E hét szerdáján kísértük utolsó útjára kedves rokonomat, Dujmov Szaniszlót.
Családom Dujmov/Dujmovity vonala legidősebb tagja volt ő, ebben a sorrendben őt követi zombori nagybátyám, a nem kevésbé legendás Dujmovity Dida.
Sztánkó személyében egy, a livodai hobbikertjébe naponta látogató, igen erős fizikumú igaz bunyevác embert gyűrt le a halál. Egy olyan férfit, ki megjárta a hadak útján, megjárta a poklok poklát.
A tolmács ott ült az asztal végében egy ruszin fiatalember, de a vádirat tartalmából semmit sem fordított le nekünk. A vádirat felolvasása jó 20 percet vett igénybe, és amikor a hadbíró beszédét elmondta felállt, majd őt követték a többi tisztek és a tolmács és ránk mutatva jelezte mink is álljunk föl. Ezek után ismét elhangzott a névsor és egy szám, amelyet az asztal végén álló tolmács fordított.
Németh Emil 15 év
Borsódi József 15 év
Bergmann István 15 év
Dujmov Szaniszló 10 év
Mózer Károly 10 év
Hegedüs János 10 év
Ezek után a tolmács azt felelte, ezt a büntetést a Szovjetunióban kényszer munkán kell eltölteni. A kopasz fejű hadbíró még megkérdezte, hogy van-e valamilyen kívánságunk? Többen mint jó magam is, azt kívántam, hogy szeretném látni szüleimet. A hadbíró semmiféle választ nem adva a tisztek felé fordulva leült, majd hangját megemelve jelezte a kint álló őrnek, hogy vezessenek el bennünket.
Egyenként hagytuk el az ítélő termet, majd az előtér előtti lépcsőnél felszedtük a motyónkat és megindultunk az őr után, aki elől haladva a volt cellaablakunk előtt már egy másik helyiségbe vezetett bennünket."
Bohner János személyében, többünk nagyszerű és kedves jó barátja távozott el ma közülünk örökre.
A várt csoda nem következett be, segítő igyekezetünket nem koronázta siker, a vasárnap óta tartó kómát nem követte a remélt ébredés.
A kifürkészhetetlen sors váratlanul sújtott le, túlságosan értelmetlen baleset áldozata ő, még nagyon sokáig élhetett volna a rá jellemző alapvidámsággal.
Közös barátaink nevében jelzem ezen a módon őszinte együttérzésünket Szeretteivel.
Dr Szálas Béla, aki a bajai Herman Kollégium (alias Richnovszky-kolesz) nevelőtanára volt több mint 30 évig, 75 évesen csendben eltávozott...
Nyugodjon békében!
Én a Gyurival, több, mint harminc éve vagyok ismeretségben, de nem hiszem el, hogy ő olyan műszaki döccenőkkel tarkított "latin temperamentumos" búcsúztatást képzelt el önmagával kapcsolatban, mint ami ma zajlott a Barátok templomában.
A tegnapi légibaleset fiatalabbik áldozata klubtársunk, Kulimák Gábor bácsbokodi unokaöccse. Itt is biztosítom őt és Családját együttérzésemről!
(Itt jegyzem meg: vérlázító módon felháborító, miként és miért tűri meg az Index, az "egyesektől" megnyilvánuló rendkívül otromba kegyeletsértéséket :((....)
Bevett szokásomhoz híven, többek mellett Hajdó István főesperes barátomat köszöntöttem az új esztendő alkalmából, beszéletésünk során tudtam meg tőle az újabb, számomra ismét mérhetetlen keserűséget okozó szomorú hírt: nincs többé Keresztes Rózsika néni!
Feledhetetlenül nagyszerű gyergyószentmiklósi asszony ő számomra, egy igazi, önzetlen barát, hosszú éveken át élvezhettem társaságát, egykor sűrűbben megejtett útjaim során. Sajnos az utóbbi évek nem tették lehetővé, hogy marosfői birtokán megszállva előadhassam úgy neki, mint szerettei számára gasztronómiai jártasságomat (heeej, azok acujkák, azok a pisztránkok, számtalan helyi specialitás). Szerette a főztömet. Már szegény Lukács Árpi sem él öt éve, ki egy-egy szívhezszóló harmonikás nótája alatt sírvafakadt, annyira el tudott érzékenyülni ez a szép nagy ember, a Nagyhátú Lukács Árpi! Ilyenkor jóságos anyókaként Rózsika vígasztalta ... De sok nótáját tudta emlékezetből Rózsikának, még a múltból, a fénykorból, amikor férjével együtt vezették másfél évtizeden át a Gyilkostó Éttermet.
Soha sem fogom feledni Keresztes Rózsikát, emlékét míg élek, a szívemben fogom őrizni. Ezen az úton biztosítom Családját, mérhetetlen együttérzésemről.
