A minap egy cikket olvastam az alföldi kurgánokról. Az írás érintőlegesen megemlítette a szó eredetét, ami – mondanom sem kell – a szokásos brosúraduma...
A kurgánok – régi magyar neve korhány – a sztyeppei népek, különösen az indoiráni népek temetkezési helyei. A kurgán a halomsír egyik fajtája, amikor egy fedett, de nem feltöltött gödörsír fölé emelnek halmot. A kurgán török-tatár eredetű orosz szó, melynek jelentése nagyjából sírhalom. https://hu.wikipedia.org/wiki/Kurg%C3%A1n
Kikerekedett a szemem, mikor az Idegen szavak szótárában találkoztam a „gány” szóval. Idegen lenne ez a szó???!!!
Gondoltam, kicsit utánajárok a magam laikus módján...
Az ember önkéntelenül is ketté bontja a szót: kur-gán, kor-hány. Azonnal föltűnik a kr gyök (nem mintha már előbb nem történt volna meg...), ami a létesítmény alakjára utal. Ezzel nincs is további teendő, mert elég nyilvánvaló.
A második tag sokkal keményebb diónak tűnt:
Először a gán, vagy gány, kán, kány alaknak eredtem a nyomába, s kerestem hasonló végződésű szavakat:
Cigány, legény, pogány, vagány, járgány kacagány, buzogány, Ebergény, Zebegény, és egy ige: gány-ol.
Először arra gondoltam, hogy (a gányol és a járgány alapján) valamilyen tevékenységet fejez ki, s így összeolvasva „épített kör (halom)”-ként értelmezhető a kurgán. De mivel a többi talált szónak nem sok köze van a tevékenység-hez és a „–hány” régies változat is zavart, és ami inkább hajazott a „kány” szóra, valamint a Czuczor -Fogarasi sem igazán nyújtott semmiféle használható támpontot, ezért nem zártam le a keresést:
6 GÁNY
A gány szó jelentése a magyarnyelvben midig is trágyát, szart, jelentett! Vidéken sok helyen a mai napig használják, pl: kiganézza a disznó ólat, de mondják emberekre is, hogy ez gané ember! https://www.szotarjelentese.com/G%C3%81NY
Ez így igaz, legalábbis az utóbbi időkben, de hogyan lehet ezt az olvasatot összefésülni a halomsírral? Sehogy...
Viszont jó kapcsolatot mutat a „gány” és a „gan” között. Hirtelen ráébredtem, hogy itt egy „gn” gyökről lehet szó.
Már előtte is föltűnt, hogy rengeteg szavunk kezdődik vagy végződik a „gn” (-kn-gny-kny-hny) gyökkel.
Aztán rátaláltam Buji Ferenc A KÁNY-SZÓCSALÁD* c. tanulmányára, ami mindenre fényt derített:
„A magyar nyelv a „farok” jelentést két szóval fejezi ki: az egyik maga a far(o)k szó, míg a másik kány (kan, kany, kány, gány, kon, kony, kun) szavunk, amely azonban önmagában már nem használatos, csupán összetételekben.”
- Írja a szerző, majd lejjebb folytatja:
„2. A farok egyik legfontosabb tulajdonsága hajlékonysága.
Képzőnk tehát hajlamot, hajlandóságot, tendenciát, irányultságot, lehetőséget, eshetőséget fejez ki, s így világosan utal a kány szó „hajlás”, „hajlam” értelmére.”
És itt el is érkeztünk a minket érdeklő tartalomhoz, amely a „kor-hány”változatban is testet ölt: al-kony , hany-atlik, húny, ki-húny, azaz az elmúlás kifejezéséhez.
A farok az állat „vége”, a „gány-gan” valaminek a végét, végterméket (a ganéj esetében ürüléket) is jelent.
Tehát a kurgán jelentését magyar szóként értelmezhetjük: kör alakú végső nyughely = kör-sír.
Nem hagyott nyugodni a Karl/Kral/Karol és a király szavakban lévő A-I betűk különbsége, ennek jártam utána:
A Czuczor-Fogararasi szótárban a Károly etimológiája a következő:
"KÁROLY,(1),férfi kn. tt.Károly-t tb - ok harm. szr.—a. Carolus. Róbert Károly Magyar orszag királya. A nyelvészek a Kerl régiesen karl vagy charal német szótól származtatják, mely Heyse szerént eredetileg általában férfit jelentett az erő mellékfogalmával, különösen férjet, vőlegényt (hőst)..."
