A lényege hogy a külső olajhűtő váltóhoz közelebbi csonkjára egy hosszú csövet kell tenni, és így a nyomatékváltón átpumpált olaj nem kerül vissza a teknőbe.
A procedúra:
- olaj leenged, megmér (kb 3 liter lesz)
- ugyanennyi frisset fel kell önteni
- kanna az előbb említett kifolyócső alá
- beindít, és megvár addig míg bugyogni nem kezd (levegős a szivattú)
- leállít, feltölt amennyi kijön
- addig ismételni míg szép piros olaj nem jön ki
- végén cső vissza
- olajszint ellenőriz (próbakör, majd D-ben, járó motorral, meleg olajnál behúzott kéziféknél)
Köszi az infót (qtc kollégának is), 1997 óta járok mazdákkal, mindig is 10 ezrenként cseréltem a motorolajat is, ezért nem sajnálnám a pénzt a váltóolaj cserére sem. Kövezzetek meg, de nem vagyok biztos az átöblítéses csere kivitelezésében. Említettek vmit a szervizben, hogy csak kb. 3 literenként lehet cserélni, tehát kvázi frissítésről lehet szó. Erről ha írnál pár szót még és akkor úgy csináltatnám meg. Esetleg valami magyar viszonyok között kapható váltóolaj típus?
Ez úton is kívánok minden fórumtársnak áldott, békés karácsonyt és eredményekben gazdag, boldog új esztendőt!
Igen, élettartam olaj van bennük, az eredeti töltet kitart a váltó megdögléséig. Az megint más tészta hogy sokkal tovább bírná a váltó ha le lenne cserélve :-)
Ez enyém egy 2012-es USA 5-ös, ott sincs gyári intervallum rá, de USA ajánlás 60ekm-enként átöblítéses csere. Én meg szoktam csinálni házilag.
A motorolaj is vicces, az a 2.5 ami a 6-osba is került.
Csak több olaj van benne (5 liter kereken) és a csereperiódus 4-6-8 ezer mérföld, használattól függően.
Sok Mazda6 után CX-5-re tértem ét, bár számomra a mindig is a kombi volt az autó, de a derekam talán örülni fog az új (2018-as, Revolution top felszereltségű) masinának. A CX-5 fórum nem igazán pörög, ezért itt érdeklődnék: kell-e és hány km-nél olajat cserélni az automata váltóban? A gépkönyv és a szerviz is csak a kézi váltóra ír elő 180ezernél olajcserét. Valószínűleg ua. az Aisin automata váltó van benne, mint a 6-osokban.
Lehet, hogy teljes élettartama alatt kiszolgálja a gyári olajtöltet?
Nem dízel váltót szeretnék rátenni, hanem a benzinesnek az enyémnél egyel gyengébb változatát. A 104kw, 141le az a benzines, a dízel a 105kw, 143le, amennyire én tudom. Annyira értek az autókhoz, hogy benzinre nem szeretnék dízel váltót rakni. Tehát a kérdésem az lenne, hogy a 141le, 104kw benzines manuál 6 váltó jó-e az én 108kw, 147le benzines mazdámhoz? 🙂
Bocsánat, ha az előző kérdésben hülyén fogalmaztam, de semmilyen dízel alkatrészt nem szeretnék belerakni az autóba. 🙂
Nem nagyon vagyok képben ezen a téren, megvettem tegnap az első mazdámat. 2007, 2.0i, 108kw, 147le. Manuál 6-os váltó van benne, váltóhibásan vettem. A kérdésem az lenne, hogy a 141le, 104kw-os manuál 6 váltó jó hozzá? Vagy kifejezetten a saját paraméterei szerinti kell hozzá?
Nincs még szétszedve a váltó, egyelőre egy kis infót gyűjtenék, mielőtt veszek bármit.
Illetve ha már váltó csere, akkor a kuplungot is rendbe rakjuk. A Japanparts kuplungszett mennyire számít minőséginek?
Előre is köszönöm mindenkinek és bocsi, ha hülye kérdést tettem fel.😄
Nem sok lehetőség van,ami az olcsóbbakat illeti... a gyári horror idehaza,ha még kapni. Az viszont tuti,hogy a gömbfej kb 50ezer km bír bennük.Ellenben a gyárival...
Viszont ha porvédő van szétmenve csak,azért nehogy ujat vegyél,mivel porvédőt lehet hozzá kapni.
Egyébként a legtöbb utángyártott lengőkarnál a porvédőgumi szakad szét,ami miatt a gömbfej kuka,onnantol meg uj lengőkar...
Sziasztok. Segítséget szeretnék kérni. Mazda 6kombi 2009 2.0gh Fűtés nem működik a vízhőfok felmegy ha nyomom neki bőven üzemi fölé. Valakinek hasonló? Esetleg ötlet mi lehet a probléma? Víz van benne!
Sziasztok egy kis segítséget szeretnék kérni. Van egy mazda mpvm a jobb és a bal első ablakot nem lehet mozgatni egyáltalán. Kattogást lehet hallani néha meg is indul a mozor de csak egy másodpercre.
Egyszer olvastam egy végállás tanítást de nem találom. Annyi rémlik ki be csukni kell az ajtót és és a kulcsot kell többször elforgatni de nem emlékszem rá melyik állásban
Egy olyan kérdésem lenne, van egy Mazda 6-os 2016-os 2.2 awd autóm, és a motor vezérlő állítólag zárlatos lett. Kicserélték és utána közölték hogy a 2- és és a 4- és befecskendező nem jó. A szervizbe azt mondták hogy a befecskendező miatt ment tönkre a motor vezérlő, ez mennyire reális. Ha valakinek van ez ügyben bármilyen tapasztalata azt kérem írja meg. Köszönöm.
Sziasztok ,segítséget szeretnék kérni.Van egy 2004 mazda 6 GG benzines autóm.Ha nagyon meleg helyen van a külső hőmérsékletet nem tudja pontossan érzékelni ,ami miatt a klima nem tud normálisan működni.De ez a jelenség csak a forró napsütésnél jelentkezik. Pl : tenap 35 fok volt kint ,az érzékelő -14 fokot mutatott.Reggel tökéletesen működik,mintha semmi nem történne.Pont akkor nem tudom használni amikor kellene.Esetleg tapasztalt -e valaki ilyen hibát? Illetve mit csináljak, ebben kérném segítségeteket.Külső hömérséklet érzékelőre gyanakodok,de akkor miért nem állandó a hiba.A visszapillantótüköbe van az érzékelő?Köszönöm.TetszikHozzászólásKüldés
Korábban volt Mazda 6 dízelem még a GG szériából, így azoknál képben vagyok, hogy odafigyelést igénylő motorok ezek.
Jelenleg benzines Hondáról váltanék és képbe került egy 2020-as évjáratú 2.2-es dízel Mazda 6 is alig 100.000km futással. A szerviztörténet alapján 10-15.000km-ként volt szervizelve. A széria elejéből olvasni minden rettenetet ezekről a motorokról, baromi zsebbenyúlós szervizekről, vezérműtengely cserékről stb. Ezek a pár éves modellek is ekkora szívást jelenthetnek?