílik, szinte beszippant, megmutatja magát, az összes szépségét, rejtett kincseit, amik autóval átszáguldva rajta láthatatlanok maradnak. Például a legendás Mezőtúr-Ecsegfalva gátmeneten, ahol része lettem a végtelen rónának, megéreztem a megfoghatatlant, azt a semmihez sem hasonlítható érzést, amiért bele lehet szeretni ebbe a tájba… A szemem lassan lecsukódik és megindul az emlékek áradata…A Ruzsa környéki tanyavilág süppedős homokja. A Szerelem domb, az Ólom hegy, vagy a Hoportyó, a maga gigászi 183 méteres magasságával. A kunhalmok… A villanypásztor a Ligeti földeknél, ami úgy megrázott, hogy a szemgolyóim helyet cseréltek egymással…A mindszenti révész, aki a felújítás alatt lévő kompja helyett, a motorcsónakjával vitt át a Tiszán és amikor megkérdeztem, mennyivel tartozom, csak annyit mondott: „A komp az üzlet, ez pedig barátság!” Sinka Miskáék szinte már zavarba ejtő vendégszeretete. Az ósükösdi somlói galuska, aminek az élményét a mai napig őrzöm. A Herpályi Csonkatorony, vagy a tőle nem messze, egy szántóföld közepén, alig észrevehetően megbúvó Fehér templom romja, aminek a szentélyében megfogtam a legalsó követ és megütött közel ezer év történelme… A gemenci erdőben látott, hatalmas vadkan, akkor elhittem a Zrínyi mondát! A 41 fokban megtett 41 kilométer… Az esőben ázó bihari ugar, a kiszáradt fancsikai víztározó, Kepecstag inkább csak hangos, mint ijesztő kutyái. A nyírbátori református templom sokszáz éves, bámulatos tetőszerkezete… A zákányszéki körorvos, aki hitetlenkedve kérdezte: „Magának 45 kilométer gyaloglás után van még kedve lesétálni az étterembe?” A Geszt előtti bozótharc, a réhelyi túzok, vagy a felriasztott, fiatal őzbak, ami, legnagyobb megdöbbenésemre, megugatott engem… Városi gyerekként sosem gondoltam bele, milyen hangja lehet egy őznek… És az eufórikus hangulatban megtett, utolsó tíz kilométer.A vasutas, aki a sátoraljaújhelyi állomáson, látva a könnyeimet a vállamra tette a kezét: „Baj van?” Ránéztem és csak annyit válaszoltam, hogy bár nem látszik, de én most nagyon boldog vagyok!A szorgalmi feladat, a pecsét a Nagy-Nyugodónál. Nehezen értem föl oda, minden izomrostom külön-külön tiltakozott ellene! De muszáj volt, még a szekszárdi induláskor eltökéltem, hogy az lesz az utolsó pecsétem az AK füzetben, azzal ténylegesen bezárom a Kört. Miután beütöttem, leültem egy kőre, magam elé néztem és elpattant bennem valami. Néhány bögöly és pár szúnyog még csípni is elfelejtettek meglepetésükben, látva, hogy egy hatvanéves, szentimentális vén bolond sír, mint egy kisgyerek. De nem szégyellem, hiszen megcsináltam azt, amit néhány éve még elképzelhetetlennek, kivitelezhetetlennek tartottam… Körbegyalogoltam ezt az országot!Kinyitom a szemem, megint könnyes, szerencsére nem lát senki… Nézem a kis fémdarabot, már ő sem hideg. Hiszen tájak vannak mögötte, érzések, élmények és emberek, akik megtöltötték tartalommal ezt a kívülállónak talán üresnek, laposnak tűnő 869 kilométert. Aztán odateszem a másik kettő mellé. OKT, RP-DDK, AK. Ők hárman a Kékkör, így együtt több, mint 2500 kilométer. Az még autóval is sok… Valahol olvastam, hogy úton lenni fontosabb, mint megérkezni. Már-már sajnálom, de én most megérkeztem egy fantasztikus, szinte mesebeli út végére…Most némi pihenő következik, ennek a csodának muszáj egy picit ülepednie bennem. Aztán nemsokára elkezdek készülődni, hiszen sok látnivaló vár még ebben az országban. És indulok tovább…
Kb. két hete voltam a Fishermen's trailen, nem az egészet jártam végig, csak úgy 160 kilométert a 230-ból (ennyire volt kényelmesen időm), hát, tudom ajánlani, de főleg novembertől márciusig, amikor nincsenek sokan. És főleg azoknak, akiknek tetszett az AK kiskunsági és nyírségi homokos szakasza.
Tegnap legyalodoltam egy rövid szakaszt a KDP-ből és pihenésként felmentem nézelődni a Zuppa-tetőre. Amikor lefelé indultam a K3 jelzésen, a következő épületet láttam a távolban (kb. K-i irányban).
Hasonlóan érzünk! (Bár én is tűröm a monotonitást, nem igazán szeretem.:)
Furcsa ellentmondás, hogy bő 20 évig heti rendszerességgel jártam Debrecenbe, Nyírségbe autóval Budapestről, de az Alföldet az AK bejárásán ismertem meg igazán. A látszólag egysíkú világához túl gyors az autó, gyalog kell bejárni, hogy legyen idő észrevenni rejtett szépségeit!!
Sziasztok, mi holnap megyünk bejárni a Nyuszinstant túrát (Szárligeti rajt-cél), elég sokat megyünk majd a Kéktúrán is, Gánt és Kisgerecse között. Egyelőre nem jelvényszerző, csak "élményszerző", bár hamarosan, akár heteken belül lesz fém jelvény és/vagy érem is, és ugyan inkább egy vagy két részben teljesítendő "instantnak" van kitalálva, szerintem nem fogunk elzárkózni a több részletben teljesítőktől, a túramozgalom jellegtől sem.
Apropó, e túra kapcsán merült fel a kérdés, hogy léteznek még ilyen "figuratív" útvonalak? (oké, látni néha feltöltött edzéseket, futásokat amit direkt valamilyen formát, szöveget öltenek a térképen, de meghirdetett túraként találkozott-e már valaki ilyesmivel :)
Tőlem csomószor megkérdezték már, mikor megtudták, hogy legyalogoltam az OKK-t, hogy nem volt-e unalmas az Alföld. Nem! Más, de annak is megvan a maga íze, hangulata.
Meg én a monotonitást is jól tűröm, nem baj, ha 10 kilométereket kell egy gáton gyalogolni.