Nos helyben vagyunk, hiszen a férfi a család védelmezője, aki átkarolja, felkarolja azt.
Tehát a király és a Karl/Karol (Károly) két különböző, bár mégis hasonló tartalmú, egyazon gyökből képzett szavunk, amelyből a Karol/karol lehet "átvétel", de nem igazi átvétel, inkább visszavétel, avagy pontosabban azonosítás a karol magyar szóval.
Remélem, az -ály (-aly, -ely, -ély, -oly, -öly pl. guzsaly, kétely, estély, sikoly, pöröly, stb.) képzőt nem vonod kétségbe...
Amúgy, ha Károly eredeti, vagy szláv nevét vettük volna át, akkor sokkal valószínűbb, hogy l-lel írnánk, de nem, mi ly-nal írjuk. Ui. az eredeti név nem Károly!!! Hanem Karl!
A kiejtés/írásbeli változást (a magyar nyelv szabályaihoz való igazodást) semmi nem indokolja, hiszen számos hasonló végződésű szavunk van: tarol, tárol, karol, horol, porol, stb, mégsem írjuk egyiket sem ly-nal. A tárol csak az első hangban különbözik!
"Bizonyára a király és a kár, kér, kúr szavak kapcsolataira is akad frappáns magyarázatod."
Hmmm... Fogas kérdés, s az igazat megvallva nem is tudok rá hirtelen válaszolni. Ez persze, nem azt jelenti, hogy nincs rá magyarázat. Csak én - per pillanat - nem tudok róla.
Belenéztem a Czuczor -Fogarasi szótárba, hátha abban találok választ, vagy ötletet.
Nos, a "kár" esetében nem ír kapcsolatot a KR gyökkel, de a "kér" eredetére így válaszol:
"Gyöke vagy gyökeleme a kedélyre vonatkozó ke, melyhez érz=érint szój árulván, értelme: kedet érint,vagyis valakinek mintegy kedére, kedé-lyére hivatkozik. Vagy pedig az egész maga a ker, kör szó, melylyel rokon: görbe; minthogy a kérő ember meggörbül, meghajol."
Hozzáteszem, hogy a kérő ember karja behajlik, (nyitott tenyérrel fölfelé) s egy körívet alkot. A kar is hasonló okból kapcsolódik a KR gyökhöz, úgy a kér is.
A kúr szóra a következőt találtam:
[kur] "1)Hangutánzó a kurja, kurjant, kurjog, kurjogat, kurhol, kurran, kurrog, kurutiy, kuruttyol, kurittyol, kurukuru származékokban, s talán kuráz származékban is, jelent erősebb féle, légrázkodtató hangot. Szintén ezen gyök (kr) van a hellén xqí^co, franczia crier, angol (to) cry, és k helyett s-vel a német schreien stb. szókban. 2) A kör gyöknek vastag hangu módosítása, jelent görbét, köröst, tekervényest, akurhéja, kurkál, kurittol, kurkász, kuruglya szókban."
Nyilván Te a nemi aktusra gondoltál, aminek eredetére semmilyen infót nem találtam. Valószínűleg szleng volta miatt.
A király egy terület/kerület, körzet avagy valamilyen népességi kör fölött gyakorol hatalmat. Ugyan az az értelme, mint az "országlás" (ebben az esetben országló) kifejezésnek."
Bizonyára a király és a kár, kér, kúr szavak kapcsolataira is akad frappáns magyarázatod.
"Én azon röhögtem hülyére magam, amikor az etruszk és a magyar nyelv rokonságát bizonygatta valaki egy megfejtett(?) etruszk felirattöredék szókincse alapján."
Kár volt, mert ezzel magadat tetted nevetségessé, ui. ez a valaki Mario Alinei nyelvészprofesszor volt. S még csak nem is egyedül ő bizonyította, hanem Michelangelo Naddeo is "beállt ebbe a sorba"
"Kár, hogy ez a a szó az etruszkok eltűnése után kb. 700 évvel élt középkori frank király, Nagy Károly nevének szláv változatából (král') került a magyarba."