Itt halt meg tőlem másfél óra járásra! Bácska Topolyán, ahol az én jóságos Ádor Pali bátyám is él, ővele is jó barátságban voltak. Őt is meg kellen már nagyon látogatnom ...
Az alább beidézett írás tartalma önmagáért beszél, köszönet érte szerzőjének.
"Emlékezés Rózsika nénire 1930-2003
Gyergyószentmiklós és Bácstopolya testvérvárosi kapcsolata 1994-ben kezdődött, mind a mai napig példaértékű. Nincsen év, amikor egy autóbusznyi ember ne látogatna el a székelyföldi kisvárosba, s nincsen év, hogy a székely testvérek ne érkeznének meg a topolyai búcsú napjára. Ebben a 10 évben életre szóló barátságok szövődtek, s ezáltal a kapcsolatok továbbszállnak a következő generációra is.
Ebben bízott Keresztes Rózsika néni is, amikor az idei búcsúra eljött, s magával hozta unokahúgát, s annak férjét. Tudta, érezte, hogy a hetvenkét éves beteg szíve nem bírja soká a hosszú és fárasztó utat. Nem akarta bevallani betegségét még magának sem, hiszen az örökmozgó, fiatalos külső úgy is mindent takart. Ő volt a nagy példakép. Amikor figyelmezettük, hogy óvja egészségét, fogja vissza a strapát, csak nevetett.
Tiszta lakással, finom, több fogásos vacsorával, isteni süteményekkel várt bennünket, s próbáltunk volna csak valamiből is nem enni! És a vacsora utáni beszélgetések! Istenem, milyen meghittek tudtak lenni. Nem volt téma, amit ne ismert volna, nem volt bánat, amire ne lett volna vigasza, nem volt ember, akit elítélt volna, nem volt, akin ne segített volna. Családjáért rajongott. Erzsikét, nevelt leányát, Jóskát, a kemény kiállású székely vőt, a kedves Zsuzsika unokát, Leventét, a góbé székely fiút és a pici dédunokát oly kedvesen varázsolta be mindenki szívébe, hogy éreztük, ők már nemcsak Rózsika családja - a mieink is.
A csíksomlyói búcsú mindig nyugalmat árasztott lelkébe. Örömmel, mosolygós szemekkel számolt be a nap élményeiről. Amíg mi elcsigázottan értünk haza a Kissomlyó hegyéről, ő a fáradtság csöppnyi szikrája nélkül hálálkodott a Szűz Anyának, hogy ismételten részese lehetett a csíksomlyói ünnepnek. Volt ereje hálát adni, volt ereje imádkozni értünk, s volt ereje ismét éjfélig beszélgetni velünk. Mindig fájó volt a búcsúzás tőle, de ígérte, az idén még találkozunk. Eljön Topolyára, de hozzátette: talán utoljára. Dorgáltuk ezért a megjegyzéséért.
Életerősen, csinosan láttuk viszont. Kanizsáról mentünk el, hogy találkozzunk vele. Ott ült mellettünk a templomban, a szentmise után alig tudtunk szót váltani vele, hiszen mindenki üdvözölni akarta. A 10 éves kapcsolatból született barátok közrefogták, örültek neki. Az ő emberi jósága híd volt Gyergyószentmiklós és Topolya között. S ahogyan fenti soraimban említettem, erre a hídra hozta fel a fiatalabb generációt, hogy a lánc ne szakadjon meg.
Még eljutott Međugorjéba Szűz Máriát imádni, még eljutott a kék Adriára megpihenni, még visszatért szeretett Topolyájára a Holló családhoz, de egy hirtelen roham örökre lezárta a szemét. Megrendülten vettük a hírt, hogy nélküle utazott a csoport haza. Sajnos, a bürokrata hatósági eljárás öt napig itt tartotta még a holttestet. Öt nap is alig volt elég, hogy egy ilyen tragédia után a szükséges papírokat kiadják. Öt napig volt odahaza tétlen a család, öt napig várta szeretett halottját, mire pénteken elindulhattak vele, hogy vasárnap az örmény temetőben férje mellett örök nyugalomba helyezhessék. Sajnos, a bürokrácia hatalma bennünket is megfosztott a méltóságteljes búcsúzástól. Így hát utólag köszönünk el tőled.
Kedves Rózsika néni! Nem találkozol már topolyai szeretteiddel, a Holló családdal, Lenkével, Mártával, a sok jó ismerőssel, martonosi barátaiddal, a kiskunmajsai testvérekkel, Gizikével, Ottóval, Gabival, Ildivel, Karcsival. Velem is csak odafenn talán majd egyszer... Majd ha belengi sírhalmodat a fenyvesek illata, s ha virág helyett fejfádra röpül egy hargitai fecskemadár - ez volt kedvenc nótád is -, tudd, hogy a mi üzenetünket hozza: szívünkben örökké élni fogsz, mert az ember nem hal meg addig, amíg emléke él.