"A történészek többsége szerint a magyarkirályszóNagy Károly nevének szláv közvetítésű átvétele.[1] (Karl→kral→király)."
Írja a Wikipédia. Becsületére legyen mondva, hozzáteszi:
"A Czuczor Gergely és Fogarasi János szerkesztette és írta A magyar nyelv szótára szerint "már a Zend-Avesztában eléjön a Kara, mint az első uralkodók neve."[4][5] Hozzáfűzik, hogy "Hang- és fogalmi rokonságban van vele a görög κδα⎨νω és κνριος, melyekhez hasonló a latin herus, német Herr; de legegyszerűbb itt is, mint számtalan más esetekben, a tiszta gyökü magyar úr. Valamennyiben az átv. értelmü magasságot, fensőséget jelentő ar, er, ur, υρ ir a lényeges alkotó hang."[6] Eszerint a király szó eredete sokkal régebbi a "Károly" név átvételénél."
Kár, hogy aki ezt a fentebbi sületlenséget kitalálta nem vette észre - vagy inkább nem akarta észrevenni - hogy a király szó egy K(...)R gyökből magyarul(!) képzett szó! Ezt még egy laikus is észre veszi! És, ha egy kicsit utánajár rájön, hogy a szlávban nincs "-ály" képző, és nincs KR gyök sem! (Illetve van, csak nem általános, így az a magyarból került oda, mint a kralj, vagy kráľ.
"Szláv eredetű szó: szerb-horvát, szlovén kralj, szlovák kráľ; ezek Nagy Károly frank uralkodó germán Karal, Karl nevéből erednek." (Magyar etimológiai szótár)
A magyarban viszont mindkettő megtalálható.
- KR gyököt nem részletezem, minden értelmes ember előtt világos a léte.
- Az "-ály" képző szintén nagyon sok szavunkban megtalálható. Csak néhányat a példa kedvéért: lap-ály, ap-ály, akad-ály, asz-ály, borzad-ály, dag-ály,
A király egy terület/kerület, körzet avagy valamilyen népességi kör fölött gyakorol hatalmat. Ugyan az az értelme, mint az "országlás" (ebben az esetben országló) kifejezésnek.
"Én azon röhögtem hülyére magam, amikor az etruszk és a magyar nyelv rokonságát bizonygatta valaki egy megfejtett(?) etruszk felirattöredék szókincse alapján. A kedvencem a király szó volt, amit szerintük az etruszk szöveg így tartalmazott. "
Ez kamu!
Az etruszk és a magyar nyelv rokonságát egy olasz nyelvész (Mario Alinei) valószinűsítette, de az illető professzor az alábbiakra hagyatkozott, nem pedig a král/király szóra:
Az etruszk–magyar nyelvrokonság mellett szóló érvek közül a legnyomósabb a két nyelv nyelvtanában található azonosság, vagyis az a tény, hogy: - mindkét nyelv agglutináló (ragozó) - mindkét nyelv az első magánhangzóra teszi a hangsúlyt - mindkét nyelvben kötött a ragok sorrendje, előfordulhat többszörös ragozás is, és ha szükséges, a ragok közé kötőhangzót rak mindkét nyelv - mindkét nyelvben jelen van a magánhangzó illeszkedés - egyik nyelv sem használja nyelvtani a nemeket (hím, nő -és semlegesnemet) - egyik nyelvben sem kötött a szórend.
Ezen túl, az etruszk szinte teljességgel ugyanazokat a számjeleket használja, amelyeket a régen az őrségben (tehát az etruszkoktól nem is olyan nagyon messze) élő székelyek.
Egy bizonyos nyelvtani elem közötti különbséget mégis fel lehet hozni az etruszk–magyar nyelvrokonság ellen:
Az etruszk nyelv nem ragozza a mellékneveket és a határozószókat, de a magyar nyelv igen.
Ezzel az igencsak szerény érvvel egy baj van: Az etruszk írásrendszer rövidítő, összevonó jellegéből adódóan elképzelhető, hogy a mellékneveket és a határozószókat is ragozták, csak nem írták ki. Hasonló jelenség figyelhető meg a székely–magyar rovásírás esetében is. Ugyanis a rovás szabályai szerint sem kell minden esetben kiírni a magánhangzókat. Ha ez az etruszkok esetében is így történt, akkor elképzelhető, hogy a melléknevek és a határozószók ragjai elcsökevényesedtek, majd pedig eltűntek.
A sportot űzni német átvétel: Sport treiben. A németek ugyanis nem minden idegen szóból képeznek igét közvetlenül, helyette egy megfelelő jelentésű másik igét akasztanak a főnév mellé.
Magyarul a sportolni és a sportot űzni jelentése részben kettévált ez utóbbi átvitt értelemben is használható, ahol a sportol igével nem helyettesíthető, pl.: Péter húga sportot űz a törvényszegésből. Ide a sportol ige nem helyettesíthető be.
Én azon röhögtem hülyére magam, amikor az etruszk és a magyar nyelv rokonságát bizonygatta valaki egy megfejtett(?) etruszk felirattöredék szókincse alapján. A kedvencem a király szó volt, amit szerintük az etruszk szöveg így tartalmazott. Kár, hogy ez a a szó az etruszkok eltűnése után kb. 700 évvel élt középkori frank király, Nagy Károly nevének szláv változatából (král') került a magyarba.
Én a sok okos magyar nyelvészt először elküldeném idegen nyelveket tanulni, pl. az angol, német, valamilyen szláv és valamilyen újlatin halmazból legalább kettőnek a középszintű elsajátítását írnám elő, mielőtt hozzányúlnának a magyar nyelvhez. Egy rakás marhaságot megspórolhatnánk. Idióta szabályokat, mondatelemzéseket és szerintem téves nyelvoktatást lehetne elkerülni és magát a nyelvet is a helyére tenni.
Ne zavarjon, hogy a felsorolt szavak 90%-a latin eredetű és előbb átvettük a magyarba, minthogy a nyelvújítók találtak volna rájuk magyarosított megfelelőt. Olvass csak el egy újkori magyar szöveget, tele van görög, latin vagy német eredetű szavakkal. Ahhoz képest ma sokkal több 'igazi' magyar szót használunk.
Azt szokták mondani hogy nehéz a magyar nyelv.Vajon miért lenne nehéz hisz én már 2 éves koromban beszéltem.Viccet fére téve,a német legalább olyan nehéz mint a magyar.Ott még bejön a hímnem,nőnem,semlegesnem.
Az idegen szavakat ráerőltetjük mi magunk a nyelvünkre az angol majmolás miatt.Néhány kihalófélben lévő szavunk(persze ennél jóval több van):Képernyő(monitor),helyzet(szituáció),hagyomány(tradició),bizonytalankodás(hezitálás),esély,lehetőség(sansz),szívroham(infarktus),agyvérzés(sztrók),Történet(sztori),rendben,jó,jól van(ok),Szálloda(hotel),stb.még sokáig sorolhatnám.
Az alább felsorolt jellegzetességek alkalmasak az áltudományos nyelvészeti munkák behatárolására. Minél több érvényesül közülük, az áltudományosság valószínűsége annál nagyobb.
Képtelenség a rendszeres megfelelések megtalálására a nyelvek között.
Képtelenség a rokonságot bizonyító nyelvtani bizonyítékok bemutatására: az állítások kizárólag a szókincsen alapulnak.
Az összehasonlított alakok önkényes darabolása: az összehasonlítások csupán a szavak egyes részeire (általában első szótagjaikra) vonatkoznak, a többi részt figyelmen kívül hagyják.
A morfológia szavak struktúrájára vonatkozó hatásainak elfelejtése: a ragozatlan tőalakokat néha teljesen ragozott alakokkal vetik össze.
Csupán az összehasonlított nyelvek tipológiai hasonlóságaira való támaszkodás, ahol a nyelvek morfológiai sajátosságait emlegetik a rokonság bizonyítékaként.
Az ismert nyelvtörténet megtagadása: a szavak mai alakjának használata; nincsenek tekintettel a kérdéses nyelvek bizonyított vagy a helyreállított történetére.