Kisérteties, hogy a nick, akinek beírására választ írtam volna, gazdája, Jován atya ma került örök földi nyugalomra a szentendrei temetőben. 2004. 12. 21-én 9,05 óra körül nem egészen egy másodperc alatt összezúzta a Nagykanizsa-Bp. gyorsvonat Kiscséritelepnél. A vasúti átjáróban egy jól-rosszul, összevissza működő lámpa villogott, de sorompót nem tudott építeni a MÁV. 44 évesen távozott, megkezdett, nagyjából befejezett dolgokkal. Barátom, lelki atyám volt. Itt állunk kukán és csodálkozva. Özvegye, két lánya, édesanyja és három pravoszláv gyülekezet sír némán. Isten veled Jován.
Egy méltán jó ember, egy csendes, szerény, nagyszerű mesterember távozott el örökre közülünk, Teket István személyében.
A gyilkos kór ismét erősebbnek bizonyult. Pedig Pistában, pár hónapja történt beszélgetésünkkor még annyi remény élt, mindhiába :(...
(Ő számomra egyik olyan sajnálatos bajai példa, miként válhat az utca egyszerű embere a bűnözőtársadalom áldozatává csak azért, mert egy fatális véletlennek köszönhetően - ahogy mondani szokták -, rossz időben rossz helyen tartózkodott. Élete utolsó tizenpár éve, thrillerek forgatókönyvébe való, hogyan teheti a gátlástalanság tönkre egy jámbor ember - és családja - életét úgy, hogy gyakorlatilag nincs az a magosságos Isten, mely képes lenne védelmet nyújtani számukra. Ennek részleteire egy későbbi időpontban, hozzá illő témakörben visszatérek.)
Őszinte részvéttel osztozom, Teket István családja gyászában!
Még le sem kezdődött a szezon és máris...
A dolog szomorú tanulságai, hogy adott esetben a menőmellény is kevés, sőt a felnőtt felügylete (jelenléte) sem jelent feltétlenül segítésget a bajban!
Négytagú túracsoport borult a Sugovicába
Három gyermekkel és egy felnőttel borult péntek este a Sugovica holtágába egy csónak Bajánál. Két gyermeket nem sikerült újraéleszteni, felnőtt kísérőjük kórházba került.
Egy negyvenfős pécsi túracsoport tagjai voltak azok a gyerekek, akik felnőtt kísérőjükkel együtt kenujukkal a vízbe borultak pénteken este a bajai Sugovica holtágában. A hírügynökség úgy tudja, este hét óra előtt a Sugovica és bajai Duna-ág találkozásánál egy hirtelen szélroham felborította az egyik kenut, amelyben egy felnőtt nő és három, tíz év körüli kisgyermek tartózkodott.
A csoport valamennyi tagja viselt mentőmellényt. A kenu borulásakor a gyerekek kísérője elájult, de az egyik gyermeknek sikerült kihúznia őt a partra. Ezt a kisgyermeket tehát a korábbi információkkal ellentétben nem egy másik csónak mentette ki, hanem a saját erejéből, felnőtt kísérőjét is megmentve jutott ki a partra.
A további mentést nehezítette, hogy a másik két gyermekről hosszú ideig ellentmondó információkat kaptak a mentésben részt vevők. Végül iderült, hogy a tíz éves kislány és a tizenkét éves kisfiú a mentőmellényeknek köszönhetően távolabb a víz felszínén lebegnek.
A tűzoltók kimentették az eszméletlen állapotban lévő gyerekeket a tízfokos vízből. A mentők hosszú ideig próbálkoztak az újraélesztésükkel. A kislány azonban még a kórházba szállítása előtt, a kisfiú pedig a érkezés után meghalt. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
Adrykám, te tudod, én nagyon jó barátságban voltam velük, különösen Nagyanyáddal.
Fogadd őszinte együttérzésemet az egész Családoddal, ezt kérlek tolácsold a húgod és anyukádék felé is!
Szomorú szívvel értesítek mindenkit, hogy drága Nagymamám, Döme Ottóné elhagyott minket. Betegség után a bajai kórházban érte a halál kedden Május 11.-én. Együtt lehet Papikámmal...
Május 14.-én van a születésnapjuk (egy napon születtek), szívünkben mindig itt maradnak!
Családtagjaimmal együtt osztozom, Bánáti Attila barátunk és Családja gyászában, kedves felesége, született Kucsera Éva váratlan halála miatt.
A gyilkos kór ismét kíméletlen volt, három hét alatt ragadta Évikét, a bajai vízügyi főiskola nyugalmazott tanárát magával.
Végső búcsúztatása, ma 13 órakor lesz Baján a Rókus temetőben.