A már megalapozott eredmények semmibe vétele új, spekulatív elméletek kedvéért: például kölcsönszavak vagy mesterségesen (nyelvújításkor) létrehozott szavak használata a bizonyítás során.
A földrajzilag egymástól igen távol álló nyelvek összehasonlítása, főleg olyan összefüggésben, amely egykori, elveszett civilizációkról regél.
A feltétlenül távoli nyelvrokonságok bizonyításának egyszerűségét bizonygató állítások.
Munkáikat nem közlik kölcsönösen ellenőrzött nyelvészeti folyóiratokban.
Annak az állítása, hogy a bizonyítgatott elmélet minden kritikája a tradicionalizmusnak, ideológiai faktoroknak vagy a szakértő nyelvészközösség összeesküvésének köszönhető."
Csodálatos, hogy valakinek sikerült egy topikba begyűjteni a magyar nyelv "ősiségéről" és csodálatos logikai szerkezetéről állítólagosan külföldiek (valójában magyarok) által írt neten terjengő hamisítványokat.
Elolvastam a topiknyitó hozzászólást is, már amennyire volt türelmem. Ennek a nyelvsarlatánnak a hagymázos agymenéseit már megcáfoltam több helyen a neten, aki kicsit is ismeri a nyelveket, történeti nyelvészetet, az tudja, hogy úgy baromság az egész, ahogy van. Kezdve az agglutináló jelleg, mint világkülönlegesség hangsúlyozásával (ezt tényleg nem értem; mi azon olyan nagy szám, hogy agglutinálunk? Ha a kedves álnyelvész úr kicsit többet olvasna, tudná, hogy rengeteg ilyen nyelv van még), egészen a szógyökök zavaros és erőltetett elméletéig. Külön gyönyör, hogy Kiss Dénes nem ismeri fel a nyelvújításkor alkotott szavakat, és óriási lelkesedéssel ecseteli, hogy a "felfog" szóban ott lakozik a fogni ige! (éppenséggel mégcsak nem is magyar találmány, hanem német tükörfordítás a begreifen-ből). Meg hasonló zagyvaságok.
Az a helyzet, hogy míg a tudósok a tényeket vizsgálják, az átlagember előbb alkot magának egy elképzelést, egy teóriát, és ahhoz próbálja igazítani a tényeket. Vagy esetleg felületes ismeretekből, benyomásokból tákol össze magának valami olyan elméletet, amit már a tudtán kívül rég megvizsgáltak és megcáfoltak komoly emberek (nyelvi relativitás, mely szerint egy nyelv hatással lenne a gondolkodásra). És az ilyen erőltetett, csűrt-csavart próbálkozásokból lesznek a Kiss Csaba-féle önjelölt "nyelvkutatók". Persze az egész politikai kérdés: minden nemzet szeretné azt hinni, hogy az ő nyelve a "legősibb", leg"logikusabb", "legkülönlegesebb" , bármit is jelentsenek ezek (a nyelvészet ilyen fogalmakat nem ismer). Magyarországon peidg, ahol minden nép átvonult és tiport egyet rajtunk az idők során, ahol szinte minden jelentős háborúban vesztesként jöttünk ki, és ahol az össznemzeti siránkozásnak és borúlátásnak nagy hagyománya van, különösen nagy a néplélek igénye az olyan kompenzáló eszmékre, mint hogy "legalább a világ legnehezebb nyelve a miénk!"; "a mi nyelvünk hordozza a legősibb örökséget!"; "a mi nyelvünk páratlan logikája miatt van nálunk olyan kiemelkedően sok Nobel-díjas!" stb. Aki a tényeket szeretné tudni, annak el kell döntenie, hogy az igazságot keresi, vagy arra keres bizonyítékot, amiben hinni SZERETNE. Az igazság pedig nem az, hogy a miénk a legősibb nyelv, bármennyire fáj is ez. Az igazság az, hogy nem tudjuk, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy "legősibb" nyelv, és az, hogy a nyelvek az emberiség vándorlását, szerveződését követve kölcsönhatottak egymásra, vándoroltak, változtak, leágaztak. Mo.-n nagy divat azt gondolni, hogy a mi nyelvünk a sumérral/törökkel/szittyával/egyiptomival/japánnal és még a jóég tudja, mivel rokon; Romániában az emberek nagy része meg van győződve róla, hogy az ő nyelvük a rómaiakénak egyenesági leszármazottja; a századfordulón franciák, hollandok próbálták bebizonyítani, hogy az ő nyelvük volt az első, amit az emberiség beszélt. Nyelvi mítoszok mindenhol vannak, ez történik, amikor keverjük a tudományt a politikával.
Aki szeretne megismerkedni a nyelvek valós történetével, keressen rá pl. Tótfalusi István úr műveire, aki bemutatja, hogyan működik az igazi történeti nyelvészet.
Arnaldo Dante Marianacci, az Olasz Kultúrintézet igazgatója, mondta – Sir Bowring John két könyvének (1830, 1866) magyarországi megjelenésének bemutatóján-, arra a kérdésre felelve, mi ragadta meg figyelmét Sir Bowring írásaiból:
„Igen, szeretném felidézni azt a mondatot, hogy a magyar nyelv nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem üzletel, nem ad, nem vesz el senkitől. Míg más országokban a nép formálja a nyelvet, addig itt a nyelv formálja a magyarokat. Azt hiszem, hogy a magyar nyelv a világörökség része is lehetne, mert tiszta nyelv. Semmilyen más nyelvnek nem sikerült tulajdonképpen behatolni és idegen kifejezéseket ráerőltetni…” (2006)
26.)
Teller Ede(1908-2003), atomfizikus, figyelemreméltó, amit mondott a magyar nyelvről Pakson (Fontos megjegyezni, hogy életének 95 évéből 77-et külföldön élt, de közvetlenül halála előtt is tökéletesen beszélt magyarul):
„… új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar.” (Mai Nap, Budapest, 1991.9.)
„Teller Ede mondta, hogy amennyiben nem Ady teremtő nyelvén ismerte volna meg a világot, akkor aligha vitte volna többre egy átlagos középiskolai tanárnál.” (Idézet Patrubány Miklós újévi köszöntőjéből – 2003)
Ehhez kapcsolódik magyar anyanyelvű nagy matematikusok vallomása is: „Hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.”
„Amikor német barátaim meghallják, hogy megtanultam magyarul, csodálkozni szoktak. Hiszen ők úgy tudják, hogy ez egy rettenetesen nehéz nyelv. Semmi köze a némethez, és több mint harminc főnévesete van! (Itt nyilván egy túlbuzgó nyelvész összeszámolta a főnévi ragokat, a ládába-tól egészen pávává-ig.) Megnyugtatom őket, hogy ezekben a „főnévesetekben” már a az elöljáró is benne van. Melyiket nehezebb megtanulni, a -ba, -bet vagy az in + accusativot? Ami pedig a rokonságot illeti, az igaz, hogy a magyar és a német szavak, néhány kivételtől eltekintve, nem hasonlítanak egymásra. De az összetett szavak és az állandó kifejezések igen! Aki valaha próbálta megértetni magát Angliában a német Sackgasse szó szerinti fordításával: sack alley, az igazán értékelni fogja a magyar zsákutca szót. Hasonlóan kézenfekvő a német auf der Hand liegend (kézenfekvő) fordítása. Egyébként, szoktam folytatni, a magyarban csak három igeidő van, nincsenek nemek – a feministák paradicsoma! -, és a helyesírás fantasztikusan egyszerű.
Ennyit a reklámból! Magunk között bevallom, hogy magyarul tanulni mégsem fenékig tejföl. Például igaz-e, hogy csak három igeidő van? Ha lovastul és karácsonykor külön főnévesetek, akkor kotorászik, olvasgat, zuhog mind külön igeidők! Hiszen hasonló szemléleteket fejez ki így a magyar, mint a francia híres-hírhedt imparfait-jával (befejezetlen cselekmény) és az angol az „I will have been, having, having had” –féle dadogásával!
A magyarul tanulónak különös ínyencfalatok a hangulatfestő szavak. Megszámolhatatlan seregük keresztülballag, -baktat, sőt –hömpölyög a magyar nyelv birodalmán. (Kevésbé finomkodva azt is mondhatnám: nyüzsögnek benne.) Magyar-német szótáramban ezek nagyrészt nem találhatók meg, nyilván azért, mert túl sokan vannak. Hát forduljunk segítségért a Magyar Értelmező Kéziszótárhoz.! Az például a retyerutya szót a következőképpen magyarázza: cókmók, motyó. Már a menni, járni hangfestő rokonai, barátai és üzletfelei önmagukban véve megtöltenének egy egész szótárt. Így fölszerelkezve, egyetlen szóban le tudjuk írni valakinek a járásmódját, és ezzel együtt elmesélhetünk sok érdekes dolgot az illető életkoráról, testi és lelkiállapotáról, jelenlegi kedvéről és annak okáról. Sőt, egy kis nyelvérzékkel és némi rosszindulattal még hitvese hűségére is tehetünk célzást.
Hasonló kifejezőerejük van az úgynevezett ikerszavaknak. Ilyen például a retyerutya és cókmók mellett a huzavona. Nézzük csak meg ezt a szót a fönt említett forrásunkban: „Valaminek az elintézésében ellentétes szempontok érvényesülése miatti halogatás.” Persze csodálatos, hogy a magyar egy-egy Grimm-mesét el tud mondani egyetlen szóban, ám a magyarul tanulóknak a feladatát ezzel aligha könnyíti meg.
Remélem, az aligha szót jól használtam. Az efféle szavakkal mindig bajban vagyok. Írjunk csak fel egy kis szótárt ide: de=igen, dehogy=nem, dehogynem=igen. Tulajdonképpen egyszerű: mínusszor mínusz az plusz. Csak beszéd közben egy kissé nehéz mindezt végiggondolni: Nemde? – Hogyisne! – mondja most alighanem megvetően az Olvasó.
Azt szokták mondani, hogy a magyarok túl kevesen vannak. A magyar igekötőkről viszont ezt nem állítanám. Vegyük például a mosni ige nagycsaládját: mosni, megmosni, elmosni, felmosni, lemosni, kimosni, bemosni… és ez még csak a vérszerinti rokonság: csatlakozik hozzá a beházasodott mosogatni, és mosdatni is, az összes rokonukkal együtt. Főleg az el/meg ikerpárt tévesztem el gyakran, bár szerintem inkább ők tévesztenek meg engem. Durva tréfa ez, mert például megpatkolni és elpatkolni mégsem ugyanaz.
És ha végre elhatározta (vagy meghatározta) az ember, melyik igekötő kell neki, még azt is el kell döntenie, hová rakja: el kell dönteni, eldönteni kell, vagy kell eldönteni? Döntse el a kedves Olvasó! És ezzel máris rábukkantunk a soron következő nehézségre. A magyar nyelv legszigorúbban őrzött titka a szórend. Még a saját feleségem se árulta el. Ő azt mondta, hogy a magyar szórend szabad. A tankönyvemben olvastam egyetlenegy egyszerű szabályt. Csak az a furcsa, hogy azzal nem találtam el többször a helyes szórendet, mintha nem olvastam volna. A kivételek ugyanis nem voltak benne a könyvben, mert túl bonyolultak. A magyar nyelvművelő irodalomban meg azért nem találhatók meg, mert a magyarnak úgysem okoz nehézséget a szórend.
Aztán a könyvtárban végre kezembe akadt egy magyar nyelvtan németek (persze még keletnémetek) számára. A könyv végefelé, két oldalon – kiemelés nélkül összezsúfolva – ott voltak a kivételek. Azóta nem láttam a könyvet. Nyilván a magyar titkosszolgálat rájött az árulásra és eltávolította…
Kis híján elfelejtettem a kiejtésről panaszkodni. Az indogermán beszélő minden szónak csak a hangsúlyos ejti hosszan, a többit többé-kevésbe elnyeli. Ezért persze idegesíti: a magyar ragaszkodik ahhoz, hogy minden szótagot tisztán kell ejteni. Néha még éppen a hangsúlyos első szótag rövid, a többi hosszú. Ezeket fordított szavaknak nevezném, például fehér, kék. Aztán vannak még a gépfegyver szavak, mint az elengedhetetlen, a fékező szavak, mint hólapátolás. Persze akad még sok más kemény dió, például a tárgyas igeragozás, az egyes szám használata a számok után, az ny és ty kiejtése és így tovább. És ez is jól van így, mert ami olyan érdekessé és vonzóvá teszi a magyar nyelvet, az éppen a gazdagsága és az egzotikussága, egyszóval: a nehézsége.” (Nehéz-e a magyar nyelv?, Tárogató, Vancouver, 2001 március, 29. o.: eredetileg az „Élet és Tudomány”-ban jelent meg)
24.)
Oswald Gschnitzer német matematikus és sakkozó. Magyar felesége indíttatására 1989 őszétől kezdett magyarul tanulni. Látszólag csipkelődik a nehézségeken és furcsaságokon,de sok szépet és érdekeset talált legdrágább nemzeti örökségünkben, ősi magyar nyelvünkben.
„A magyarországi nyelv ősisége ugyanilyen meglepő lehet… átmeneti kőkori nyelvnek tartom, mely megelőzi az újkőkor kezdetét… a magyar az összes helyben maradó európai nyelvek közül gyakorlatilag a legrégibb…” (Grover Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása, Bp. 2000, Imre Kálmán fordítása)
22.)
David Barry (1947-), amerikai szerző:
„A számítógép-világnak sajátságos nyelve van, akárcsak Magyarországnak. A különbség az, hogy ha elég sok ideig tartózkodik az ember magyarok között, előbb-utóbb kezdi megérteni miről is beszélnek…” (Get With the Program, Reader’s Digest, 1996)
Neem...! Félreérted...pongyolán fogalmazhattam... összesen arról van szó, hogy én egy már meglévő anyagot másolok be a "serdülő ifjúság" "pallérozására"..., mivel meglévő anyag,amit az első bejegyzésnél be is jelentettem, ezért kénytelen vagyok egy-az egyben bemásolni. Így korrekt.
19.)
Brockhaus EnzyklopÄdie, német nyelvű enciklopédia (Lipcse, 1796):
„A magán- és mássalhangzók szép aránya, a hangok finom árnyalása, minden szótag egyenletes és tökéletes képzése és a magánhangzó-illeszkedés harmóniája pompássá és férfiassá teszik ezt a myelvet.”
20.)
Jules Romains (1885-1972), francia költő:
„Mivel a magyar nyelvet nem értettem, minden erőmmel azon iparkodtam, hogy megérezzem. A színházban, ahol két estét töltöttem, az idegen szavak áradatát nemcsak közönyös zajként engedtem magamra hatni. Tőlem telhetőleg figyeltem, amint zenét hallgattunk, vagy helyesebben, amint a vakember végigtapogat egy érmet, hogy legfinomabb körvonalait is megkülönböztesse. Aztán, mivel jól tudtam, hogy a nyelvészeti atyafiság fűzi össze a finn meg a magyar nyelvet, emlékezetembe idéztem egy hasonló kísérletemet, melyet Helsinkiben tettem, s próbáltam rájönni, vajon ez a nyelvészeti rokonság megnyilatkozik-e az én fülemnek érezhető hasonlóság által. Be kell vallanom, hogy ilyesmit nem észleltem. A két nyelv zenéje külsőleg merőben másnak tetszett. A finn nyelvnek van valami sajátos varázsa: állandóan cseng, mint a drágakőfűzér, melyet egy kéz mozgat a mellen, vagy a fürge csermely, mely kavicsokat görget. Csilingelésében van valami semmihez hasonlítható frissesség. Minden nyelv közül, melyet halottam, a finn nyelv érzékelteti meg leginkább a gyermekkor kellemét, egy ősi tavaszi ünnep vidámságát. Ezzel ellentétben úgy éreztem, hogy a magyar nyelv csupa erő. Nem ismerek ehhez fogható férfias nyelvet. Szenvedelmesen férfias. Az önök szótagjaiban van valami az izmok kemény nekiduzzadásából, néha rekedt és rövid lihegés emeli fel őket, amint a szilaj indulat felemeli a mellkast. Hát én legalább ezt éreztem, amit egy másik kísérletem is megerősített, mikor meghitt társaságban elszavaltattam magamnak a klasszikus és jelenkori költészet néhány darabját.”
